Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-30 / 279. szám

4. OLDAL VILÁGTÜKÖR 1999. NOVEMBER 30., KEDD Konzuli szolgálat vehető igény­be december elejétől Kassán. A szolgáltatás megkönnyíti északi szomszédunk keleti területein a konzuli segítségre szorulók ügy­intézését. Megveszteget hetők a magyar vámosok - adta hírül a Vjesnik című horvát napilap. Az újság szerint a teherautók és az autó­buszok vezetői rendszeresen „megkenik” a magyar hivatalno­kokat, hogy gyorsabban léphes­sék át a határt. Rábeszéli az Európai Unió az Egyesült Államokat, Japánt és Kanadát, hogy számolják föl a legszegényebb országok export­ját gátló vámkorlátok többségét - közölte Pascal Lamy európai biztos a Kereskedelmi Világszer­vezet (WTO) tanácskozásának küszöbén. Fegyvert ragadnak a románok, ha a magyarok kikiáltják Erdély autonómiáját - jelentette Id Corneliu Vadim Tudor, a szélső­ségesen nacionalista Nagy-Ro- mánia Párt elnöke a tömörülés országos vezetőségének tanács­kozásán. Finnország figyelmeztette Tö­rökországot, hogy „végzetes csapást” mér saját, európai uni­ós csatlakozási reményeire, ha végrehajtja az Öcalan kurd ve­zérre hozott halálos ítéletet. Fontos partnerünk Oroszország Előzékeny tárgyalópartnerek. FOTÓ: FEB/REUTERS Rendkívül hasznosnak minősítette moszkvai tárgyalásait Martonyl Já­nos, aki elégedetten nyi­latkozott Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel folytatott több mint két­órás eszmecseréjéről.- Magyarország gazdasági és politikai szempontból is ki­emelt partnerének tekinti Oroszországot. Hazánk köz­véleményében nincs oroszel- lenesség, barátsággal tekin­tünk az orosz népre - hang­súlyozta a tárgyalások után a magyar külügyminiszter. Ki­tért arra, hogy orosz kollégá­jával megvitatták az európai kapcsolatépítést, valamint a XXL század világrendjének kérdéseit is. Igor Ivanov részletesen tá­jékoztatta vendégét az észak­kaukázusi helyzetről, az orosz kormány tervezett lé­péseiről. Martonyi János megerősítette, hogy Magyar- ország elítéli a nemzetközi terrorizmust, elismeri Orosz­ország területi integritását, de aggodalmának ad hangot a csecsenföldi polgári lakosság szenvedései miatt. Az orosz akciók arányosságában lát problémát a magyar fél, és re­ménykedik a politikai rende­zés sikerében. E tekintetben kedvező jel, hogy Moszkva fokozni kívánja együttműkö­dését a különböző nemzetkö­zi szervezetekkel. Martonyi és orosz vendég­látója több nyitott kérdést is érintett, köztük a magyar EU- belépés várható pozitív és kedvezőtlen hatásait a kétol­dalú viszonyra. Az orosz fél az év végéig javaslatokat tesz a jelenleg csaknem 450 millió dollárra rúgó államadósság megmaradt részének törlesz­tési módozataira, illetve tech­nikájára. Budapest ugyanak­kor július elsejével eltörölte az orosz acéltermékek im­portkvótáját, január 1-jei ha­tállyal pedig felszámolja a Moszkva által kifogásolt vám- és statisztikai illetéket is. Az Oroszországba került magyar kulturális kincsek kér­désében megállapodás szüle­tett arról, hogy az illetékes munkacsoport mielőbb ismét összeül. Mint köztudott, leg­utóbb 1997-ben tanácskozott e testület, most folytatni kell a tárgyalásokat a sárospataki re­formátus könyvtár értékeinek ügyében is, megállapodtak, hogy az ősnyomtatványokat jelenleg őrző orosz, illetve a magyar könyvtár közvetlenül kapcsolatba lép egymással. Megszakítja a tárgyalásokat a palesztin küldöttség, ha folyta­tódik a palesztin területek izrae­li betelepítése. Jaszir