Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-21 / 17. szám

4. oldal - Petőfi Népf. V I L Á G T Ü K Ö R 2000. Január 21., péntek HHI A „túlélő” Moszkvában most azt találgat­ják, vajon a parlamenti házel­nök, Gennagyij Szeleznyov újra­választásával könnyebb vagy ne­hezebb helyzetbe kerül-e az ide­iglenes államfő és az orosz kor­mány. A duma ugyanis korábban nemegyszer szembeszállt a Kremllel, kezdeményezte Jelcin menesztését, nem iktatott tör­vénybe fontos nemzetközi szer­ződéseket, és így tovább. Szeleznyov viszont azért foglal­hatja el ismét a magas posztot, mert Putyin Egységpártja támo­gatta a megválasztását. A duma régi-új elnöke talán figyelembe veszi ezt a körülményt, s hajlé­konyabb magatartást tanúsít po­litikai ellenfeleivel szemben. A posztra pályázó exkormányfő Prima-kovval és Sztyepasinnal szemben Putyinnak mindeneset­re kedvezőbb, hogy a volt Prav- da-főszerkesztő Szeleznyov ma­rad a duma vezetője. A SZERVEZETT bűnözés elleni együttműködésről tárgyaltak Temesvárott a határ menü ro­mán, magyar és jugoszláv me­gyék rendőrfőnökei. POZSONYBA LÁTOGATOTT csütörtökön Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke és Günter Verheugen, az Európai Bizottság EU-bővítési biztosa, akik a felvételi tárgyalások meg­kezdése előtt azt vizsgálták, hogy Szlovákia milyen mérték­ben készült fel a csatlakozásra. A NÉMET PARLAMENT ad hoc bizottsága, amely a kétes párt­adományok és exportügyietek hátterére próbál fényt deríteni, csütörtökön megtartott első ülé­sén egyezségre jutott a kihallga­tandó tanúk első csoportjáról. A bizottság elé idézik többek közt Helmut Kohl volt kancellárt és Wolfgang Schäuble CDU- elnököt. OROSZORSZÁG augusztusig meghosszabbította a Mir űrállo­más működtetését. Ezt követően újabb kormánydöntés várható. Az orosz űrhivatalnak már kész programja van a 14 éve üzemelő űrbázis biztonságos, veszélyte­len felszámolására. Januárban teherűrhajó indul a Mirre, hogy levegő-utánpótlással megfelelő szintre vigye fel a szivárgások miatt lecsökkent légnyomást. Orosz tábornok csecsen fogságban Maszhadov rendszere elfogadhatatlan Az Európa Tanács tényfeltáró küldöttségének válto­zott a véleménye a csecsen helyzetről, az Észak- Kaukázusban tett körútja nyomán. Lord Russell- Johnston, az ET parlamenti közgyűlésének elnöke - aki kollégáival szerda éjjel tért vissza Moszkvába, s csütörtökön elutazott az orosz fővárosból - „elfo­gadhatatlannak” minősítette Aszlan Maszhadov csecsen elnök rendszerét. Oroszországi Föderáció Lord Russell-Johnston megállapí­totta: Maszhadov alatt magasba csapott a bűnözés, a kábítószer­fogyasztás, üzletággá vált az em­berrablás, nem finanszírozzák az egészségügyet és az oktatást, nem működnek a törvények, s Az ET küldöttségvezetője ugyanakkor utalt arra, hogy egyes vélemények szerint válto­zatlanul van még esély a tárgyalá­sokra és a válság békés rendezé­sére az Észak-Kaukázusban. Lord Russell-Johnston állandó nem­zetközi jelenlétet tart szükséges­nek a térségben, hogy ellenőrizni Csecsenföldi .kilátások” még a nyilvános kivégzés intéz­ményét is bevezették. Az orosz vezetésnek ezért intézkedéseket kell tennie a helyzet megváltozta­tásáért - mondta. FOTÓ; FEB/REUTERS lehessen az emberi jogok érvé­nyesítését. Emlékeztetett arra, hogy az ET-nek ezt a kezdemé­nyezését keddi eszmecseréjük során komoly érdeklődéssel fo­gadta Vlagyimir Putyin ügyvezető államfő. A csecsen lázadók csütörtökön elismerték, hogy az eddigi legna­gyobb veszteségeket szenvedték el a Groznij elleni orosz támadás­ban. A csecsen fegyve­resek internetes