Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-05 / 258. szám

Erőt és biztonságot sugárzó kiskocsi született Fiesta Sport: fiatalos örömünnep Az első modell 23 éve gördült ki a gyárkapun, azóta ke­reken 9 millió darabot adtak el belőle. Most némi fazon- igazításon esett át, de azért hű maradt önmagához. Szemre nem tok minden változott, az új megoldások belül vannak. A Frankfurti Autószalonon mu­tatkozott be a nagyközönség­nek az új Ford-deslgn elemeket viselő Fiesta, A „mosolygósra" szabott homloklemez, a lámpák, a hű- tőrács, a Ka és a Focus jegyeit hordozó műszerfal árulkodik első ránézésre a változásról. Azt már csak alaposabb mustra után venni észre, hogy jelentő­sen javítottak a karosszéria biz­tonságán, a motor mögé például egy energiaelnyelő keresztrúd került a frontális ütközés okoz­ta sérülések csökkentésére, De további merevltések kerültek az ajtókba is, fejet-mellkast védő légzsákot kapott nemcsak a mű­szerfal, hanem a két első ülés oldala is. Az úgynevezett B­szegmensben ez az első ilyen védelemmel ellátott autó. Kényelmesebb, a combot-há- tat jobban támasztó ülések ke­rültek az első sorba, igaz, a fej­támla nem elég széles sávban állítható a vezető nyakszírtjé- hez, s a hátsó ülésekről is hiá­nyoznak ezek a fontos védelmi berendezések, Különösen szembetűnő ez, hiszen a fiata­lok és a nők igényeihez szabott kocsiban jobban kellett volna számolni a gyerek utasok biz­tonságával is. A motorválaszték kifogásta­lan: az 1,25 literes, 75 lovas Zetec motortól az 1,9 literes dí­zelig, illetve a 1,6 literes, 103 ló­erős, benzines „csúcsmodellig" ki-ki igényei szerint választhat. Ez utóbbi erőforrás került a most bemutatott Fiesta Sportba is, amelynek tervezői sok hasz­nos tapasztalatot átvettek mind a Puma, mind a Focus megál­modóitól. „Nem divatautót, ha­nem egy erőt és biztonságot su­gárzó kiskocsit hoztunk össze" - nyilatkozta Peter Mott, a prog­ram harmincas éveit taposó he­lyettes vezetője. Ebben döntő szerepe van a jól hangolt futó­műnek és az átkalibrált motor­nak egyaránt. Változtattak a szí­vórendszeren, ezzel - a Focus 100 lóerejével szemben - 103 ló­erőt sikerült kipréselni az 1,6 li­teres gépből, nagyobb lett a nyomatéka is, a benne lévő 145 Nm-t 4000-es fordulatnál adja le, de már 2000-es fordulaton is a vezető rendelkezésére áll an­nak 90 százaléka. Módosítottak a sebességváltó áttételezésén is, rövidebb úton, kisebb erővel kapcsolhatók az egyes fokoza­tok. Mindenféle akusztikai trükkel az egyébként csendes motort sportosra hangolták. Kisebb méretű, de a vezető mozdulataira finomabban rea­gáló lett a kormány, szélesebb, jobban tapadó gumik kerültek az autó alá. A rendelkezésünkre álló rövid próbaúton arról is meggyőződhettünk, hogy a vál­tozások valóban a kocsi előnyé­re szolgálnak: a meredek, hegyi szerpentineken tempós hala­dással, jó kanyartartással, kicsit talán magasnak tűnő fogyasz­tással, de nagyon jól vizsgázott a Fiesta. (somfai) HDi motor a Peugeot 206-osban Egyedülállóan energiatakarékos és energikus A Peugeot eladási statisztikái azt bizonyítják, hogy a 206-os tavaly azoptemborl bemutatkozása óta az össze­sen eladott változatoknak közel egyharmada dízelmotor­ral talált gazdára. Mivel a HDI motorok termelése elérte a napi 2000 