Abd ar- Rabbo delegációvezető ezt ak­kor közölte, miután újabb ered­ménytelen tárgyalást folytatott Izraellel a palesztin területek státusáról. Zágrábban újabb robbantásos merényletet hajtottak végre. A gránátot a zágrábi alvilág egyik vezetőjének szánták, de a löve­dék csak horzsolta a férfi terep­járóját. Egy vétlen járókelő életét vesztette. Belgiumban megnégyszerező­dött négy év alatt a genetikailag módosított növényi kultúrák ve­tésterülete. Jelenleg közel 100 hektáron folyik repce, kukorica, cikória, cukorrépa termesztése. Groznijt tovább támadta az orosz tüzérség. Az orosz erők­nek sikerült elvágniuk a csecsen fővárost Urusz-Martanttal ös­szekötő országutat, ám ez még nem jelenti, hogy bezárult a gyűrű a település körül. A cse­csen parlament tárgyalásokat ja­vasolt az orosz állami dumának a politikai rendezés érdekében. A spanyol belügyminisztérium fokozza a biztonsági intézkedé­seket, miután a baszk szakadár terrorszervezet, az ETA bejelen­tette, hogy felfüggeszti 14 hó­nappal ezelőtt meghirdetett fegyverszünetét. EU-bővítés: több az előny, mint a hátrány Bécs önkritikát gyakorol (Hírmagyarázónk ltja) Felgyorsulni látszik Ausztriában az októberi választások után hosz- szas „puhatolózó megbeszélésekkel“ beindult kormányalakítási fo­lyamat, de még mindig nem tudni, mi lesz az eredmény. Továbbra sem világos, mi a szándéka az Osztrák Néppártnak. Viktor Klíma kancellár december első hetében tesz jelentést Thomas Klestil ál­lamfőnek a tartalmi megbeszélésekről, s az államfő ezután kiadja a kormányalakítási megbízást. Klestil a múlt héten meglehetősen egyértelműen értésre adta, hogy Kiimának, a legerősebb Osztrák Szociáldemokrata Párt elnökének szánja a megbízást. A kancellár azonban a jelek szerint meglehetősen hiábavalóan próbálta kompro­misszumra bírni a néppártot, amely mindeddig kitartott választások előtti ígérete mellett, tudniillik hogy ha a harmadik helyre szorul, ellenzékbe vonul. Megfigyelők szerint a néppárti taktika célja, hogy Kiimának ne sikerüljön az elnök által megkívánt, megbízható többségű kormány megalakítása, így a másik két párt előállhasson azzal, hogy képes megfelelő kormányt alakítani. így Wolfgang Schiissel eddigi alkan- cellár és külügyminiszter mintegy Haider „kegyelméből“ kancellár lehetne. A kommentátorok egyre hevesebben támadják taktikázása miatt Schüsselt. (t. a.) A bővítési tárgyalások akadályozásával Auszt­ria nem ér el semmit. Logfo||obb azt kockáz­tatja, hogy perifériára szorul, miközben a bőví­tés kedvező hatásai Jó­val nagyobbak, mint az abból eredő problémák - Jelentette ki Éva Nowotny, az osztrák kül­ügyminisztérium Integ­rációs részlegének osz­tályvezetője, bírálva Bécs eddigi eljárását. Az energiaügyi és a közleke­dési fejezet tárgyalását Ausztria sokáig akadályozta, de a nemrég kinevezett osz­tályvezető szerint ezzel csak zavart keltett. „A partnerek nem tudták, mi Ausztria álláspontja, a szomszédok meg voltak döb­benve és úgy érezték, hogy Bécs nehezíteni akarja a dol­gukat”. Eva Nowotny azt is kijelentette, hogy Kiima kan­cellár és Schüssel külügymi­niszter decemberben Helsin­kiben további államok - Lett­ország, Litvánia, Románia, Bulgária, Málta és Szlovákia . - csatlakozása, valamint Tö­rökország jelöltségének hiva­talos elismerése mellett fog­lal majd állást. A politikus asszony szerint nehéznek ígérkeznek a tárgyalások a személyek szabad áramlása és a tranzitforgalom ügyé­ben. Nowotny asszony egyébként információs