honlapja szerint az elmúlt 24 órában 45 gerilla vesztette életét, hatvanan megse­besültek. A háború szeptemberi kitörése óta nem vesztettek ennyi embert a csecsének egyetlen tá­madásban. Csecsen források sze­rint a Groznij ellen négy napja fo­lyó támadásban eddig 1500 orosz katona halt meg. Mindkét fél eltú­lozza az ellenfél veszteségeit, mi­közben a sajátját csökkenti pró­bálja - írja a Reuters. Orosz tisztek csütörtökön a csecsen fővárosban elmondták az AFP tudósítójának, hogy a had­művelet október 1-jei kezdete óta most először egy orosz tábornok is a lázadók fogságába esett. Malofejev generális olyan egység élén állt, amely szerdán véres kö­zelharcba keveredett csecsen lá­zadókkal - közölték. Samil Bászájev lázadóvezér a csecsen televízióban megerősítette, hogy a katonatisztet foglyul ejtették, és közölte, hogy biztos helyen van. Az orosz védelmi minisztérium viszont tagadta, hogy bármely tá­bornokuk fogságba esett volna Groznijban, amelyet saját adataik szerint 2000 lázadó véd. Enyhül a görög-török viszály Ankara Bülent Ecevit török kormányfő csütörtökön meghívta Törökor­szágba Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnököt. A meghívás Jeórjiosz Papandreu görög kül­ügyminiszter szerdán kezdődött háromnapos ankarai látogatása al­kalmával történt: 38 év szünet után Papandreu az első magas be­osztású görög állami tisztségviselő Törökországban. Papandreut csü­törtökön fogadta hivatalában Bülent Ecevit kormányfő. A meg­beszélésen szó volt a görög-török viszály egyik legfontosabb okáról, a ciprusi kérdésről. Hivatalos köz­lemény híján egyelőre nem tudni, hogy volt-e szó más kényes kérdé­sekről, mint például az Égei-ten- ger vitatott hovatartozású szigetei­ről, illetve a kisebbségekről. Pa­pandreu úgy fogalmazott egy an­karai nyilatkozatában, hogy Gö­rögországnak és Törökországnak megfontoltan kell előrehaladnia a kapcsolatok kiépítésében, elkerül­ve a túlzott várakozásokkal járó esetleges csalódásokat. Az Egye­sült Államok hathatós nyomására Görögország történelmi lépéssel járult hozzá egy hónapja a kapcso­latok javulásához: félretette koráb­bi ellenkezését, és hagyta, hogy Törökországot az Európai Unió hi­vatalos tagjelöltjei közé sorolják. Ismail Cem török külügyminiszter úgy vélekedett a hét végén: a két ország kapcsolatai már megértek arra, hogy hamarosan tárgyalások kezdődjenek a viszály magvát ké­pező kérdésekről is. Legutóbb 1996-ban sodródtak a fegyveres konfliktus peremére az Égei-ten- ger egy sziklás zátonya miatt, s csak az Egyesült Államok közbelé­pésére visszakoztak. Tavaly febru­árban mélypontra zuhantak a kap­csolatok a két ország között, miu­tán kiderült, hogy Görögország egy időre menedéket adott Abdullah Öcalan kurd vezérnek. Ha bűnös - lemond Vizsgálat az izraeli elnök ellen Jeruzsálem Az izraeli főügyész utasítot­ta a rendőrséget: indítson bűnügyi vizsgálatot Ezer Weizman államfő ellen, mert alapos a gyanú, hogy nagy összegeket fogadott el törvényellenesen egy fran­cia milliomostól. Az igazságügyi minisztérium csütörtöki bejelentése szerint az előzetes vizsgálat eredményei in­dokolttá teszik a bűnügyi nyo­mozást. Ezer Weizman izraeli ál­lamfő, akit eddig félmillió dollár­nyi „ajándék” törvényellenes el­fogadásával gyanúsítottak, egy újabb vizsgálódás eredménye szerint további 900 ezer dollárt kapott külföldről. Értesülések szerint az összeg jelentős részét adótartozás ki- egyenlítésére használta fel Weizman, a fennmaradó pénzből új autót vett, illetve kifizette az ügyvédjének járó tiszteletdíjat. A rendőrség most azután nyomoz, hogy ez az összeg is attól a fran­cia üzletembertől származik-e, akitől 1989 és 1993 között mint­egy félmillió dollárt kapott a 75 éves államfő. Weizman elismerte, hogy egy régi barátjától 250 000 dollár ér­tékű ajándékot kapott, de úgy vé­li, hogy jóhiszeműen cselekedett, és nem sértette meg a törvényt. Az elnök néhány nappal ezelőtt bejelentette: megvárja a vizsgálat kimenetelét, és lemond, ha bű­nösnek találják. Elfogták a bandavezért Róma, Budapest Az Országos Rendőr-főkapitány­ság bevetési egysége csütörtökön Budapesten, a Ferihegy II. repülő­téren elfogta I.H. koszovói albán nemzetiségű, Magyarországon élő állampolgárt. Ő az olasz igazság­ügyi szervek adatai szerint egy nemzetközi kábítószercsempész- hálózat egyik vezetője. Az üggyel kapcsolatban Olaszországban és Magyarországon már több em­bert is letartóztattak. Ezzel várha­tó, hogy sikerül felszámolni a ká­bítószer-csempészet balkáni útvo­nalának egyik ágát. Bettino Craxi halálára Róma „Apám nem meghalt, hanem megölték” - mondta sírástól remegő hangon Stefánia Craxi, akit az újságírók Rómából hívtak telefonon a tunéziai Hammametben. Craxi személye az elmúlt két év­tizedben önmagában is indulato­kat keltett ellentmondásosságá­val: hívei magasztalták, ellenfe­lei ördögnek titulálták. Tizenhat évig tartott az úgy­nevezett Craxi-korszak. Sikerült rekordot döntenie az olasz mi­niszterelnökök hivatali idejének hosszúságát illetően: 1987 áprili­sáig volt a kormányrúdnál. Craxi kormányzása idején si­került hatalmas csapást mérni a szervezett bűnözésre, a maffiára. Ezt a töretlen pályát azonban ket­tétörte egy váratlan fordulat. Olasz ügyészek egy csoportja a ki­lencvenes évek elején egymás után terjesztett elő bizonyítékokat arról, hogy a korábbi évtizedek politikai elitje számos korrupciós ügyben volt sáros. Ez a lavina Craxit is magával sodorta: bünte­tőjogi eljárást indítottak ellene. Két ügyben összesen csaknem tíz­évi börtönbüntetésre ítélték. Bettino Craxi temetési szertar­tása a tuniszi székesegyházban lesz - vált ismertté csütörtökön Rómában, ahol a parlament ülé­sén megemlékeztek az egykori miniszterelnökről és szocialista pártvezérről. Az olasz állam fel­ajánlotta a családnak a hivatalos temetés lehetőségét, de a szerdán elhunyt politikus hozzátartozói úgy döntöttek: ott temessék el őt, ahol önkéntes száműzetését töl­tötte. már 2 141 200 Ft-tól 4 és 5 ajtós, valamint Caravan változatban is! Kedvező hitellehetőségek! Használt gépkocsiját beszámítjuk. Ajánlatunk február 29-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. OPEL-©­OPEL START 6200 KISKŐRÖS Dózsa György út 71. TelVFax: (78) 413-932 OPEL CSERNI 6500 BAJA Keleti Ipartelepi út 61. Tel/Fax: (79) 323-811 OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT Jász u. 24. Tel.: (76) 500-240 Fax: (76) 482-201 OPEL START 6301 KALOCSA Bem apó u. 21. Tel.: (78) 465-355, Tel./Fax: (78) 462-949 OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480, Fax: (77) 423-488 Hódító úton az Astra Classic! Most 15LE ajándékba! Astra Classic 1.6-os modell 1.4-es áron, Mezőgazdasági képzések Hetven évvel ezelőtt alapították a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgaz­dasági Szakközépiskolát. A több mint fél évszázados múlt az érté­kek állandóságának jelzője is. A kiváló kertészeti szakképző intéz­mény a változó időben is megma­radt a szakmának, a városnak, a műveltségnek, a fiataloknak és a jövőnek. Kocsis Pál, az intézmény igazgatóhelyettese szerint a sűrű­södő gondok ellenére sem mond­hat le a jövőről egyetlen szakkép­ző intézmény sem. A Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolá­ban az általános oktatáspolitikai tendenciák mellett a szakképzés­re különösen nagy figyelmet fordí­tanak. Már az első világbanki programban az általános képzés felé mozdult el az iskola, megala­pozván ezzel a modern szakkép­zést. A program folytatódik: az el­múlt tanévben elnyerték a világ­banki A komponens pályázatot is, mely a kompetenciaalapú tanterv­készítés szem előtt tartásával pró­bál a munkaerő-piaci igényeknek megfelelni. A világbanki pályaori­entációs képzésre építve nagy hangsúlyt fektetnek az érettségi utáni technikusképzésre. Két szakmai profilt alakítottak ki: a ker­tész- és növényvédelmi technikus és a környezetvédelmi technikus képzést. A képzés kétéves, s nyit­va áll az általános tantervű közép­iskolában érettségizett, illetve a mezőgazdasági szakközépiskolai érettségivel rendelkező diákok előtt is. Az iskolában tavaly vég­zett az első technikusi osztály, melynek diákjai országos tanul­mányi sikereket értek el. A követ­kező tanévben is két technikusi osztály indul az iskolában, a kép­zés nappali tagozatos és térítés- mentes. A Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola továbbra is nyi­tott a felnőttképzés iránt. A követ­kező tanévben a virágkötő szak­mai tanfolyam mellett többféle kertészeti szakmára, valamint mestervizsgára is lehet jelentkez­ni. Az ifjúsági képzést illetően az idén nyolcadikos diákoknak a pá­lyaorientációs képzést ajánlja az iskola. A 9-10. évfolyamon a diá­kok általános képzésben része­sülnek, majd a 11. évfolyamon szakmát választhatnak. A választ­ható szakirányok: virágkötő-beren­dező, lótenyésztő, kertész, dísznö­vénykertész, mezőgazdasági vál­lalkozó. Természetesen szakkö­zépiskolai érettségire is felkészítik diákjaikat. A továbbtanulási lehetőségek­ről a 76/487-211-es számon kér­hető felvilágosítás. Nagy siker rövid idő alatt 1999. júliusa óta, amióta az IFSI Nemzetközi Továbbképző Intézet megnyitotta európai központját - Kecskeméten - tanúi lehetünk annak milyen hatással van a megye, főként a város oktatási szemléletmódjának változására. Sikeres angol nyelvű Pénzügyi, Bank, Nemzetközi Kereskedelemi és Üzleti kurzusai számos hazai és nemzetközi cég figyelmét felkeltették. Az IFSI egyedülálló oktatási stratégiájával, körülbelül 200 tanulót képez különböző szinteken az 1999-2000 - es tanévben, akik­nek 97 % - a eredményes vizsgát tett és nagyon jó minősítést kapott. Ebben az iskolaévben az IFSI már két ösztöndíjat is meghirdetett az Egyesült Királyságba és néhány tanulót közvetített külföldi rövidtávú képzésre Angliába és Németországba. Az intézmény megszervezte az angolul beszélők klubját, amely lehetőséget nyújt azok számára akik szeretnék gyakorolni az angol nyelvet és megismerni más népek kultúráját, de nincs elég idejük tan­folyamon részt venni. Nemzetközi kapcsolatai révén az IFSI vállalja management tanfolyamok tanrendjének elkészítését és nyelvtanárok továbbképzését. Az IFSI a University of London, a Pitman Qualifications, és a Londoni Kereskedelmi és Iparkamara Vizsgáztató Testületének regisztrált központja, ezentúl az University of California Riveside, az Oxford House College, és az Abbey College UK. külföldi képviselete, valamint az ASPECTS Nemzetközi Iskoláinak tagja. Intézményünkben bárki tehet általános, szakmai, üzleti stb. nemzetközi nyelvvizsgákat. IFSI Nemzetközi Továbbképző Intézet Kecskemét, Petőfi S. u. 1/b. Tel./fax: 76/480-292, Tel.: 76/480-793 Nyitva: H-P: 9-18 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents