Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-27 / 22. szám

2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK H í R H ÁTTÉR 2000. Januar 27., csütörtök ■ MMM \ t f %©/ Jó napot! Január 27., csütörtök Köszöntjük az Angelikákat! Az Angelika latin eredetű név, jelentése: angyali. Kö­szöntjük még a névnapjukat ma ünneplő Botár, János, Lotár, Tivadar, Ulászló nevű olvasóinkat is! Lapszél Mesebeszéd Egy idős barátom mesélte a negyvenhatos nagy infláció ide­jéből, a következő történetet. Amikor megkapta a fizetését, első dolga volt borbélyhoz menni, látta az árlistán, hogy erre még telik. Mire a borbély befejezte a hajvágást, annak közben úgy fölment az ára, hogy nem volt elég rá a heti fi­zetés. Elborzadtam, hogy mi­csoda idők voltak azok. Aztán a műit héten elmentem tankolni. A városszéli benzinkútnál tele­töltöttem a tankot, majd olyan jó három órát elidőztem a vá­rosban. Hazafelé menet véletle­nül rápillantok a benzinkút ár­listájára, s mit látok? Időközben fölment a benzin ára négy fo­rinttal. Elképzelem magam ősz- szakállú nagyapóként, amint ülök a kandalló előtt, unokáim a térdemre fektetik buksi fejü­ket, s egyre kérlelnek: mesélj még nagyapó arról, amikor úgy ment föl a benzin ára, mint fu­tóbab a kerítésre. S én belekez­dek. Erős reményem, hogy a mesém is úgy fejeződik majd be, mint az a negyvenhatos tör­ténet: - És akkor megszületett az erős, stabil forint. ■ HÁMORI ­Tippelje meg, mi látható a képen! 1. Képviselő-választás a bolygóközi szenátusban. 2. Fejre szerelhető porszívók kaphatók nagy vá- lasztékban. 3. Háromdimenziós képnéző szerkezetet használó újságírók Tokióban. (A helyes válasz: 3.) ________fotói fib-riutirs A medve téli álomba merült Megint „felfelé ment a bor­ban a gyöngy”, nemrégiben a BUX megközelítette - sőt rö­vid időre át is lépte - a 10 ezer pontos, álomhatárnak tekintett mérföldkövet. Ezzel túlszárnyalta nagyobb test­véreit, az Egyesült Államok és Eu­rópa szintén jól teljesítő részvény- piacait. A medve tehát téli álomba merült, s a bika uralkodott a po­rondon. A likviditásnak, vagyis a részvényvásárlásra kész pénznek ez a bősége elsősorban külföldről eredt, s mivel a nagy nyugati tőzs­déken is erős volt az árfolyam­emelkedés (a hossz), valószínűleg a feltörekvő piacokról csábultak át a nyugati befektetők. Ezek szerint tehát szélesedik azoknak a befek­tetőknek a köre, akik országunkat már nem a feltörekvő, hanem az érett, vagy szerényebben, az éret­tebb piacok közé sorolják. A meg­ítélést a nemzetgazdasági számok, elsősorban az államháztartás szá­mainak vártnál kedvezőbb alaku­lása javította erősen, s ezen még a decemberi, ismét két számjegyű inflációs adat sem változtatott. A következő időkben nagy va­lószínűséggel nyugalmas idő­szakra számíthatunk a tőzsdén, a makrogazdasági adatok továbbra is kedvezően alakulnak, s a válla­lati gyorsjelentések, amelyek feb­ruárban esedékesek, általában fellendülésről adhatnak majd szá­mot. Hazai tényezők nem okoz­hatnak a befektetőknek csaló­dást, hacsak a MÁV-ban fenyege­tő újabb, határidő nélküli sztrájk fel nem borítja a munkáltatók és munkavállalók között azt a társa­dalmi békét, ami versenyképessé­günk fontos eleme volt. A nem hi­vatásos befektetőknek azonban tudatában kell lenniük annak, hogy a tőzsdék, s így a BÉT hul­lámvasút jellege nem változott meg. Erősen a külföldi befekte­tőktől függő tőzsdénkén egyéb­ként változatlan belföldi ténye­zők mellett bizonyos nemzetközi változások (akár kedvezőbb be­fektetési lehetőségek, akár más piacokon az árfolyamok letörésé­vel kapcsolatos kedvező vásárlási lehetőségek) lanyhulást okozhat­nak. A második tanulság az, hogy a fellendülés, valamint a lanyhu­lás nem érinti egyenletesen a pa­pírokat, s ezért az egyedi elem­zés, megítélés fontos marad. S ne felejtsük, emelkedő árfolyamok általában az eladás, a csökkenőek a vétel szakaszai. BÁCSKAI TAMÁS Nézőpont Ábrahám Eszter Hova vezet a szigor? Kényes dolog az abortuszról írni. Megosztottak vagyunk ebben a kér­désben még mi, nők is. Abban ugyan mindenki egyetért, hogy a né­pességfogyást meg kell állítani. Abban is, hogy az évi hetvenezer abortusz kétségbeejtően sok. Abban viszont már korántsem értünk egyet, hogy az abortusz korlátozása az egyetlen megoldás a születésszám emelésére. Én is a kételkedők táborába tartozom. Nem hiszem, hogy jogi eszkö­zökkel elérhetjük a célt. Nem hiszem, hogy hatalmi szóval bárki is rá­vehető arra, hogy szüljön, ha egyszer nem akar. így gondolják ezt azok a szakemberek is, akik szemtől szemben állnak az abortuszra jelentkező nőkkel, ők is jól tudják, milyen lelki válságot okoz nemet mondani az életre. A nők döntő többségét egy életen át kísérti az abortusz emléke. Évekkel később is szóba kerül barátnői beszélgeté­sekben: „Ha akkor megtartom azt a gyereket, ma már érettségizne.” Mi, nők gyakran szembetalál­juk magunkat azzal a váddal, hogy nincs lelkiismeretünk. Nem vállaljuk a szüléssel, a gyermek felnevelésével járó ezernyi gondot. Pedig a meg­fogant élet érték. A magzat­nak is joga van az élethez és így tovább... Higgyék el, hogy nem a lelkiismerettel van a baj. Háborog az törvények nélkül is. Csakhát nincs (nem volt) lakás. Kevés a kereset, vagy nincs mun­kánk. Vagy van már két gyerekünk, s még egyet nem merünk fel­vállalni. Betegek vagyunk, vagy elhagyott a férjünk. Vagy attól fé­lünk, hogy elveszítjük az állásunkat, ha szülni megyünk. Ezer oka lehet annak, ha végül is az a nem kimondatik. S míg a társadalom, amelyben élünk, csak akkor apellál a női mivoltunkra és anyai ösz­töneinkre, amikor éppen terhesek vagyunk - erre a nemre jogunk van. A szülés és az abortusz nem lehet elszámoltatás, pellengérre állítás tárgya. És akkor mit csináljunk, hogy ne legyen annyi terhességmegszakítás - kérdezhetik? Például vigyük vissza már az általános iskolába a sze­xuális felvilágosítást. Adjunk legalább 90%-os tb-támogatást a fogam­zásgátló szerekre. Éjjel-nappal folytassuk a felvilágosító munkát, hogy tinédzser lányaink élhessenek a megelőzés eszközeivel. És be­szélgessünk velük arról, hogy saját és majdan születendő gyermekeik érdekében nagyon vigyázzanak magukra. Más úgyse vigyáz rájuk. Jogunk van nemet mondani RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. január 26.) Borsodchem 11120Ft # Fotex 156Ft ű Matáv 1940 Ft ít Mól 5 505 Ft Ú OTP 16100 Ft ű Rába 2 355 Ft it Richter 18000 Ft ír Zalakerámia 2 380 Ft ű BUXi 9600,42 +2,34 % eltérés az elózó záróértékhez képest BankVVustría Creditanstalt Kecskeméti Fiók 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. 0 Tel.: 76/512-100 5 COQj\ E.R. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 251.5000 256.5000 DEM 129.0000 130.5000 ATS 18.3000 18.5500 ITL 0.1295 0.1325 CHF 155.7000 159.7000 FRF 38.1000 39.5000 CAD 174.0000 180.0000 NLG 113.5000 116.5000 SKK 5.0000 6.3000 ESP 1.5000 1.5450 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu AZ MNR HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 418,81 Cseh korona 7,12 Euró 255,16 Német márka 130,46 Osztrák scbilting 18,54 Lengyel zloty Svájci frank 61,80 158,29 Szlovák korona 6,02 USA-dollár 254,55 Hírháttér » Abortusz * Hírháttér « Abortusz * Hírháttér Szigorítják a terhességmegszakítást? Egy jelentősebb város népessége nem születik meg évente Forrás: KSH Évről évre fogy Magyarország népessége. Ezért a gyermekvállalási kedv erősítése, il­letve a terhességmegszakítások számának csökkentése közügy. Hiszen évente közel hetvenezer gyermek nem születik meg. Egy jelentősebb város népessége. Magyarország - Bács-Kiskun Látva a magyar társadalom elöregedési folya­matát, figyelve a népességfogyás évek óta tartó tendenciáját - abban mindenki egyetért, hogy a születésszám emelkedése közös érde­künk. Az abortusz szigorítása körül kibonta­kozott vita azonban jól mutatja: nincs egyet­értés abban, hogy a születésszám növekedé­séhez vezető út a terhességmegszakítás kor­látozása volna. A parlamenti pártok sem egy­ségesek ebben a kérdésben, s a magyar társa­dalom is megosztott. A legtekintélyesebb magyar katolikus főpap, Gyulay Endre megyéspüspök úgy tartja, hogy az abortuszra nincs indok. Kivéve, ha a ter­hesség az anya életét veszélyezteti. Mások szerint is tarthatatlan az a gyakorlat, hogy az a nő, aki „súlyos válsághelyzetre” hivatkozik, Az elöregedés gondjával kénytelenek farkasszemet nézni Európa fejlett országai is. Kutatóintézetek komoly prognó­zisokat készítenek arra, hogy a következő évtizedekben hány fővel kell pótolni a fogyó munkaképes korosztályt - bevándorlókból. Ha ezt nem teszik meg, nem lesznek ké­pesek fenntartani a termelés és a fogyasztás magas szín­vonalát. Ugyanakkor a más nemzetek gazdasági mene­kültjeinek integrálása súlyos társadalmi feszültségeket idézhet elő. minden további nélkül elvetetheti magzatát. Országos adatok szerint a terhességmegsza­kítások több mint egyötödében ez a súlyos válsághelyzet az indok. Megint mások úgy látják, hogy jelentős visszalépés lenne, ha az 1992-ben elfogadott, liberális abortusztör­vényt szigorítanák. Félő, hogy pusztán a szi­gorítástól nem növekedne a születésszám. Sokkal inkább megszaporodnának a csecse­mőgyilkosságok, az illegális (és életveszé­lyes) magzatelhajtások. ládanya. A válsághelyzet indokaként Bács- Kiskun megyében a nők leggyakrabban há­rom okot neveznek meg: anyagi helyzet, nem élnek házasságban, illetve nem kíván­nak több gyermeket szül­ni. A családvédelmi szol­gálat jelentése szerint 1993 és 1998 között ne­gatív tendencia az, hogy növekedett azoknak a száma, akik azért kény­szerülnek az abortuszra, mert munkanélküliek. Pozitív tendencia, hogy csökken azok száma, akik a házasság megrom­lására, illetve arra hivat? kozva kérik a terhesség megszakítását, mert már nem akarnak több gyermeket. Az összefoglaló jelentés azt is megállapítja, hogy 1993-tól 1996-ig emelkedett Bács- Kiskun megyében az abortuszok száma, majd 1997-ben és 1998-ban csökkent. Ezzel együtt viszont tovább csökkent az évi szüle­tésszám is. Míg a 80-as években tízezer gyermek született Bács-Kiskunban, tavaly alig több mint 4500. MUNKATÁRSUNKTÓL FŰI KONZUMBANK felvételt hirdet kecskeméti fiókjába pénzügyi és számviteli főiskolai vagy közgazdaságtudományi egyetemi végzettséggel és banki gyakorlattal rendelkezők részére KOCKÁZATKEZELŐ/ ÜZLETKÖTŐ munkakörbe. A pályázatokat fényképes szakmai önéletrajzzal a megjelenéstől számított io munkanapon belül a következő címre kérjük küldeni: KONZUMBANK Rt. 6ooo Kecskemét, Csányi J. u. i-j. Telefon: 06-76/481-88) gond nélkül autóznak keveset tankolnak 5 év garanciájuk van a minőség hívei .... és jól járnak! ELIT GROUP KFT Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.:76/501 -800 Kiskunhalas, Szabadkai út 29. 77/525-000 A Bács-Kiskun megyei családvédelmi szolga­latok tevékenységét összefoglaló, 1993-tól 1998-ig áttekintést nyújtó jelentés szerint a terhességmegszakítást kérelmezők közel 20%-a az első terhességét szakíttatja meg. A kérelmezők 21%-ának van már egy gyerme­ke, s a másodikat nem szeretné vállalni. Az abortuszra jelentkező nők többsége (32%) kétgyermekes, 14%-a háromgyermekes csa-

Next

/
Thumbnails
Contents