Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-07 / 5. szám
□folofon: 76/S18-2QÜ1 ■ )■ ■ ■ ^ ! Fax: 76/481-386 J tesco játék »tesco játék .tesco játék Üzletbe repülő pilóta Egy világháború után, főleg ha az az első, tehát az embernek még nincsen gyakorlata, nem könnyű polgári foglalkozás után nézni. Jack Cohen, a brit Királyi Légierő pilótája harminc fonttal a zsebében vágott neki az üzleti élet dzsungelének. Mindössze 21 esztendős volt, amikor egy kelet-londoni piacon élelmiszert kezdett árulni. Az első napi forgalma négy font volt. Cohen nem bizonyult elveszett embernek, mert hamarosan terjeszkedni kezdett, s alig negyedszázaddal a Tesco alapítása után, 1948-ban megnyitotta első önkiszolgáló boltját Angliában. Innen már nem volt megállás, a siker a Tesco mellé szegődött. A számunkra oly tragikus 1956-os évben, Essex grófságban megnyitotta kapuit az első Tesco szupermarket, melyet egy' mozitól alakítottak át. Ehhez nem kis bátorságra volt szükség, hiszen a celluloid művészet még virágkorát élte, a televízió pedig még gyerekcipőben járt és a mozgóképszínházak sokkal jobb befektetésnek tűntek holmi bevásárló- központoknál. Hamarosan kiderült, az emberek bizony legalább olyan szívesen tologatják a bevásárlókocsikat, mint amilyen örömmel ropogtatják a pattogatott kukoricát Gina Lollobrigida bájai láttán. A Tesco üzletpolitikáját igazolta az a nem elhanyagolható tény is, hogy 1979-ben a vállalatóriás, mert akkor már az volt, forgalma elérte az évi egy milliárd fontot. Most már negyedévszázadra sem volt szükség és a Tesco Nagy-Britannia vezető élelmiszercége lett. A Tesco azonban nem elégedett meg az üzleti sikerekkel. Több akart lenni, mint egy áruházlánc a sok közül. Ezért a vállalat vezetői úgy gondolták, hogy' támogatniuk kell azt a társadalmat, közösséget, ahol termékeiket kínálják. Jelentős összegekei segítik alapítványok, iskolák tevékenységét. Munkálkodásuknak meg is lett az eredménye, mert 1994-ben és 1996-ban a szigetország legjobb áruházláncának választották, s még ugyanabban az évben a legkedveltebb vállalat címet is elnyerte és azóta még kétszer elnyerte ezt a címet. Ez nem kis eredmény, hiszen Angliában rendkívül éles a kiskereskedelmi hálózatok közötti verseny és roppant igényes a vásárlóközönség. A Tesco neve ma már Magyar- országon is ismerősen cseng, hiszen a kecskeméti hipermarket már a tizedik az országban, és a cég vezetői remélik, nemcsak piacvezetők lesznek, de legalább olyan kedveltek is, mint az anyaországban. A Tesco Kecskeméten szintén támogatni fogja a várost, hogy a jelszó továbbra is igaz legyen: ..Az Önök hipermarketje!" (x) Figyelje a Petőfi Népe pénteki számait. Az itt megjelenő cikkek a január 22-én, 29-én, február 5-én és 12- én ugyanitt megjelenő TESCO Anagramma játékhoz nyújtanak segítséget. Ne dobja el, vágja ki a cikkeket! A megfejtéseket névvel, címmel ellátva hozza magával az áruházba és dobja be a vevöszolgálaü pultnál található gyűjlőumába február 20-ig. A megfejtők között 10 db 10 000 Ft-os Tesco vásárlási utalványt sorsolunk ki. Sorsolás: február 21-én. A nyertesek névsorát a Petőfi Népében tesszük közzé, a nyerteseket írásban értesítjük. TESCO Az Önök hipermarketje ......................... Nyitás február 16-án 8 órakor. 