Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-29 / 278. szám

1999. NOVEMBER 29., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Panaszkodhattak a megyeiek Sérül az emberi méltósághoz való jog az ezrednél? (Folytatás az 1. oldalról) A kecskeméti alakulatnál a katonák egy részénél ruház­kodási problémák is felmerül­tek. Polt Péter a pénteki sajtó- tájékoztatón a tapasztalatait összegezve megállapította: az eddig látottak közül Kecske­méten a legrosszabbak a kö­rülmények. Leszögezte: sür­gős változtatás szükséges, mert ennél az alakulatnál a legmagasabb szintű, a testi­lelki egészséghez való alkot­mányos jog is súlyosan sérül. Az országgyűlési biztosok hivatala még októberben he­lyezett el négy beadványgyűj­tő ládát Kecskeméten, továb­bá egyet-egyet Kiskunfélegy­házán, Kalocsán, Kiskunhala­son, Kunszentmiklóson, Ba­ján és Kiskőrösön. A polgárok ezekbe bedobhatták az állam- polgári jogaik sérelméről szó­ló beadványaikat. Panaszt te­hettek tehát valamely ható­ság, illetve szolgáltató dönté­sével vagy elmulasztott intéz­kedésével kapcsolatban. A közzétett felhívásra egy hét alatt összesen 115 panasz gyűlt össze a ládákban, s az ombudsmani hivatal címére postán további öt levél érke­zett. Múlt hét szerdától pén­tekig aztán munkalátogatást tett Bács-Kiskunban dr. Gön- czöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese, dr. Polt Péter. A megválasztásuk óta eltelt több mint négy évben már nyolcszor „települtek ki” vi­dékre, s Kecskemét, illetve Bács-Kiskun megye lett a ki­lencedik helyszín. A három nap alatt a polgárok szemé­lyesen is előadhatták pana­szaikat. A Bács-Kiskun Me­gyei Közigazgatási Hivatalban tartott ügyfélfogadásra 13 o- lyan panaszos kapott meghí­vást, akik a kihelyezett ládák­ba beadványokat dobtak be. Rajtuk kívül még további nyolc panaszos ment el az ügyfélfogadásra. Az ország- gyűlési biztosok és munkatár­saik emellett tíz helyszínen, intézményben külön vizsgála­tot is végeztek. így egyebek mellett a repülőezrednél is. Dr. Metzinger Éva, a megyei közigazgatási hivatal vezetője és dr. Gönczöl Ka­talin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. FOTÓ: B. R. Közrend, közmeghallgatás A nagyközség közrendje és közbiztonsága. A Napsugár Gondozási Központ munkája. A település jövő évi költségve­tésének koncepciója. Ezek a fő témái a tompái képviselő-tes­tület ma délutáni ülésének. A közmeghallgatás időpontjáról is ez alkalommal döntenek a képviselők. GAZDASAROK A palántanevelés fortélyai Fűthető fóliasátrakban vagy üvegházakban megkezdhet­jük a tél folyamán a jövedel­mező palántanevelést. Minél korábbi, edzett palántát do­bunk piacra, annál nagyobb haszonra tehetünk szert. A zöldségtermesztők közül ugyanis nem mindenki nevel saját palántát. Viszont igyek­szik minél hamarabb a vásár­lók kedvében járni a jó minő­ségű, fólia alatt termesztett primőr áruval. A palántanevelő edénynek elég mélynek kel! lennie ah­hoz, hogy biztosítsa a nö­vénykék gyökereinek aka­dálytalan fejlődését. Az edé­nyek alját lyukasszuk ki, hogy a felesleges öntözővíz kicsoroghasson. Az edények­be laza, tápanyagdús tápkö­zeget tegyünk. Ez leggyak­rabban egy házilag elkészít­hető keverék, amelynek fő összetevői az állati és növé­nyi eredetű érett komposzt, perlit, homok, mészpor, csontliszt és kevés fahamu. Hazánkban 1992 óta kap­ható egy ásványosodott alga­biomassza, az Alginit. Ezt a kiváló talajjavítót többek kö­zött Sitkén, a Rába mentén bányásszák. Szaküzletekben többféle csomagolásban áru­sítják. A biogazdák különö­sen kedvelik, mert a talajban levő gyomirtókat megköti. Jól alkalmazható továbbá a Biomit C, dolomit kőzetport tartalmazó, talajjavító és