Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-20 / 16. szám
14. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2000. MNUÁR 20., CSÜTÖRTÖK I Ezek a különleges, kormos képű madarak délkelet-ázsiai papagájok. Sokan megcsodálták őket azon a díszbaromfi- és díszmadár-kiállításon, amelyet a múlt hét végén Kiskunhalason rendeztek. fotós rozsgai ákos A MAI NAP Vasalót nyert Lapunk és a Petőfi Népe Vasárnap Reggel közös, hétvégi játékán közel 1.300 olvasónk vett részt. Kivágták a játékszelvényt, megfejtették a rejtvényt, felragasztották a vonalkódot, és be- küldték a szerkesztőségbe. A tegnapi sorsoláson a szerencse Peregi Tamás kecskeméti (Dobó krt. 3. sz. alatt lakó) kedves olvasónknak kedvezett. Nyereményét néhány napon belül eljuttatjuk címére, s ezúton is gratulálunk a vasalóhoz! A kultúra napján Kunszentmiklós Január 22-én, szombaton ünnepséget tartanak a településen a kultúra napja alkalmából. Az ÁMK-ban 18 órakor kezdődik a program. A Hagyományőrző és a Gyöngyösbokréta együttesek mellett fellép a helyi zeneiskola zenekara is. Az oktatási intézmények tanulói verseket, prózarészleteket adnak elő. A rendezvényt képzőművészeti és fotókiállítás színesíti. Ünnepi beszédet Szabó Sándor, a Baksay-gimnázi- um igazgatója mond. A NAP VICCE- Hogyan öltözködnek az eszkimók?- Rettentő gyorsan. Müköröm-padikűr-tnanikűr tanfolyam indul márciusban: itt) .OOO FT 5 Paloma Kft. Kecskemét, H Deák tér 2. II. em. Tel.: 70/470-337 Véradók bálja Tabdi E hét szombatján 9 órától 12-ig véradás lesz Tabdin. Várják az önkéntes segítőket. Ugyanezen a napon, este 6 órától hálóznak a véradók a helyi művelődési házban. A közös vacsora után reggelig tart majd a mulatság. Vtlfflí Baja Autoteam Kft., 6500 Baja Bajcsy Zs. u. 6„ tel./fax: (79) 425 131 K. B. Autoteam Kft., 6400 Kiskunhalas, Keceli u. 17-23., tel.: (77) 422 596, fax: (77) 422 796 fiaiig Kecskemet Kft., 6000 Kecskemet, Värosfoid ut 32/A, lel./fax: (76) 502 900, íox: (76) 502 901 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET OUESB PALIO KOMBI egy év ajándék CASCO és kamatmentes részletfizetés lehetősége a FIAT Finanszírozástól Hóakadályok Dunántúl A Dunántúlon több helyütt gondot okozott tegnap az időjárás. A nyugati határszélen, valamint a Dunántúl középső részén, a Bakonyban és a Vértesben hóakadályok keletkeztek, így több útvonal járhatatlan. Érdemes elkerülni a 8-as főutat, illetve a Bakonyon és a Vértesen átvezető útvonalakat. Ajánlatos inkább a Balaton északi partján autózni. A MÁV vonalain tegnap délutánra megszűntek a délelőtti fennakadások. A legnagyobb fennakadás a Szántód-Balaton- szárszó közötti szakaszon volt. Itt egy faág dőlt a felső vezetékre, ez akadályozta a forgalmat. A Budapest és Pápa között közlekedő busznak a havazás miatt Bakonycsernyéről vissza kellett fordulnia a fővárosba. A Bakonyvolán járatai sem indultak el tegnap délután a főváros felé. A többi vonalon nincs fennakadás a buszforgalomban. ____ MTI L ezárják az ugi hidat Tiszaug Javítási munkák miatt január 22-én, szombaton reggel 7 órától, 23-án, azaz vasárnap délután 5 óráig teljes szélességében lezárják a tiszaugi hidat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közútkezelő Kht.-tól kapott tájékoztatás szerint a munkálatok idején a hídon csak a megkülönböztető jelzést használó járművek és a menetrend szerint közlekedő Volán-autóbuszok kelhetnek át - külön feltétellel. A hídlezárás idején zavartalan lesz a vasúti forgalom, és a gyalogosok, kerékpárosok átkelését is biztosítják. A személy- és teherforgalmat a csongrádi, illetve a szolnoki Tisza-hídra irányítják. SZ. A. Zene és szó Kecskemét Zene-irodalom-képzőművészet címmel rendeznek műsoros estet ma 19 órától a kecskeméti Kodály Iskolában. A magyar kultúra napját köszöntő rendezvény egyben tárlatnyitó is. Mától a Kandó Kálmán Művészeti Szakközépiskola mű• vésztanárainak kamarákiállí- tását láthatják az érdeklődők az iskolában. Ürülék vagy üstökös? Madrid A múlt héten különös dolog történt egy spanyol férfival. Szokatlan égi „áldásban” volt része. A férfit csaknem agyoncsapta valami. Az égből pottyant dologról kezdetben azt gondolták, jéggé fagyott emberi ürülék. Ám azóta kiderült: nem emberi eredetű. Ugyanis további, legalább tíz, jókora sárgadinnye nagyságú „UFO” zuhant Spanyolország területére. Azt a példányt, mely csaknem agyoncsapta a férfit, a rendőrség lefoglalta. Azóta vizsgálják a „jéggömböcöt”. Az első feltételezések szerint a meglepetést okozó valami egy nagy magasságban repülő repülőgép vécétartályából érkezhetett spanyol földre. Enrique Martinez tudományos szakértő azonban elmondta, hogy a „lelet” mind színét, mind összetételét tekintve eltér a hasonló módon „légből kapott” emberi emésztési végtermékektől. Ezek után sokkal valószínűbbnek tartják azt, hogy egy üstökös törmelékei hullottak Spanyol- országra, mint hogy egy egész légiflotta egyszerre könnyített magán. Ki száll ki előbb a kocsiból? __ Ausztria Ba jba jutott a Fiat Austria egy reklámakció miatt. Salzburgban, Klagenfurtban és Linzben két-két személy ül 90 napja végtelen türelemmel egy-egy Multipia típusú autóban, és semmi jelét nem adják annak, hogy ki akarnának szállni. A cég ugyanis kampányában annak ígérte a kocsit, aki tovább fog ülni a járműben. Arra azonban senki nem gondolt, hogy a versengő párok ennyire kitartóak lesznek lesznek egymással és a céggel szemben. Színes Vegyen dinocsontvázat! Magaslati holdfényvárás Kansas Komplett dinoszaurusz- csontvázat kínálnak megvételre a Kansas állambeli Walthamban. A portéka egy Tyrannosaurus Rex teljes csontváza. A 8 méter magas és 13 méter hosszú dinolelet 1992-ben Dél-Dakotában került elő. A kikiáltási ára 6 millió dollár. Tulajdonosa, Alan Detrich immár másodszor kínálja megvételre a csontvázat. Tavaly még nyolcmilliót kért érte. Az aukciós cég menedzsere igyekszik kiszűrni a tréfálkozó érdeklődőket. Ezért minden egyes, legalább 5,8 millió dolláros ajánlatot komolyan megvizsgál. Három éve egyébként a Sothebyís aukciós ház árverésén 8,36 millió dollárért kelt el egy Tyrannosaurus Rex csontváza. Innsbruck Pénteken gyönyörű látvány vár ránk: teljes holdfogyatkozás lesz. Az innsbrucki városháza 33 méter magas tornyából mindazok megtekinthetik a jelenséget, akik vállalkoznak a lépcsőmászásra. A belépőjegyek 15 és 65 schilling közötti árában „holdital” is benne foglaltatik egy közeli kávéházban. Gazdagító éjjeli szendergés Dublin Egy ír asszony elaludt egy kocsma vécéjében. Ezért több mint ötezer dollárral lett gazdagabb. A hölgy, Marian Grahan igen fáradt lehetett. Ugyanis el- szenderedett a pub illemhelyén. Éjjel két órakor, mikor első álmából felrezzent, már senki sem volt a kocsmában, így reggelig várnia kellett a szabadulásra. Hogy addig aludt-e még, nem tudjuk. Ám kiszabadulván beperelte a kocsma tulajdonosát azon az alapon, hogy az nem ellenőrizte a vécéket zárás előtt. Az eredmény: a bíróság négyezer ír font (5135 dollár) kártérítést ítélt meg a „kocsma rabjává” vált asz- szony javára. A japán Sega cég bemutatta legújabb termékét. A Poo-Chi névre keresztelt robotkutya nemcsak ugatni, hanem énekelni is tud, ráadásul a lábait és a farkát is képes mozgatni. Áprilisban kerül a boltokba, 30 dollár körüli áron, feb-reuters Máról h oi na P ra | • expressz apróhirdetések Hunyadivárosban 40 m2, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Érd.: 76/498- 814.*13487* A LORD BÖNGÉSZDÉBEN SZEN- ZÁCIÓS ÁRUK ÉS ÁRAK!* * 13844* Mercedes 230E bornitmetál, 92-es eladó. 06-30/9584-519.*11682* Műtrágya,. hullámpala: 700. 30/22 97-320/12683* Seat Ibiza Sport Line 1.4-es, 94. dec.-i, első tulajtól, szervizkönywel el- adó. Tel.: 06-20/92 67-296*13064* Ford Fiesta 94-es, 1.1-es, 5 ajtós, megkímélten eladó. Tel.: 76/463- 590.*13462* Akác szőlőtám, -rönk eladó. 30/9- 533-163.*13471‘ _____________________ V ágáséretterdő-vétel magas áron. 30/9533-163.*13480* Struccok eladók. Tel.: 30/9580- 851.*13486* SHóeke traktorral és targoncára szerelhető, 2 db eladó. 76/441-556, 60/449-958.*13522* Lada Niva eladó. Telefon: 78/464- 201*13545* Lada 84-es eladó. Telefon: 78/464- 201.*13562* SLadánybenén 1,5 ha művelt szántóterület eladó. Tel.: 76/458-203, délelőtt.*i3625* S90-es évj. platós Barkas eladó. Érdeklődni lehet: 76/458-203, délelőtt.*i3626* Kerítés betonoszlop: 30/2453- 844.*13686* Alumíniumtartályt veszek, magas áron: 325 Ft/kg. Tel.: 06-30/249- 43 09*13689* Kertitox 20 hl-es permetező eladó. Irányár: 470 E Ft. Tel.: 06-30/207- 2621*13691* Kecel, Malom u. 7. sz. alatti 190 m2- es, 3 szobás, gázos nagy családi ház sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 78/422-276.*13706*_________________ O pel Astra 3 éves, garantáltan gyári állapot eladó. Ár: 1.800 E Ft. 06- 30/9537-1 76.-13719*________________ K örbálás lucernaszéna eladó. Érdeklődni: 19 óra után, a 79/366-234 telefonon. *13756* 8Mt. vemhes tehén, süldők és takarmányrépa eladó. 06-30/232465 7.*13767* Juhászt keresek. 06-20/9775802.*13775* 80-as MTZ, KVR rakodó eladó. 60/387-793.*13776*_________________ L ovak, csikók eladók. 20/9490-751, 60/387-793.*i3778*_____________ Ú jszerű kolóniái szekrénysor és ülő- garnitúra eladó. 06-60/4862 55.*13780* Drótfonat kedvező áron eladó. Tel.: 76/441-939 vagy 06-20/311- 9 3 7 5.-13783* Utánfutó gyártásához féderek és futóművek, 600x110-es trapézlemezek eladók. 76/426-194.-13799* Vásárolnék 90-es évj. jó állapotban lévő 50-es IFA-t. Tel.: 76/442-082, 06-60/380-509*13824* Targonca 3 t, Unirak 600 trágyavillával, Rába-motorok eladók. 60/473- 179.*13829* VW Jetta 86-os 1.6TD, 2 év műszakival, tulajdonostól eladó. 78/465- 2 8 7.*13830* Mercedes 307-es, 85-ös évj. eladó. 20/9271-2 22.*13836* ______________ S Opel Corsa 1.2, 3 ajtós, 2001. 09- ig érvényes műszakival, sürgősen eladó. 76/480-026.*i3838* SKözelellös üszők eladók. 77/451- 199.*13839* SNovor szántóföldi permetező és IH 6200-as gabonavető gép eladó. 77/451-199.*13840*_________________ S zalmát vennék nagy tételben Is. 60/359-531.*13845* *25 db anyabirka eladó. 06- 20/96 69-913.*13860*________________ SF IAT Panda 850-es, kapcsolható 4 kerék hajtással, B+G üzemű, jó állapotban, olcsón eladó. 20/3220- 8 7 9.*13063* UAZ-t veszek hiányos, papírok nélkül is. Tel.: 20/33 47-885*13866* Bontásra Ladát, UAZ-t v. nyugati autót veszek, max. 20-120 E Ft-ig, papírok nélkül is. Tel.: 20/9394- 884*13869* S92-es Nissan Patrol eladó. 20/9410-557.* 13871*________________ 4 éves 2,4-es VW Transporter Mixto 6 személyes, 2 év műsz. eladó. T.: 06- 20/941-6184*13874*____________ T oyota Hilux 4WD 80-as olcsón el- adó. Tel.: 06-20/9320-386*13876* Lada 2107 eladó. T.: 30/9436- 576*13877* Mitsubishi Pajero GLS 2.5TDÍ rövid 94. X. havi, mo.-i, szervizkönyves saját autó extrákkal (klíma, ABS stb.) eladó. Érd.: 20/9381-306, 30/9381-306. *13881* CS 101-es szivattyú eladó. Ár: 95 E Ft. 06-20/9128-321 ,*13882* Gruber és T. Kft.-ben 25%-os üzletrész eladó, áron alul. Érd.: 06- 20/33 89-721.*13883* Eladó 50-es MTZ papírok nélkül. Ár: 320 E Ft. 76/376-141.*13884*________ M arhatrágya helybe szállítva: 30/9251-776.-13885*____________ 9 4-es 1.4i lépcsőshátú Astra, részletre is eladó. 06-20/9728-831.*i3892* *20 db vágóbirka eladó. Ár: 10 E Ft/db. 76/371 -909.-13894*________ H IDROSZER egyéni cég bélyegzőjét és 6 számlatömbjét 2000. jan. 18-án eltulajdonították. Bélyegző: Hidroszer egyéni cég 6120 Kiskunmajsa, Fecske u. 3-5. Adószám: 43620230-2-23 OTP Bank Kiskunmajsa 11732143- 20000576 Szia. tömbök 437726- 437750, 437501-437525, 206426- 206450, 1008701-1008725; kp. számla tömbök: 0197851-0197900, 197901-197950 jan. 19-étől érvénytelenek! *13896*