Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30 / 253. szám
10. OLDAL HÉTVÉGI MAGAZIN 1999. OKTÓBER 30., SZOMBAT Tapintható emberi testek Emberi holttesteket, Illetve azok részelt lehet megtekinteni, sőt megtapogatni a svájci Basel városban egy kiállításon. Az EFE hírügynökség jelentése szerint a kiállítás a látogatók többségének elismerését, míg a toliforgatók egy részének méltatlankodását váltotta ki. Günther von Hagens német anatómiaprofesszor olyan eljárást dolgozott ki emberi szövetek tartósítására, amellyel a kezelt szervek lényegében megőrzik eredeti színüket és rugalmasságukat, de szagtalanul és fertőzést kizáró módon. Eljárását számos ország orvosegye- , temén használják az oktatók emberi szervek tartósítására. ' A professzor azonban azt szeretné, ha nem csupán a medikusok csodálhatnák az emberi anatómiát. A baseli kiállításon több mint 200 egészséges, illetve beteg szerv, testrész, életképtelen embrió és egész holttest látható - az utóbbiak a görög szobrokat vagy éppenséggel Leonardo da Vinci anatómiai tanulmányait idéző helyzetekben. A holttesteket, illetve szerveket von Hagens intézetének ajánlották fel kutatási célokra. A kiállítás élénk érzelmeket kavart fel Svájcban mind a szervezők ellen, mind mellettük. Vitathatatlan azonban a közönségsiker. A látogatók között öt-hat éves gyerekek éppúgy vannak, mint aggastyánok. Az előzőek kíváncsiságtól felvillanyozva, az utóbbiak megindultságot sugalló csendben fedezik fel, hogy mekkora és milyen formájú az anyaméh, vagy milyen ág-boga- kat alkot az érrendszer egy darabja. Az ellenzők szerint a sok kiállított holttest és a halál maga látványossággá süllyed. Ezen a véleményen van a Nemzetközi Anatómiai Társaság is, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy fellépjen az emberi holttestek és szervek kereskedelmi célokra való felhasználása ellen. Mások szerint ellenkezőleg, a kiállítás éppen ahhoz járul hozzá, hogy ne legyen tabu a halálról beszélni. A Medicina e Higiéné című folyóirat szerint a professzor jóval kevésbé lépte túl a halottakra vonatkozó íratlan köz- megegyezést, mint az újkor hajnalán a lopott holttesteket boncoló tudósok. Hazudós diplomások Az amerikai Virginia állam egyeteme tanulmányt tett közzé a hazugság lélektanáról. Ebből kitűnik, hogy az egyetemet végzett férfiak a legnagyobb füllentők. Bella DePaulo pszichológiaprofesszor fura számokkal is szolgál. Tízperces beszélgetés egyötöde lódítás. Egyetemet, főiskolát végzett férfiak esetében ez az arány egyharmadra nő - véli a tudós hölgy. Vajon miért? A felsőfokú képzettség megnöveli az ember szókincsét és önbizalmát, véli Bella asszony, aki háromezer különböző nemű és képzettségű delikvenst vizsgált meg tesztjei során. Kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a teremtés koronáinak fantáziája „túlműködik”. A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA 1999. NOVEMBER 1-7-IG Herczeg Kata értelmezi a csillagok állását. A hívás dúa percenként 99 Ft/áfa+8 Ft kapcs. díj 1*06-90/230-431 KOS (iii.2inv.2o.) Szerelem: Kicsit érzékenyebb, mint máskor, ezért olyasmi is kedvét szegi, amin korábban könnyen túltette magát. Legyen elnéző és megbocsátó, ez a tartós kapcsolat záloga! Hivatás: Ellenlábasai akcióba lendülnek, ismét azon törik a fejüket, hogyan tehetnék tönkre eddig elért szép sikereit. Legyen óvatos! j «06-90/230-432 BIKA (IV. 21.. V. 20.) Szerelem: A magányosoknak kedves partnert, a szerelmeseknek eljegyzést vagy esküvőt ígérnek a bolygók. Ha már házas, akkor érdemes valami módon felfrissíteni a kapcsolatát! Hivatás: Nyilvános szereplése sikerrel jár, és tettei miatt nagy népszerűségre számíthat. Karrierje szépen ível fölfelé! §§*06-90/230-43; IKREK (V.2UVI.21.) Szerelem: Váratlan események miatt rossz a hangulata, de a haragját ne a partnerén vezesse le! Szegény igazán nem tehet arról, hogy ön megint túlszervezte az életét. Hivatás: Vállalkozása ugyan sikeres, de mindig résen kell lennie, mert a konkurencia sem alszik. Új ötleteit rögtön váltsa valóra! «06-90/230-434 RAK (VI.22.VII.22.) Szerelem: Hajlamos az önsajnálatra. Pedig most erre semmi oka. Kellemes események várják, csak az a baj, elmegy a boldogság mellett! Hivatás: Bár nem szívesen mozdul ki otthonából, most nem lenne szabad elszalasztani egy kellemes utazást. «06-90/230-435 OROSZLÁN (VII. 22.-V1II.22.) Szerelem: A szaporodó munkahelyi problémák miatt meghiúsul egy biztosnak hitt pásztoróra. Újdonsült partnere ezt sértésnek veszi! Nehezen tudja csak kiengesztelni. Hivatás: Amikor már úgy érzi, végre befejezte a kapott megbízást, valami váratlan dolog miatt szinte elölről kell mindent kezdeni! ! «06-90/230-436 SZŰZ (VUI.22.K.23.) Szerelem: Titkos kapcsolatba ne nagyon keveredjen ezekben a napokban, mert előbb kitudódik, mint hinné, és nem ér annyit az egész, hogy felboruljon miatta az otthoni béke. Hivatás: Magasak a követelmények a munkahelyén, de élvezi a kihívást és boldog, ha túlteljesítheti az elvárásokat! «06-90/230-437 MERLE G (K. 24.X. 23.) Szerelem: A szaporodó otthoni problémák annyira nyomasztják, hogy hangulata a mélypontra jut! Néhány nap „szabadság” a családtól is jár. Menjen üdülni nélkülük. Kapcsolódjon ki! Hivatás: Sokféle ötlet foglalkoztatja, de egyelőre egyik sem az igazi, amivel előrukkol. «06-90/230-438 SKORPIÓ (X.24.XI.22.) Szerelem: Boldog családi eseményt ígér a Jupiter a szerelmes Skorpióknak. Ha viszont házasságban él, újra és újra meg kell hódítania a párját. Hivatás: Valaki az utolsó pillanatban megelőzi! Ezt ne fogja fel kudarcnak. Ezúttal a második hely értékesebb lesz az elsőnél! «06-90/230-439 NYILAS (xi.23.xn.2i.) Szerelem: Párkapcsolatát most az teheti tönkre, ha túl sokat problémázik apróságokon, vagy ha inkább hisz másoknak, mint a saját szívének. Hivatás: Munkahelyi gondjait elsősorban mások értetlensége okozza. Máskor mesterien tudja meggyőzni a hi- tetlenkedőket! Most miért nem próbálja meg? «06-90/230-440 BAK (XIL 22.1.20.) Szerelem: Vidám családi esemény, vagy az otthonával kapcsolatos kellemes változás teszi jókedvűvé a héten. Hivatás: A munkáját az utóbbi időben kicsit félvállról vette, esetleg valami más „fontosabb teendő” vonta el ä figyelmét róla. Jó lenne, ha most ráhajtana, mert kimarad a prémiumosztásnál! «06-90/230-441 VÍZÖNTŐ (L2i.il 20.) Szerelem: Új kapcsolatra vágyik, de a régit sem akarja feladni. Egyszerre kétfelé próbál eleget tenni, de ez már nem mehet így sokáig. Hivatás: Olyan munkát szeret, ami nagy szabadságot enged fantáziájának. Ha mostani állásában erre nincs módja, akkor barátai révén alkalma nyílik a változtatásra. HALAK (ii.2i.-iii.2o.) Szerelem: Érdemes lenne felülvizsgálni az érzelmeit, és ha úgy véli, hogy nem azt kapja, amit vár, akkor ne erőltesse a kapcsolatot. Vagy legalább elmondaná partnerének, mit szeretne! Hivatás: A több bevétel reményében alighanem túlvállalta magát az utóbbi időben. Beszélgessünk a kiscicákkal! Hogyan beszélgessünk a cicákkal? Állatvlselkedés- kutatók az alábbi pontokba foglalták össze a beszélgetés szabályait. • Lazuljunk el, ürítsük ki a fejünkből a zavaró gondolatokat, csendes helyet keressünk magunknak és kedvencünknek. • Telepatikus úton koncentráljunk a kedvenc állat nevére, hogy magunkra irányítsuk a figyelmét. • Miközben a nevére koncentrálunk, idézzük fel az agyunkban a fizikai valóját. • Fizikai képét és nevét egyszerre kíséreljük meg továbbítani. • Kérdezzük meg, van-e valamilyen kívánsága. Képzeljük el, hogy válaszol és nyissuk ki az agyunkat a válasz befogadására. • A választ - bármi legyen is az - fogadjuk el. • Ha például azt akarjuk, hogy a macska ne a legszebb karosszéket karmolássza, ürítsük ki az agyunkat és képzeljük el, hogy kétségbeesve meredünk a macskára, majd képzeljük el, hogy a macska a kaparópóznán „élesíti” a karmait, miközben mi boldog arccal figyeljük. Közvetítsük e képeket a macskának. A legtöbb macska meg fogja érteni. Nem elég szeretni őket, beszélgetni is kell a kis cicákkal. Viaszfigura-kiállítás Kecskeméten A Szentpétervári Viaszfigurák Múzeumának anyagából nyílt kiállítás pénteken Kecskeméten, a Pólus Róna bevásárló- központban. A november 7-éig megtekinthető válogatás 26 viaszfigurát mutat be. A többéves kísérlet alapján előállított különleges viaszból bibliai alakokat, államférfiakat, politikusokat, nagy gondolkodókat, illetve a Guinness Rekordok Könyvébe bekerült hírességeket formáltak meg az alkotók, életnagyságban. Mózes, Szalome, Nagy Péter cár, Einstein, Churchill, Roosevelt, Sztálin, Hitler mellett torzszülöttek vagy testméretük, alkatuk, súlyuk miatt nevezetessé vált emberek élethű viaszmásait láthatja a kecskeméti közönség. A szentpétervári kuriózumgyűjteményt eredetileg Nagy Péter cár alapította. A múzeum ma háromszáz figurát őriz. Van remény az újrakezdésre Az életerős, nagy munkabírású férfi egyik napról