6 4 LÓERŐNEK NEM KELL TÖBB PARKOLÓHELY! A 3 ajtós, 64 lóerős KIA Pride egy igazi törpe óriás, melynek nagysága belső terében, könnyű irányíthatóságában és divatos színválasztékában rejlik, na meg abban, hogy nagyon könnyű vele parkolni. Csak az árában kicsinyes: most mindössze 1.499.900 forinttól az Öné lehet. LENDÜLETBEN (KIVQ KIA MOTORS Millennium 2000 akció! Sportágé 2.TDÍ RS 4 x 4-es terepjáró: 4.499.900 Ft bruttó Ajándék gallytörő rács, pótkerékvédő és vonóhorog Sephie II. RS 1.51 2.299.900 Ft helyett 2.099.900 Ft, amíg a készlet tart! Pride 1.3i kombi: 1.849.900 Ft + áfa Ajándék vonóhoroggal. K 2700 2.7 D 1.999.900 Ft + áfa Pregio 2.7 D 2.299.900 Ft helyett 2.222.000 Ft + áfa A KIA MOTORS HUNGARY Bács-Kiskun megyei dealere kérdéseinkre válaszolva tájékoztatja olvasóinkat:- A már egyre ismertebbé vált KIA márkát, ha még valaki nem ismerné, hogyan mutatná be?- A cég kb. 50 éve létezik Dél-Koreában. Jelenlegi székhelye: Szöul. A tehergépkocsi-gyártásban van nagy múltja, hazájában elsőként kezdte ezt a tevékenységet. Nemrég, 6 éve épült a szupermodem autógyártó technológia MAZDA-segítséggel. 1999-től a többségi tulajdont a HYUNDAI konszern szerezte meg, így a HYUNDAI CÉGCSOPORT TAGJA LETT. A KIA teljesen önálló egység maradt, és a jövőben is párhuzamos lesz a két autógyár működése, önálló piaccal és fejlesztéssel.- Mennyire elégedett a magyarországi népszerűséggel a KIA MH?- Magyarországi jelenlétét a KIA az utóbbi időben fokozta. Jelentős eredményeket ért el a világ minden pontján. A kb. 700 ezer db autóból Magyarországon 1621 db-ot adtak el. Ez az összeshez képest csekély szám, de ha figyelembe vesszük, hogy ez a 98-as évinek csaknem a duplája, így már látható, mennyire emelkedik az érdeklődés a márka iránt hazánkban.- Milyen eredményre számítanak 2000-ben?- Reméljük, az érdeklődés hasonló lesz, és talán várhatjuk a forgalom megduplázását is.- Milyen hatással volt a KMH-ra az 1998-1999-es évi távol-keleti pénzügyi válság?- Semmilyen hatás nem volt, sem a kocsi-, sem pedig az alkatrészellátásban. A részvények egy részének eladásával sikerült a helyzetet stabilizálni.- Mit várhatnak a KIA-tól 2000-ben az autóvásárlók?- A megerősödött KIA nagy lendülettel kezdi meg az új modellek gyártását, melyekből már kapható a CARNIVAL 7 személyes egyterű. Hamarosan kapható lesz a "RIO" alsó-középkategóriás meglepetés, és egy újabb egyterű: a CARENS. Igyekszünk kielégíteni az igényes fiatalok ízlését, és a speciális igényeket is, pl. egyterű, összkerék-meghajtású terepjáró stb. Mindezeket versenyképes áron.- A kecskeméti KIA-szalon hogyan tervezi a jövőt?- Nemrégiben új bemutatótermet nyitottunk a Szil-Coop Bevásárlóközpontban, ezzel is szeretnénk minél közelebb jutni a vásárlókhoz, és a leendő vásárlókhoz is. Tervezünk újabb kereskedést nyitni, megyénk délebbi részén. Szervizünk (ahol a zöldkártyától a műszeres autó- diagnosztikáig minden megtalálható) tavaly gazdagodott egy modern futómű-beállítóval is. Az egyre növekvő KIA gépkocsi-tulajdonosok szervizigényeit a jövőben is szakszerűen, zökkenő- mentesen igyekszünk kielégíteni. Mindenkinek boldog új évet kívánok egy KIA-val! KIA SILVER AUTÓSZALON Rendelésfelvétel, hitelügyintézés. CkÍA) KIA MOTORS Bemutatóterem: Kecskemét, Szil-Coop Bevásárlócentrum, Izsáki út 2. Tel./fax: 76/481-430 • Nyitva: H-P: 9-19-ig, Szó: 9-17-ig, V: 9-12. & Autószalon: Kecskemét, Március 15. u. 3-5. Tel : 76/477-263, 30/9456-333 • Nyitva: H-P: 9-17-ig, Szó: 9-12 r Olasz alufelnik magyar áron a Bácska Gumi Kft.