Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-29 / 24. szám

UH 2000. Január 29., szombat MEGYEI Petőfi Népe - 3. oldal Gondok az okmányirodában Kiskunfélegyháza Még mindig nem problémamen­tes az ügyintézés a kiskunfél­egyházi okmányirodában. Habár a fényképekhez szükséges digi­tális kamera már megérkezett, nem mindig garantált a siker. Dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvette jegyző asszony elmondta: nem az ügyintézéssel, hanem a munkaeszközzel van a baj. A sze­mélyi igazolványt készítő számí­tógépes program ugyanis nem dolgozik hibátlanul. Előfordul, hogy az igazolványra olyan ada­tok is rákerülnek, amelyek titko­sak. Ilyen esetben az ügyintéző nem adhatja ki az igazolványt, az ügyfelet egy másik időpontra visz- szahívják. A megoldás: türelem. A jegyző asszony véleménye szerint a probléma emberileg nem befolyásolható. A hibát központüag kellene orvosolni. ___ ____ H. A. B efolyással üzérkedtek Baja Befolyással üzérkedés és csalás bűntettében hirdetett ítéletet a bajai bíróságon dr. Cserjés Sán­dor tanácsa a héten. A vádlot­tak padján két bajai nő ült. Kö­zel egymillió forintot csaltak ki egy helybéli asszonytól. A vádlottak azzal kecsegtet­ték a hiszékeny sértettet, hogy segítenek leszázalékolásában. Természetesen anyagi ellenszol­gáltatás fejében. Abban az épü­letben dolgoztak ugyanis, ahol Baján a nyugdíj-igazgatóság is működik. Ám ők egy másik cég alkalmazottai voltak. Mikor tu­domásukra jutott, hogy a sértett­nek valutája van a bankban, azt is rögvest elkérték tőle. Mond­ván: majd ők vigyáznak a pénz­re. Természetesen a nyugdíja­zásból semmi sem lett. A bün­tetőtanács viszont mindkét vád­lottat bűnösnek találta. Egy-egy év börtönbüntetésre ítélték őket, 2 évre felfüggesztve. Az ítélet jogerős. P. H. Tüzek, milliós károk Baja Gázpalackok robbantak fel ked­den délután Baja-Érsekcsaná- don. A család szabálytalan mó­don fűtésre használta a gázpa­lackokat, ugyanis ház híján egy lakhatóvá tett fóliasátorban él­tek. Személyi sérülés nem tör­tént, de a fóliaház teljesen le­égett. A kár félmillió forint. Aznap éjszaka a bajai tűzol­tókat egy ismeretlen telefonáló hívta fel azzal, hogy ég a Süsü bár. A használaton kívüli szóra­kozóhely oltásába a kalocsai és a szekszárdi tűzoltók is besegí­tettek. A kár így is több mint hárommillió forint. A tűz oka feltételezhetőleg szándékos gyújtogatás. Szerda hajnalban a bácsalmá­si Hungarofonó Kft.-hez robog­tak a bajai lánglovagok. Itt a gya­potkeverő gép felmelegedése okozott tüzet. Beavatkozás a bajaiak részéről nem történt, mert a jól szervezett bácsalmási önkéntes tűzoltók megfékezték a lángokat. Károsodott néhány feldolgozó gép, és odaveszett több mint egy tonna gyapot. A kár négymillió forint. _________ TUDÓSÍTÓNKTÓL K étezer kisliba égett el hodályostól csütörtök este Jászszentlászlón. A hodályban és a szomszédos helyiségben öt gázpalack volt. Szefbncsére a tűzoltók idejében kimentették valamennyit. A kárt több millió forintra becsülik.________________ fotó: v. p. ________ Gazdasarok______________ J övedéki tennék a bor Az új kormány a Pénzügymi­nisztérium indíttatására a jöve­déki tanács napirendjére tűzte a borok jövedéki termékké nyil­vánításának ügyét, tehát min­den híresztelés ellenére az nem szakmai javaslatra történt. A bor az Európai Unióban is jö­vedéki termék, szigorú nyilván­tartást kell vezetni róla, és a tagországok többségében a pénzügyőrök ellenőrzik. Erre való tekintettel a Hegyközsé­gek Nemzeti Tanácsa elfogadta a javaslatot azzal, hogy az adó­kulcs 0 százalék legyen. Hosz- szas vita után alakult ki a most hatályos adómérték, a literen­kénti 5 forint. Sikerült érvényesíteniük azt a kérést, hogy a kisebb termelők adminisztrációs és adóterheit a legkevésbé emeljék. így a ter­mékmennyiség arányában egy­szerűbb, illetve szigorúbb sza­bályozás lép életbe. A családi gazdaságok adómentesek ma­radnak, ha felnőtt családtagon­ként legföljebb 250 liter bort ké­szítenek. Évi ezer hektoliter át­lagtermés alatt egyszerűsített adóraktárként működhet a pin­cészet, nem kell kettős könyve­lést sem vezetnie. Ugyancsak ezer hektoliter a határ a jövedé­ki biztosíték letételére is, vagy­is aki csak ennyi készterméket hoz forgalomba, nem kell befi­zetnie a várható éves forgalom adójának egytizenketted részé­re rúgó biztosítékot. KORK É P Drágulnak a szabálysértések Márciustól közmunkám változtatják a pénzbírságot Márciustól jelentősen növekednek a sza­bálysértésekért kiszabható bírságösszegek. Mintegy 150 büntetési tétel felső határa a kétszeresére nő. Újdonság, hogy a szabály­sértési hatóság határozata bíróság előtt megtámadható lesz. PN-információ Puskásné dr. Varga Anikó őrnagy, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti alosztályvezetője elmondta, hogy például zöld­kártya, forgalmi engedély vagy jogosítvány hiá­nya esetén az igazoltató rendőr továbbra is a helyszínen dönthet. A jármű vezetője megúsz­hatja figyelmeztetéssel vagy tízezer forintig ter­jedő helyszíni bírsággal. Ha a járművezető nem ismeri el a szabálysértés tényét, vagy ha a rendőr úgy ítéli meg, feljelentés lesz a dolog­ból. Ekkor jár el a szabálysértési hatóság. Az őrnagy asszony elmondta azt is, hogy türelmi idő adására nincs lehetőség, a rendelet márci­us 1-jétől hatályba lép. Ettől az időtől alkal­mazzák is az új büntetési tételeket. Az addig keletkező és folyamatban lévő ügyeket még a régi bírságösszegek szerint intézik. Jelenleg a jogerősen kiszabott bírságösszeget be nem fizetőknél a fizetési letiltást alkalmaz­zák. Amennyiben ez nem lehetséges, elzárásra való átváltoztatásra tesznek javaslatot, és az iratokat megküldik az illetékes városi bíróság­nak. Márciustól, ha nincs lehetőség az összeg fizetésből való letiltására, adók módjára pró­bálják azt behajtani. Ha ez sem vezet ered­ményre, akkor közmunkára változtatják 5000 Ft/nap tétellel. Ha ez sem lehetséges (például fizikai alkalmatlanság miatt, vagy az érintett nem vállalja, vagy vállalja, és nem végzi el), a bíróság intézkedik az elzárásról. Újdonság, hogy lehetőség lesz a szabálysértési hatóság határozatával szemben jogorvoslati kérelemre. Ezt az illetékes városi bírósághoz kell majd benyújtani. A bíró az ügyben tárgya­KISZABHATÓ LEGMAGASABB SZABÁLYSÉRTÉSI BÜNTETÉSI TÉTELEK Szabálysértés Jelenlegi büntetés (Ft) Március 1-jétől (R) • Sebességkorlátozás túllépése 60.000 60.000 • Az elsőbbségadások és az | előzéssel kapcs. szabályok megszegése ^0.000 50.000 minősített esetben: 100.000 • Vasúti ábárén való áthaladás szabályainak megszegése 60,000 60.000 • Közúti közlekedés rendjének megzavarása (baleset okozása 60.000 100.000 • Engedély nélküli vezetés 40.000 100.QOO • Biztonságos közlekedésre alkalmatlan jármű vezetése 40.000 50.000 •A kötelező biztosítás Igazolásának hiánya 60.000 100.000 • Úthasználati dij igazolásának hiánya­100.000 forrás; Bács-Kiskim Megyei Bendőr-f6kapitány$ág lás nélkül határoz majd. Az érintett kérelmére azonban tárgyalás megtartásáról is dönthet. ________________ _________W. KIRÁLY ERNŐ M íg fagy van, nincs nagy baj Húszcentis jég borítja a solti belvíztavakat SOLT Hasznos adományt kapott a Solti Önkéntes Tűzoltó Egye­sület. Egy nagy teljesítményű szivattyúval gazdagodott a szertárban tárolt tűz illetve víz ellen használatos arzenál. Két solti képviselő vásárolta meg és adta át a tűzoltóknak a szivattyút. Soltot és környékét nem kíméli a magas talajvíz és a belvíz. Csak a hideg időnek köszönhető, hogy jelenleg nincs kritikus helyzetben egyetlen lakóház sem. De amint olvadni kezd... Németh István, a tűzoltó egyesület egyik promi­nens tagja igencsak tart a tavasz­tól. Solt környékén 1400 hektárt, a városban 60 hektáros területet öntött el a víz. Az 51-es és az 52-es út találkozásánál szabályos kis tavak alakultak ki. Lefolyása Németh úr és a szivattyú. phfotó egyiknek sincs, mivel nincs át­eresz az út alatt. Ha enged a fagy, valószínűleg át kell vágni a főút­vonalakat. További problémát je­lent az is, hogy a városon átha­ladó, illetve a települést körül­ölelő csatornarendszer nem ké­pes megfelelő gyorsasággal to­vábbítani a vizet. Még mindig a városban van az a nagy teljesítményű szivattyú, amelyet az állampusztai bünte­tés-végrehajtási intézet adott köl­csön. A percenként 2000 liter víz továbbítására alkalmas berende­zés mellett a tűzoltóság most már három szivattyúval tud segíteni, ahol és amikor kell. A két öreg, 800 liter/perc teljesítményű gép mellé került az új 1000 literes szi­vattyú. E masinához 300 méternyi vezetéket vásároltak a tűzoltók. A 170 ezer forintos, üzem­anyag-takarékos masina Kalmár Pál és Vasaji Sándor adománya. Képviselői üszteletdíjukból áldoz­tak a szivattyúra. ___ ÖKRÖS CSABA Ba lesetek, bűnügyek Falbontó géptolvaj Rendőrkézre került egy falbontó betörő Kecskeméten. Néhány nappal karácsony előtt lopott el különböző kisgépeket valaki egy raktárból. A Tatársoron lévő épü­let falán vágott nyíláson keresz­tül közlekedett a tolvaj. Hozzáve­tőleg 3 millió forint értékű zsák­mányt szedett össze. A nyomo­zás eredményeként egy 39 éves férfit fogtak el és vettek őrizetbe a rendőrök. EDZÉS KÖZBEN. Százezer fo­rintnyi értéket loptak el egy kecskeméti karatékétól. Míg edzett a 16 éves lány, az öltöző­ben hagyott ékszereit, mobiltele­fonját és zsebpénzét elemelte valaki. A tolvajt a kecskeméti rendőrök keresik. RUHÁT LOPOTT. A halasi rendőrök elfogtak egy férfit, aki alaposan gyanúsítható egy kele- biai betöréssel. Az Ady E. utcá­ban nyitotta ki a háziak távollé­tében a házat, majd 200 ezer fo­rint értékű ruhát és berendezési tárgyakat vitt magával. LESZÚRTA FÉRJÉT. Mátra- novákon csütörtökön este az 53 éves L. Zoltánná német állam­polgár, helyi lakos szóváltás közben nyakon szúrta 58 éves . férjét, aki a helyszínen belehalt sérülésébe. A rendőrség a késelő nőt őrizetbe vette. LEPERMETEZTÉK. A főváros III. kerületében egy 46 éves bu­dapesti nőt a Leány utca és a Szegedi utca sarkán egy ismeret­len támadó gázpermettel lefújta, és elrabolta táskáját a benne lé­vő készpénzzel, arany ékszerek­kel és csekkekkel együtt. Az anyagi kár 450 ezer forint. Traffipax Ma délelőtt Bócsán, Soltvad- kerten, Kecelen, délután Kis­kunfélegyházán, vasárnap dél­előtt Jakabszálláson, Bócsán, Soltvadkerten számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Közéleti hírek Endre Sándor országgyűlési képviselő február elsején, ked­den reggel 8 órától képviselői fogadóórát tart a kiskunfélegy­házi városházán. Cél: sokoldalú szakemberképzés Az új évezred követelményeinek megfelelő új épületben, korszerű technikai felszerelések segítségé­vel képezik a jövő szakembereit a nagy múltú kiskunfélegyházi Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Szak­munkásképző és Szakközépisko­lában. Az egykor 250 diák oktatására alkalmas intézményben ma több mint 400 fiatal tanul a megye vala­mennyi részéből. Az iskola a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari szakmák széles választékát kínálja a továbbtanulók­nak. A mezőgazdaságban: világ­banki szakközépiskola és az erre épülő technikusképzés mellett, az állattenyésztő, lótenyésztő, kertész szakmunkásképzést. Az élelmi­szeriparban: világbanki szakközép- iskola és az erre épülő hús- és ba­romfiipari technikus, sütő-cukrász technikus képzések mellett a hen­tes és mészáros, pék, pék-cukrász és húsipari szakmunkások nevelé­sét. Az iskola egyedülálló tanüzemi háttere kiváló alapot ad a korszerű gyakorlati képzéshez. Kétszáz hektáros tangazdaság­ban folyik a gazdálko­dás. Állatfarm (sertés, ló), bemutatókert (sző­lő, gyümölcs, zöldség), valamint húsipari tan­üzem szolgálja a szín­vonalas oktatást. A kiskunfélegyházi mezőgazdasági iskola képzési profilja iga­zodva az új elvárások­hoz, egyre több fiatal számára nyújt lehető­séget az érettségi bi­zonyítvány megszerzé­sére. Az intézmény képzési rend­szerének rendkívüli előnye, hogy a diákok bátran választhatják a szak- középiskolát, hiszen ha a követel­mények nehéznek bizonyulnak, ak­kor iskolaváltás és évvesztés nélkül azonos profilú szakmunkástanuló­ként folytathatják tanulmányaikat. Címük: Kiskunfélegyháza, Oskola u. 1-3. Tel./fax: 76/461-022 Tavaly új, korszerű épülettel gyarapodott a kiskunfé­legyházi mezőgazdasági iskola. F líA UL A K E C S Szegedi út(Szélmalomm Használt autók: Mercedes MB 100 1990. 1.199.000 Opel Astra 1.4 1993. 1.350.000 Hyundai H 100 1997. 1.699.000 Opel Astra 1.6 1992. 1.050.000 FIAT Bravo 1.4S 98/12. 1.899.000 Renault Mégane 1.6 (klíma + teljes extra) 1996. 1.899.000 Renault 19 1.4 1995. 1.099.000 Daewoo Tico 96/12. 899.000 Ford Fiesta 1.1 1996. 1.170.000 Renault Trafic 1993. 1.150.000 FIAT Bravo 1.6 1997. 1.780.000 FIAT Cinquecento, fekete 1995. 950.000 FIAT Cinquecento, kék FIAT Cinquecento, 94/12. 900.000 piros 1995. 950.000 FIAT Punto 55S 1998. 1.550.000 Audi 80 2.0E 94/95. 1.950.000 KÉMÉT al szemben) Tel.: 76/502-900. Bemutatóautók I Lancia Y 1.2 LS 1999.09. 8.000 km 2.355.000 Ft helyett 2.199.000 Ft FIAT Palio kombi 1.7 Turbo O 1999.09. 8.000 km 2.990. OOOFtMíyett 2.699.000 Ft Alfa Romeo 156 2.0, fehér, 1998 4.590.000 Ft É AA A PETŐFI NEPE szállítására munkatársat keresünk Kiskunfélegyháza vagy környékéről. Érd.: Kopasz Attila. Tel.: 76/463-274, 06-20/9334-264

Next

/
Thumbnails
Contents