Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-06 / 4. szám
Jó napot! JL. Szerkeszti: Miklós Ötletek,tippek, tanácsok Szerkeszti: Miklós Magda cl mindennapokra Ez még mindig nem járvány? Egy hét alatt 10 ezer ember betegedett meg a megyében Szinte futótűzként terjedt el a megyében, hogy immáron influenzajárvány is fenyeget bennünket. Közel tízezren betegedtek meg a múlt héten Bács-Kiskun meA betegek többsége magas lázzal, igen rossz közérzettel, gyulladt torokkal és erős köhögéssel jelentkezik a rendelőkben. A magas láz, a fejfájás, végtag- és izomfájdalmak ugyan az influenzára is jellemzőek, de a torok- és mandulagyulladás, hörghurut és erős köhögés az influenza esetében már a szövődmények közé tartozik. A C-vitamin, sok folyadék, gyümölcs, a gőzölés, a recept nélkül is kapható tünetenyhi- tő gyógyszerek a legtöbb esetben segítenek átvészelni gyében. A háziorvosoknál 9137 beteg jelentkezett felső légúti betegségre utaló tünetekkel. A betegszám emelkedése az előző hetihez képest elég jelentős: december utolsó hetéa betegséget. Ha azonban 2-3 nap múlva sem csillapodik a láz, illetve a torokfájás, a köhögés sem enyhül, akkor tanácsos felkeresni az orvosi rendelőt, vagy kihívni a háziorvost. A tartósan magas láz ugyanis megviseli a keringést. A legtöbben antibiotikumok nélkül is kiheverik a betegséget, általában egy hét alatt. Aki beteg és az is, aki nem beteg, ha módja van rá, ne menjen közösségbe, egyrészt, hogy ne terjessze, másrészt, hogy ne kapja el a vírust. ben 5667 beteget regisztráltak a háziorvosok. Az influenzafigyelő szolgálat már két hete érvényben van a megyében, a szakemberek szerint azonban még nincs járvány - tájékoztatta lapunkat dr. Lehoczki Károly, a megyei tisztiorvosi szolgálat munkatársa. A rekordszámú megbetegedéseket többféle vírus és baktérium okozza. Ezek között egy az influenza vírusa, melyet a megyében még nem izoláltak. A háziorvosok szerint sem influenzáról, sokkal inkább a vírusok együttes jelenlétéről van szó. A szövődményes esetek száma 421, a leggyakoribb szövődmény a tüdőgyulladás. A felső légúti megbetegedések, az influenza tünetei is kísértetiesen hasonlítanak az agyhártyagyulladás kezdeti tüneteire. Ezért rendkívül fontos, hogy ezek jelentkezésekor forduljunk orvoshoz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a korai felismerés és a megfelelő gyógyszerek azonnali adása akár életmentő is lehet. Gyógyszer nélkül hét napig, gyógyszerrel egy hétig is eltart? Tanuljunk németül a A Goethe intézettel kötött megállapodás alapján tizennyolc részből álló német nyelvtanfolyamot indít január 19-én a Magyar Televízió. A sorozatról Dénes Gábor kommunikációs igazgató tájékoztatta a sajtót. Az Einblicke című sorozat azoknak szól, akiknek legalább középfokú a nyelvtudásuk. A nyelvtanfolyam részeit szerdánként 16 órától sugározza a Magyar Televízió. A nézők a produkció segítségével nemcsak nyelvtudásukat fejleszthetik, hanem bepillanthatnak Németország politikai, gazdasági, ökológiai és kulturális életébe is. Minden film három egységből áll: egy történeti és egy dokumentumfilm részből, valamint egy kisjátékfilmből. A Goethe Intézet a nyelvtanfolyamhoz kapcsolódóan ingyen bocsátja az érdeklődők rendeltévéből kezésére azt a füzetet, amely a sorozat dialógusait tartalmazza. A munkafüzeteket és a magnó- kazettákat jutányosán, a CD- ROM-ot és a videokazettákat pedig térítés ellenében kaphatják meg a tanulni vágyók. Mindemellett a német nyelvtanárok térítésmentesen juthatnak tanári kézikönyvhöz. Az igényeket írásban kell eljuttatni az intézethez (Goethe Institut, 1061 Budapest, Andrássy út 24.) A végkielégítésekkel nem hosszabbítható a biztosítási idő Nem lehet biztosítási időt szerezni az 1999. december 31-ét követően kifizetett végkielégítéssel. A 2000. január 1-jétől hatályos társadalombiztosítási jogszabályok erre nem adnak lehetőséget. Erről adott tájékoztatást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a sajtónak. Közlésük szerint a törvény módosítása nem vonatkozik azokra az esetekre, ha a biztosított munkaviszonya alapján törvényben meghatározott végkielégítésben részesült. Valamint ha ennek kifizetésére 1999. december 31-ét megelőzően került sor, de a végkielégítés időtartama a 2000. naptári évben kezdődik vagy arra áthúzódik. Az 1999. január 1-jét követően megállapított és kifizetett végkielégítés annyiszor 30 nappal hosszabbítja meg a biztosítási időt, ahány havi átlag- keresetnek (illetménynek) a végkielégítés megfelel, ám ez az idő nem lehet több tizenkétszer 30 napnál - hívják fel a figyelmet a közleményben. Hozzáteszik: abban az esetben, ha a munkaviszonyban álló személy részére 1998. január 1-jét követően állapítottak meg végkielégítést, az 1998. január 1-jétől hatályos törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni. Eszerint a végkielégítés annyiszor harminc nappal hosszabbította meg a biztosítási időt, ahány havi átlagkeresetnek a végkielégítés megfelelt. Májgyulladás- és influenzajárvány Miután szerte Szerbiában már több tízezren kerültek betegágyba, a belgrádi egészség- ügyi minisztérium szerdán bejelentette, hogy influenza- járvány van az országban. A járványnak eddig nincsenek áldozatai. Mostanáig Belgrád- ban betegedtek meg a legtöbben, de a Vajdaságban is sokan influenzásak. A román járványügyi szakemberek viszont fertőző májgyulladás-járvány veszélyére figyelmeztetnek. Román hírforrások szerdán arról számoltak be, hogy az utóbbi hetek során jelentősen megnőtt az A-vírus okozta fertőző májgyulladásos megbetegedések száma. Nagyváradon egyetlen hét leforgása alatt negyven beteget utaltak be a helyi járványkórházba. Valamennyien a májgyulladás A-vírusával fertőzöttek. Már Szlovákiában is A pozsonyi SME szerdán megjelent értesülése szerint Szlovákiában is van egy fertőző agyhártyagyulladásos eset. A beteg férfi az ünnepek óta eszméletlen állapotban fekszik az iglói kórházban. A lap úgy tudja, hogy bár a férfi decemberben Magyarországon járt, mégis kizárt, az orvosi vizsgálatok egyértelműen kizárták annak a valószínűségét, hogy ott fertőződött volna meg. Az iglói beteg gennyes agyhártyagyulladása vírusfertőzésből ered. SUZUKI Hivatalos Márkakereskedés és Szerviz "Régiért újat" akció! itta vaíafia is megfordult afejed6en, Hogy jó lenne, Ha ... ... Most itt az idői Most százezer forinttal többet adunk a régi Suzukidért, ha egy újra cserélnéd! "Itt az idő, most vagy soha!" Újdonságunk: Manager III., Winter II. sok extrával! • 20% kezdőbefizetés • 72 hó futamidő, akár casco nélkül isi • Orvosoknak közalkalmazottaknak külön kedvezmény. • Használt autóját beszámítjuk! (Az engedmények nem halmozhatók!) 6090 Kunszentit! iklós, Vásártér 9. Tel./fax: 76/351-080 Tel.: 30/9-552-258; 06-30/2-062-579 Szeretettel várjuk. SUZUKI BARNA AJÁNLATA: A fertőző agyhártyagyulladás tünetei, felismerése, megelőzése Mivel a felső légúti megbetegedések és a fertőző agyhártyagyulladás tünetei nagyon hasonlítanak, azonnal forduljunk orvoshoz, mert a biztos gyógyulás feltétele a korai felismerés. A fertőző agyhártyagyulladás (meningitis epidemica) lap- pangási ideje 4-5 nap; maga a betegség 8-10 nap alatt lezajlik, mely során a beteget 6-8 napon keresztül antibiotikumos kezelésben részesítik. Az Országos Epidemiológiai Intézet információi szerint a kórokozó megfelelő antibiotikum hatására gyorsan elpusztul, ám rövid idő alatt is rendkívül súlyos állapothoz vezethet. Ezért korai felismerése - bár kezdeti tünetei hasonlóak az influenza és a felső légúti megbetegedések tüneteihez - nagyon fontos. Mivel a kórokozó cseppfertőzéssel terjed, a felső légúti panaszokkal, lázzal küzdő betegeket, minél előbb forduljanak orvoshoz és betegen ne menjenek dolgozni, maradjanak otthon a továbbfertőzés elkerülése érdekében! A fertőző agyhártyagyulladást megkapó száz ember közül átlagosan egy betegedik meg csupán - ez viszont akár halálos kimenetelű is lehet -, viszont a többiek is fertőznek. A kezdeti tünetek: magas, 39- 40 Celsius-fokos láz, erős fejfájás, később tarkómerevség, hányás, tudatzavar, a fokozott reflexműködés, egyes kórokozófajtáknál a bőr bevérzése. Megelőzésképpen az immunrendszer erősítése a legfontosabb: öltözzünk rétegesen, szellőztessünk gyakran, fogyasszunk vitamindús étrendet stb., mivel a téli hónapokban a szervezet amúgy is kevésbé ellenálló a fertőzésekkel szemben. Bács-Kiskun megyében az elmúlt öt évben 13 fertőző agyhártyagyulladásos eset fordult elő. Tavalyelőtt a három beteg közül kettő kigyógyult, egy belehalt a kórba. Tavaly hat esetet regisztráltak. A fertőző agyhártyagyulladás kórokozóját az emberek 5%-a hordozza a torkában. Ezernyi oka lehet annak, ha ez a „szunnyadó” baktérium áttöri a falakat és átkerül az agyhártyára. A betegség gyógyszerekkel jól gyógyítható, ugyanakkor tény, hogy az esetek kisebb részében halálos kimenetelű. Magyarországon évente 20- 40 eset van, ebből évi 7-8 végződik halállal. 1998-ig a fertőző agyhártyagyulladás B baktériumtörzse okozott megbetegedést Magyarországon és Európában. Majd 1998-ban több C típusú fertőzést is regisztráltak Nyu- gat-Európában. Azóta minden hazai tisztiorvosi szolgálat felkészült mind a B, mind a C baktériumtörzs elleni antibiotikumos védekezésre. Bejelentett meningitis epidemica megbetegedéseit Magyarországon és Bács-Kiskun megyében 1994-1998 között 1994 1995 1996 1997 1998 ORSZÁGOS 29 22 23 29 nincs adat MEGYEI 2 2 nem volt nem volt A védőoltás nem csodaszer, az erős immunrendszer többet ér Valószínűleg több hónapra van szükség ahhoz, hogy az országban december óta fertőző, geny- nyes agyhártyagyulladást okozó baktérium szaporodóképességét vissza lehessen szorítani. Molnár Ilona országos tiszti főorvos beszélt erről kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Leszögezte: változatlanul érvényesnek tartja a lakosság számára tavaly december 27-én kiadott tájékoztatást. Eszerint a fertőző gennyes agyhártyagyulladás jellemzően zárt közösségben fordul elő halmozottan, s ezért indokoltak a katonaság körében végrehajtott szigorúbb intézkedések. A civil lakosság veszélyeztetettsége lényegesen kisebb. A tisztiorvosi szolgálat azonban azt kéri, hogy lázas betegség esetén mindenki keresse fel háziorvosát, aki gondoskodik a szükséges ellátásról. Ezenkívül felhívja a figyelmet arra, hogy a betegekkel közvetlenül érintkezők számára az azonnali védelem kizárólag az antibiotikumtól várható, ezért esetükben nem indokolt a csak hetek múlva védettséget biztosító oltás. Azt javasolta továbbá, hogy a hurutos gyerekek ne menjenek iskolába, és otthon feküdjék ki betegségüket. Az osztálytermekben pedig ajánlatos gyakran szellőztetni. A tiszti főorvos javasolta még a tanulók testi megerőltetésének kerülését, valamint vitamindús étkeztetését is. Mint mondta: a szer magyar- országi törzskönyvezésének hiánya csupán annyit jelent, hogy a beszerzett vakcinák minden meghatározott tételét meg kell vizsgálni az egyedi engedélyek megadása előtt. Közölte: az oltóanyag gyártója kedden jelezte, hogy megindítja a magyarországi törzskönyvezési eljárást, tehát a szer egy idő múlva a patikákban is hozzáférhető lesz orvosi rendelvényre. Molnár Ilona hangsúlyozta: a védőoltás nem oldja meg egészében a gennyes agyhártyagyulladás elleni küzdelmet, mivel ellenszer csak a fertőző baktérium C változatára van, amely Magyarországon idén jelent meg először. A korábbi években és jelenleg is fertőző meningococcus baktérium B változatával szemben a világon sehol sincs oltóanyag.