-től Minden márkára és típusra kapható kiváló minőségű, kedvező árú alufelni a Bácska Gumi Kft.-nél. Alig múlt el néhány nap a 2000. évből, de a kecskeméti székhelyű Bácska Gumi Kft.-nél már teljes gőzzel dolgoznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy, a napokban megkötött új megállapodás. A Bácska Gumi Kft. szerződést kötött az olasz Mille Miglia alufelnigyártó céggel. Ennek értelmében a kft. az olasz gyár termékeinek kizárólagos magyarországi forgalmazója. A Miile Miglia Európa-szerte híres, kiváló felnijeinek titka, hogy a gyár a hagyományokra épít. A cég neve magyarul azt jelenti: „ezer kilométer". Ez arra a minden évben Róma és Brescia között megrendezésre kerülő veterán- autó-versenyre utal, amelynek távja pontosan 1000 kilométer. A hagyományokra építve természetesen a ma ismert legkorszerűbb gyártási és technológiai módszereket alkalmazza az olasz cég. Teknő és 1000 Miglia márkanevű felnijeik nem véletlenül keresettek Európa-szerte. Azontúl, hogy áruk jóval kedvezőbb a Magyarországon eddig már forgalmazott felnik áránál, minőségük és esztétikai kidolgozásuk egyedi a piacon. Fontos azt is megemlíteni, hogy a Miile Miglia alufelni-választéka a legkülönlegesebb igényeket is kielégíti. Nincs olyan személyautó, terepjáró, amelyre ne lenne Miile Miglia gyártotta felni. A Bácska Gumi Kft.-nél nemcsak kiválaszthatja az alufel- nit, hanem még a felszerelés előtt meg is nézheti, „hogyan áll az autójának”. Egy számítógép képernyőjén a kiválasztott keréktípus az ön autójára kerül egy pillanat alatt. Ha tetszik, a Bácska Gumi szakemberei azonnal fel is szerelik a kocsira. Természetesen a kft. szaküzletében a felnihez megfelelő gumi kiválasztásában is segítenek. Bácska Gumi Kft. Kecskemét, Izsáki út 6. Telefon: 76/416-656 Tel./fax: 76/416-655 Nyomda haladóknak! A Házinyomda Kft. elsősorban a klasszikus ofszetnyomtatás területével foglalkozik. Nyomdai kapacitása az alapvető irodai nyomtatványoktól az igényes kiadványokon, csomagolóanyagokon át a B/1 méretű poszterekig tudja kielégíteni a felmerülő igényeket. Célja, hogy partnereinek folyamatosan magas színvonalú, pontos munkával, egyenletes minőségű termékeket állítson elő. Mostanatól azonban nem a megszokott helyen (Kecskemét, Külső-Szegedi út), hanem egy saját tulajdonú ingatlanban (Kecskemét, Szolnoki út) várja ügyfeleit. A Házinyomda Kft. az új telephelyén új berendezéseket is üzembe állított: B/1-es többszínes nyomdagépet, nagy formátumú stan- cológépet, felületnemesítésre használható hidegfóliázó berendezést. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy a költözködés után megnőtt a munkatársak létszáma, akik között még csökkent munkaképességűeket is foglalkoztat a nyomdaiparban dolgozó kft. A Házinyomda életében újdonság még, hogy az elmúlt esztendő szeptemberében nyitott egy képvisleti irodát Budapesten, ahol igazi kihívást jelentő munkákkal látják el a céget. Ilyen például a Porsche Hungária, a Julius Meinl, a Compaq vagy a Nikon megbízása. 6000 Kecskemét, Szolnoki út 20. (a volt Reszelőgyár területén). Telefon/fax: 76/413-930 Telefon: 76/418-930, 30/9438-920 E-mail: hnyomda@mail.matav.hu Örömmel vennénk, ha Önt is Megrendelőink között tarthatnánk számon. Házinyomda Kft.: