Petőfi Népe, 2000. január (55. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-18 / 14. szám

2000. Január 18., kedd Petőfi Népe - 3. oldal MEGYE KÖRKÉP Kevés kisgyermekes anya adta be a gyed-igénylést Bács-Kiskun Sok anyuka nem tudja, hogy érdemes-e igényelnie a gyermekgondozási díjat. Ezért eddig kevesen jelez­ték, hogy januártól igénybe vennék a gyed-et. Szalontai Lászlóné, a MEP beteg­ségi ellátási osztályának vezetője arról tájékoztatta lapunkat: e hé­tig mindössze 19 gyed-igénylés futott be hozzájuk. A biztosító (számításai szerint) az év végéig legalább 3500-4000 igényt vár. Az anyukák vélhetően azért vár­nak még a gyed-igény benyújtá­sával, mert előbb számolniuk kell. Érdemes és kell is forintra ki­számolniuk, melyik ellátási for­ma az előnyösebb a számukra. A gyes alanyi jogon jár a gyermek hároméves koráig. Összege most 16 ezer 600 forint. Ebből csak a 8%-os nyugdíjjárulékot vonják le, tehát az anyuka havonta 15 ezer 272 forintot kap kézhez. Nem mellékes az sem, hogy a gyes mellett az anya - a gyermek más­fél éves kora után - négyórás munkát is vállalhat. A gyed bizto­sítási jogon adható ellátás. Csak az igényelheti, aki a terhességi­gyermekágyi segély (gyás), vagy a gyermek születésének napján munkahellyel, s így biztosítási jogviszonnyal rendelkezett. A gyed a gyermek kétéves koráig adható. Ezt követően a gyermek hároméves koráig jár a gyes. A gyed összege egyénenként válto­zó, hiszen alapja az igénylő napi keresete. A gyed maximális ösz- szege havi bruttó 51 ezer forint lehet. A gyed adóköteles jövede­lem, a megállapított összegből havonta adóelőleget és 8%-os nyugdíjjárulékot vonnak. S per­sze a gyed mellett nem lehet dol­gozni sem. Az anyukáknak tehát a döntés előtt mindezt mérlegel­niük kell. Az igények vélhetően azért is késnek, mert a munkáltatók ma­guk sem tudják, hogy mit tegye­nek. A törvény viszont egyértel­műen kimondja, hogy a gyed iránti igényt a munkáltatón ke­resztül nyújthatja be az igénylő. A MEP-nél ott is vannak az in­gyenes nyomtatványok: az igény- bejelentő és a foglalkoztatói iga­zolás. Ezeket azoknak a munkálta­tóknak kell visszaküldeniük, amelyek nem tb-kifizetőhelyek. (A tb-kifizetőhelyek viszont hely­ben intéznek mindent.) Mivel a munkáltatók egy része nincs tisz­tában az ügyintézés menetével, az anyukákat küldözgetik nyom­tatványért a MEP-hez. A szakem­berek ezért fontosnak tartanák, hogy azok a munkáltatók, ame­lyek nem foglalkoztatnak tb-ügy- intézőt, minél előbb vegyék fel a kapcsolatot a MEP-pel. ABRAHÁM ESZTER Kalocsa helyett Baja lesz? A honatyák előtt a kiképzőbázis ügye Honvédelem Kezdeményezem a kalocsai laktanya bezárását. Ezt nyilatkozta lapunknak A- tyánszki György országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizott­ság tagja a testület mai ülése előtt. A kisgazda politikus szerint Bajára kellene helyezni a kiképző központot. Néhány éve jelentős összeget költött a honvédség a vaskúti úti laktanyában a konyha és a legénységi épületek korsze­rűsítésére. Sokkal kisebb költség­gel lehetne megfelelő körülmé­nyeket teremteni Baján, mint a joggal kritizált kalocsai bázison - mondotta. A parlamenti képvise­lő úgy vélte: rossz döntés volt a kalocsai laktanya kiválasztása, most helyre lehet hozni a téve­dést. A kalocsai laktanyában olyan higiéniás körülmények vannak, amelyek megengedhetetlenek a harmadik évezred küszöbén - számolt be az MTI-nek az egy­ségnél tett hétfői látogatásának tapasztalatairól Mécs Imre. A SZDSZ politikusa elmond­ta: az országgyűlés honvédel­mi bizottságának tagjaként kí­vánt tájékozódni a laktanyai helyzetről, a parlament honvé­delmi és egészségügyi bizottsá­gának együttesen - a fertőző agyhártyagyulladás kapcsán - tartandó keddi ülését megelő­zően. Megjegyezte: a laktanyá­ban van olyan körlet, ahol száz katonára csak két zuhanyozó, s mindöszsze négy illemhely jut. Ilyen higiéniás körülményekkel - hogy tudniillik hetente csak egyszeri zuhanyozásra van le­hetőség - utoljára negyven évvel ezelőtt találkozott, amikor poli­tikai okokból börtönben volt - mondta. Gazdasarok A pályázatok benyújtását segíti az Agrárkamara A gazdálkodók várják a 2000. évi agrártámogatások meghirde­tését. Ez várhatóan a következő hetekben megtörténik. A pályá­zatot nem mindenki tudja elké­szíteni az állami pénz elnyerésé­hez, szüksége van segítségre. A Bács-Kiskun Megyei Agrár­kamara Közhasznú Társasága (Bács-Agrár Kht.) idén is készen áll arra, hogy segítsen a gazdák­nak az FVM-től agrárberuházá­sokhoz igényelhető támogatá­sok elnyerésében. A támogatás­ról szóló rendeletet várhatóan január 20-a után teszik közzé. Ezen időpontig nem elegendő csupán döntést hozni valamely beruházásról. Érdemes alapo­san átgondolni a tervet, sőt a szükséges okmányokat, doku­mentumokat célszerű előre megszerezni - ha ez nem jár túl nagy anyagi kockázattal -, mert lehetséges, hogy majd csak rö­vid idő áll rendelkezésre a pá­lyázatok konkrét elkészítésére és benyújtására. Egy beruházást komoly előkészítés után lehet csak sikeresen megvalósítani. Ebben segít az agrárkamara közhasznú társasága. A Bács- Agrár Kht. szeretné időben fel­mérni az igényeket, ezért várjuk mindazok jelentkezését szemé­lyesen vagy telefonon, akik szakértőinkben bízva számíta­nak ránk. Mérsékelt árainkból a kamarai tagok részére további kedvezményt biztosítunk. AGRÁRKAMARA Címünk: 6000 Kecskemét, Ta­társor 1/A. Telefon/fax: 76/497-075. Hétfőtől csütörtökig naponta 8-16 óráig, pénteken 8-14 óráig várjuk az érdeklődőket. Jobb félni, mint megijedni Az önkormányzat felkészülten várja a belvizet Lajosmizse szerencsés települések közé tar­tozik. Ott még nem fenyeget a belvíz. Azon­ban a városvezetés készül egy lehetséges ta­vaszi veszélyhelyzetre. Lajosmizse A tavaszi szél vizet áraszt dalsor az idén min­den bizonnyal beigazolódik. Ezt jósolják a szakemberek. Mármint a meteorológusok. Ugyanakkor a télből is jócskán van még hátra. A sok helyütt meglévő hótakarókra még újab­bak jönnek. Mindezt aligha lehet vészmadár- ságnak venni. A lajosmizsei önkormányzatnál éppen ezért tegnap létrehoztak egy belvízveszélyt megelő- ző-elhárító - szakmai és operatív - csoportot. Persze jogosítvány, no meg pénz nélkül a nyol­cak nem érnének semmit. Ennek megteremté­sét sem halogatják sokáig. E hónap 26-án már erről is tájékoztatás hangzik el a soron követ­kező testületi ülésen. Addig is minden hétfőn reggel fél kilenckor összeülnek és megbeszélik az elmúlt héten történteket, illetve meghatározzák a soron kö­vetkező feladatokat. A csoportnak a polgár- mesteri hivatal műszaki emberei mellett ter­mészetesen tagja a tűzoltóparancsnok, a pol­gármester, a jegyző is. Nem mintha eddig nem vették volna ki részüket a belvíz-elhárítási munkákból, de éppen a jobb félni, mint hirte­len megijedni elv alapján szervezeti formában szorosabb együttműködéssel kívánják meg­előzni a nagy bajt. A városban jelenleg nincs veszélyeztetett épü-. let, pánikhelyzet. De mire a távprognózis be­igazolódik, addigra szeretnék a szellemi és at­tól is nagyobb anyagi erőket összpontosítani, illetve ésszerűen felhasználni. Mint Szerencsés Pál tűzoltóparancsnok elmondta, legfontosabb a csapadékvíz-elvezető árkok tisztítása és az áteresz csövek beépítése. Ezzel párhuzamosan kell legyen olyan hely, ahová nyomatják a tö­ménytelen mennyiségű vi­zet. Hogy meny­nyit? Ezt mutatja - 30 napra vonat­kozóan - a táblá­VÍZMENNYISÉG m* 1. sz. szivattyútelep 34 560 2. sz. szivattyútelep 2 160 Forrás: PN-IHFO zat. Tehát jócskán kell a technikai eszköz. Emellett persze anyagiak. Mindezek összpon­tosítása, koordinálása, ésszerű felhasználása is a nyolcfős csoport feladata. _____________________________ puuutÁm Or szágos helyzetkép A napokban a kedvező időjárásnak köszönhe­tően csaknem 2 ezer hektárral, 290 ezer hek­tárra csökkentek a belvízzel elöntött területek az országban. Az elöntött legnagyobb terüle­tek továbbra is Csongrád, Bács-Kiskun, Jász- Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében találhatók. Az országban jelenleg összesen több mint 86 ezer hektár legelőt és 103,7 ezer hektár szántót borít belvíz. A védekezés eddi­gi költsége 227,3 millió forint, mely napról napra nő. A megye nagy részén sokkal rosszabb a helyzet, mint Lajosmizsén. így például a Bácskában is. Képünkön az Igali főcsatorna Gara melletti szakaszán az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kotrója nyit szabad lefolyást a belvizeknek. fotó. gyulavári József Balesetek, bűnügyek y Kiégett a garázs Lángolt egy garázs hétfőn éjjel Kecskeméten. Emiatt izzottak a telefonvonalak a kecskeméti rendőrség ügyeletén is. Több környékbeli is jelezte a tüzet a kapitányságnak. A Kőhíd utcára fél kettőkor riasztották a rend­őröket és a tűzoltókat. A ga- rázstüzet sikerrel eloltották a lánglovagok, az nem terjedt át más objektumra. A gépkocsi­tároló helyiség azonban teljes egészében kiégett. És az a két Lada is, amely odabent parkolt. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Még vizsgálják, mi okozhatta a vö­rös kakas pusztítását. Ami már most bizonyos: a szándékos gyújtogatás kizárható. A szakér­tők arra hajlanak, hogy az egyik autóban keletkezett elekt­romos zárlat okozhatta a tüzet. ŐRÖLT PAPRIKA. Gyorsan meglett annak a kiskunhalasi betörésnek a gyanúsítottja, amely vasárnap történt. A Kani­zsa téri baromfiboltot szemelte ki a tettes: az üzlet ablakát be­törte, bemászott, és őrölt papri­kát, valamint némi váltópénzt vitt magával. Összesen 15 ezer forintnyi kárt okozott a tulajdo­nosnak. A halasi zsaruk egy fia­talkorú helybéli polgárt vettek őrizetbe, mivel az ő számlájára írják a bűntettet. MEGZAVARTÁK. A kiskőrö­si Délibáb utcában kísérelt meg lopást egy helybéli férfi. Vasárnap hajnalban egy ott parkoló autó utasteréből szere­tett volna elemelni különböző értékeket. Ám szándékát nem valósíthatta meg: akció köz­ben megzavarták. Menekülőre fogta a dolgot, de nem sokkal ezután a közelben elfogták a rendőrök. Gyanúsítottként őri­zetbe vették. ________Trafrpax M a délelőtt Kecskeméten, Kato­natelepen, a 441-es sz. úton, Kiskőrösön, délután Kiskunfél­egyházán, az 5-ös sz. út átveze­tő szakaszán számíthatnak a járművezetők radarellenőrzés­re. Lézeres sebességmérés ma Kiskunhalason, Baján, Bátmo- nostoron lesz. A régi helyen rendelnek Kecskemét Hétfő óta ismét a régi helyen ren­del dr. Csausz Mariann és dr. Lajkó Ilona. A gyermekorvosoknak három hónapja azért kellett ideiglenes rendelőbe költözniük, mert a kecskeméti volt SZTK-ban lévő rendelőjük beázott. A gond sze­rencsére már megoldódott. Az alapellátási igazgatóság most hét végén készült el a rendelők felújí­tásával, így hétfőtől ismét a Pia­risták téri épületben várják a kis betegeket. Természetesen a régi rendelési idő is változatlan. A kényelmet­lenségekért utólag is elnézést kér betegeitől a két kecskeméti gyer­mekorvos. DIAS-ZEUS TRAVEL I.UXAZA.SJ iroda Előfoglalási akció: -8% kedvezmény a teljes árú utakból! RODOSZ repülővel, május 02-09.: 49.900 Ft/fő KRÉTA repülővel, május 02-16.: 57.900 Ft/fő KORFU busszal, május 16-25.: 24.900 Ft/fő Ha február 15-éig befizeti görögországi nyaralását, a DIAS-ZEUS TRAVEL tavalyi árain utazhat! Kecskemét, GÖRÖG UDVAR, Síéchenyi tér 9. Tel.: 7V417-100,480-196 pÓTSZILVIIZTlR a KILKENNY Sörpatikában 2000. január 29-én, 19.00 órától. A vacsora ára: 3000 Ft Zene: Moon River Band Érdeklődni a 76/483-669 telefonon lehet, asztalfoglalás a helyszínen. .12993. w ^ HOIMNU az első aki, fordfocus vásárlóinak 0 Ft szervizköltséget garantál 3 évig*. 3 év teljeskörű garanciát* ad, 10%-kal magasabb visszavásárlási árat kínál sírni itoteé* Ez az egyedülálló ajánlati csomag más akciós kedvezménnyel nem vonható össze * Kérje részletes tájékoztatásunkat Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300, http:WwwwfDrdhovaAy.hu

Next

/
Thumbnails
Contents