Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-19 / 15. szám
Olvasói ráláttunk; Igazából a férfi edzők akarták, hogy terelőbóját viseljünk, mert sehogyan sem tudtak bennünket arra hajtani, amerre ők akarták. így aztán a csapat fele terel először, a többiek keringenek. Aztán cserélünk. A végén pedig az edzők következnek, őket mindannyian meghajkurásszuk. Szenvedő alanyok: a Kecskeméti RC NB l-es rőplabdacsapata és „atyáik”. Marosa Mónikának tizennyol- c a d i k születés- napján minden jót és nagyon sok boldogságot kíván anyu, apu, két mamája és öccse. Zakar Rozáliának és Kasza Ferencnek Kerekegyházára harmincadik házassági évfordulójuk alkalmából további együtt töltött boldog éveket kíván lányuk, Rózsa, vejük, Dani és egyetlen unokájuk, Bettina. A régi kecskeméti nyomdában A kecskeméti nyomda dolgozói 1956-ban még a Kéttemplom közben dolgoztak. Aki valaha is dolgozott a kecskeméti nyomdában (mint az oldal szerkesztője is), bizonyára nagyon sok kedves ismerőst fedez fel ezen a fotón. 1956-ban készült, természetesen még a Kéttemplom közi régi nyomdában. Akkor Faragó Imre (a második sorban ül, balról a hatodik) volt az igazgató. Sajnos 23- an már nincsenek köztünk, így „Buksi” bácsi (szintén a második sorban, balról az első) sem, akitől rengeteg könyvet vásároltunk részletre. Az első sorban guggol Sebők Miska bácsi, aki szinte minden nyomdászt tanított, s van olyan is, aki még mindig ott dolgozik valamelyik új üzemrészben. A képet Schlégl Lászlótól kaptuk. Laci bácsi hosszú-hosszú évekig tördelte a Petőfi Népét, amikor még ólommal készült az újság. A bácsbokodi kézimunkaszakkör asszonyai halászlével búcsúztatták az óévet. Egyébként minden hétfőn este összeülnek, kézi- munkázással töltik el az időt. Már több mint 10 éve működik az asszonyok hímző-kötő-horgoló társasága. Az emlékezetes halász- lélakomán készült fotóval kíván minden jót a klub tagjainak ifj. Juhászné. A kecskeméti Homoki Nagy István Általános Iskola tanulói szívesen látogatnak el a Margaréta Otthon lakóihoz. Amikor csak tehetik, s alkalom adódik, műsorral szórakoztatják az idős lakókat. Ajutalom sem marad el, mint legutóbbi műsorukon is, süteménnyel és apró ajándékokkal viszonozták a nézők a Korb Gézáné felkészítésével előadott verseket, zeneszámokat. Borota Jánosnét Kecskéin é t e n kilencvenedik születésnapja alkalmával sok szeretettel köszönti, s jó egészségben eltöltött további éveket kíván neki lánya, 3 unokája, 7 dédunokája és három ükunokája. Mák Ni- kolet- t á n a k H elvé- ciára ne- gyedik szüle- tésnapja alkalmából sok boldogságot és szerencsét kíván további életében mama, papa, keresztapa és a dédike. Szappanos Brigittának 5 születés- napján sok boldogságot és gond- tálán gyerekkort kíván papa-mama, keresztszülei, valamint Edina és Marianna. A Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház főigazgatója a kórház felügyelőtanácsa létrehozása érdekében felkéri a város és a megye társadalmi szervezeteit, hogy a kórház felügyelőtanácsába 1-1 tagot, összesen 5 főt delegáljanak. A megalakulás határideje: 2000. február 25. Rendkívüli ÚJÉVI AKCIÓ A MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZNÉL Mitsubishi - Sokat nyújt, kevéssel beéri L200 PickUp 4WD 2.5T DGLS + klíma Listaár: 5.183.000 Ft + áía Akciós ár: 4.990.000 Ft + áfa Szériafelszerelés, szervokormány, dupla légzsák, ABS, klímaberendezés, elektromos ablakemelők, elektromosan állítható és fűthető külső tükrök, központi ajtózár, elektronikus indltásgátló, állítható kormánymagasság, pohártartó, hátsó páramentesítő, hővédő sötétített üvegezés, 4 hangszórós rádió-előkészítés, menetközben (100 km/h sebességig) kapcsolható négykerékhajtás, elektromosan kapcsolható 100%-os differenciál zár, fellépóküszöb, sárvédő-szélesítés, könnyűfém keréktárcsák, kétszínű metálfényezés, nagynyomású fényszórómosó. Az akciós ár a raktárkészletünkön lévő zöld-ezüst metál színű gépkocsikra érvényes. A fenti árak 18,7 Ft/ATS árfolyamon számolt árak. MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/420-215 Tel./fax: 77/423-215 *- MOTORS Kelebián Mónus Imre és felesége ötven éve kötöttek házasságot. E nagy eseményre emlékezve tartották aranylakodalmukat családjuk, szeretteik körében. A felejthetetlen ünneplést is megköszönve kívánnak még egyszer sok boldogságot gyermekeik, unokáik és dédunokáik. Kovács Rozáliának és Farkas Ferenc- n e k Kecskemétre 45. házassági évfordulójukra gratulál és hosszú együtt töltött éveket kíván az egész család. Horváth L á s z - Iónét 67. születésnapja alkalmával, kissé megkésve ugyan, de annál nagyobb szeretettel köszönti lánya: Rózsi.