Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-14 / 240. szám

KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Tiltakozó borbási polgárok (Folytatás az 1. oldalról.) A borbásiak levele így folytató­dik: „Bács-Kiskun megyében és a szomszéd megyékben 4-5 hely is van, ahol hajléktalano­kat képeznek. Vigyék oda őket! A kiképzési összeg 30-40, a bor- básihoz hasonló iskola fenn­tartására elég lenne egy évre. Egyik helyen fillérekért takaré­koskodnak, a másik helyen mil­liókat dobálnak ki feleslegesen? Nyáron a Waldorf Egyesület óvodásainak nagyon tetszett az iskolánk játszóparkja, a jó le­vegőjű környezet. Ok jöjjenek inkább ide, és ne a munkanél­küliek! Legyen újra iskola és óvoda. Nagyon hiányzik egy művelődési központ, aminek a szerepét az iskola eddig betöl­tötte” - írják a borbásiak. A kecskeméti Katona József Gimnázium diákönkormány­zata sikeres papírgyűjtési akci­ót szervezett a közelmúltban. A tanulók ezúttal tehát nem szellemi, hanem fizikai mun­kában jeleskedtek. Az osztá­Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Láng Lászlót, az Álláskeresők Egyesületének munkatársát, az említett prog­ram vezetőjét. Láng úr a be­szélgetés elején leszögezte: szó sincs arról, hogy hajlékta­lanszálló lesz Borbáson. A kecskeméti képviselő-testület döntése után lakófórumon tájé­koztatták az ott élőket a prog­ramról. Az összejövetel egy-két szélsőséges hangtól eltekintve viszonylag nyugodtan telt el. A tervezett program célcsoportja a tartósan munkanélküliek. Köztük olyanok is, akik most kerültek ki az állami gondo­zásból. De a borbásiakat sem zárták ki a lehetőségből. A program célja, hogy a hátrá­nyos helyzetű embereknek se­lyok közötti verseny sok pénzt hozott a diákörkormányzat- nak. A pénzből természetesen a legtöbbet gyűjtő osztályt ju­talmazták meg. De maradt az iskolaújság és egyéb szakkö­rök támogatására is. gítséget nyújtson. A 15 hóna­pos képzés alatt oktatáson és gyakorlaton vennének részt a jelentkezők. Kétféle szakmát tanítanának 12 fős csoportok­ban: kőművest, illetve zöld­ség- és dísznövénytermesztőt. Néhányan valószínűleg ott is laknának. Akinek azonban van lakása, az mindennap bejárna. Az országos pályázatra benyúj­tott programot egyébként no­vember végén bírálják el. Ha elfogadják, akkor várhatóan 2000 márciusától indul be a képzés. Láng úr továbbá el­mondta: a munkanélküli bor- básiaknak a fórumon felaján­lották: bármikor megkereshe­tik egyesületüket. Szívesen se­gítenek nekik munkát keresni. Sebestyén Hajnalka Interpelláció a lombhullásról Sósavgőz száll (t) a Béke faso­ron? Tegnap a kecskeméti vá­rosházán is elhangzott a Béke fasori környezetszennyezés gyanúja. Valamitől idejekorán elhullatta a levelét néhány óri­ás nyárfa az utcában. Azoké, amelyek a galvanizáló üzem előtt sorakoznak. A szegedi környezetvédelmi felügyelő­ség már vett levegő- és talaj­mintákat a környéken. Az eredmények még nem érkez­tek meg Kecskemétre. Most hatvan hunyadivárosi lakó nyújtotta be levelét, amelyet Leviczky Cirill önkormányza­ti képviselő olvasott fel. A la­kók alapos vizsgálatot kérnek. Textilkiállítás A Dunamelléki Református Egyházkerület a Kecskeméti Textilművészeti Alkotómű­hely munkáiból kiállítást ren­dez a Ráday Múzeumban. A tárlat megnyitója pénteken 16 órakor lesz. Az érdeklő­dők november 23-ig tekinthe­tik meg az alkotásokat. Papírgyűjtés a Katonában A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek 6.30-9-ig félóránként, 10-22 ig óránként. 