Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-16 / 293. szám
14. OLDAL PETŐFI NÉPE 1999. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK A hercegszántói szerb önkormányzat a napokban jugoszláviai vendégeket fogadott, akiknek műsorral kedveskedett. Többek között felelevenítették a régi, szántói karácsonyi népszokásokat. FOTÓ: TÖLGYESI GÁBOR Téli ünnepek Budapesten Téli ünnepek Budapesten címmel első ízben kerül sor Budapesten a karácsonyhoz és az újévhez kapcsolódó kulturális programsorozatra. A városligeti Vajdahunyad- várban és környékén régi idők karácsonyait idéző „mesevilág” várja a kicsinyeket és a felnőtteket. A december 21. és 23. közötti események sorában lesz betlehemes játék, üzemel a karácsonyi cukrászda, valamint „angyalképző tanfolyam” elvégzésére is lehetőség nyílik. A Vörösmarty téren többi között népi kézművesmesterségek bemutatóját tekinthetik meg a járókelők. A belvárosi patinás helyszínen a gyermekek és a felnőttek számára kulturális-művészeti programok is váltják egymást. Az „összbudapesti” szilveszteri szabadtéri buliknak három központja lesz: a Nyugati pályaudvar parkolója, a Blaha Lujza és a Vörösmarty tér. A szabadtéri koncerteken kívül játékokba is bekapcsolódhatnak az óévet búcsúztatók, újévet köszöntők. Éjfélkor a Himnuszt követően látványos tűzijáték köszönti a 2000. esztendőt. Vonatpótló autóbuszok A MAI NAP A Mercedes sorsolása A tervezettnél néhány nappal később, december 20- án tartják a Vasárnap Reggel által felajánlott Mercedes sorsolását. Azért ha- lasztottuk el a nyertes kihúzását, hogy időben beérkezhessenek a postán feladott szelvények is. A nyertes nevét és a kocsi átadásáról szóló riportot a 2000. év első lapszámában, a január 2-aiban közöljük majd. Addig is sok szerencsét mindenkinek a kocsi megnyeréséhez! A NAP VICCE A részeg kijön a kocsmából. Látja, hogy egy amatőr csillagász az eget fürkészi egy távcsővel. Megáll mellette..Látja ám, hogy leszalad egy csillag az égről.- Hűha! - csodálkozik a részeg. - Ezt aztán csudára eltalálta, komám! DEVIZA Angol font 405.93 Euró 253.64 Német márka 129.68 Japán yen (100) 244.04 Svájci frank 158.51 USA-dollár 252.63 Átváltási arányok: 1 euró: 6.55 frf, 1.95 dem, 1936.27 ifi, 13.76 ats. (Szerdai adatok.) Vonatpótló autóbuszok közlekednek Kecskemét és Lajos- mizse közt pályaépítési munkák miatt. Ma a Lajosmizséről 20.26-kor Kecskemétre induló, pénteken a Kecskemétről 2.30A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat másfél millió forint értékű karácsonyi adományt juttatott el szerdán délelőtt Hevesvezekény és Átány árvízkárosult lakóinak. Az é- dességekből, gyümölcsökből és tartós élelmiszerekből álló ajándékcsomagokat Lehel László lelkész, a szolgálat igazgatója adta át az összesen kor Lajosmizsére és az onnan 20.20-kor Kecskemétre induló, valamint szombaton a Kecskemétről 2.50-kor induló Lajosmizsére induló személyvonatokat érinti a változás. 600 hevesvezekényi gyermeknek és családtagjaiknak. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat további szállítmányokat indít az általa segélyezett árvízkárosult településekre. A szervezet továbbra is várja a lakosság és a cégek felajánlásait az OTP-nél vezetett 11705008-20464565 számú számlára. Karácsonyi adományok a szeretetszolgálattól SZÍNES VILÁG Lottónyertes nyugdíjasok Háromnapos murit csapott a brit lottónyertes nyugdíjascsapat. Bár öten együtt összesen 405 évesek, azaz átlag- életkoruk 81 év, igen életvidá- man rúgtak ki a hámból. A szombati 5,5 millió fontos nyereményt ünnepelték. „Lehet, hogy többet fogunk vásárolni elektromos tolókocsikból, mint Porschékből vagy Ferrarikből, de reméljük, meg tudjuk mutatni, hogy szorult belénk egy kis élet. Szombat éjszaka óta megállás nélkül bulizunk” - mondta pezsgőt szürcsölgetve az egyik nyertes. A bulin a páros táncot nehezíti, hogy az öt nyertes között csak egy férfi akad. Amúgy mind az öten ugyanabban az öregek otthonában élnek, a kelet-angliai Lincolnban és úgy döntöttek, hogy a bulitól eltekintve nem sietnek elverni nyereményüket. Licitháború egy ruháért Eladták Judy Garland ruháját, amelyet az Óz, a csodák csodája című filmben viselt. Az 1939-ben készült, kék-fehér apró kockás, batiszt kötényruhácska egy aukción nagy „csatában” 199.500 fontért kelt el. A Christie’s szóvivője szerint ez a legmagasabb ár, amelyet valaha is filmjelmezért kifizettek. Doktorból telefonbeteg Életveszélyes sörimádat Sörből is megárt a sok. Az üvegek, korsók súlyából meg pláne. Tízhavi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy krakkói bíróság egy 47 éves sörbarátot. Az ügyészség szerint Juliusz P. az elmúlt hat évben közvetlen életveszélynek vagy súlyos testi károsodás lehetőségének tette ki hét szomszédját „sörgyűjteményével”. Üvegekkel, korsókkal, könyvekkel, plakátokkal. Ezeket har- mincegynéhány év alatt halmozta fel lakásában. A padló meghajolt a súly alatt. Szakértői vélemény szerint rászakadhat az alsó szomszédokra. Juliusz már több mint 30 ezer sörösüveget szedett ösz- sze. Ügyvédje megpróbálta rábeszélni, hogy valahol állítsa ki a gyűjteményt, de ő hajthatatlan. A lakásban egyébként a mennyezetig érnek a dobozhalmok. Közöttük keskeny ösvényeken lehet csak közlekedni. Krematórium napenergiával Építik az első napenergiával működő krematóriumot Indiában. Svájci szakértők közreműködésével készül az az ötven négyzetméteres üveg- és acélreflektor, amely egy külön erre a célra készített koporsóra vetíti a napsugarakat. „Az egész elektromos kályhára hasonlít, csak más a hőforrás. Remélem, hogy működik majd” - nyilatkozta egy svájci szakértő. Óvszerekre veszélyes euró Az euró bevezetése az osztrákok számára azzal járhat, hogy többé nem lehet óvszert beszerezni az automatákból. A rendelkezésre álló, nemrég két hónapra rövidített idő alatt nem tudják átállítani a régi, mechanikus készülékeket az új érmékre. Az átállítás tízmillió schillingnél is többe kerül. Állami támogatás nélkül az automatákat régiségként áruba bocsátják. A millenniumi műsort próbálják. Egy francia színtársulat tagjai egy óriáskeréken gyakorolnak. A párizsi Champs-Élysées-n tizenhárom óriáskereket állítanak fel szilveszter éjjelén. FOTÓ: FEB-REUTERS Egy francia pszichiáter enyhe gutaütést kapott azután, hogy egy órán át beszélt telefonon egyik betegével. A kagylót ugyanis a nyaka és az álla közé préselte. A testtartás miatt az állkapcsa mögötti egyik csont elszorított egy artériás eret és agya nem kapott elegendő vért. A telefon- doktorból telefonbeteggé lett pszichológus szerencsére hamar felépült, de maradandó mellékhatásként azóta csakis kézzel fogja a telefonkagylót. C£?R_NIELR. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD DEM • ATS ITL CHF FRF CAD NLG SKK ESP Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu Könnyen felszívódó, lágy krém minden bőrtípus otthoni ápolásához. DR. DERM Bőrgyógyászat és Kozmetika Kecskemét, Luther-udvar 2 Tel.: 76/484-524 250.0000 254.0000 128.5000 130.5000 18.3000 18.6000 0.1290 0.1325 156.0000 159.7500 37.9000 39.4000 167.0000 173.0000 113.0000 116.5000 5.0000 6.2000 1.4920 1.5400 TŐZSDEJELENTÉS December 15. Záróár (Ft) Záróár vált. (Ft) B0RS0DCHEM 8550 -200 EG1S 8865 -180 MATÁV 1659 32 MÓL 4945 -210 OTP Törzs 13620 305 RÁBA 2320 -40 RICHTER 14100 -350 TVK 4400 15 ZALAKERÁM1A 1660 ______ -5 B UX INDEX 8030 -11 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Tel.: 76/500-800 EKO BÚTORBOLT Kecskemét, Báthory u. 1. (A volt bútorbizományi helyén.) Tel: 76/485-136 ANTIK, HOLLAND, STÍL-ÉS HASZNÁLT BÚTOROK Műszaki cikkek- háztartási gépek- híradás-technikai cikkek készpénzben vagy bizományi konstrukcióban történő adásvétele. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18; szombaton: 9-12 óráig. 3013 Máról holnapra A LORD BÖNGÉSZDÉBE KOSZTÜMÖK ÉS BLÚZOK ÉRKEZTEKI-10589* SPANDEXANYAGOK 1690 FT HELYETT 790 FT ÉS MÉG SOK MÁS ANYAG FÉLÁRON! KM ÉT, KÉTTEMPLOM KÖZI MÉTERÁRUÜZLETBEN ÉS A SZIL-COOP MEL- LETTI MÉTERÁRUBOLTBAN.•9342* 1992-es Mercedes 230E, bornit- metál eladó. T.: 06-30/9584-519 *10019* 2,5 t ,D targonca: 30/9383- 122/10020* Kukorica szállítva Telefon: 77/425- 731 .*10059* Kukorica szállítva! Telefon: 60/302- 765.-10087* Répaszelet eladó! Telefon: 60/302- 765.*10088* 85-ös Opel D eladó. Tel.: 78/464- 201.*10270* FIAT Punto S55-ÖS, 98-as, jó állapotban eladó. T.: 20/9217-670*10272* Péti ammonitrát decemberi áron. 30/9817-997.-10274*______________ V W Transporter 2,5 TDi 102 LE 2 éves, 5 szem., sok extrával 4,2 M Ft el- adó. Tel.: 20/9271-231*10280* Hullámpala 690 Ft/db: 30/2297- 3 20/10294* Alu 85 -ős öntözőcső, fóliaváz, Trifulex, Bancol, Secor, Thiodán, Champion, Regent, Merpansaprol, Stomp, Atrazin olcsón eladó. 06- 30/9720-407.*i0396‘ SKerekegyházán jó állapotú kis családi házat vásárolnék. 76/371- 937.*10454* Műtrágya, cement: 30/2297- 320.*10459* Korpa szállítva: 60/497-824/10520* Póni kancacsikó eladó. Irányár: 90 E Ft. 77/492-621.*10529*______________ S amara 90. X. havi, megkímélt állapotban eladó. 20/95 86-160/10562* Lada 2105, 85-ös évj., 1,5 év msz.- val, első tulajtól: 220 E Ft eladó. 20/95 86-160/10564* FIAT Tipo 1990-es 1.7D eladó. 76/410-823/10576* Betonoszlop olcsón: 30/2453- 84 4/10579* UNIRAK olcsón eladó: 30/2453- 84 4/10580* A Móricgáti Petőfi Mg. Szövetkezet értesíti tagjait és üzletrész-tulajdonosait, hogy 1999. dec. 17-én közgyűlést tart. Helye: központi iroda ebédlő, 9 óra. Napirend: alapszabály módosítása. Határozatképtelenség esetén változatlan napirend mellett, a fenti helyen 10 órakor tartjuk közgyűlésünket. lgazgatóság/10584* 100 q vöröshagyma: 25 Ft/kg és 3 q petrezselyem: 100 Ft/kg eladó. 06- 30/96 86-104/10587* Kiváló minőségű őrölt csípős paprika eladó. T.: 30/92 52-651*10591* Audi 80-as TD, CD, 83, évj., jó állapotban eladó. 20/9412-011.*10607* Eladó 3 db fejőstehén, üszőborjú, Impulza fejőgép, Kemper fűkasza. T: 78/454-217*10612* ________________ A lutartály. aluhulladék, sárga-vörös réz hulladék: 200-300 Ft-ig/kg. Tel.: 06-20/3324-157*10615* NA 10 hl-es Kertitox permetező eladó. Irányár: 250.000 Ft. Tel.: 06- 30/207-2621*10624* MTZ-50, MTZ-80, E-514 gabonakombájn eladó. Érd.: 06-60/357357/10626* Kéttengelyes, 1 t teherbírású utánfutó újszerű eladó. Tel.: 06-20/9312- 991*10627* Lada 21053 94 évj. bordó színű, gyári állapotban eladó. Tel.: 78/413- 833*10629* Anyabirkák eladók. Tel.: 0630/2236-541*10631* Parancsnoki UAZ Mercedes-motor- ral eladó. Érd.: 06-20/9629- 578/10634* 7 birka és 3 bárány eladó. Tel.: 78/346-335*10635* Horganyzott huzal, drótfonat, valamint páros pónilovak, pónicsikó befogva eladó, valamint 40 hl-es műa. szállítótartály eladó. Érd.: 0620/93 70-165/10636* Pulikölykök eladók. 78/421- 092/10638* Új 2 és 3 fejes IH ekék eladók. T.: 78/421-107*10641* ________________ T ehenek és borjak családi okok miatt eladók. 20/3371-123/10654*