Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-03 / 1. szám

4. OLDAL 2000. JANUÁR 3., HÉTFŐ HAZAI TÜKÖR - VILÁGTÜKÖR A bajban is jelesre vizsgázott a megye Újévi beszélgetés Endre Sándorral, a megyei közgyűlés elnökével Bács-Kisknnról, a régióról és Kecskemét szerepéről „Összefogásból jeles.” Elsőként így összegezte tömö­ren a most búcsúztatott esztendőt Endre Sándor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke. 1999 sok nehéz­séget, keserűséget Is hozott. S ha valami öröm lehet az ürömben, az az, hogy a bajban ismét megmutatkozott: a megyé(k)re igenis szükség van. Endre Sándor: „A helyes megközelítés: megye ÉS régió.”- Nagy erőpróbákat kellett kiáll­nia az országnak, a megyének az utolsó ezerkilencszázas esz­tendőben - kezdte újévi beszél­getésünket a Bács-Kiskun me­gyei önkormányzat első embe­re. - A természet és a világpoliü- ka állított bennünket ezen erő­próbák elé. Árvíz, hó, eső, bel­víz, majd az év végén ismét ren­geteg csapadék és belvíz sújtotta- és sújtja most is - a Duna-Ti- sza közét. Aztán tavasszal a dél­szláv válság is közvetlenül érin­tette Bács-Kiskunt, hiszen eh­hez a megyéhez tartozik a leg­hosszabb magyar-jugoszláv ha­társzakasz. Ezek a nagy teherté­telek számomra - és remélhető­leg mások számára is - azt mu­tatták meg: kell a megyei szin­tű koordináció az aktuális te­endők, feladatok ellátásához. Szükség van a megyei önkor­mányzat településeket is össze­fogó szerepére, a megyei védel­mi bizottság és az operatív törzs munkájára. Hogy segíthessünk a bajbajutottakon, akik a termé­szeti csapások következtében váltak otthontalanná. És hogy garantáljuk mindazok nyugal­mát, akik egy háborús krízis szomszédságában élnek.- A válsághelyzetek kezelésé­ben tehát megmutatkozott a me­gyei szint szerepe. De mi lesz a megyékkel a közigazgatás, az államigazgatás vonalán? Bár ez a kérdés csak az új évezredben dől el, a vita a politikai színtere­ken újra és újra fellángol.- Azt gondolom, hogy a har­madik évezred első évtizedei­ben abszolút helytelen azt a kér­dést feltenni: megye vagy régió. A helyes megközelítés az: me­gye és régió. A megyék még so­káig szerepet kapnak a közigaz­gatásban, az önkormányzatiság­ban. A most ezeréves megye- rendszerrel párhuzamosan mű­ködhetnek a régiók, amelyek el­sősorban az uniós pénzforrások eléréséhez nélkülözhetetlenek. Ilyen például az a 10 millió euró (2 és fél milliárd forint), amelyet a Dél-alföldi Regionális Fejlesz­tési Tanács (DARFT) hozott a régióba. Hiszen a kormány dön­tése értelmében - a következő három évre elosztva - ennyi fej­lesztési forrás jöhet a Dél- Alföldre a Phare 2000 program keretében. És emellett, persze, fokozatosan megjelennek kü­lönféle regionális intézmények is. így Kecskeméten működhet a Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, amelyet az Ifjúsági és Sportminisztérium döntése értelmében a megyei önkormányzat működtethet.- Mégis milyenek Bács-Kiskun pozíciói a régióban? Egyesek sze­rint gyöngülnek. Az óév utolsó megyegyűlésén is ezt feszegette több ellenzéki képviselő.- Azt hiszem, nem lehet elég­szer hangsúlyozni, hogy ez a ré­gió akkor és csak akkor le­het sikeres, ha a megyék és te­lepülések kö­zötti feladat- megosztásra tö­rekszünk. En­nek szellemé­ben működik Kecskeméten a DARFT pénz­ügyi, meg kör­nyezetvédelmi kabinetje. Bé­kés megyében, Gyulán a regio­nális idegenfor­galmi bizott­ság. Szegeden a DARFT titkár­sága és kht.