Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-15 / 266. szám
1999. NOVEMBER 15., HÉTFŐ HAZAI TÜKÖR 5. OLDAL Bővülő juttatások Vita az önkormányzati támogatásról Az utóbbi hetekben heves viták folytak az ön- kormányzatok jövő évi támogatásáról. A leggyakrabban felvetődött kérdésekre Kontrát Kár- olytól, a Belügyminisztérium politikai államtitkárától kértünk választ.- A legnagyobb vihart az kavarta, hogy a költségvetés csak 5 százalékot juttat vissza az önkormányzatoknak saját személyi jövedelemadó-bevételükből.- A kormány mérsékelni kívánja a önkormányzatok közötti különbségek további növekedését. Ezért döntött úgy, hogy a személyi jövedelem- adó 40 százalékát - ugyanúgy, mint ahogy az eddig is történt - visszajuttatja az ön- kormányzatoknak, csak szerintünk igazságosabban. Ez azt jelenti, hogy az szja 35 százalékának normatívan elosztott része az ellátott feladatokkal arányosan illeti meg az önkormányzatokat. Ez az előirányzat az idei 37,9 milliárd forint helyett jövőre 44,1 milliárd forintra emelkedik. Ennek eredményeként jövőre 2600 önkormányzat, vagyis a helyhatósá-.gok 84 százaléka, magasabb jövedelem-kiegészítésben részesül, mint az idén.- Ez elsősorban a nagyvárosokat sújtja, de a kisvárosokat is érinti, hiszen az önkormányzatok a számukra előírt térségi feladatokból önként vállalták egyebek mellett kórházak, középiskolák, kollégiumok fenntartását. Ez most az 5 százalékos szja mellett csaknem lehetetlenné válik.- Senkinek sem lehet célja, hogy ezek az intézmények forráshiány miatt működés- képtelenné váljanak. Az Országgyűlés a közoktatási törvény módosítása szerint kötelezettséget vállal az oktatási-nevelési intézmények 90 százalékos támogatására, a korábbi 80 százalékos helyett. 10 százalékkal csökken tehát az önkormányzatok terhe. Ezenkívül még több helyen kapnak új, vagy a réginél nagyobb támogatást.- Miben állnak majd ezek a támogatások?- A községek általános támogatása 2 millióról 3 millió forintra emelkedik. A körjegyzőségek támogatásának növelésére 2 milliárd forintot javasol a kormány. Ezzel a működések alap-hozzájárulása 60 százalékkal, az ösztönző hozzájárulás petjig 15 százalékkal növekedhet. A kisiskolások lakóhelyen történő tanításához több új támogatást is bevezetünk. A szociális ellátások finanszírozása - a tervezett inflációt meghaladó mértékben - 10,8 százalékkal növekszik, és végül, de nem utolsósorban, a munkanélküliellátórendszer átalakulásával az önkormányzatok megnövekedett terheihez 6,8 milliárd forint többlettámogatást javasol a kormány. K. T. Hitelrendszer diákoknak Növekvő továbbtanulási költségek Az Oktatási Minisztérium a 2001-2002-es tanévtől általános diák- hitel-rendszer kialakításával is segíteni kívánja a felsőoktatás hallgatóit - erről Pokorni Zoltán beszélt a Felső fokon című kétnapos egyetemi és főiskolai börze szombati megnyitóján, Budapesten. Az oktatási tárca vezetője kifejtette: a következő tanévtől, egyelőre kísérleti jelleggel kialakuló hitel- konstrukcióval a minisztérium azoknak kíván segítséget nyújtani, akik nehéz anyagi helyzetükből fakadóan nem tudják előteremteni a továbbtanulás egyre növekvő költségeit. A hitelt a diákoknak tanulmányaik végeztével, végzett diplomásként kell visszafizetniük. (Ez a nyugati országokban már több évtizede gyakorlat.) A kétnapos rendezvényen a Magyarországon működő 160 egyetemi és főiskolai kar közül 132 képviseltette magát. A mustrán a diákok és szüleik információkat kaphattak a különféle karok, szakok és szakirányok felvételi sajátosságairól, a szociális juttatásokról, kollégiumi elhelyezésekről, az ösztöndíj-lehetőségekről, illetve betekintést nyerhettek az egyetemek, főiskolák életébe. Szombaton Mérő László, Marx György, illetve Kupa Mihály tartott előadást, vasárnap pedig a felsőoktatási integrációról és a felvételi rendszer változásairól esett szó. A látogatókat pályaválasztási tanácsadás és a 15 ezer példányban megjelenő, ingyenes Felsőoktatási Kalauz is segítette. A kiadványból az érdeklődők felvilágosítást kaphattak egyebek mellett az 1999. évi felvételi ponthatárokról és a nyelvtanulás lehetséges formáiról. A Felsőoktatási Kalauz tartalma a rendezvényt követően felkerült a Sulinet- írisz honlapjára is (http:// irisz.sulinet.hu). Az SZDSZ véleménye szerint a kormány úgy számolja fel az elmúlt 10-15 év eredményeit az oktatás területén, hogy eközben nincs saját koncepciója a szféra átalakítására - közölte Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő, országgyűlési képviselő a párt szombati, budapesti oktajási fóruma után. A Fidesz sem ismeri el a minisztérium igényeit Hol tart az agrárköltségvetés vitája? Nem közeledtek az álláspontok a múlt héten a földművelésügyi tárca jövő évi költségvetési igényéről folytatott koalíciós egyeztetéseken. A Fidesz továbbra sem támogatta a kisgazdák többletigényét. A nagyobbik kormánypárt hajlandó lenne tízmilliárddal növelni az agrárium garanciavállalásából származó pénzügyi bevételeit, és a jövő évi agrárköltségvetésben további ötmilliár- dot csoportosítana át beruházási támogatásra a piacra jutási keretből. Nem támogatta viszont a kisgazdák többletigényét, illetve azokat a javaslatokat, amelyek révén az FVM pluszforrásokhoz juthatna. Az agrártárcát érintő kérdésekben a múlt hét elején a Fidesz-FKGP-MDF pénzügyi szakértői között folytatott tárgyalások sem vezettek eredményre.'Ezzel, úgy tűnik, a kisgazdák magukra maradtak, hiszen a kormánypárton kívül az ellenzék sem támogatja elképzelésüket. A kisgazdák az agrárbüdzsé 93,3 milliárd forintos bővítését, illetve az 55 milliárdos új ag- rárgarancia-igényük teljesítését szorgalmazzák. Kormánypárti szakértők szerint a minisztérium többlettámogatási igényének számítási alapja nem megalapozott. Az 55 milliárdos új agrárgaranciát viszont könnyebben beilleszthetőnek tartják a 2000. évi költségvetésbe, mivel az nem jelent jövőre közvetlen kiadást. Ezzel az ösz- szeggel egyébként - vélik a szakemberek - az agrártárca betarthatná a gazdálkodókkal szeptemberben kötött megállapodást is, amelyben, mint emlékezetes, arra vállalt kötelezettséget, hogy az állam egy reorganizációs programmal 100 milliárdnyi hitelt fokozatosan elenged az elkövetkező években. Az 55 milliárdos keretre a hitelek átütemezése miatt lenne szükség, hogy az eddigi állami garanciákat száz százalékra lehessen emelni. Az utolsó egyeztetésekre két hét múlva, a költségvetési bizottság ülésén kerül sor. - ug Megalakul a bevándorlási hivatal Amióta sejfjük, mikorra tehető az Európai Unióhoz való csatlakozásunk Időpontja, egyre-másra kerülnek elő a még megoldásra váró feladatok. Ezek egy része a belügyi és az igazságügyi együttműködés terén jelentkezik, s az Unióhoz való csatlakozásunk egyik legérzékenyebb területe. Az erre vonatkozó joganyag átvilágítása már az év elején eredményesen lezárult. Az átvilágítási bizottság elnökének értékelése szerint Magyarország komoly fejlődésről tett tanúbizonyságot, de azért jelentésében hangsúlyozta a még megvalósításra váró tennivalókat. Az Országgyűlés az uniós elvárások szerint megalkotta a szervezett bűnözés elleni törvényt. A magyar hatóságok szabályozták a vízumkérés megtagadásának alapjául szolgáló okokat is, hogy eredményesebben tudjanak fellépni a nem jogszerű bevándorlással szemben. Külön törvény született arról, hogy a hazai Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ keretein belül miként valósuljon meg az információcsere az EU bűnüldözési rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség között. A törvény egyidejűleg lép hatályba az Europollal kötendő kétoldalú megállapodással. Az Európa Bizottság egyik korábbi megállapítása szerint „Magyarország kénytelen szembenézni a korrupció jelenségével”. Ezért a hazai és a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve csatlakozunk valamennyi, a korrupció visz- szaszorítását célzó nemzetközi egyezményhez. Az egyik legjelentősebb feladatot a migráció jelenti. A csatlakozást követően hazánkban az Unió állampolgárai számára biztosítani kell a szabad mozgást, letelepedést és munkavállalást, amely csak a közrend, a közbiztonság és a köz- egészségügy érdekében korlátozható. A nem EU-országok állampolgáraival szemben szigorúbb eljárásokat kell bevezetni. A feladatok megoldására megalakul az idegenrendészettel és migrációval foglalkozó szervezeteket és intézményeket egyesítő Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, amely 2000. január l-jétől működik. Leszámolások várhatók. Az autólopás visszaszorítására a határállomásokon január 1-jé- től olyan automata rendszámtábla-azonosító rendszereket állítanak fel, amelyek kiszűrik a körözés alatt álló kocsikat - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter szombaton. A miniszter elmondta azt is, hogy jelenleg hozzávetőleg 240 különböző szervezett banda működik a számítógépes bűnözésben, a kábítószer, a bankkártya-hamisítás és a prostitúció piacán. Ha ezek egymás ellen fordulnak, véres leszámolások következhetnek be. Figyelmeztető sztrájk? A Pedagógusok Szakszervezete a tárgyalások eredménytelensége esetén szükségesnek tartja a figyelmeztető sztrájk megszervezését - nyilatkozta Bor- báth Gábor, a PSZ szombati rendkívüli küldöttgyűlését követően. A küldöttek csaknem fele vélekedett úgy, hogy amennyiben hétfőig nem kapnak érdemi választ a miniszterelnöknek küldött levélre, keddtől megkezdődhet a regionális sztrájkbizottságok felállítása. Politikai vita. A szélsőjobb- oldal Magyarországon is berendezkedett - jelentette ki Krausz Tamás, az MSZP-n belül működő Baloldali Tömörülés egyik vezetője a platform szombati tanácskozásán. Szerinte „az úri fasiszta, dzsentroid, leszakadt középosztályok” szélsőséges mozgalma fejeződik ki a Csurka István vezette MIÉP- ben. Csurka István válaszában azt mondta: „Krausz Tamásnak azt üzenem, hogy Magyarországon él, és tartsa magát a magyar törvényekhez, és azt nevezze fél vagy egész, vagy úri fasisztának, akinek ilyetén voltáról meg van győződve, és bizonyítani is tudja az állítását.” Előtérben a honi egészségügy A jövő évezredben a mentális egészség javítása a cél Az ezredforduló után valószínűleg a lelki egészség kérdései kerülnek az egészségügy és a megelőzés előterébe. Ahhoz, hogy a lakosság egészségesebb legyen, elsősorban a mentális egészségi állapot javítására kell összpontosítani. Erről Pusztai Erzsébet pénteken beszélt Kiskunfélegyházán. Az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára az Egészséges Városok Szövetsége XI. Szimpóziumán szólalt fel. A háromnapos konferenciát Egészség a XXL században címmel rendezték meg. Kiskunfélegyháza tíz éve csatlakozott a szövetséghez és második alkalommal adott helyet a rendezvények. Á tanácskozáson Kökény Mihály, volt népjóléti miniszter, az országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke elmondta, az Egészséges Városok Magyar- országi Szövetsége fontos szerepet tölt be egészségvédelemben és megelőzésben. Véleménye szerint az eredményes munkához közösen kell egy hosszú távú egészség-ügyi stratégiát kidolgozni. Ezt azonban nem lehet négyéves ciklusokra bontani. De Blasio Antonio, a szövetség főtitkára szerint a szervezet fejlődését jelzi, hogy ma már a szövetség a mindenkori kormány egészségügyi tanácsadója és egyben kritikusa is. Elmondta, céljuk, hogy az egészségvédelembe a helyi közösségek és az önkormányzatok is minél nagyobb mértékben bekapcsolódjanak. Vajda Piroska A tanácskozáson az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének tagvárosai vettek részt. ELEKTRO MARKT KECSKEMÉT SONY★ Panasonic ★ PHILIPS ★ THOMSON ★ DAEWOO ★ # NOVEMB MINDEN ER 19 IDŐK ,-ÉN SZÜLETÉSNAP w LEGALACSONYABB ÁRAI , .- í P ÓLUS RÓ IMA BEVÁSÁRLÓKÖZPONT BOSCH ★ Whirlpool ★ ffl Electrolux ★ IGflIS ★ SIEMENS ★