Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-27 / 277. szám
^en^könn^^^Tiraii^uszsorsa Szívesen kezdeném azzal, hogy egy szép árnyas májusi reggelen kimentem Jeromost megetetni, de nálunk még májusban is rettenetesen hideg van. Ráadásul Jeromosnak abrakot adni - kész életveszély. Egy rénálom, ha szabad ezt a kifejezést használni. Egyébként Elek sem különb, csak ő nem rúg annyit a rénszarvaspatáival. Igazán nem siránkozni akarok, de a legtöbben elképzelni sem tudják, mennyi gond és vesződség van itt az Északi-sarkon, két Mikulás-nap között. Elek és Jeromos gondozása, a szánkó felkészítése, Miki bácsi ruhájának tisztítása. Sorolhatnám. Csak magamra nincs időm. Ne is szépítsük, nem könnyű krampusznak lenni. Az emberek csak azt látják - már aki hogy lezúdulunk a csillagos égről, hóförgeteget verünk a szánkóval, és reggelre az ablakban csoki van a cipőkben. Ez nem is volna baj. A gond az, mint mondottam, hogy az én imágóm rosszul van kitalálva. Rontod az összképet a kormos képeddel, a fekete ruháddal - mondja Jeromos. Majd gondoznád te a virgácsültetvényt, mindjárt nem lenne ekkora szád - szoktam válaszolni. Csak ideje fogalmazok így, mert régebben rénszarvas-pofát emlegettem, míg Miki bácsi meg nem hallotta. Azt nem egészen értem, hogy miért kell ennyire szőrmentén fogalmazni, de Miki bácsi a főnök... Biztosan attól fél, hogy Elek vagy Jeromos megsértődik, és megmakacsolja magát a fogatoláskor, mi meg elkésünk. Az év 364 napján ez nem volna baj, de - ugye - mi csak egyszer kelünk útra. Egyszer felajánlottam, hogy ha sokat hepciáskodik a két rénszarvas, én hozok a helyükre jegesmedvéket. Miki bácsi csak mosolygott, amikor bemutattam neki a srácokat. Az sem győzte meg az Öreget (a háta mögött csak így emlegetem), hogy ezek a mackók fagyálló és szívató nélkül is simán indulnak, némi fókazsír-kenéssel karban lehet őket tartani. Amikor Jeromos és Elek megtudták, min töröm a fejem, patájukkal ők is törtek rajta egy keveset. A virgácsok közt vigasztalódtam. Nem azért mondom, de nincs még egy krampusz, aki ilyen klassz vesszőket nevelne évről évre... Azelőtt, ha emlékeznek, a natúr változat volt a leggyakoribb. Szívós munkával kitenyésztettem egy új fajtát. Ezt már nem kell aranyozni sem, mert megfelelő tápoldatok felhasználásával te- nyészideje végére aranyosan csillogó színt kap. Betakarítás után rögtön lehet csomagolni. A levelek egy-két hónappal Miki bácsi neve napja előtt kezdenek szállingózni. Nem a fákról, a postáról. Esténként bontogatjuk, olvasgatjuk, mit írnak a gyerekek. Az én dolgom, hogy összeírjam a kívánságlistát. Nem kis munka, nagy figyelmet igényel. Ha hibázok, és véletlenül kimarad valaki, az Öreg mindig leszid. Ez mindig akkor derül ki, amikor okuláré- ját feltéve Miki bácsi átnézi a jegyzeteimet. Egyszer kilátásba helyezte azt is, hogy ha elszu- nyálok, míg diktál, akkor kipróbálja rajtam a virgácsokat. Úgy tettem, mint aki megijedt, pedig nem félek Miki bácsitól. Vajszíve van. Szerintem Jeromos és Elek nem is tudják, milyen szerencséjük van vele. Volt idő, amikor saját magam is írtam levelet, álnéven, persze. Amikor Miki bácsi elolvasta, nem szólt semmit. Vártam, hogy majd diktálja az én kívánságaimat is, meg a címet, ahová kértem az ajándékot, de csak nem mondta. Amikor végeztünk az aznapi postával, szóltam, hogy egy levél kimaradt. Az Öreg csak annyit kérdett: a krampusz nem szent, lehetséges-e így, hogy mégis maga felé hajlik a keze? Az a kellemetlen érzésem támadt - lebuktam. Azóta nem próbálkozom. Jeromos csak röhögött, amikor beszámoltam neki felsülésemről, de aznap nem rúgott meg. Lehet, hogy azért, mert a fülét vakargattam. A legtöbben azt sem tudják, mekkora munka elkészíteni az Ajándékozási Útvonaltervet. Ezt nagyon szeretem, mert ilyenkor „hivatalból” forgathatom a földgömböt, amely a jégkunyhónk közepén áll. Egyéb napokon nem piszkálhatom, nehogy baja legyen. Aki még nem élt itt a Sarkon, sejtése sem lehet róla, milyen jó érzés álmodozni Afrika napsütéses tájairól... Felajánlottam Miki bácsinak, hogy majd én tartom a kezemben az itinert, és kanyarról kanyarra közlöm, merre is kell mennünk. Tettünk egy próbát, aztán én magam is beláttam, nem lesz belőlem jó mitfárer. Az első kanyarban kis híján felborultunk. December küszöbén se éjjelünk, se nappalunk. Ahogy közeledik Miki bácsi neve napja, szabályos postás-népvándorlás kezdődik. Ilyenkor azt sem tudom, hol áll fejem. Olykor még az Öreg is gondterhelten néz maga elé, látszik, azt se tudja, hova kapjon. A két rénszarvas Ökrös Csaba írása viselkedése is megváltozik, nyugtalanul horkantgatnak, mennének már. Krampusznak lenni ilyenkor a legnehezebb. Csiszatolni a rénszarvas-szerszámokat, fényesíteni a rézvere- teket, előszedni Miki bácsi piros ruháját, kitisztítani - s ezer más feladat is vár rám. Kezdő krampuszként szóvá tettem, hogy helyes volna, ha az Öreg évről évre új ruhát varratna magának, mert a divat nem vár a Mikulásra sem. Miki bácsi azonban köti az ebet a karóhoz, azt mondja, az ő korábarf már kár lenne változtatni. Szerintem attól tart, nem ismerik meg. De ő tudja. Én meg foltozgatom öreg piros holmijait... Nem azért mondom, de a csizmára is ráférne egy talpaltatás. Látom már, az lesz a vége, hogy kitanulhatom a susztermesterséget is. Mikulás előtt egy nappal nekilátunk a szánkót megpakolni. Én adogatom az ajándékokat, az Öreg rendezi el azokat. Amikor ez kész, előkerül az olló, megigazítom Miki bácsi szakállát, míg felölti a piros gúnyát, befogom Jeromost és Eleket. Aztán indulunk. Én kormosán, porosán ülök a bakon - magamra megint nem volt időm. ÜMMBP-elő 3