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendá­rium. 7.15: Bevásárlókosár (kivéve vasárnap, szombaton 6.52-kor). 7.22: Éjszaka történt. 7.40: Útjelző. 7.52: Hómérce. 8.52: Napilap. 9.10: Rizikó (kivéve vasárnap). 10.30: Kultúrkép. 18.30: Sport. 19.55: Manóka - esti mese. 02.00-5.30: Ismétlősáv. Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 6.00-10.00-ig Jó reggelt, Kecs­kemét! 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzs­dehírek. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzsdehírek. 8.55-15.55-ig óránként és 18.55-kor: Corner va­luta. 9.22: A nap eseménye. 9.52: Az orvos válaszol. 10.00-12.00: Té­ma. 10.08: Tőzsdehírek. 11.22: A nap kérdése, a nap vendége. 12.06- 14.00: Szieszta. 13.05: Játékzóna. 13.30: Árfolyam. 14.00-18.00: Csúcsidőben. 16.30, 17.08, 18.08, 19.06: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 18.00- 22.00: Karosszékben. Október 18., hétfő: 15.30: Közbiz­tonsági percek. 16.10: Orvos vála­szol. 17.22: Tükröm. 19.15: Áramlás. 22.00- 02.00: Jó éjt. Kecskemét!: Szia, Gabi! 19., kedd: 15.20: Ingat­lanmagazin. 17.06: Aréna Top 20. 18.10: Pólus-Gong. 19.22: Gong ká­véház. 20.10: Internet kívánságmű­sor. 21.10: Hit és élet. 22.00: Rock- androll. 20., szerda: 16.10: Orvos válaszol. 16.15: Provipercek. 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális. 19.05: DJ Time. 22.00-02.00: Jó éjt. Kecskemét!: Szerda éjszaka. 21., csütörtök: 15.30: Kamarai percek. 16.15: Mezőgazdasági magazin. 20.10: Jazz vonal. 22., péntek: 16.10: Orvos válaszol. 19.05: Tőzsdehírek. 19.06: Telefonbetyár. 21.00: Álom­űzők. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecs­kemét!: Best of. 23., szombat: 6.25: Mottó. 6.30: Rövid hírek. 6.45: Ka­lendárium. 7.00: Részletes hírek. 7.22: Éjszaka történt. 7.30: Rövid hí­rek. 7.40: Útjelző. 7.52: Pollenjelen­tés. 8.00: Részletes hírek. 8.30: Rö­vid hírek. 8.52: Napilap. 9.00: Rövid hírek. 9.10: Rizikó. 10.20: Gong konyha. 10.30: Kultúrkép. 12.00- 18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 14.10: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Ben­ne: 19.10: Unikum. 20.06: GongTop 13. 21.10: Gong klub. 22.00-02.00: Party Zóna. 24., vasárnap: 6.00- 12.00: Lazíts velünk! 7.52: Pollen- jelentés. 8.52: Lapszemle. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hétvégi szi­eszta. Benne: 16.30: Játékzóna. 17.05: Horoszpók. 18.00-22.00: Kecs­keméti Est. Benne: 19.10: Telefonos kívánságműsor. 21.00: Gong klub. 22.05: Trance4mation. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hí­rek. 21.00: Hírős hírek. Október 18., hétfő: 8.00: Tempó. 8.30: Porta. 9.00: Teleklub. 16.00: Napóra. 17.30: Porta. 18.00: Zenei Világnapi koncert. 18.30: Salty, az oroszlánfóka. 19.30: Célkeresztben. 20.00: Új Mezőgazdasági magazin. 21.30: Kendőzetlenül (amerikai film). 23.00: Új Mezőgazdasági ma­gazin (ism.). 19., kedd: 8.00: Salty, az oroszlánfóka. 8.30: Új Mezőgaz­dasági magazin. 9.30: G. I. Joe. 16.00: Napóra. 17.00: Dr. Hangyás (bábfilm). 18.30: Memória (telefo­nos játék). 19.30: TV Laci. 20.00: Sportmagazin. 21.30: Perla Negra. 23.00: Sportmagazin. 20., szerda: 8.00: TV Laci. 8.30: Sportmagazin. 9.30: Dr. Hangyás (bábfilm). 17.00: G.I. Joe. 17.30: Sportmagazin. 18.30: Célkeresztben. 19.30: Megyei Króni­ka. 20.00: Városélet. 21.30: Katona­zene (magyar film). 23.05: Városélet (ism.). 21., csütörtök: 8.00: Célke­resztben. 8.30: Városélet. 9.30: G.I. Joe. 16.00: Napóra. 17.00: Dr. Han­gyás (bábfilm). 17.30: Városélet. 18.30: Ki a Joker? 19.30: Razzia. 20.00: Sajtópáholy. 20.30: Erickson kórushangverseny. 21.30: Perla Negra. 23.00: Sajtópáholy. 23.30: Divatmagazin. 22., péntek: 8.00: Razzia. 8.30: Sajtópáholy. 9.00: Teleklub. 16.00: Napóra. 17.00: Me­gyei Krónika. 17.30: Sajtópáholy. 18.00: Razzia. 18.30: Betűvadászat. 19.30: Ericson kórushangverseny. 20.00: KUL-túra. 21.30: Derrick. 23.00: KUL-túra (ism). 23., szom­bat: 8.00: Perla Negra. 16.00: Háry János (magyar film). 17.45: Látha­tatlan málna. 19.15: Ideiglenes • pa­radicsom (magyar film). 20.50: Derrick. 21.40: Senki gyermekei (amerikai film). 24., vasárnap: 8.00: TV Laci (ism.). 8.30: Vad világ (amerikai kalandfilm). 17.00: Préri- farkas (amerikai film). 18.50: Elve­szett kislány (amerikai film). 20.20: Izgató hétvége (amerikai film). 23.45: Szerencsevadászok (ameri­kai krimi). Lerakták a közösségi ház alapjait A széchenyivárosi építkezéshez a hívek összefogására is szükség volt. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT Épül a kecskeméti Szent- család-plébánia. Már elkészült az urnatemető egy része és a kápolna. Végez­tek a közösségi ház alapozásá­val is. Most a klubtermek, a hittantermek és a kiszolgáló- helyiségek vannak soron. Az idén szeretnék tető alá hozni az-épületet. Jövőre a közössé­gi ház nagyterme is elkészül. Az építkezés költségeinek fe­lét a hívek gyűjtötték össze. Szükség is van az adományok­ra, hiszen az eddigi munkála­tok mintegy 45 millió forintot emésztettek fel. Angliai tanulmányút Hárman utaznak hat napra Angliába a kecskeméti város­házáról. Mindez több mint 600 ezer forintjába kerül az önkor­mányzatnak. A döntés a teg­napi testületi ülésen született. Kedden késő estébe nyúlt a frakcióegyeztetés. Az össz­hang azonban nem volt teljes a várost vezető polgári frakci­ón belül sem. A vita így a közgyűlésen folytatódott, zárt ajtók mögött. A törvény sze­rint az érintettek kérhetik a nyilvánosság kirekesztését. Az nem derült ki, hogy a kiuta­zók közül ezúttal ki kérte ezt. Csaknem egyórás volt az adok-kapok. A szavazás ered­ményeként Farkas Zoltán és Hertelendy László tanácsnok utazik az angliai Coventrybe. Farkas Zoltán kiutazására minden jelenlévő képviselő igennel szavazott. Hertelendy László azonban épp 17 voksot kapott, pontosan ennyi volt minimálisan szükséges kiuta­zásához. A két képviselőt Bakó Judit tolmács, a hivatal külügyi kapcsolatok osztályának mun­katársa fogja kísérni. Az ő uta­zásáról nem kellett szavazni, mert az jegyzői hatáskör. A tanulmányúton a képviselők „az uniós csatlakozás önkor­mányzati stratégiáinak lehe­tőségeit” fogják vizsgálni. Védett ásványok Védetté nyilvánították a kecs­keméti Fuxreiter András ás­vány-, kőzet- és ősmaradvány­gyűjteményét. A Református Ókollégiumban elhelyezett, A természet harmadik országa elnevezésű kiállítási anyag­ban 825 ásvány és 254 fosszilia található. A Kulturá­lis Örökség Igazgatósága a gyűjtemény tudorhányos ér­téke, fontos helyi közművelő­dési és oktatási szerepe miatt döntött a védettség mellett. Számos külföldi ritkaság is van a gyűjtő tulajdonában. Az önkormányzat kulturális bizottsága legutóbbi ülésén 12 ezer forint támogatást sza­vazott meg Fuxreiter András kiállításának fejlesztésére. Kecskeméten kapott szerepet Ismét premierre készül a színház. A Magyar menyeg­ző után a második darab, amit a kecskeméti Katona József Színház bemutat, a Tévedések vígjátéka Shakespeare-től. Epres At­tilával az első próba után ültem le beszélgetni. Ő játssza a műben az egyik legszimpatikusabb szere­pet: Efezusi Dromiójét.