Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-13 / 290. szám

10. OLDAL LABDARÚGÁS 1999. DECEMBER 13., HÉTFŐ A Majsa az ősz meglepetéscsapata Ünneplő klskunmajsai Játékosok és szurkolók a 14. fordulóban, a Kiskunhalas ellen aratott 3-1-es győzelem után. A labda­rúgók (balról): Kamara, Huszka, Csík, Szőke, Újfalusi, Pócsik, Mózser. A klskunmajsai focicsa­pat negyedszázad után került vissza a megyei I. osztályba. Az újonc reme­kül helyállt az őszi mérkő­zések során és nem ér­demtelenül foglalja el a táblázat 2. helyét. A kék- sárgák szakvezetése nem kerget rózsaszínű álmo­kat, továbbra is az 1-6. hely megszerzése a cél. A másodosztályú bajnokságot megnyert csapat gerince Majsán maradt. A rajt előtt úgy tűnt, hogy a gólzsák Verba (Kiskun­halas) távozása gondokat okoz­hat. A csatár mellett Bleszák is Halasra igazolt. A védelem ten­gelyébe érkezett Fekete (Kis­kunfélegyházi TK), aki remekül irányította a tizenöt meccsen mindössze 16 gólt begyűjtő hátvédsort. A kispadon is változás tör­tént. Kókai Ferenc helyett So­mogyi József lett a szakmai irá­nyító. A csapat három győze­lemmel tette le névjegyét az első osztályban. A sikerszéria egé­szen a 10. fordulóig tartott. Az őszi két vereségüket ezután gyűjtötték be a majsaiak. A de- koncentráltan játszó majsai gár­da a sereghajtóktól (Bátya és Kunbaja) kapott ki. Az utolsó három fordulóban ismét a ko­rábbi mérkőzéseken megszo­kott teljesítménnyel rukkolt ki a Kiskunmajsai FC. Az utolsó előtti fordulóban az ősz legjobb játékával győzték le idegenben 3-1-re a listavezető Kiskunhalast. A majsai sikerek titka a szak­vezetés szerint a csapatmunká­ban rejlik. Sokszor kitűnő egyé­ni teljesítmények segítették győ­zelemre a KFC-t. Somogyi edző is elégedett a játékosaival, akik taktikailag fegyelmezettek, mo­tiválhatók.- Rendkívül egységes volt a csapatmunka a mérkőzéseken. A játékosok többnyire sikeresen hajtották végre az utasításokat. Az edzéslátogatottság jó volt. A fiúk szorgalmával sem akadt gond. Fizikálisán és szellemileg is felkészültek voltak a játéko­sok. Ezt bizonyítja, hogy szinte sérülés nélkül játszottuk végig a fél szezont. Külön öröm, hogy minimális volt a sárga lapos fi­gyelmeztetések száma, és hogy egyetlen kiállításunk sem volt - értékelt Somogyi József. A csapat 31 pontjából tizen­hetet (8 mérkőzésen) hazai pá­lyán gyűjtött be. A kék-sárgák csak öt gólt kaptak otthonuk­ban, azt is két mérkőzésen (Hetényegyháza 3-3, Bátya 1- 2). A két említett csapaton kí­vül csak a. Jánoshalma (0-0) ra­bolt pontot Majsán. A vendé­gek 18 alkalommal álltak fel gól utáni középkezdéshez. Ide­genben négy győzelem, két döntetlen, egy vereség és IS­II-es gólkülönbség a majsai mérieg. ősszel valamennyi találko­zón pályára lépett: Huszka, Szőke, Pócsik, Fekete, Szabó, Török és Andricz. A házi osz­tályzatok (1-10) alapján a leg­jobb teljesítményt Török Fe­renc nyújtotta 6,55-ös átlaggal. Az élcsoport további sorrend­je: Fekete 6,20, Huszka 5,88, Szabó 5,70, Pócsik 5,60. A majsaiak 33 góljának szer­zői: Török 12, Szabó 5, Űjfalusi 4, Máté 3, Kitl 2, Kamara 2, La­katos, Zámbó, Fekete, Andricz és Szikora 1-1. A játékosok teljesítményének elismerése az is, hogy a szurko­lók visszatértek a lelátókra. Az otthoni meccseken általában 400-600-an szurkolnak, de ide­genbe is szép számmal elkísér­ték kedvenceiket a drukkerek. A szakvezetés a felnőttek tel­jesítménye mellett, elégedett az utánpótlással is. A majsai ifisták magabiztosan szerepeltek és ve­zetik a táblázatot. A csapat tagjainak a többsége a levezető edzések után játék­ban maradt, hiszen a városi teremfoci-bajnokságban induló együtteseket erősítik. A tavaszi szezonra történő felkészülést ja­nuár 14-én kezdi a KFC és a ter­vek szerint rangos teremtorná­kon is indulnak. T. K. Az évszázad holland válogatottja Sporthírek Az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) végrehajtó bizottsá­ga belgiumi ülésén kijelölte a Bajnokok Ligája 2001-es és 2002-es, valamint az UEFA Ku­pa 2001-es döntőjének helyszí­neit. A BL fináléjának 2001-ben Milánó, egy évvel később Glas­gow ad otthont. Az UEFA Kupa 2001-es döntőjét Dortmundban rendezik. A marokkói Raja Casablanca nyerte az afrikai Bajnokok Li­gáját. fgy ez a csapat képviseli az afrikai kontinenst a januári brazíliai klub vb-n. A marokkói gárda ellenfele a Real Madrid, az Al-Naszr és a Corinthians lesz az A-csoportban. Ben Johnson lesz 3 hónapig a líbiai labdarúgó-válogatott erőnléti edzője. A kanadai fu­tó feladata, hogy megfelelő edzettségi állapotba hozza a játékosokat az Afrikai Egység­kupa és a 2002-es vb selejte­zőire. Johnsont többszöri doppingvétsége után a Nem­zetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetség örökre eltiltotta a ver­senyzéstől. A manchesteri bíróság gyors­hajtás miatt 8 hónapra bevon­ta David Backham jogosítvá­nyát. A Manchester United labdarúgócsapatának sztárja állítólag egy lesifotós elől „menekült”. Az MU játékosai­ra rájár a rúd, hiszen három nappal korábban a csatár Andy Cole jogosítványát von­ták be, szintén gyorshajtás miatt. Lovaglóizom-műtéten esett a napokban Tomik Róbert, az NB III. Alföld-csoportjában sze­replő Hajósi FC kapusa. A nyá­ron Dorogról leigazolt hálóőrt - aki régebben az akkor még NB Il-es Baja kapusa is volt - a bu­dapesti sportkórházban operál­ták meg. Johan Cruyff ismertette azt a válogatottat, amelyet a holland újságolvasók segítségével állí­tott össze az évszázad legjobb nemzeti labdarúgóiból. Az évszázad csapatát esze­rint Rinus Michels szövetségi kapitány irányítaná. Tagjai: Edwin van der Sár kapus, Piet Keizer, Wim van Hagenem, Abe Lenstra, Ruud Krol, Marco Fenyőfa Kupa városi általános iskolás diák teremlabdarúgó - torna, Baja. Lányok: II. Rákóczi- Szt. László 10-2, Szt. László-III. Béla 0-4, II. Rákóczi-III. Béla 0­5. Végeredmény: 1. III. Béla Gimnázium, 2. II. Rákóczi Fe­renc Ált. Isk„ 3. Szent László ÁMK. A legjobb kapus: Kovács Kinga (III. Béla), játékos: Rózsi Tímea (III. Béla), gólkirály: Kiss Aranka (II. Rákóczi) 7 gól. Fiúk. van Basten, Faas Wilkes, Frank Rijkaard, Ruud Gullit, Johan Cruyff és Johan Neeskens me­zőnyjátékosok. Cruyff elmondta: bár a ne­vek önmagukért beszélnek, a választás nehéz volt, mert szinte minden posztra több já­tékos neve is felmerült. Az élő holland labdarúgó-legenda fel­hívta a figyelmet arra is, hogy I. korcsoport: 1. II. Rákóczi, 2. MNÁMK, 3. Központi, 4. Gyaxi, 5. ÉZI. A legjobb kapus: Bör- csök Gergő (II. Rákóczi), játé­kos: Várnagy Milán (II. Rákó­czi), gólkirály: Mancz Roland (MNÁMK) 8 gól. II. korcsoport: 1. II. Rákóczi, 2. MNÁMK, 3. Szent László ÁMK, 4. Dózsa György Ált. Isk., 5. Központi, 6. Újvárosi ÁMK. A legjobb kapus: Kiss Kornél (II. Rákóczi), játé­ennek a csapatnak gigantikus lenne a gólképessége, hiszen több gólkirály és aranycipős is helyet kapott benne. December 21-én rendezik meg egyébként Amszterdam­ban, az Ajax-pályán az évszá­zad mérkőzését a holland lab­darúgás nagyjai - a fenti névsor szerinti - és a holland csapatok­ban szereplő külföldiek között. kos: Sári Csaba (MNÁMK), gól­király: Kiss Bence (II. Rákóczi) és Kakuszi István (MNÁMK) 6- 6 góllal. III. korcsoport. Az 5. helyért: Szt. László-Újváros 3-1. A 3. helyért: II. Rákóczi- MNAMK 6-2. Az 1. helyért: Köz- ponti-III. Béla 3-2. A legjobb ka­pus: Mihályi Dávid (Központi), játékos: Faldum Róbert (Köz­ponti), gólkirály: Szemző Lász­ló (Központi) 7 góllal. Fenyőfa Kupa gyermektoma A bajai tornát küzdelmes mérkőzések jellemezték. Képünk a Szent L. ÁMK-Dózsa Gy. mérkőzésen készült. A kiskunhalasi futballisták már az NB III-ra készülnek A megyei első osztály őszi baj­noka már a következő szezon­ra készül. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a Kiskun- halasi FC már 11 pontos előny­nyel vezeti a táblázatot. A körülbelül 6 millió forint­ból gazdálkodó KFC-nél tuda­tos építkezés folyik. Az ifjúsá­giak mellett két serdülő gárdát is működtetnek. Emellett a megyei harmadosztályban is indítottak egy csapatot, hogy a tehetséges ifisták és a felnőttek között kezdőként ritkábban helyet kapó labdarúgók is for­mában maradjanak. Kiskunha­lason ugyanis a legnagyobb erősítésnek a fiatalok kinevelé­sét, csapatba építését tartják. Az általános iskolai bajnoksá­gok résztvevői közül már töb­ben is az ifjúsági csapatukhoz kerültek. A tavalyi szezon végén fel­mérték a halasi és környékbeli labdarúgókat. Azt a következ­tetést vonták le a KFC-nél, hogy ha nem erősítenek, akkor a csapat csak a 6-10. helyek va­lamelyikét szerezheti meg. Ez­zel szemben Gulyás József menedzser-edző és a megújult - 6 fős - elnökség egy NB III-as középcsapat felépítésén gon­dolkodott. A tavaszi jó szerep­lést célirányos játékosigazolá­sok követték. Ezek Gulyás edző szerint olyan szerencsé­seknek bizonyultak, ami csak ritkán fordul elő egy labdarú­gócsapat életében. Az ősszel Halasra kerülő Verba József például 14 gólt hintett az ellenfelek hálójába. A szintén Kiskunmajsáról, a megye kettő bajnokától érkező Bleszák Csabával pedig a véde­lem erősödött. Akik mögött az Örkényben csak a kispadot koptató Lengyel Péter hárított kiválóan. Verbához hasonló­an, a Kalocsáról igazolt Kovács is rendszeresen ontotta a gólo­kat, remekül egészítve ki a csa­pat gerincét adó halasi futbal­listákat. Akikre természetesen hosszú távon is építkezni sze­retnének. Az ősszel fantaszti­kus sorozatot produkáló csa­pat egészen a 14. fordulóig, a Halas-Majsa rangadóig veret­lennek bizonyult. A magabiz­tos győzelmek mellett János­halmán a csapatszív segített a fordításban. A többi rangadó közül a solti és az izsáki bizo­nyult csak küzdelmesebbnek. A sikeres igazolások ellené-. re három meghatározó játékos azért elkerült a KFC-től. A ro­mán Marginean hiányát még a mai napig érzi a társaság. Egy technikás irányítóra és egy be­állóra, Gulyás edző szerint mindenképpen szükségük lesz majd. Á halasi csapat egyébként január 25-én kezdheti meg a felkészülését. Gulyás József edző hét előkészületi meccsel kívánja ráhangolni a KFC-s fiú­kat a simának ígérkező tavaszi szezonra. P. T. Belga-svéd nyitómérkőzés Brüsszelben vasárnap megtar­tották a 2000-es belga-holland közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportsor­solását. A kontinensvetélkedőt június 10. és július 2. között rendezik. A-csoport. június 12.: Német- ország-Románia, Liege, 18 óra, Portugália-Anglia, Eindhoven, 20.45- kor. Június 17.: Románia- Portugália, Arnhem, 18 óra, Né- metország-Anglia, Charleroi, 20.45- kor. Június 20.: Anglia- Románia, Charleroi, 20.45-kor, Portugália-Németország, Rot­terdam, 20.45. B-csoport. június 10.: Belgi- um-Svédország, Brüsszel, 20.45- kor. Június 11.: Törökor- szág-Olaszország, Arnhem, 14.30-kor. Június 14.: Belgium- Olaszország, Brüsszel, 20.45- kor. Június 15.: Svédország- Törökország, Eindhoven, 20.45- kor. Június 19.: Belgi- um-Törökország, Brüsszel, 20.45- kor, Olaszország-Svéd- ország, Eindhoven, 20.45-kor. C-csoport. június 13.: Spa- nyolország-Norvégia, Rotter­dam, 18 óra, Jugoszlávia-Szlové- nia, Charleroi, 20.45-kor. Június 18.: Spanyolország-Szlovénia, Amszterdam, 18 óra, Norvégia- Jugoszlávia, Liege, 20.45-kor. Június 21.: Spanyolország-Jugo- szlávia, Bruges, 18 óra, Norvé- gia-Szlovénia, Amhem, 18 óra. D-csoport. június 11.: Fran- ciaország-Dánia, Bruges, 18 óra, Hollandia-Csehország, Amsz­terdam, 20.45-kor. június 16.: Csehország-Franciaország, Bruges, 18 óra, Hollandia-Dá- nia, Rotterdam, 20.45-kor. Júni­us 21.: Dánia-Csehország, Liege, 20.45-kor, Hollandia- Franciaország, Amszterdam, 20.45-kor. A negyeddöntőket június 24-25-én, az elődöntőket júni­us 28-29-én játsszák. A döntő­re július 2-án kerül sor Rotter­damban. Erich Ribbeck, a címvédő né­met válogatott szövetségi kapi­tánya: - Szerettük volna elkerül­ni az angolokat. Lehetetlen megmondani, hogy ki jut to­vább a csoportunkból. Az első perctől nagyon oda kell figyel­nünk, mert nincs egyetlen kön­nyű ellenfél sem. Mi kerültünk a legerősebb négyesbe. Kevin Reagan, Anglia szövet­ségi kapitánya: - Ez hihetetlen! Megint megkaptuk a némete­ket. Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, talán a C-csoport kicsit könnyebb a többinél. Jan Suchoparek, a legutóbbi EB-n ezüstérmes cseh váloga­tott játékosa: - A hollandokat és a franciákat szerettük volna el­kerülni, mindkét csapatot meg­kaptuk. Nagyon erős csoportba kerültünk. Az angliai EB-n sem gondolta volna senki, hogy be­jutunk a döntőbe, mégis sike­rült. Azóta szerintem még erő­sebbek lettünk. PROFI LIGA A Dunaferr a táblázat élén A Professzionális Nemzeti Baj­nokság 17. fordulójának ered­ményei: MTK-Debrecen 1-2, Dunaferr-Diósgyőr 6-0, Vasas- Siófok 4-0, Szeged-Kispest 1-1, Győr-Nyíregyháza 4-0, Vác- Újpest 0-4, ZTE-Tatabánya 1-1, Haladás-FTC 0-2. A Gázszer FC- Nagykanizsa mérkőzést ma 19 órakor játsszák. Elmaradt találkozók: Gáz­szer-Újpest, december 17-én. Kispest-FTC, december 18-án. A Siófoktól 3 pont levonva. Az őszi végeredmény 1. Dunaferr 17 10 6 1 44-15 36 2. Vasas 17 11 1 5 32-16 34 3. MTK 17 9 6 2 30-14 33 4. Debrecen 17 8 5 4 25-18 29 5. Újpest 16 7 6 3 28-19 27 6. Tatabánya 17 6 8 3 20-19 26 7. Gázszer 15 6 7 2 21-18 25 8. Győr 17 6 6 5 28-18 24 9.ZTE 17 6 6 5 21-13 24 10. FTC 16 6 4 6 24-15 22 11. Haladás 17 5 3 9 18-26 18 12. Diósgyőr 17 4 6 7 17-27 18 13. Nyíregyháza 17 4 5 8 15-30 17 14. Kispest 16 3 7 6 14-19 16 15. Nagykanizsa 16 3 6 7 14-21 15 16. Siófok 17 5 2 10 13-27 14 17. Szeged 17 3 5 9 13-38 14 18. Vác 17 1 5 11 15-39 8

Next

/
Thumbnails
Contents