-ja. És 2000-ben ré­giós irodát nyit a fejlesztési ta­nács Kecskeméten és Békéscsa­bán is. Ha jól számolok: Bács- Kiskun fővárosában (az imént említett ifjúsági irodával együtt) immár három terület régiós ügyeinek székhelye van. De be­szélhetnék megyénk formálódó regionális szerepköréről is a nemzetiségi ügyeket illetően. Két dolog biztos. Egyrészt nem gyűjthetünk magunk alá min­den „posztot” a régióban. Más­részt nem szerencsés feltenni azt a kérdést sem, hogy Kecske­mét vagy Szeged lesz-e a régió végleges központja. Ilyen pár­harcból Kecskemét csak veszte­sen kerülhet ki. Szegednek má­sok az adottságai: egyetemvá­ros, a majdani uniós határ kapu­ja lesz. Régiós szerepkörének is tradíciói vannak. Kecskemét vi­szont az autópálya, a főváros­hoz való közelsége, a hallatlanul dinamikus gazdasági fejlődése révén vívhatja ki erős pozícióját a régióban. És úgy vélem, már azzal is elégedettek lehetünk, hogy egyáltalán szóba jött Sze­ged mellett Kecskemét neve is mint régióközpont. Ez minden­képpen büszkeséggel tölthet el bennünket. És még valami, amit néhányan nem vesznek észre. A regionalizmus legna­gyobb pozitívuma éppen az, hogy a régiós fejlesztési progra­mokból kivétel nélkül minden település profitál.- Beszélgetésünk végén ejt­sünk szót arról, milyen évet zárt a megyei önkormányzat.- Elcsitultak az intézményát­adás-átvételek körüli indulatok. Sikerült elsimítani a feszültsége­ket. A megyebeli városok erede­tileg 42 intézmény működteté­sét akarták átadni a megyei ön- kormányzatnak, amiből végül hat maradt. Utólag is úgy vélem: a megyeháza ellenzéki padsora­iban ülő néhány polgármester egy joghézagot kihasználva akarta lehetetlen helyzetbe hoz­ni a megyei önkormányzatot. Hogy végül is csak hat intéz­mény kerül a megyéhez, annak véleményem szerint több oka is van. Egyrészt a települések ér­dekei is ellentétesek voltak ez ügyben, amelyeket nem tudtak összehangolni. Másrészt a helyi közvélemény nyomása is szere­pet játszott a visszakozásban. A sikereket említve: jelentős beru­házásokat indíthatunk el pályá­zati pénzekből. 380 milliót nyer­tünk a kiskőrösi speciális iskola új épületére. És mintegy 1 milli­árd 300 millió forintot remélünk a megyei kórház rekonstrukciós programjára. (A megyei önkor­mányzat pályázatára várhatóan ez év első felében mond igent a parlament.) Aztán sikerült tá­mogatnunk a megye kistelepü­léseit: a felújításokat és a közös­ségformáló rendezvényeket. Át­szerveztük az önkormányzati hivatalt, hiszen racionálisabban és takarékosabban működő ap­parátust szeretnénk. Jócskán el­mozdult a holtpontról a megye és a megyei jogú város kapcsola­ta. Előrelépés történt a megyei könyvtár működtetésének ügyé­ben. Közösen rendeztünk egy nagy sikerű fogathajtó-vb-t. Itt említeném meg, hogy több tele­pülésen is gyakran panaszkod­nak nekem, miszerint Kecske­mét ránehezedik a megyére, „le­nyúlja” a pénzek, beruházások nagy részét. De be kell látni: a megye más városainak is érde­ke,, hogy Kecskemét fejlődjön. Minden településnek meg kell találnia a kapcsolódási pontokat a hírős város fejlődési pályájá­hoz. Úgy tudnám érzékeltetni Kecskemét és a többi város vi­szonyát, mint a nagy kerékhez ékszíjakkal kapcsolódó kisebb kerekeket. A megye települései csak Kecskeméttel együtt fejlőd­hetnek. E gondolat jegyében is kívánok sikeres millenniumi évet minden polgárnak Bács- Kiskunban. Endre Sándor 1959-ben született Kiskunfélegyházán. 1984-ben a Bajai Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát. 1988-ban az ÉLTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott. 1980-tól a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, majd a Magyar Honvédség félegyházi könyvtárában dolgozott, később általános iskolában is tanított. 1990 és ’98 között a félegyházi képviselő-testület tagja volt. 1994-ben bejutott a megyegyűlésbe is. 1998-ban a félegyházi-majsai kerület parlamenti képviselője lett. 1998-ban ismét bejutott a Bács-Kiskun megyei közgyűlésbe, amely elnökének választotta meg. Nős, két fia van. A pápa óhaja: Békét az emberiségnek! Szilveszter éjjelén százezrek előtt juttatta kifejezésre II. János Pál a római Szent Péter téren abbéli óhaját, hogy az új esztendőben békében élhessen az egész emberiség. Folytatódjanak az oroszországi reformok Jelcin elnök lemondása váratlanul érte az oroszokat és a világot Borisz Jelcin váratlan év végi visszavonulását kommen­tálva a magyar Külügyminisztérium közleményben mél­tatja a távozó orosz államfő érdemeit a demokratikus modern orosz állam megteremtése terén. Hazánk abban érdekelt - hangsúlyozza a budapesti nyilatkozat -, hogy Oroszor­szágban folytatódjanak a po­litikai és gazdasági stabilitást alátámasztó reformok. „Ma­gyarország azt is fontosnak tartja, hogy az Oroszország és a NATO közötti együttmű­ködés felújításra kerüljön, s ehhez NATO-tagként, az eu­rópai és nemzetközi stabili­tásban érdekelt közép-euró­pai országként kész és képes lehetőségeihez mérten hoz­zájárulni. A kétoldalú kap­csolataink minden területen történő fejlesztését célzó ma­gyar törekvések ezt is elősegí­tik” - áll a közleményben. Bili Clinton amerikai elnök bízik abban, hogy kedvezően alakulnak az amerikai-orosz kapcsolatok. Az elnök Vlagyi­mir Putyin orosz ügyvezető el­nökkel folytatott telefonbe­szélgetésben fejtette ezt ki. A csecsenföldi háború és a kétol­dalú viszony volt a fő téma az eszmecserében, amelyben a véleménykülönbségek - külö­nösen az oroszok csecsenföldi támadásával kapcsolatban - egyértelműen felszínre kerül­tek. Clinton és Putyin először beszélt azóta, hogy Borisz Jel­cin orosz elnök pénteken le­mondásával lepte meg a vilá­got és átruházta a hatalmat a kormányfőre, akit korábban többször kiszemelt utódjaként említett. Clinton megerősítet­te, hogy együtt kíván működni az ügyvezető orosz elnökkel a szilárd kétoldalú viszony ki­alakítása érdekében. Putyin egyébként rendeletben bizto­sított mentességet elődjének, Borisz Jelcinnek. Nem lehet jogi vagy államigazgatási eljá­rás keretében felelősségre von­ni, őrizetbe venni vagy letar­tóztatni, házkutatást tartani nála, kihallgatni vagy személyi motozásnak alávetni. Megfi­gyelők arra emlékeztettek: Jel­cint az utóbbi időben komoly bírálatok érték az Oroszor­Névjegy Leningrádban született 1952- ben. Jogi diplomát szerzett 1975-ben. Pályafutását a szov­jet titkosszolgálatnál kezdte. A Szövetségi Biztonsági Szol­gálatélére 1998júliusában ne­vezték ki. 1999 márciusától a Nemzetbiztonsági Tanács tit­kárának teendőit is ellátta. Jelcin elnök 1999. augusztus 9-én nevezte ki ügyvezető kor­mányfővé. Augusztus I5-én a duma kormányfővé választot­ta. Nős. Hobbija a dzsúdó. szágban elharapózott korrup­ció miatt. Legszűkebb környe­zete, s családja tagjait törvény­telen pénzügyi műveletekkel hozták kapcsolatba. Horvátország választ Amikor éjfélt ütött az óra, a szentatya megjelent dolgo­zószobájának ablakában, s onnan áldotta meg a rock­koncerttel, tűzijátékkal és más vigaszságokkal ünneplő tömeget. „Az új év küszöbét átlépve szeretnék bekopog­tatni házaitok ajtaján, és mindenkinek egyenként ki­fejezni jókívánságaimat” - mondta a katolikus egyház­fő, derűs és boldog új évet kívánva nemcsak a keresz­tény hívőknek, hanem a Föld minden lakosának. II. János Pál másnap, az új esztendő első Úrangyala imádságában elmondta: gon­dolatai azok között járnak, akik a világ legkülönbözőbb pontjain az erőszak áldoza­taivá váltak, vagy magányos­nak, elhagyatottnak érzik magukat. Á Madonnához fordulva azt kérte, hogy min­den embert szabadítson meg a gyűlölettől és az erőszak­tól, kísérje végig az emberi­séget a béke útján. A pápa tegnap felszólította a világot: ne feledkezzék meg a gyermekek szenvedé­seiről, azokról, akik éheznek és az erőszak áldozatai, s azokról sem, akiktől a „meg­születés jogát” is megvonják. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren a világ mintegy harminc országából érkezett több mint harmincezer gyer­mekkel találkozott. Közvet­lenül a vasárnapi Úrangyala imádsága előtt jelent meg fehér gépkocsiján a tömeg­ben, köszöntve a fiatal kor­osztály tagjait. Az eseményt, „a gyermekek jubileumát” többek között a Roma lab­darúgócsapata szponzorál­ta, amelynek tagjai jelen vol­tak a Szent Péter téren. A pápa őket külön is köszön­tötte. Millenniumi babák A 2000. év első újszülöttjei már december 31-én déltáj­ban meglátták a napvilágot - legalábbis közép-európai idő szerint. Új-zélandi idő sze­rint 0 óra 1 perckor született meg az év első babája - egy kisfiú - az Auckland város­beli Waitakere kórházban. Az év első leánycsecsemője 9 perccel később született, ugyancsak Aucklandban. Több ikerpár is született a vi­lágon úgy, hogy az egyik gyermeket még 1999-re, a másikat már 2000-re kellett anyakönyvezni. Százéves újszülött? Szombaton egy újszülött szü­letési dátumául 1900-at jelöl­te meg a 2000. évi dátumvál­tástól összezavarodott számí­tógép Dél-Koreában. A kórhá­zi malőr mellett a Y2K néven ismertté vált számítógépes probléma miatt egy Szöultól néhány kilométerre délre fek­vő városban kilencszáz lakás­ban maradtak az emberek fű­tés és meleg víz nélkül órá­kon keresztül. Üzemzavar Az évszámváltás fennakadá­sokat okozott az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó, a műholdak adatait feldolgozó rendszerben. Az üzemzavar akkor lépett fel, amikor a műholdas rendsze­rek beléptek a 2000. évbe. A műholdak megfelelően mű­ködtek, de az általuk kül­dött adatokat feldolgozó föl­di rendszer felmondta a szol­gálatot. Tegnap megkezdődtek a horvát­országi parlamenti választások, ám vasárnap egyelőre csak a külföldön élő horvát állampol­gárok szavazhattak. A választási szabályok értelmében 350 ezer állampolgár adhatta le szavaza­tát 47 országban a horvát diplo­máciai képviseleteken, míg ja­nuár 3-án már Horvátországban is az urnákhoz járulhatnak a vá­lasztópolgárok. (Magyarorszá­gon a budapesti horvát nagykö­vetség és a pécsi főkonzulátus még hétfőn is fogadja a szava­zásra jogosultakat.) Á horvát di­aszpóra most másodszor vá­laszthat képviselőket a zágrábi képviselőházba. Az 1995-ös vá­lasztásokon 12 képviselőt küld­hették a száborba, most azon­ban csak a szavazás befejezése után derül ki, hány képviselői mandátum sorsát dönthetik el a külföldön élő horvát állampol­gárok. A mostani választásokon áüagosan 24 jelölt indul mind­egyik mandátum megszerzésé­ért. Az ellenzék arra számít, hogy legalább 88 mandátumot fog szerezni a közel 160 fős kép­viselőházban, és ellenzékbe kényszerítheti a Franjo Tudj- man alapította és csaknem évti­zede hatalmon levő Horvát De­mokratikus Közösséget. Borislav Mikelics, a Jugoszlá­viába menekült horvátországi szerbek segélyezésével foglalko­zó bizottság elnöke felszólította a szerb menekülteket: bojkottál- ják a horvátországi parlamen­ti választásokat, mert Zágráb diszkriminációs törvényekkel sújtja a szerb kisebbséget.

Next

/
Thumbnails
Contents