a másikra vált munkanélkülivé. Gerincproblémái miatt hosszabb ideig szorult gyógykezelésre, s mikor visszatért volna a munkahelyére, az utcán találta magát. Hosszú hónapokon át kereste a lehetőséget, hogy újra dolgozhasson. Bár maga is reménytelennek látta a küzdelmet; hiszen melyik az a munkáltató, aki tárt karokkal fogad egy leszázalékolt, megváltozott munkaképességű 53 éves embert? Aztán egy nap összetalálkozott a kecskeméti Ékisz Építőipari Szövetkezet vezetőjével, és másnap már volt munkája. Az építőipari szakember ma ismét az építőiparban dolgozik építésvezetőként. A mentőövet számára és még sok sorstársának a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ nyújtotta. Mégpedig a rehabilitációs foglalkoztatásbővítő bér- támogatással. Ezt a támogatást igényelte a kecskeméti cég vezetője. Munkáltató és munkavállaló között a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ rehabilitációs munkacsoportjának tagja, Horgyienkó Éva teremtett kapcsolatot. A támogatás célja a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedési esélyeinek növelése. A támogatást azok a munkáltatók igényelhetik, akik eleget tesznek rehabilitációs foglalkoztatási kötelezettségüknek: minimum 12 hónapig, maximum 18 hónapig alkalmaznak OOSZI minősítés szerint legalább 40%-ban megváltozott munkaképességű embereket. Olyan embereket, akik nem részesülnek öregségi, rokkantsági nyugdíjban vagy szociális járadékban. A támogatás odaítéléséről a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ helyi kirendeltségei saját hatáskörben dönthetnek. A támogatás kedvező mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára. A munkaügyi központ a foglalkoztatás első harmadában átvállalja a munkáltatótól a munkavállaló bérének és járulékainak kifizetését. A támogatás második szakaszában a munkavállaló munkabérét fizeti a munkaügyi központ. A foglalkoztatás harmadik szakaszában a munkavállaló munkabérét terhelő járulékok kifizetését vállalja át a munkaügyi központ. Ily módon a munkáltatót a 12 vagy 18 hónapos támogatási idő alatt nem terheli a foglalkoztatás minden terhe. A megváltozott munkaképességű munkavállaló pedig másfél évig biztos állással rendelkezik. A foglalkoztatási rehabilitáció ma Magyarországon a munkaügyi szervezet feladata. Hiszen a beteg, sérült, fogyatékos embert a sok-sok negatív, bántó megkülönböztetés mellett épp a foglalkoztatásban éri a legtöbb hátrány. Tavaly hozott törvényt az Országgyűlés a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. A törvény kimondja, hogy a fogyatékos embernek joga van a rehabilitációhoz, joga van a munkához. A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központban tavaly alakult meg a Rehabilitációs Munka- csoport. A munkacsoport látja el a munkaügyi központ szervezeti egységeinek - a megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatos - tevékenységének szakmai segítését. A képzés, a tanácsadás és a közvetítés azonban csak eszköz. Ha nincs fölajánlható munkahely a fogyatékos ember számára, nincs eredmény. A program sikerének záloga a munkáltatói Ezért igyekszik a megyei munkaügyi központ bértámogatással is érdekeltté tenni a munkáltatót abban, hogy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztasson. Magyarországon a vállalkozások több mint kétharmada 20 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat. E vállalkozások megnyerése a munkaügyi központ egyik kiemelt célja. A feladat nem könnyű, a munkáltatóknak ma még nehéz bebizonyítani, pedig tény, hogy a fogyatékosság csak egy-egy területre (pl. hallás, mozgás- szervi betegség) érvényes. A megváltozott munkaképességű emberek más területen képesek százszázalékos teljesítményre. Foglalkoztatásuk nem kidobott pénz, nem "könyörado- mány", hanem gazdasági érdek. A rehabilitációs bértámogatást tavaly júliustól igényelhetik a munkáltatók. Fedezetéül ebben az évben is egy elkülönített keret szolgál, melyből a megváltozott munkaképességű munka- nélküliek képzésére és igény szerint vállalkozóvá válásához is tud támogatást biztosítani a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ. / Az emberi rágás pontos szimulálására kifejlesztett robotot (képünkön) a tokiói Waseda Egyetem kutatói építették. Az október 26-án megnyílt nemzetközi robotkiállításon mutatták be a japán fővárosban. A tokiói kiállítás a világ legnagyobb ilyen jellegű eseménye, ahol idén 91 cég képviselteti magát.