kam­pányt javasolt a parlament és az osztrák lakosság támoga­tásának megnyerésére, hang­súlyozva, hogy „az EU bőví­tésének kedvező hatásai sok­kal nagyobbak, mint a bőví­tésből adódó gondok”. A Kurier című bécsi napi­lap az interjút egy egész ol­dalas öszszeállítás keretében közölte. A rovat ismertette egy vezető közvélemény-ku­tató intézet októberi felméré­sét is, amely szerint a meg­kérdezett osztrákok 41 száza­léka csak tíz év múlva venné fel az EU-ba a csatlakozásra jelölteket. Szívtelen vasutasok Kétórás országos figyel­meztető sztrájkot tartot­tuk tegnap reggel a ro­mán vasutasok, kétszáz Járatnak okozva nagy késést. A román vasutasok kifogásol­ják, hogy a közlekedési mi­nisztérium nem hajlandó újra­tárgyalni a kollektív szerző­dést, amelyet a bíróság ér­vénytelenített. Miután az eddi­gi egyeztetések semmilyen eredményre nem vezettek, hétfő reggel 7 és 9 óra között figyelmeztető sztrájkot tartot­tak. Traian Basescu román köz­lekedési miniszter csak annyit válaszolt a figyelmeztetésre, hogy a „vasutasok szívtelenek a lakossággal szembenimért jól tudják, hogy ebben az idő­ben főként az ingázók és a di­ákok utaznak”. A figyelmezte­tő sztrájk miatt hétfőn reggel 100 perces késéssel érkezett Bukarestbe a Budapestről és a Prágából indult nemzetközi já­rat is. A hétfői tiltakozásban a Ke­reskedelmi és Teherfuvarozási Vasúti Dolgozók Szakszerve­zete nem vett részt. E tömörü­lés tagjai néhány héttel ezelőtt tüntettek Bukarestben a közle­kedési miniszter távozását kö­vetelve, s a tüntetők akkor több órára megbénították a bukaresti főpályaudvar közle­kedését. Victor Ciorbea volt román kormányfő, aki a jövő évi ro­mániai elnökválasztáson je­löltként indul, pártja, a Nem­zeti Kereszténydemokrata Szövetség tanácskozásán úgy fogalmazott, hogy az 1996 utá­ni időszakban „két katasztrófa sújtotta Romániát: Petre Ro­man Demokrata Pártja, továb­bá Radu Vasile miniszterel­nöksége”. A Vasile vezette kor­mányról azt mondta: legfőbb jellemzője, hogy nincs hitele, vezetője pedig „az ellenzék kormánypárti szövetségese”. Korrupciósbotrány-lavina A pénteken lemondani kénysze­rült alsó-szászországi miniszter- elnök után mind a szociálde­mokrata, mind a keresztényde­mokrata politikusokkal szem­ben felmerült Németországban a korrupció gyanúja. Reinhard Klimmt közlekedé­si miniszter korábban, még az SPD Saar-vidéki tartományi frakcióvezetőj eként harminc­ezer márka értékben fogadott el könyvritkaságokat és afrikai szobrokat egy sportszergyártó cég ügyvezetőjétől. Az észak-rajna-vesztfáliai SPD-Zöldek kormány pénzügy- minisztere, a szociáldemokrata Heinz Schleusser ellen a Focus hírmagazin hoz fel hasonló vá­dat. Eszerint a miniszter rend­szeresen kifizettette külföldi re­pülőútjait az általa felügyelt Westdeutsche Landesbankkal. Bajba került Helmut Kohl is. A köztiszteletben álló pártelnökre a Német Kereszténydemokrata Unió volt főtitkára tett újabb ter­helő kijelentéseket a párt úgyne­vezett fekete bankszámláival kapcsolatban. Heiner Geissler újságíróknak elmondta: 1987-ben és 1988- ban többször is fölszólította a pártelnök: minden kiadást a szabályos költségvetés keretén belül bonyolítson le. Kohl erre letorkollta őt, majd el is távolí­totta posztjáról. A „fekete pénz­tárra” egyébként azután derült fény, hogy az augsburgi ügyész­ség letartóztatási parancsot adott ki a CDU korábbi kincstár­noka, Walther Leisler Kiep el­len, akit adócsalással gyanúsíta­nak. Hillarynak is volt szerelme Elnök