Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-19 / 15. szám
UHU 2000. Január 19., szerda TISZTELT S Z E RKESZTŐSÉG! Petőfi Népe - 7. oldal Cikkünk nyomán A vízimérnök nézőpontja a nagy belvizekről „Ha a vízimérnök (hatóság, szervezet, vezető) nem tudja elvezetni a vizet, ne vállalja a feladatot” - ajánlotta a Petőfi Népe „Nézőpontjában, január 3-án. A Budapesti Műszaki Egyetemen jó néhány éve megszűnt a vízimérnöki szak, s a vízimérnöki tárgyakból alig néhány diplomázó jelentkezik évente. Fokozatosan elfogy a vízimérnök. Egyébként sem lesz így tehát rövidesen, aki vállalhatná az ár- és belvízvédelem feladatát. A természetben nincsenek sem jutalmak, sem büntetések, csak következmények. Ha a házak lakói, a földek művelői, az ipartelepek tulajdonosai elfelejtik, hogy épületeiket nedvességálló anyagból, a mélyvonulatokat elkerülve vagy azokat feltöltve emeljék, ha nem tudatosodik bennük, hogy a földjeiken összegyülekező vizeket ne csak elvezessék, hanem talajműveléssel igyekezzenek helyben is tartani, ha nem éreznek késztetést, hogy árkaikat, csatornáikat, átereszeiket mindig tartsák vízvezetésre alkalmas állapotban, ha nem alakul ki olyan közszellem, amely lehetetlenné teszi, hogy a szivattyútelepek fém alkatrészeit ne tulajdonítsák el egyesek, és ha a vizek kormányzásához értő mérnök iránti bizalmat is folyamatosan rombolja a társadalom, akkor hiába keres okokat és okozókat: nem csodálkozhat a sorsszerűén bekövetkező, szabályos időközökben visszaköszönő katasztrófákon. Ha Vásárhelyi Pál - és hozzá- tehetem: Széchenyi István - tervei nyomán nem szabályozzák eleink a Tiszát, s nem mentesítik a mai ország területének egynegyedét az árvizektől, és a belvizektől, a lakosság nagy része elvándorolni kényszerült volna a Tiszántúlról, és akkor Trianonban odaadhatták volna azt a területet is keleti szomszédunknak. (Igényt tartott volna rá így is.) Nem azt a szegedi árvízkatasztrófát kellene csupán emlegetni, amely 120 évvel ezelőtt a töltésrendszer teljes kiépítése előtt érte a várost, hanem azt, ami az építés befejezése után történt. 1889, tehát 110 év óta a síkvidéki, Szamos-betorkollás alatti Tisza fő védvonalain gátszakadás nem fordult elő, Nem úgy, mint bármelyik szomszédos államban, ahol az emberek életét sem sikerült megóvni - még a közelmúlt éveiben is. 1895,1919, 1932, 1970, 1998 és 1999 sikeres árvízvédelmi eredményeire .kell inkább emlékezni és emlékeztetni! Vízimérnökeink eddig is megtették, s ezután is megteszik kötelességüket, amíg csak marad belőlük. Nem a közvélemény elidegenítését, hanem bizalmának erősítését várják lapjainktól. PR. VAOÁt ISTVÁN VlZIMÉRNOK. »Z1QEP A kóbor kutyáknak is jobb! Kecskeméten, a holland faluban él két kutya. Egy rotweiier és egy komondor. A rotweilernek van háza, pár métert futhat is. Csontos, szögletes fejéből két kérő, könyörgő szempár néz ki, csontváz testével a kerítésre ugrál, hátha megszánná valaki, adna néhány falatot enni. Tőle elválasztva, néhány m2- en szenved a komondor. Nem tud fedél alá bújni, jeges, havas földön fekszik. Esik a hó, veri az eső, fújja a szél. Átázott, lon- csos bundája tartja össze gém- beredett csontjait. Nehezen tá- pászkodik fel, botorkálva, szé- delegve jár. Öreg már? Vagy a fázástól, éhezéstől tűnik annak? Megszánhatná már az Isten. Ha megváltaná az elmúlás, a gazdái újabb kutyát hoznának a helyére, hasonló sorsra ítélve? Valószínű, mert a házat őrizni kell, és a kutya hűséges, teszi a dolgát, amíg mozdulni tud! A környező kis utcák házaiban szinte mindenhol van kutya, jóltápláltak, egészségesek. Gazdáik sétáltatás közben felháborodva, szánakozva beszélnek a két szenvedő, szerencsétlen állatról, mondván: a kóbor kutyáknak is jobb, jószívű emberek befogadhatják, adnak nekik enni, a zord időjárás elől elbújhatnak egy védett zugba. Senki nem tesz semmit, mert azzal, aki így bánik a kutyáival, úgysem lehet szót érteni, és ki akar magának ellenséget szerezni? NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSEIDBEN Az ember tragédiája Nagy érdeklődéssel figyeltem a kecskeméti színház Madách-fel- újítását. Nem zavart különösebben még az sem, hogy egyes újszerű megoldások súrolják a témához nem illő bolondozás vagy ízléstelenség határát. Csak az a vég, csak azt tudnám feledni. Azt ugyanis az átírás is végig fenntartotta, hogy a kétségek közt - még a ió és rossz Éva közt is - vergődő Ádámot az Ur (az Isten) bátorítja, rajta tartja a haladás útján, - Lucifer (az ördög) pedig folyamatosan kétségbeesésbe hajszolja, igyekszik mindenből kiábrándítani. Madách azonban még véletlenül se mosta egybe az Ur és Lucifer szerepét. Az, hogy a darab végén az Ur helyett Lucifer mondja el az egész mű legfőbb eszméjét: „Ember küzdj és bízva bízzál!” - ez Madách egész világának megtagadása. PRIQYISY FERENC, KECSKEMÉT Egyedül maradtak a bajban Vízben áll a szőlő. Ezen a területen biztosan nem lesz termés - panaszkodott Zslkla József és felesége Soltvadkerten. Zsikláék szőlője a Büdös-tó közelében fekszik. A család évek óta küzd azért, hogy megoldják a szőlőterületükön a víz elvezetését. Számukra egyetlen megoldás az lenne, ha a szomszédos terület tulajdonosai megengednék, hogy az ő területükön át vezessék el Zsikláék a vizet a közeli árokba. A problémájuk megoldásában kérték az önkormányzat segítségét. A hivatal azonban anyagi okok miatt nem tud segíteni rajtuk, mert Zsikláék szőlője külterületen fekszik. A külterületi belvízkárok elhárítása pedig nem tartozik a kötelező önkormányzati feladatok közé. A szomszédokkal is megpróbáltak egyezkedni abban, hogy a területükön át vezessék el a vizet. De elutasításra találtak. így egyedül maradtak a bajban Zsikláék. A kárukat a hegybírónál bejelentették, de az anyagi káruk sokkal nagyobb, mint amennyit támogatásként remélhetnek. Somogyi László hegybíró lapunk kérdésére elmondta: napról napra több károsult jelentkezik A Zsikla házaspár a Büdös-tónál lévő szőlőben. FOTÓI E. H. Soltvadkerten. Az elmúlt egy hónapban 60 károsultat vettek nyilvántartásba. A belvíz a mezőgazdaságban komoly károkat okoz a város belterületén és a külterületén egyaránt. A kertek, a gabonaföldek és a szőlők is vízben állnak. A legkritikusabb pontok egyébként a város Tázlár felőli részén van. Somogyi László továbbá elmondta: a panaszokat egyelőre regisztrálják, azt azonban még nem tudják, hogy milyen segítséget tudnak a jövőben nyújtani. Zsikláék esetét ő is ismeri. De segíteni nem tud rajtuk. Véleménye szerint számukra egyetlen megoldás az lenne, ha a szomszédokkal megegyeznének. A város más területein is csak így sikerült megmenteni a termést. A szomszédokat azonban semmilyen hatóság nem kötelezi a vízelvezetésre. A támogatás pedig csak akkor adható, ha a tulajdonos mindent megtesz annak érdekében, hogy a vizet elvezessék a területről. Matematikából kiválóak A közelmúltban Kiskőrösön rendezték meg a megyei matematikaverseny döntőjét. A megyei versenyt a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola matematika munkaközössége szervezte. Negyven középiskolából 1110 diák vett részt a vetélkedőn. Ugyanazt a feladatsort kellett megoldaniuk a gimnazistáknak is, mint a szakközépiskolásoknak. Az értékelésnél viszont külön vették a két iskolatípusba járó gyerekek dolgozatait. A kiskőrösi döntőben harminc Bács-Kiskun megyei középiskola 217 tanulója vetélkedett. Az elvégzett összesítés szerint az iskolák közötti versenyt a kecskeméti Katona József Gimnázium nyerte. Második a bajai III. Béla Gimnázium, harmadik pedig a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium lett. A szakközépiskolák tanulói közül a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szakközép- iskola diákjai voltak a legeredményesebbek. Alábbiakban közöljük a döntő kategóriánkénti első három helyezettjének nevét és a helyezettek iskoláját. 9. évfolyam, szakközépiskola: 1. Nagy Károly, (Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola, Kecskemét), szaktanár: Fuchs Józsefné; 2. Ábel Attila (ÁFEOSZ, Kecskemét), szaktanár: Szabó Andrásné; 3. Nagy István (Kada Elek Szakközépiskola), szaktanár: Tóth Imréné. 9. évfolyam, gimnázium: 1. Horváth Katalin (Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma), szaktanárok: Gálfiné Makra Ildikó, Szabó István; 2. Károly Zoltán, 3. Rácz Balázs (mindkettő Katona József Gimnázium, Kecskemét), szaktanárok: Szélné Kovács Judit, Szabó István. 10. évfolyam, szakközépiskola: 1. Péli Mónika (II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai SZKI, Kiskunhalas), szaktanár: László Károly; 2. Parrag Zoltán (Közgazda- sági Szakközépiskola, Kiskunfélegyháza), szaktanár: Lajkó Nándor; 3. Sárkány András (Kada Elek-iskola, Kecskemét), szaktanár: Hordós Zsuzsanna. 10. évfolyam, gimnázium: 1. Iván Szilárd (Bolyai János Gimnázium, Kecskemét), szaktanár: Varga József; 2. Sipos Szabó Eszter (Református Gimnázium, Kecskemét), szaktanár: dr. Horváth Alajosné, Varga József; 3. Maros Gergely (III. Béla Gimnázium, Baja), szaktanár: Egyed László. 11. évfolyam, szakközépiskola: 1. Huszka Krisztián (Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola, Kiskunfélegyháza), szaktanár: Szabó Lászlóné; 2. Faragó Árpád (II. Rákóczi, Kiskunhalas), szaktanár: László Károly; 3. Kispál Szabolcs (Petőfi S. Gépészeti, Kiskunfélegyháza), szaktanár: Szabó Lászlóné. 11. évfolyam, gimnázium I. kategória: 1. Medgyesi László (Katona J. G., Kecskemét), szaktanárok: Horti Attila, Varga József; 2. Erdélyi Róbert (Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas), szaktanár: Pestality Antal; 3. Osztrogonác Csaba (Hunyadi János Gimn., Bácsalmás), szaktanár: Geiger Zoltán. 11. évfolyam, II. kategória: 1. Vizer Tibor (Piarista Gimn., Kecskemét), szaktanár: Fazekas József; 2. Szalai Csaba (III. Béla Gimn., Baja), szaktanár: Steingartné Molnár Mária; 3. Fekete Árpád (Móra Ferenc G., Kiskunfélegyháza), szaktanár: Mohosné Kothencz Irén; 3. Magyar Melinda (Katona J. G„ Kecskemét), szaktanár: Horti Attila. 12. évfolyam, szakközépiskola: 1. Jagadics Arnold (Türr István Közgazdasági és Posta- forgalmi SZKI, Baja), szaktanár: Vörös Rózsa; 2. Gyaponyi Péter (Dózsa György Mezőgazdasági és Közgazdasági SZKI, Kalocsa), szaktanár: Pluhár Mihályné; 3. Kákonyi Róbert (Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet, Kalocsa), szaktanár: Pécsiné Kollár Ágnes. 12. évfolyam, gimnázium I. kategória: 1. Simon István (Magyarországi Németek MK Gimn., Baja), szaktanár: Steingart János; 2. Túri Bálint (Bányai Gimn., Kecskemét), szaktanár: Pálinkás Ilona; 2. Tapodi Attila (Petőfi Sándor Gimn., Kiskőrös), szaktanár: Araczki Lászlóné. 12. évfolyam, gimnázium II. kategória: 1. Ivaskó György (III. Béla Gimn., Baja), szaktanár: Királyné Nagy Éva; 2. Iván Szabolcs (Bolyai János Gimn., Kecskemét), szaktanár: Varga József; 3. Cseh Barnabás (III. Béla Gimn., Baja), szaktanár: Királyné Nagy Éva. ___________________■ A kinek a hírek szólnak Szabó József sze- remlei ol- vasónk évtizedek óta járatja a Petőfi Népét. Azóta is elégedett a lappal. A 77 éves férfi tíz éve özvegy, magányosan él kis családi házában. Lapunk olvasása egyik kedvenc időtöltése. Különösen az érdekes, a magyar családokat, emberi sorsokat bemutató cikkeket kedveli. Szívesen látna több történelmi írást is. Olvasószolgálat MÉG BEKAPCSOLÓDHATNAK a játékba. A Petőfi Népe előfizetői februárban újabb nagyszabású sorsoláson vehetnek részt. 200 ajándéknak keresünk gazdát: a játék fődíja egy színes tv, videóval együtt, a másodikként kihúzásra kerülő nyereményszelvény egy music centert ér, a további 198 cédulát pedig egy-egy faliórára cseréljük be. TÉLI SZERENCSEKÁRTYA játékunkban lapunk valamennyi előfizetője részt vehet, ha februárra is előfizeti az újságot. A Petőfi Népében és a PN Alapárban december óta több alkalommal megjelent a pályázathoz szükséges szelvény, és a sorsolásig még meg is jelentetjük néhányszor. Ezekből a nyereményszelvényekből korlátlan számban küldhetnek be játszani és nyerni vágyó előfizetőink. Egyenként, vagy akár egyszerre is eljuttathatják a szerkesztőség címére (Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Kérjük azonban, hogy minden szelvényt töltsenek ki. Sok szerencsét kívánunk minden játékosunknak! KÖSZÖNJÜK AZ AJÁNLATOKAT! Tavaly „Ajánljuk magunkat - ajánljon ön is” címmel hónapról hónapra egy játék- sorozat résztvevői lehettek lapunk előfizetői. A 2000-es esztendőben ismét várjuk, levélben és telefonon egyaránt, jelentkezésüket. Ha szomszédaik, ismerőseik köréből megírják nekünk azok nevét és címét, akik nem előfizetői a Petőfi Népének, s a javasolt személy előfizetővé válik, sorsoláson vesznek részt minden hónapban. Egy ajándékcsomaggal kedveskedünk az ajánlók leg- szerencsésebbikének. S akinek nem kedvez a szerencse, ő is kap egy reklámajándékot, sőt az ily módon előfizetővé vált ismerős is. Javaslataikat a lapban időnként megjelenő szelvényen vagy ingyenes zöldszámunkon is várjuk (06-80/480- 756). Több ajánlat egyben nagyobb nyerési esélyt is jelent. Kérjük azonban, hogy ne ugyanazt a szomszédot javasolják előfizetőnek több szelvényen. Az év első ajándéksor- solását február elején tartjuk. ■ A KNÁB PANZIÓ vendégkörrel rendelkező VENDÉGSZERVEZŐ munkatársat keres. Feltételek: - legalább középfokú végzettség- német nyelv társalgási szintű ismerete í,-jogosítvány S- felhasználói szintű számítógépes ismeretek r Változatos, érdekes feladatok mellé versenyképes jövedelemét és érdekeltségi rendszert kínálunk. Szakirányú végzettség, angolnyelv-tudás, ill. 35 év alatti életkor előnyt jelent. Jelentkezni írásban! Fényképes szakmai önéletrajzot várunk a következő címre: 6345 Nemesnádudvar, Széchenyi u. 25. Sirofi (Étterem 6000 Kecskemét Futár u. 1. Tel.: 76/480-467 Fax: 76/487-911 AAeghívó Tisztelettel megfövöm Önt és Kedves Családját, Barátait a 2000. január 22-én, 19.00 órakor kezdődő Menü: 1. Hideg ízelítőtányér (pápai sonka tértin tormakrémmel, marinírozott zöldséges marhanyelv, mini sajttorta, karácsonyi pulykarolád kék áfonyával, töltött tojáskanapé, narancsos j'ércesaláta) 2. Ököruszályleves 3. Fogastekercs lazaccal (citromfüves krémmártás, vajában párolt illatozó zöldségfészek) 4. Citromsorbet 5. libamájjal töltött kacsamell (rózsaborsos pecsenyelé süveges burgonyával, vörösboros-almás párolt lilakáposzta) 6. Joghurtos erdei gyümölcsdesszert (eperfagyi, tejszínhabkorona, pirított mandula) Főszakács: Varga Károly Venesz-díjas mesterszakács (a Magyar Olimpiai Szakácsválogatott tagja) Zene: Program együttes (”Röfi duó”) Asztalfoglalás Kertész József A belépőjegy ára: 6000 Ft/fő. a helyszínen vagy telefonon. üzletvezető Ajándékcsomagot nyertek Kisorsoltunk tíz ajándékkosarat előfizetőink között. A közjegyző jelenlétében tartott sorsoláson mindazok részt vettek, akik 2000. januárra előfizették az újságot. A számítógépes program terjesztési körzetenként 1-1 nevet és címet választott ki. Nyerteseink: Vincze Mihályné, Kecskemét, Vízmű u. 10. fsz. 1.; Mócza László, Kecskemét, Újerdő u. 2.; Keserű Istvánná, Városföld, Kossuth u. 3.; Rávai József, Dunavecse, Rákóczi u. 4L; Tóth Gábor, Foktő, Fő út 126.; Tamás Albert, Soltvadkert, Bem u. 22.; Guth József, Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. 1/7.; Monus Imre, Kelebia, Ady E. u. 248.; Eckhardt Katalin, Nemesnádudvar, Petőfi S. u. 27.; Bátai Béláné, Lakitelek, Katona J. u. 11. A nyerteseknek is, s akiknek most nem kedvezett a szerencse, figyelmébe ajánljuk téli Szeren- csekártya-játékunkat, melybe még bekapcsolódhatnak.