darabot, lehetősége nyílt a Peugeot-nak, hogy a népszerű autóba Immár a legkorszerűbb öngyúj- tósát Is beépíthesse. Annak ellenére, hogy egy való­ban vadonatúj erőforrás kerül a 206-osba, a motor nem teljesen ismeretlen a hazai vásárlók körében, hiszen a 306-os és 406-os modellek már szeptembertől nálunk is kaphatók ezzel a motorral. Az 1997 köbcenti­méter hengerűrtar­talmú dízelaggregát négyhengeres konstrukció, felül fekvő vezértengely- lyel és görgős sze­lephimbákkal. A töltőlevegő-hűtő nélküli turbófeltöltő egy bar túlnyomás­sal szolgáltatja az égéshez szükséges levegőmennyiséget, míg az üzemanyag- rendszer nagy nyo­mású (1350 bar) közvetlen befecskendezéssel biztosítja a tökéletes porlasz­tást. A motor legnagyobb teljesít­ménye 90 lóerő 4000 fordu- lat/percnél, míg a legnagyobb, 205 newtonméteres nyomaté­ka 1900 fordulat/percnél je­lentkezik. A common rail tech­nikának köszönhetően igen széles tartományban, 1600 és 3500 fordulat/perc között ren­delkezhetünk a nyomaték 90 százalékával, azaz 180 new­tonméterrel. Ez azt jelenti, hogy a 206 HDi-vel szinte min­dig a leggazdaságosabb fordu- latszám-tartományban autóz­hatunk. Már megismerhettük más márkák esetében is, hogy a common rail dízelek kitűnő ha­tásfokkal üzemelnek, sőt arra is volt már példa, hogy az ala­csony veszteséghő miatt külön fűtőberendezést építettek be az lően feszesebbre hangolták, Az új motoros kivitelt a gyártó szervokormánnyal és blokko­lásgátlóval is ellátja, sőt az első kerekeket belső szellőzésű tár­csafék lassítja. A 206 Hdi értékesítését előre­láthatóan 2000 februárjától kez­di meg a hazai importőr, így a szervizadatokról egyelőre csak annyit tudhatunk, hogy a többi A kis francia karosszériája már tavaly meghódította a vevők szívét... ilyen erőforrással hajtott gépko­csikba. Nos, ez a 206-os HDi eseté­ben sincs más­képp, hiszen az utastér megfelelő fűtéséről egy, a hűtőkörbe, a ra­diátor után be­épített kiegészítő fűtőbetét gon­doskodik. A 206 HDi vál­tója ugyancsak a nagyobb testvé­rektől származik, igaz, a hozzá kapcsolódó végáttételt a kisebb autónak megfelelően módosí­tották. A futómű geometriáján nem változtattak, csak a na­gyobb teljesítménynek megfele­...most a motor következik. HDi motoros Peugeot-hoz ha­sonlóan ezt az autót is csak 20 000 kilométerenként szüksé­ges kötelezően szervizbe vinni. (Sebestyén) Nissan: automata váltó folyamatosan változó áttétellel Elsőként a kategóriájában Nemrégiben mutatkozott be a Nissan középkategóriás modellje, a Prlmera harmadik generációja. A népszerű Japán nemcsak külsőleg változott meg Jelentősen, ha­nem az új, 1,8 literes motorjának és az osztályában el­sőként alkalmazott CVT-váltónak köszönhetően mű­szakilag a kategória élvonalába emelkedett. Szerkesz­tőségünk az ötajtós, kétliteres erőforrással és érde­kes CVT-vel szerelt változatot tesztelte. Bár az új Primera vonalveze­tése, kialakítása - elsősorban a vásárlói visszajelzéseknek köszönhetően - jóval feltű­nőbb, markánsabb lett előd­jénél, az igazi értékek a leme­zek alatt találhatók. A terve­zők több mint hatszáz jelen­tős változtatást végeztek el, ennek köszönhetően a Primera a népes középkate­gória egyik legbiztonságo­sabb és legtakarékosabb mo­delljévé vált. Az alapfelszereltséggel járó ABS-t mechanikus „fékasz- szisztens” egészíti ki, amely vészfékezéskor automatiku­san az optimális értékre nö­veli a fékerőt. A baleseti érté­kelések szerint ugyanis a ke­vesebb tapasztalattal rendel­kező vezetők vészhelyzetkor nem tudnak kellő fékerőt ki­fejteni. A Primera oldallégzsákjai is újak, az üléstámla oldalába rejtett lufik (ezek is beletar­toznak az alapfelszereltség­be) nemcsak a törzset, ha­nem a nyakat és a fejet is vé­dik oldalütközéskor. Az éjszakai vezetést segíti a gázkisülésű xenon fényszóró­rendszer, amely a hagyomá­nyos halogénizzós megoldás­nál kétszer erősebben világít­ja meg az utat. Több száz ki­lométert autóztunk a Prime- rával éjszaka, a xenonlámpák jellegzetes kék fénye szinte nappali világosságot varázsolt elénk. Ha kicsit áttételesen is, a biztonsághoz tartozik a zaj- kibocsátás is, hiszen egy han­gos járműben sokkal hama­rabb elfárad a vezető, a figyel­me is gyorsabban lankad. A Nissan szakemberei 6500 munkaórát fordítottak a Pri­mera zaj- és rezgéskibocsátá­sának csillapítására, ennek kö­szönhetően az új modellben az autópályán normál tempó­nál mért zajszint 45 százalék­kal csökkent az elődhöz ké­pest. Az igazi csemege azonban a fokozatmentes (CVT) auto­matikus váltó, amelyet a Nis­san alkalmaz először ebben a kategóriában ekkora motor­hoz kapcsolva. A váltó működési elve jóval egyszerűbb, mint az általá­nosan elterjedt automatáké, két darab változtatható átmé­rőjű ékszíjtárcsát egy acélele­mekből álló szíjjal kötnek össze. Az egyik tárcsa a mo­tortól jövő nyomatékot adja át a másik tárcsán keresztül a kerekekhez. A fordulatszám függvényében folyamatosan változik mindkét tárcsa átmé­rője, s ezáltal az áttétel is. Az amúgy is érdekes megoldást a Nissan szakemberei kiegészí­tették még hat, előre progra­mozható fokozattal, a sporto­sabb stílusú vezetők így ma­guk választhatják meg a kí­vánt sebességfokozatot. Eh­hez nem kell mást tenniük, csak a váltókart előre vagy hátra mozgatni. A kényelem mellett a taka­rékosság is előnye az új CVT-váltónak, a kis súrlódá­si és mechanikai veszteség­nek köszönhetően a Primera jóval kevesebbet fogyaszt még városi forgalomban is, mint a hagyományos, auto­matikus váltóművekkel sze­relt autók. Sebestyén Kálmán Igényes trospektusol szórólapot elhelyezési a PETŐFI NÉPÉBEN! © 06-76/518-200 Hirdessen szombatonként ________a........ _ P etőfi Népe JÁRMŰ­BÖRZÉBEN! 76/518-200 CrirtímiilhitrhsitS: SCHMIDT ANTAL Oftrilmk: MAJ0RCS1KNÉBURI FRANCISKA ÓNODI ÉVA Komkor: MEZEI KLÁRA * CARLI0NKFT PEUGEOT MÁRKAKERESKEDÉS Kecskemét, Szt. László krt. 33. Tel.: 76/501-733,418-094 Fax: 76/501-730 .5180. A kiskunhalasi szalon megnyitása alkalmából az Elit Group Kft. Már 2.290.000 Ft-tól kínálja az ALM6RA 1.4 (87 LG) modelleket, valamint akcióé caomagok minden tfpushozi NYITÁSI AKCIÓI ELIT GROUP KFT Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.: 76/501 -800 Kiskunhalas, Szabadkai út 29. Tel.:77/525-000 A CITROEN SAX<> megmutatja ÚJ ARCÁT Az új CITROEN SAXO 3 ajtóval 1.900.000 Ft-tól 5 ajtóval 1.960.000 Ft-tól CITROEN KIRÁLY AUTÓ Kft. 6400 Kiskunhalas, 6000 Kecskemét, Szabadkai út 35. Jókai u. 35. Tel./fax: 77/427-015 Tel.: 76/500-031 CITROEN Nagy gondot fordítottak a rezgések csökkentésére. ,

Next

/
Thumbnails
Contents