- Még így ősz derekán is na­gyon jó színe van. Jól töltötte a nyári szünetet?- Sajnos a nyár nem sok szabadsággal telt, mert a kő­szegi színházban volt bemu­tatónk. Egy kevésbé ismert Goldoni-darabot adtunk elő. Ahogy az lenni szokott, káni­kulában próbáltunk, és aztán elég hűvösben játszottunk. A másik ok, amiért nekem min­dig ilyen színem van, hogy gol­fozom. Most volt egy verseny, ott is lekapott a nap egy kicsit.- Ebben az évadban itt, Kecskeméten a Tévedések víg­játékában kapott szerepet. Sze­ret Shakespeare-t játszani?- Shakespeare-t mindig jó játszani, mert nagyon jó nyel­vezetű szerző. Látszik rajta, hogy színházi ember volt. Ő is azok közé a szerzők közé tartozik, akik valamikor részt vettek egy színház alapításá­ban, vezetésében.- A Tévedések vígjátékában Dromiót alakítja. Mennyire áll közel önhöz ez a szerep?- Civilben olyan vagyok, aki nem tud két napig megmarad­ni a helyén. A színpadon is sok Epres Attila ilyen szerepet kapok. Ilyen Dromióé is. Az első nagyszín­padi alakításom a Figaróban volt, ahol a főhőst játszottam. Nagyon jól sikerült a darab, és valahogy meghatározta a további pályámat is. Nagyon gyorsan megtalálnak engem az ilyen nyughatatlan, intézke­dő szerepekkel. Ezeket a szol­gaszerepeket - amikor sokfelé kell figyelni, állandóan tréfál­kozni, de azért a háttérből fi­noman irányítani másokat - mindig nehéz volt játszani. De egyben jó is. A közönség szereti ezeket a karaktereket.- A Szomszédok című tele- regényben egyre ritkábban lát­hatjuk. Mi ennek az oka?- A produkció költségveté­sét és a forgatási időt is jelen­tősen lecsökkentették. Csök­kent a forgatási helyszínek száma is. Ezért a presszó csak minden második részben sze­repelhet.- Milyen darabban szeret jobban játszani: televíziósban vagy inkább színháziban?- A színház ugyanúgy, mint nagyon sok kollégámnak, ne­kem is az alapot jelenti. Szerin­tem minden igazi színész szín­házi színész itt Európában. Én is a színpadot tartom a legfon­tosabbnak egy európai színész életében. Ennek ellenére film­színészként indultam még 1981-ben. Azóta több mint húsz magyar filmben játszot­tam. De az élet úgy hozta, hogy a magyar filmgyártás összero­gyott. Több mint hat éve for­gattam utoljára celluloidra. Azóta is nagyon hiányzik.- A kecskeméti közönségnek milyen játszani?- Van, amikor nehéz, mert az itteni színházlátogatók kissé specifikusak. Hosszú ideig na­gyon jól el voltak látva zenés, szórakoztató darabokkal és mű­fajokkal. Nehezebben fogadják azonban az intellektuális, ne­hezen emészthető műfajokat. Ha már egy darabot elutasíta­nak, akkor az valóban érthetet­len. De akkor azzal nekünk is, színészeknek is bajunk van.- Az ezredfordulóhoz közeled­ve mik a tervei?- Akárhogy is töröm a fejem, nem érzem, hogy nagy elhatá­rozásokra kellene jutnom. Biz­tos nem vagyok még elég érett hozzá korban. Az ember sze­rintem mindig a történéseknek egy darabja. Amit elhatároz, egy kicsit mindig másképpen sikerül. Éppen ezért nem aka­rok előre tervezni. Gerencsér Zoltán Rofusz Ferenc Kecskeméten alkot. Az első Oscar-díjas magyar rajzfilmrende­ző, aki jelenleg Kanadában él, a kecskeméti rajzfilmstúdióval közösen egy rek­lámfilmet készít. Képünkön jobbról Rofusz Ferenc, A légy alkotója Nagy Lajos rendezővel. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents