Petőfi Népe, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-10 / 34. szám

Petőfi Népe 2000. Február 10., Csütörtök Jó napot! Ötletek, tippek, tanácsok Szerkeszti: Miklós Magda Az illetéktörvény lakosságot érintő legfontosabb változásai Illetéket kell fizetnünk, ha például ingatlant vásárolunk. Akkor is, ha útlevelet váltunk, vagy a személyi iga­zolványt kicseréljük. Mikor mennyit, ez a kérdés, nehéz eligazodni a sokféle összeg között. Illetékek változása Lakástulajdon vásárlása esetén, ha a ma­gánszemély a vevő, a másik lakástulajdo­nát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - ter­hekkel nem csökkentett - forgalmi értéké­nek a különbözete. Minden egyes lakásvásárlással szemben csak egyetlen értékesítést lehet figyelembe venni. Megszűnt viszont az a korlátozás, mely szerint a kedvezményt 5 éven belül csak egyszer lehet igénybe venni. Ez a módosítás 1999. január 1-jétől kezdődő visszamenőleges hatályú. Ha az adózást is tekintjük, ingatlan eladá­sából származó jövedelem után akkor nem kell adót fizetni, ha azt 15 évnél régebben vásároltuk meg. Ha tehát olyan ingatlant adunk el, amit 1985-ben vásároltunk, adó- mentességet élvezünk. Há később vásárolt ingatlant adunk el, a jövedelem 20 százalé­kát kell adóként befizetnünk. A jövedelem megállapítása a következő­képpen történik: az eladási árból le kell vonni azt az összeget, amennyiért megelő­zően megvettük az ingatlant. A maradék összeg húsz százaléka lesz az adó. Továb­bi kedvezmények is lehetségesek, lényeg, hogy minél frissebb a vásárlás, annál ma­gasabb az az összeg, ami után adót kell fi­zetnünk. Lakástulajdonok cseréje esetén módosul­nak a fizetési arányok a fizetésre kötelezet­tek között. Míg korábban a szerződő fele­ket az illeték egyenlő arányban terhelte, 2000. január 1-jétől a szerződő felek az il­letéket olyan arányban viselik, mint ami­lyen arányt az általuk megszerzett lakástu­lajdon forgalmi érté­ke képez a csereügy­letben szereplő vala­mennyi lakástulajdon forgalmi értékének együttes összegében. A jogalkotók pontosí­tották az illetékelő­leg-fizetési kötelezett­ség esetét. A bejelen­tett érték alapulvéte­lével fizetendő ille­tékelőleg-fizetési kö­telezettség abban az esetben is fennáll, ha a vételár teljes ki- egyenlítéséig az eladó AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK Az illetékre kötelezettek Általános Lakásszerzés 1. Az ajándékozó gyermeke, házastársa, szülője, valamint mérték (%) esetén (%) a háztartásban eltartott szülő nélküli unokája terhére 11 5 II. Az ajándékozó unokája, nagyszülője, testvére terhére 15 8 III. Minden más megajándékozott terhére 21 10 Forrás: Fővárosi Illetékhivatal ÖRÖKÖSÖDÉSI ILLETÉK Az illetékre kötelezettek Általános Lakásszerzés I. Az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint mérték(%) esetén (Ki) a háztartásban eltartott szülő nélküli unokája terhére 11 2,5 II. Az örökhagyó unokája, nagyszülője, testvére terhére 15 4 III. Minden más örökös terhére Forrás: Fővárosi Illetékhivatal 21 5 ül a tulajdonjogát fenntartja. Ugyancsak pon­tosításra került az illetéktörvényben megál­lapított termőföld fogalma. Ennek megfele­lően az ilyen földrészleten bármilyen célra létesített épület után általános mértékű ille­téket kell megállapítani, az épület nem ré­szesülhet a termőföldre megállapított ked­vezményben. Módosultak az egyes ok­mányok kiadásával kap­csolatos eljárások illetékei.- A második magánútlevél kiadásának illetéke 4000 forint.- A határátlépési engedély kiadásának illetéke 1500 forint.- Az állandó személyazo­nosító igazolvány kiadásá­ra irányuló eljárás illetéke 1500 forint. Ha az eljárásban állandó sze­mélyazonosító igazolvány átmenetileg nem adható ki, és ezért ideiglenes személyazo­nosító igazolvány kiadása is szükséges, az eljárás illetéke összesen 3000 forint.- A személyi azonosítót és a lakcímet iga­zoló hatósági igazolvány illetéke 500 forint.- A gépjármű-vezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásával kap­csolatos eljárás illetéke 4000-4000 forint. Ha a kérelem egy eljárásban több okmány kiadására vonatkozik, az eljárási illetéket az igényelt okmányonként külön-külön kell megfizetni. Illetékmentes:- a 14. életévet betöltő polgár első állandó személyazonosító igazolványa, ha azt an­nak a naptári évnek a végéig kéri, amely­ben a 14. életévét betölti,- a 70. életévét betöltött polgár állandó sze­mélyazonosító igazolványa. A Magyar Vöröskereszt interneten Magyar Vöröskereszt Az interneten is olvas­hatunk a Magyar Vöröske­reszt tevékenységéről. Értesülhetünk a segélyprogram­okról, a szervezetet érintő aktuá­lis hírekről - tájékoztatta a huma­nitárius szervezet szóvivője a sajtót. Légrády Eszter közölte: a www.voroskereszt.hu inter­netes címen megtalálhatók a kü­lönböző segélyprogramok szám­laszámai, amelyekre a pénzado­mányokat be lehet fizetni. Akik a humanitárius szervezetnek sze­retnék felajánlani személyi jöve­delemadójuk egy százalékát, az ehhez szükséges adószámot és egyéb tudnivalókat is kikereshe­tik az internetes oldalon. Tartalmazzák az oldalak a Ma­gyar Vöröskereszt valamennyi Hol lehet A Kecskeméti Vértranszfúziós In­tézet és a megyei vöröskereszt a következő helyeken és időpont­okban szervez véradást: ma 8-13.00-ig a Széchenyi Ist­ván Vendéglátó-ipari iskolában, is elérhető megyei szervezetének címe és te­lefonszáma mellett az anyaottho­nok, hajléktalan szállók, nép­konyhák és más szociális intéz­mények jegyzékét is. Az internetes oldalon olvas­hatnak az érdeklődők a véradás szervezéséről, a menekültek tá­mogatásáról, a keresőszolgálat­ról, a nemzetközi segélyezésről, valamint az adománygyűjtésről és az elsősegély-nyújtásról. vért adni? Kecskeméten; 11-én (pénteken) 9-12.00-ig Kunbaracson, a műv. házban; 13-án (vasárnap) 9-13.00-ig a műv. házban; 14-én (hétfőn) 9-12.00-ig Gátéron, a műv. házban. ■ JELENTKEZZEN! a Gábor Dénes Főiskola költségtérítéses, nappali és távoktatási főiskolai képzésére Gazdasági informatikai szakon KÖZGAZDÁSZ GAZDASÁGI INFORMATIKUS KÉPZÉS Műszaki informatikai szakon MÉRNÖK-INFORMATIKUS __________KÉPZÉS__________ K ÉRJEN INGYENES TÁJÉKOZTATÓT! Jelentkezési határidő • számítógép-alkalmazás • műszaki manager • biztonságszervező menedzser A távoktatáson {elviteli vizsga nincs. A képzés hét. ill. nyolc féléves! Munka mellett is szerezhet diplomát! Jelentkezni, érdeklődni: Kecskemét, Pf. 615 Tel.: 76/411-494, 06-20/9-935-735 Be|a, Szt. I tér2 Tel.: 79/426-427 Kiskunhalas, Kossuth u 14. Tel.: 77/421-215 KECSKEMÉTEN TANULMÁNYI HITEL IS IGÉNYBE VEHETŐ! . március 1-jéig. A Hubay-hegedűversenyre lehet még jelentkezni Hubay-hegedüverseny Az első országos Hubay Je­nő hegedűversenyre április 15-éig meghosszabbították a jelentkezési határidőt. A versengést meghirdető Hubay Jenő Társaság titkára, Csévi Istvánná tájékoztatásul elmond­ta: az eredeti, február elsejei idő­pontig húsz fiatal jelezte részvé­teli szándékát. A nevezések beadási határide­jének meghosszabbításától a szervezők azt remélik, hogy en­nél is több fiatal él majd a meg­mérettetésben való részvétel le­hetőségével. Az elődöntőket junius 5. és 7. között a Vörösmarty utcai régi Zeneakadémián tartják. A ver­senyprogramban a kötelező Bach, Hubay-művek választékán kívül a kortárs magyar darabok sorában Kocsár Miklós Szólószo­nátájának vagy Csemiczky Mik­lós, ugyancsak Szólószonáta cí­mű művének első tétele közül vá­laszthat a művészjelölt. A döntő­nek június 10-én és 11-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagyterme lesz a helyszíne. A jelentkezési lap és a kortárs magyar mű kottája a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanul­mányi Osztályán szerezhető be. ■ Nyaralni - másképpen Ifjúsági szállásbörze Nemzetközi ifjúsági szállás­börzét rendeznek a jövő héten. A fiatalokon kívül a családokat és a nyugdíjasokat is várják a febru­ár 19-én és 20-án a fővárosban - tájékoztatta a rendezvény prog­rammenedzsere a sajtót. Zombor Melinda elmondta: a XI. kerületi Villányi Úti Konferen­ciaközpont hét végi programján 12 ezer hazai, valamint több száz osztrák és német vendégház mu­tatkozik be. A programmenedzser hangsú­lyozta: az eseményt rendező Ma­gyar Ifjúsági Szálláshelyek Szö­vetsége szeretné megváltoztatni a magyar társadalom hagyomá­nyos üdülési szokásait, s ezért to­vább szélesítették a kiállítók kö­rét, valamint kedvezményeket nyújtó tagkártyát és nemzetközi katalógust is ki fognak adni. Akik idén tankötelesek Az érvényes jogszabály szerint tankötelesnek a gyermek általá­nosan abban az évben minősül, amely év május 31-éig betölti a 6. életévét. A 2000/2001-es tanévben fel­tétlenül tanköteles az, aki 1993. június 1-je és augusztus 31-e kö­zött született. Az 1993. június 1- je és az 1994. május 31-e között születettek esetében az, aki 1994. január 1-je és május 31-e között látta meg a napvilágot, az óvoda véleménye alapján még egy évet halaszthat. Annak a gyermeknek az esetében, aki 1993. szeptem­ber 1. és december 31. között született, a szülő és az óvoda kö­zös megegyezése kell ahhoz, hogy még egy évig az óvodai kép­zés keretén belül maradjon. ■fjpp. 1659 000 Ft-tol 2995000 F»-tól 2450000 Ft-tól Brav« 1.6 2695 000 Ft-tol Brava 1.6 2765 000 Ft-tól GARANCIA FIAT UNO ajándék metálfény es egy év ingyenes CASCO a FIAT Finanszírozástól FIAT MARIA ajándék spoilerrel 2 995 000 Ft tol egy ev ingyenes CASCO a FIAT Finanszírozástól PALIO KOMBI egy év ajándék CASCO és kamatmentes részletfizetés lehetősége a FIAT .— Finanszírozástól ^ BRAVO és BRAVA 1.6-os modelleknél ABS + légkondicionáló bruttó 150 000 Ft-ért Baja Auláteani Kft., 6500 Buja, Bajcsy-Zs. u. 6 tel /fax: (79) 425 131 K. B. Auloleum Kft., 6400 Kiskunhalas, Keceli u. 17-23, tel,: (77) 422 596, fax: 177) 422 796 fialla Kecskemét Kft., 6000 Kecskemét, Városföld út 32/A, tel./fax: (76) 502 900, lax: (76) 502 901 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BOE3B

Next

/
Thumbnails
Contents