férje előtt Hillary Clintonnak volt már egy nagy szerelme, ám őt ép­pen azért hagyta el, mert nem volt eléggé nagyra törő. Könyvet jelentetett meg David Rupert, akit elmondása szerint a hatvanas években hároméves kapcsolat fűzött Hillaryhoz. Az amerikai elnök felesége akkor jogot hallgatott a Yale egyete­men. Egykori partnere megvall- ja, hogy az asszony akkor sem volt éppen szépség, de őt magá­val ragadta intelligenciája, jelle­me. Persze nőiessége is, annak ellenére, hogy Hillary, aki isme­retesen korábban nem sokat adott a külsejére, óriási keretű szemüveget hordott, a haját pe­dig mindig egyformán, hátrafé­sülve hordta. A férfi szerint jól megértették ugyan egymást, ám a kapcsolat­nak vége szakadt, amikor a rendkívül becsvágyó asszony arra a következtetésre jutott, hogy a férfinak nincsenek olyan nagyra törő tervei, mint neki. Hillary elhagyta, „amint észre­vette, hogy nem akarok az Egye­sült Államok elnöke lenni...” Nem bizonyos, hogy a férfiú, aki harminc év után pénzt akar csinálni ifjúkori szerelme törté­netéből, mindenben igazat állít. Ám abban biztos lehet, hogy a kötetet, amely az annyit szerep­lő, s a politikában férje visszavo­nulása után is szerepelni vágyó asszonyról szól, így is sokan megvásárolják majd. Elárverezik a képeket Megérkezett a londoni Sotheby's aukciós házba a meggyilkolt divatdiktátor, Gianni Versace Picasso-gyűjteménye. A nagy érdeklődéssel várt licitálást decemberben tartják meg. FOTÓ: FEB/REUTERS Tárgyalási álláspontok átadása Az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon képviselendő magyar állás­pontokat rögzítő dokumentu­mokat nyújtottak át hétfőn Brüsszelben. Juhász Endre magyar főtárgyaló az unió képviselőinek a mezőgazda­ság, a bel- és igazságügyek, a regionális fejlesztési politika, a személyek szabad mozgása és a pénzügyi ellenőrzés té­maköreiben adott át doku­mentumokat. Juhász Endre ezt követően magyarújságíróknak elmond­ta, hogy e témák megvitatása várhatóan a jövő év első felé­ben kezdődik az unióval. Idén - december 7-én - is tartanak még egy tárgyalási fordulót külügyminiszteri szinten, azon a szolgáltatások szabad gyakorlásával, a tőke szabad mozgásával, a vállalati és ver­senyjoggal, a közlekedéssel, az adózással, a szociális és foglalkoztatási politikával, az energiaügyekkel, a vámunió­val, a Gazdasági és Pénzügyi Unióval (EMU) és a környe­zetvédelemmel kapcsolatos EU-szabályokról lesz szó. Nem kizárt, hogy az EMU- fejezetet ideiglenesen le is tudják zárni. A pénteken ismertetett té­mák közül - mint Juhász End­re kifejtette - a magyar fél egyedül a mezőgazdaság terü­letén él a csatlakozást követő átmeneti mentességi kérel­mek lehetőségével, bár 5-10 éves időkérései ott is csupán technikai jellegűek. Mentessé­gi igényt jelez az ország a vá­góhidak higiéniás követelmé­nyeivel, a marhahús minőségi kategorizálásával, a tej zsírtar­talmával, a zöldség- és gyü­mölcstermesztő szervezetek megalakításával, a baromfi-, borjú- és sertéstartás körül­ményeivel, a leptoszperózisra és a vetőmagvak gyomtartal­mára vonatkozó szabályozás­sal, illetve az állami.támogatá- sokkal kapcsolatban. Jogi és közgazdasági érve­ket tartalmaz a magyar pozí­ció emellett arra, hogy az or­szágra is vonatkozzon az uni­ós közös mezőgazdaságpoliti­ka, azon belül a jövedelemki­egészítő közvetlen támogatá­sok rendszere. Utóbbi 1,3-1,4 milliárd euró uniós támoga­tást jelenthetne az országnak a csatlakozás után évente. I

Next

/
Thumbnails
Contents