lombtrágyakeverék. Termé­szetesen ezeket adalékként keverjük a palántanevelésre szánt tápközeghez. A csírázás idején a magok rendszerint nem igényelnek sok fényt. Azonban mihelyt kikeltek, szükségük lesz sok fényre. Legmegfelelőbb szá­mukra a napi 16 órás megvi­lágítás. A rövid téli napokon ezt mesterséges fényforrás­sal, fénycsövekkel egészítjük ki. A csírázó magvak számá­ra nagyon fontos a tápközeg megfelelő hőmérséklete. En­nek hiányában a növénykék fejlődése lelassul. Az optimá­lis talajhőmérséklet 18-24 Celsius-fok. Következéskép­pen a palántanevelő edénye­ket hőszigetelő aljzatra vagy polcokra kell helyezni. Eset­leg trágyával fűtött meleg­ágyat kell képezni. A táptalajt ültetés előtt be kell nedvesí­teni, majd fóliával letakarni. Csak finom porlasztóval ön­tözzünk. Ujraalakult a régiós tanács Ügyvezető elnök, soros elnök és alelnök a DARFT élén (Folytatás az 1. oldalról) Mint ismert, a tavalyi önkor­mányzati választások után a három megyei elnök megálla­podott abban, hogy közösen lemondanak a DARFT elnöki posztjáról. Azaz: eltekintenek attól, hogy félévenként egy­mást váltsák az elnöki szék­ben. Ekkor választották meg állandó elnöknek Nógrádi Zol­tánt. Most ő ügyvezető el­nök lett. Ugyanakkor visszajött az egyik megyei elnökről a má­sikra szálló, rotációs elnöki poszt is. A tanács ügyvezető elnök- helyettest is választott. Ezt a posztot információink szerint ugyancsak körforgásban töltik majd be a régió megyei jogú városainak polgármesterei. Az első alelnök Bartha László sze­gedi polgármester lett. Lapunk úgy tudja: előzetes szóbeli megállapodás már született ar­ra vonatkozólag, hogy dr. Szécsi Gábor, Kecskemét pol­gármestere lesz az alelnök Endre Sándor soros elnökös- ködése idején. A Bács-Kiskun megyei köz­gyűlés első emberétől egyéb­ként megtudtuk: a DARFT iro­dát kíván nyitni Kecskeméten és Békéscsabán is. A tanács számlavezetője pedig a Kincs­tári Vagyonigazgatóság Bács- Kiskun Megyei Fiókja lett. Ugyancsak Kecskemét régión belüli pozícióját erősítheti, hogy a DARFT-ba dr. Boda Ilo­na hírős városi országgyűlési képviselőt delegálta a földmű­velésügyi és vidékfejlesztési minisztérium. Kása György A területfejlesztési tör­vény értelmében a regio­nális területfejlesztési ta­nácsok tagjai: • a régió megyéinek közgyűlési elnökei (akik egyben a megyei terület- fejlesztési tanácsok élén is állnak), • a régió megyei jogú városainak polgármeste­rei, • kilenc minisztérium egy-egy képviselője, • minden megyéből egy kistérségi társulás képviselője. Fel kell lépni az iskolai szabadosság ellen Hatodik alkalommal rendezte meg az elmúlt héten a bajai Eöt­vös József Főiskola az Országos Tantárgy-pedagógiai Konferen­ciát. A nyitóelőadást Szövényi Zsolt, az oktatási minisztérium főosztályvezető-helyettese tar­totta. Amint a minisztérium szakembere kifejtette: az óvónő és a tanító között csak az irá­nyultságban, és nem a végzett munka pedagógiai értékében, minőségében van különbség. Tapasztalható, hogy a piacot ke­reső gazdaság forintértékűvé te­szi a körülöttünk levő világot. Szétzilálja az emberi kapcsola­tokat. Mind jobban megjelenik a drog és a szabadosság az isko­lákban. Mindkettő ellen fel kell lépni - jelentette ki az előadó. GYORSHÍREK Templom épül Konkoly István szombathe­lyi megyés püspök áldotta meg tegnap Pórszombaton az épülő katolikus templom alapító okmányait. A göcse­ji és hetési tájegység talál­kozásánál fekvő, 390 lakosú Pórszombatnak évszázadok óta nem volt temploma. Építését széles körű össze­fogás övezi. A telket csak­nem ingyen adta egy ma­gánszemély. A már elké­szült alapépítmény önkén­tes kétkezi munka eredmé­nye. Zömmel helyi, kisebb­részt környékbeli és külföl­di közadakozás, valamint a püspökség támogatása fe­dezi a templom költségeit. Névváltozás Leveszi Madzsar József ne­vét a cégtáblájáról a salgó­tarjáni megyei kórház. Az intézmény az orvosi kar kezdeményezésére, a fenn­tartó Nógrád megyei önkor­mányzat közgyűlésének döntése szerint 2000. janu­ár 1-jétől Szent Lázár nevét viseli. A kórház első név­adója, Madzsar József or­vos, szociálhigiénikus, for­radalmi politikus volt. A Károlyi-kormányban egész­ségügyi államtitkári posztot töltött be, a Tanácsköztár­saság idején a közegészség- ügy irányítását bízták rá. Szent Lázárt a szegények és betegek pártfogójaként is­merik. A Szent Lázár Lo­vagrendnek Salgótarjánban több évre visszamenő ha­gyományai vannak. Emléktábla Az államalapítás és a ke­reszténység évfordulójára készülve egyházi millenni­umi emléktáblát lepleztek le tegnap Tornyospálcán, a református templom to­ronyfalán. Az ünnepi is­tentisztelet keretében megáldott bronztáblán annak a 48 lelkésznek a neve olvasható, akik 1576- tól szolgálták Szabolcs- Szatmár-Bereg megye egyik legősibb református gyülekezetét. Nem meglopták: ő lopott Ellopták egy kanadai ál­lampolgár autóját - érke­zett a bejelentés az M5- ös autópálya melletti, lajosmizsei motelből a rendőrségre. Aztán a rendőrök kiderítették: nem áldozat, hanem tet­tes a külföldi. A Kecskemétre befutó jelzés szerint az M5-ös autópálya melletti motel 'parkolójából egy kanadai állampolgár 1.6-os Volkswagen Golfját kötötték el. A bejelentést az alkalma­zottak tették. A Lajosmizse ha­tárában lévő panzióhoz kivo­nuló rendőrök, persze, elbe­szélgettek a károsulttal. A szál­lóvendégről aztán kiderült, hogy ő tulajdonképpen bos- nyák származású. A rendőrök­nek elmesélte, hogy november 20-án érkezett repülőgéppel Ferihegy II.-re Kanadából. Ott rögvest bérelt egy VW Golfot. Azért, hogy bejárhassa vele Kelet-Közép-Európát: Ausztri­át, Szlovéniát, Boszniát, Szer­biát. El is utazott Bosznia-Her­cegovinába, s most pénteken tért vissza Magyarországra. Fe­rihegyre tartott, hogy hazare­püljön Kanadába. Útközben megpihent a mizsei motelben, s reggelre hűlt helyét találta a bérelt Golfnak. A sztoriban csak az volt a bökkenő, hogy a szálló sze­mélyzete nem látott beállni a parkolóba egy ilyen autót sem. De még a placcon szolgáló biz­tonsági őr sem. A rendőrök vé­gül kiderítették: a két útlevéllel is rendelkező férfi kanadai paszportjával Ausztriába ment a bérelt kocsival. Magyaror­szágra pedig Röszkénél lépett be újra, mégpedig jugoszláv útlevéllel. S akkor már bos- nyák ismerősei hozták egy má­sik autóval. Azaz: minden amellett szól, hogy eladta a bérelt járgányt külföldön. így most nem máson, hanem rajta keresik a Volkswagen Golfot a rendőrök. K. Gy. Villany, szennyvíz, telefon A jövő évi költségvetés kon­cepciója, a tanyavillamosítási program és az óvodavezető beszámolója. Egyebek mellett ezek a napirendi pontok sze­repelnek a szentkirályi képvi­selők holnapi ülésére szóló meghívóban. A közgyűlésen szó lesz még a szennyvíz-el­vezetési koncepcióról, számí­tógép-beszerzésről és a tele­fonhálózat bővítéséről is. Ünnepi meglepetésünk: Minden igényét kielégítő betételhelyezési lehetőség. A Jógazda Télapója mesével, ajándékkal varia Önt és gyermekeit. J 8052 Kecskemét, Dobó krt. 3. Telefon: 76/484-977 Az Alföld Áruház nagy parkolójával szemben. TÉLAPÓ A JÓCAZDÁfIÁL Hagyományainkhoz híven december 4-én (szombaton) Télapó-ünnepséget rendezünk. A csapadékos időjárás miatt ismét megemelkedett talajvíz több tucat ház pincéjét öntötte el Tiszaalpáron. Az önkormányzat vízelvezető csatorna kiépítésével próbál enyhíteni a belvízkárokon. FOTÓ: ÚJVÁRI SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents