Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-14 / 37. szám
2000. Február 14., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal Nyolcmillió foglalkoztatásra JÁSZSZENTLÁSZLÓ Közel nyolcmillió forintot nyert a munkanélküliek foglalkoztatására a jászszentlászlói önkormányzat az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázatán. A munkanélküliek tartós foglalkoztatása mellett a pályázat célja a helyi közintézmények, közterületek, dűlőutak, csatornák karbantartásának megoldása, illetve új erdők telepítése. A program megvalósítása 13,7 millió forintba kerül. Ehhez a foglalkoztatási közalapítvány 7,7 millió, a munkaügyi hivatal 3,8, a szentlászói önkormányzat pedig 2,2 millió forint támogatást nyújt. Tizenhárom hátrányos helyzetű embernek biztosítanak tartósan munkát a községben. A pályázat emellett lehetővé teszi olyan új gépek beszerzését is, amelyek segítik a program megvalósítását. VAJDA PIROSKA Pusztulásra ítélt állatok Kiskunhalas Az egyik kiskunhalasi tanyán hónapokon keresztül embertelen körülmények között tartottak állatokat. Egy beteg ló több hónapos éhezés után pusztult el végelgyengülésben. A szerencsétlen állatnak iszonyatos kínokat kellett kibírnia - mesélte el lapunknak Újfalusi Sándorné, az egyik rokon, aki a szomszéd tanyán lakik. Míg élt a tanya tulajdonosa, minden rendben ment. A lovak és a kutyák is rendeszeresen kaptak enni. Miután azonban tavaly meghalt az idős ember, szó szerint éheztek az állatok. A tulajdonos fia, italozó életmódja miatt, nem tudta ellátni rendesen az állatokat. Örökösödési vitája támadt a szomszéd tanyán lakó rokonokkal is, akik azt még elnézték neki, hogy elherdálja a háztól a családi vagyont, de azt már nem, hogy miként bánik a rábízott állatokkal. A lovakat sokszor hónapokra bezárta az istálóba és csak elvétve adott nekik enni. A pórázon tartott kutyák is csak akkor ettek, amikor a szomszédos tanyáról a rokonok valami élelmet hoztak nekik. A lovaknak nem tudtak enni adni, mert lakattal volt bezárva rájuk az ajtó. A két ló közül az egyiket aztán a fiú elvitte hozzájuk. A másik, miután kivezette az istálóból, néhány lépés után összeesett. Mivel az öreg lónak már nem volt semmi értéke, ott magára hagyta. A szerencsétlen ló öt napon keresztül feküdt étlen-szomjan a tanya udvarán. A legyengült patást a rokonok találták meg, akik állatorvos hívtak hozzá. A doktor azonban már nem tudott sok jót mondani. Újfalusiné még néhány napig átjárt a tanyára, hogy megitassa vízzel a lovat, de péntek délután már csak hűlt helyét találta. A Halas környéki tanyákon sajnos nem ritkák a hasonló esetek. A kiöregedő tanyán élő idős emberek meghalnak és nem tudják kire hagyni jószágaikat. Az egyedül maradt állatok, ha nem figyel rájuk senki, hamarosan gazdáik után mennek. Előfordul, hogy a van kire hagyni az állatokat, de ők is így végzik, mert nem viselik gondjukat az örökösök. És ezen a helyzeten nem sokat változtatott az 1997-ben az állatok védelméről szóló jóváhagyott törvény sem. ______ MUNKATÁRSUNKTÓL Ú jfalusi Sándorné itatja a haldokló lovat. fotó. pozsoai á. TIZENÖTEN TETTEK FOGADALMAT. A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom évközi országos tagavatóját a kecskeméti református templomban tartották tegnap. Felvételünkön dr. Nagy István, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara főigazgatója az új tagokkal, fotó, kovács j. Ismét repülőnap lesz Kecskeméten Tendert írnak ki a MiG-29-esek korszerűsítésére Májusban megint nagyszabású repülőnapot tartanak a kecskeméti katonai repülőtéren. A Honvédelmi Minisztérium és a magyar honvédség a millenniumi ünnepségsorozat kiemelt eseményeként rendezi meg május 20-21-én a honvédelmi és repülőnapot a hírős városban. Ezt Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök és Tállá István vezérőrnagy, a légierő vezérkari főnöke jelentette be tegnap Budapesten. Honvédelmi minisztérium Elhangzott: az immár hagyományosan 2 évente megrendezendő eseményre 16 ország repülőgépeit, helikoptereit hívták meg. Már biztos, hogy vendégül látják a Frecce Tricolori olasz, a Patroll de France francia nemzeti köteléket, ületve az angol légierő is bemutatkozik Harrier típusú gépével. A többi ország e hónap végéig igazolja visz- sza, hogy mely repülő-, illetve helikoptertípussal, vagy kötelékkel képviselteti magát a légiparádén. A repülőnap költségét mintegy 200 millió forintra becsülik, ám azt még nem tudni, hogy ebből mennyit fizet a hadsereg, hiszen több nagy szponzor is támogatja a rendezvényt. Fodor Lajos újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: nemrég született döntés arról, hogy 2001-ben kivonják a honvédség haderejéből a MiG-21-es repülőgépeket. Erre egyes információk szerint már május-júniusban sor kerülhet. A pápai repülőtér a tervek szerint nem ürül ki, odatelepítenék a szentkirályszabadjai harci helikoptereket. A Magyarországon 1961 óta hadrendben álló MiG-21-esek kivonása stratégiai döntés, hiszen e gépek egyes katonai források szerint még akár évekig biztonságosan működhetnének. Némelyik MiG-21-est éppen tavaly újították fel. A kivonás dátumaként először még korábbi időpontot jelöltek meg. Ám kiderült, hogy a kecskeméti MiG-29-esek májusban esedékes lengyelországi lövészetének idején még nem árt, ha hadrend- ben'maradnak a régebbi MiG-ek, hogy a védelmi készültséget megőrizhessék. Az már bizonyos, hogy a MiG-21-esek kivonása után több pilótája lesz a hadseregnek, mint amennyi repülőgépe. így a legjobb MiG-21-es pilóták - átképzés után - a gyengébb MiG-29-es hajózók helyére kerülnek. Mint arról már a Petőfi Népe is többször beszámolt, hamarosan kiírják a MiG-29-es vadászrepülőgépek korszerűsítését célzó tendert. Annyi biztos, hogy a pályázat iránt komolyan érdeklődik egy orosz és egy német cég, azonban most szóba került egy izraeli pályázó neve is. A kivitelezés Fodor Lajos véleménye szerint csak egyfajta keletnyugati kooperációban valósítható meg. Ha a modernizálás ellenére lassan kiöregedő MiG-29-esek későbbi pótlásáról a legfelsőbb politikai szinten a belátható közeljövőben nem születik döntés, akkor Fodor Lajos szakmai szempontból veszélyesnek látja a magyar légierő jövőjét. Hiszen a tender kiírása és a teljes beszállítás között akár 5-7 év is eltelhet. Tállá István elmondta: továbbra is napirenden van egy, a pilóták képzését segítő szimulátor beszerzése. Erre ugyancsak pályázatot szeretnének kiírni még az idén. Van egy olyan elképzelés is, hogy a hadsereg azokat a szimulátorokat vásárolja meg, amelyeket a német légierő hamarosan kivon a használatból. Balesetek, bűnügyek Halálos baleset Nem a látási viszonyoknak megfelelően hajtott az a jugoszláv autós, aki pénteken halálra gázolt egy idős férfit Baja és Hercegszántó között. Az 51-es úton este kilenc óra előtt néhány perccel történt a baleset. Hercegszántó felé haladva ütötte el a külföldi a kerékpárját toló dávodi férfit. A gyalogos, aki a felezővonalnál haladt, a helyszínen életét vesztette. ÉSZREVETTÉK. Kerekegyházi polgárok vették észre azt a tolvajt, aki a település egyik boltját fosztogatta szombaton éjszaka. A Fő utcán lévő Univer-áruház üvegajtaját törte be a dunaharaszti férfi. Míg az élelmiszerüzletben tett-vett a betörő, néhány kereki ember kihívta a rendőrséget. A járőrök elfogták a tolvajt, és őrizetbe vették. ÉDESSÉGTOLVAJ. Nem örvendezhetett sokáig zsákmányának egy fiatalkorú halasi tolvaj. A város egyik üzletét szombaton törték fel. A lopás negyvenezer forintos kárt okozott a tulajdonosnak. Cigaretta, édesség és szeszes italok tűntek el. A nyomozók néhány órával a lopás elkövetése után őrizetbe vették a tolvajt. ISMERETLEN TETTESEK. Elektromos hegesztő berendezések tolvajait keresi a kecskeméti rendőrkapitányság. A Traverz Kft. Izsáki úton lévő telephelyéről tűntek el a masinák. A céget 200 ezer forintos kár érte. AUTÓLOPÁS. Szombaton elloptak egy Skodát a kecskeméti Batthyány utcából. A Felicia tolvaja ismeretlen. Az elkötött nagy értékű kocsi rendszáma: GRE 641. FENNAKADT. Fákon fennakadt sárkányrepülőhöz riasztották a tűzoltókat szombaton Budapesten. A repülő a III. kerületi Királylaki lejtő egyik fenyőfáján akadt fenn. A fiatalembert kötelekkel sikerült sérülés nélkül újra a biztos talajra segíteniük a tűzoltóknak. Közlekedés Takarítják a burkolatot az 5-ös út 86-87. km-ei közt. Vadhajtásokat irtanak az 52-es út 10-13., az 54-es út 84-85. km-ei közt. Helyreállítják a vezetőoszlopokat az 51-es út 127-147. km-ei közt. _______________________Gazdasarok________________________ T élvégi lemosó permetezés Kanadai szoborajándék 1. Szakmai berkeken belül is vitatéma az őszi, illetve a télvégi lemosó permetezés fontossága. Vannak mellette és ellene szóló érvek, melyek megnehezítik a döntést. Mindenesetre, ahol aZ előző évben igen jelentős károkozó és kártevő probléma volt, ott mindenképpen szükséges jó minőségben elvégezni a kezeléseket, mert általa kevesebb ká- rosítóval lehet számolni a vegetációban. Mielőtt azonban a vegyszerekhez nyúlnánk, nagyon gondos mechanikai munkával már gyéríthetjük a károsítók tömegét. A koronaritkítás és metszés során eltávolíthatjuk a száraz, beteg ágakat, gallyakat. Ha szükséges, fűrészeljük le az elhalt faágakat, szedjük le a gyümölcsmúmiákat. Fontos a tő- sarjak, fattyúhajtások eltávolítása, ugyanakkor gyűjtsük ösz- sze a hernyófészkeket, lepketo- jáscsomókat, esetleg a taplógombákat. Fontos feladat a fák törzseinek, vastag ágainak kéregkaparása, mellyel a repedésekben meghúzódó rovarok számait gyéríthetjük. Nagyon lényeges feladat a nagyobb vágásfelületek, sebhelyek lekezelése, melyet nagyon sokféle engedélyezett készítménnyel lehet elvégezni (pl. Fabalzsam, Fadoktor, Faplaszt, Fixpol, oltóviasz stb.). Végül a fertőzött és levágott farészeket, ágakat, ösz- szegyűlt kaparékot, múmiákat semmisítsük meg (elégetéssel). Ezután jöhet a lemosó permetezés, melyet úgy kell elvégezni, hogy a fa minden részét érje a permetszer. Mint ahogy a címben is írtuk, le kell mosni a fákat, hogy annak minden repedésébe, zegzugába eljusson a vegyszer, mert csak akkor várhatunk el megfelelő eredményt. (Folytatjuk) BÁCSJtISKUN MEGYEI NTÁ ____ KECSKEMÉT Kis kunhalas Kanadából kapott értékes szobrokat a halasi Thorma-múzeum. Húszmillió forintra biztosították Szebényi Imre 10 darabból álló szoborhagyatékát, amely múlt csütörtökön érkezett meg Kiskunhalasra. Május 26-án tervezik a Szebényi-gyűjtemény bemutatását, amelyre a képzőművész özvegye és lánya is elmegy. Egy katalógust is kiadnak az ünnepségre. Az eseményre a Magyar Nemzeti Galériából várnak majd vendégeket. A hagyatékot a képzőművész Kanadában élő rokonai ajánlották fel a múzeumnak, ugyanis a ’70-es évektől a tengerentúlon élt az alkotó. A gyűjtemény hazahozatalához és kiállításához a Nemzeti Kulturális Alapprogramból közel egymillió forintos támogatást kapott a halasi múzeum. Szebényi Imre a városhoz az 1940-es évektől kezdődően kötődött. Kisplasztikái hazakerülésével tehát újabb értékekkel bővült a 70 ezer tételből álló helyi gyűjteménytár, amelynek az egyik legpazarabb darabja a csólyos- pálosi avar üveg ivókürt. Szebényi Imre egyik alkotása egyébként a Szilády Áron Gimnázium Kollégiumának Jósika utcai homlokzatán látható évtizedek óta. A Kiskun tudomány című alkotást köztéri szobornak szánta a művész, amelyet 1967-ben mutattak be. A Szebényi-szobor premierje a tavaly elhunyt festőművésszel, Diószegi Balázzsal rendezett budapesti kiállításon volt. ___________________________ P.T. J árdafeljárók PÁLMONOSTORA Valószínűleg tavasszal kezdik el a mozgáskorlátozottak közlekedését segítő járdafeljárók kiépítését Pálmonostorán. Az idei költségvetés-tervezetbe ugyan már belefoglalták a feljárók költségeit, a végső döntést azonban a képviselő-testület hozza meg ebben a hónapban. A speciális járdafeljárók kiépítésével az 1997. évi törvénynek tesznek eleget, amely előírja a mozgás- korlátozottak akadálymentes közlekedésének biztosítását az ország minden településén. TRAFFIPAX. Ma délelőtt Kiskőrösön és Bátyán számíthatnak a járművezetők radarel- nőrzésre. Lézeres sebességmérés délelőtt Bácsalmáson, Tataházán, Lajosmizsén, Kecskeméten lesz. Pneucent Kecskemét Kft. Kecskemát, Csáktornyái u. 4-6. Tel.: 76/418-737 good/y£ar Yokohama gumiabroncsok széles választékban Drága Krisztina! Sokat szenvedtél értem, és én is Érted Most megtettem mindent, amit a becsület és a szerelem diktál. Adj esélyt! Ha nem adsz - én senkivé, az életem semmivé válik. Szeretlek!