Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-20 / 296. szám
12. OLDAL SPORT 1999. DECEMBER 20„ HÉTFŐ Szabadfogású birkózásnak tűnne a jelenet, ha a (elszerelés nem árulkodna arról, hogy két korongozó van a jégen. Cory Cross (balról), a Toronto védője és Dainius Zubrus, a Montreal szélsője akaszkodott össze. A meccset a torontóiak nyerték 2-1-re. FOTÓ: FEB-REUTERS Csökkentik a költségvetést A Jövő évi sydneyi nyári olimpia szervezőbizottsága (SOCOG) bejelentette: elképzelhető, hogy akár 100 millió ausztrál dollárral is csökkenteni kell a játékok költségvetését. Ezzel egyidőben március 31-re napolták el a Reebok sportszer- gyártó cég által a SOCOG ellen - szerződésszegés miatt - benyújtott kereset bírósági tárgyalását. Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) döntésének értelmében Franca Fiacconi nem indulhat el a jövő évi sydneyi nyári olimpián. A maratom futónő nem vett részt a CONI - mindenki számára kötelezően előírt - vérdoppingtesztjén. A dpa szerint Olaszországot csak azok a sportolók képviselhetik a nyári játékokon, akik Sandy Hollway ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szervezőbizottság egyetlen osztálya sem marad ki a gazdasági ésszerűsítésből, sőt, esetleg elbocsátásokra is sor kerülhet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság máris jelezte, hogy a játékok színvonalára semmiképpen sem lehetnek hatással a szigorító intézkedések. - Csakis olyan módosításokról lehet szó, amelyek következtében az olimpia minősége hajlandóak alávetni magukat a vérdopping-vizsgálatnak.- Összesen 120 millió dollárt fordítunk a sikeres olimpiai szereplés előkészítésére. Nem engedhetjük meg magunknak azt a kockázatot, hogy egy olasz versenyző az olimpián bukjon meg a doppingellenőrzések során - hangoztatta Gianni Petrucci, a CONI elnöke. - Akit és "tálalása'' nem szenved kárt - fogalmazott Kevan Gosper, a NOB ausztrál tagja. Azért döntöttek a költségvetés csökkentéséről - amelynek végrehajtása februárig elhúzódik -, mert a SOCOG a tervezettnél kevesebb szponzori szerződést tudott megkötni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Reebok december elején felbontotta támogatói szerződését, továbbá beperelte a SOCOG-ot. nem tudunk megvizsgálm, az nem utazhat el Sydneybe. Sajnálom Francát, de a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. A sportvezető kiemelte, hogy a játékokig 2000 vizsgálatot fognak elvégezni. Petrucci szeretné, ha mindenkit, aki rajthoz áll az olimpián, legalább kétszer ellenőriznének. Súlyos sérülés Vasárnap újabb világhírű alpesi síelő szenvedett súlyos balesetet: az 1997-es szlalom-világbajnok, a norvég Tom Stiansen Achilles-ín-szakadást szenvedett az olaszországi Alta Badiában rendezett úriás-műle- sikló Világ Kupa-versenyen. A skandináv sportoló számára valószínűleg befejeződött az idény. Stiansen az első futamban esett ki, s sérülései miatt azonnal a viadal helyszínén lévő kórházba szállították. Az orvosi vizsgálat után repülőn Münchenbe vitték a norvég versenyzőt, akit minden bizonnyal Oslóban műtenek meg. Meghalt a lövész Nyolcvankét éves korában meghalt az olimpiai és többszörös világbajnok amerikai sportlövő, Hűdet Leo Benner. Az első nagy sikerét az 1949- es világbajnokságon érte el az amerikai hadseregben szolgáló versenyző. Olimpia: csak vizsgálat után Cseh játékos: súlyos büntetés Sérülésveszélyes magasbot- használat miatt hároméves eltiltással sújtotta Michal Travnicek cseh játékost a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF). A 20 éven aluliak válogatottjában szereplő Travnicek november 13án, egy finnországi találkozón kis híján kiütötte a svéd Matthias Weinhandl bal szemét. Az áldozat az eset előtt csípőn ragadta, és a jégre vitte a cseh korongozót. Travnicek eltiltása 2002. december 31-ig érvényes. A kiskőrösi kézilabdázók remekeltek a válogatottban A világbajnoki ezüstérmes Oroszorszáég legyőzésével tette le névjegyét a szlovák-cseh Karácsony-kupán a magyar férfi kézilabda válogatott. Az új kapitány Hajdú János irányította válogatottban sok újonc is helyet kapott, közöttük a kiskőrösi Farkas Roland. A jobbszélen is körösi kékfehérek játékosa, a tavalyi szezon gólkirálya Bendó Csaba kapott bizonyítási lehetőséget. Kettejük közül különösen Farkas játéka lepte meg az ellenfeleket és a szakembereket is, hiszen a körösiek-üdvöskéje az első meccsen 9 góllal mutatkozott be. Ezzel nagy részt vállalt magára az oroszok 28-27-es legyőzésében. Szintén a kezdőcsapatban szereplő Bendó két hétméterest értékesített. Szombaton a szlovák válogatott ellen öt gólt szerzett Farkas Roland, míg Bendó ismét kétszer volt eredményes. A meccs vége 27-27-es döntetlen lett. (A magyar válgatott irányítója az a Szergej Kuzmicsov volt, aki tavaly még a Kiskőrös KKC játékosa volt. A honosított, rutinos játékos szintén remek tel- jesítméynt nyújtott a tornán.) Az utolsó, a csehek elleni mérkőzésre már elfogyott sok újoncot kipróbáló magyar válogatott lendülete és 27-18-as vereséget szenvedett. T. K. Európai kupasorsolás: nehéz ellenfeleket kaptunk Az európai férfi vízilabdakupák negyeddöntőinek - Illetve a Bajnokok Ligája esetében a két négyes csoport - sorsolását vasárnap Zágrábban tartották. Az MTI értesülése szerint a bajnok BVSC-Brendon a francia Olympic Nice, a görög Olimpiakosz Pireusz és a horvát Splitska Banka Split társaságába került. A KEK-ben a Honvéd- Domino egy másik horvát együttessel, a WPC Dubrov- nikkal játszik az elődöntőbe jutásért, míg ugyanezért a LEN Kupában még érdekelt két magyar csapatnak - Vasas-Plaket, illetve UVMK-Bau System Eger - éppen egymás ellen kell megtennie. A negyeddöntők első találkozóit január 29-én rendezik, a visszavágókra a február 12-13- i hétvégén kerül sor. A BL résztvevői szintén január 29-30-án kezdik meg vetélkedésüket, hatodik - egyben utolsó - csoportbeli találkozójuk időpontja: április 8-9. A BL csoportbeosztása (az 1. és 2. helyezettek jutnak tovább): Kék-csoport: Olympic Nice (francia), BVSC-BREN- DON, Olimpiakosz Pireusz (görög), Splitska Banka Síit (horvát) Vörös-csoport: Naftagas Becej (jugoszláv), Mladost Zagreb (horvát), Spandau 04 (német), Lukoil Volgograd (orosz). KEK, negyeddöntő: HONVÉD-DOMINO - WPC Dubrovnik (horvát) Vuliagmeni (görög)-Carifi Florentia (olasz) Steaua Bucuresti (román)- Partizán Beograd (jugoszláv) CN Barcelona (spanyol)-Dinamo Moszkva (orosz). LEN Kupa, negyeddöntő: Jug Dubrovnik (horvát)-Primorac Kotor (jugoszláv) Conad Pescara (olasz)-Primőrje Rijeka (horvát) UVMK-BAU SYSTEM EGER - VASAS-PLAKET Canottieri Napoli (olasz)-CN Barceloneta (spanyol). Gerendás György edző (BVSC-Brendon): - Az előző körben elért csoport- győzelmünk miatt adott volt, hogy két viszonylag gyengébb ellenfél is mellénk kerül. A BL- címvédő splitiek veszélyessége ellenére viszonylag jónak tartom a sorsolásunkat.