Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-29 / 303. szám

\ Olvasói csalúdutik A Mozgáskorlátozottak Bajai Csoportja javára rendeztek jótékonysági bálát nemrégiben. A csoport vezetője, Bálintné Zentai Ildikó küldte el emlékül ezt a fotót. Egyúttal szeretné megköszönni a rengeteg segítséget és felajánlást, a közreműködő művészeknek a fellépést, és nem utolsósorban azt az összeget, amelyből az ágyhoz és házhoz kötött sorstár­saknak is tudtak karácsonyra ajándékkal kedveskedni. A Mikulás látogatása nagy élmény volt a hercegszántói magyar óvodában. Versekkel, énekkel kedveskedtek a nagyszakál- lúnak. A középső csoport egy fotó erejéig abbahagyta a játékot, majd visszatértek a gyerekek legkedvesebb időtöltéséhez, az önfeledt játékhoz. Ficsór Károly és Ágnes, valamint, önkénteseik, az orgoványi Örömhír Alapít­vány munkatársai minden évben ajándékokkal segítik a rászorultakat, a mozgás- sérülteket. Idén a helyi is­kola minden diákját is meg­lepték egy-egy csomaggal. Ezzel' a fotóval szeretnék megköszönni a házaspár­nak munkájukat, segítő­készségüket, gondoskodá­sukat az orgoványiak. Isten éltessen benneteket! Bezsenyi Tomi vagyok, decemberben érkeztem Marcsi mama, Sanyi papa, és dédiék legnagyobb örömére. A legifjabb Antal Bugacon a legifjabb Török Antalt nagyon sok szeretettel köszönti 5. születésnapja al­kalmából apa, anya és Mó­nika. P"----------------------——^ K erekegyházára! LÁZÁR JÁNOSNAK és SZABÓ MARGITNAK 50. házassági évfordulójuk alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kívánnak: S , menyeik, unokáik és dédunokájuk ~ klta .11 , r . Palágyi Niki vagyok, már 2 éves. Én is nagyon örülök az unokatesó ér­kezésének. Kornóczi Istvánnak Miskére névnapja alkalmából nagyon sok boldogságot kíván felesé­ge, két fia, menyei, unokái és a kis dédunoka. Iván gyógyulásáért A remény él! címmel a legutób­bi Vasárnap Reggel Petőfi Né­pében írtunk egy gyerek tragé­diájáról. Azóta többen telefo­náltak, hogy pénzt ajánlanak fel az Iván Gyógyulásáért elne­vezésű alapítványra, ha közöl­jük a számlát kezelő bankot. A számla száma 10915008- 00000009-31100011, a pénzin­tézet neve Creditanstalt Rt., Kecskemét Kisfaludy u. 60. 900 11300 MIHz / Pannon GSM előfizetés + Nokia 6110 bruttó 37 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Ericsson TIOs bruttó 19 500 Ft 300 I 1300 MHz 900 I 1300 MHz Pannon GSM előfizetés + Panasonic GD50 bruttó 21 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Nokia 3210 bruttó 24 500 Ft Pannon GSM előfizetés most 2000 darab bruttó 20 forintos SMS-sel! A bemutatott készülékeken kívül nálunk mar brutto 12 000 forinttól is telefonhoz juthat! Akciónk meglévő és új előfizetőinkre egyaránt vonatkozik. .Ajánlatunk 1999. december 1-tól 2000. január 1-ig. illetve a készlet erejéig tart. és új előfizetőknek kétéves előfizetői szerződés aláírása eseten érvényes. *A 2000 db kedvezményes SMS 2000. januar 1. es december 31. kozott használható fel. Az ajánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GS.M SIM-kártyával használhatók. A részietekéi és további készulékajanlatainkat megismerheti területi képviseletünkön (Kecskemét, Petőfi S. u. H.i vagy az. Ónhoz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon fíSM nonstop ügyfélszolgálat: 00 20 920 0200. www.pannongsm.hu PANNON GSM

Next

/
Thumbnails
Contents