Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-14 / 240. szám
2. OLDAL MEGYEI KORKÉP 1999. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK 0 JÓ NAPOT! Október 14., csütörtök Névnap: Helén A Helén a görög eredetű Heléna (jelentése: fény) angol ejtés szerinti változata. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Beatrix, Hella, Huba, Lívia nevű olvasóinkat is! Napkelte: 6 óra 00 perc Napnyugta: 16 óra 59 perc Holdkelte: 10 óra 40 perc Holdnyugta: 20 óra 01 perc Tegnap a Duna Budapestnél 211 cm (apad), Bajánál 260 cm (apad), a Tisza Szolnoknál -81 cm (árad), Csongrádnál pedig -56 cm (árad) magas volt. Közlekedés Kátyúznak az 53-as út 84- 87. km-ei közt. A bajai Duna-hídnál érvényesek a már ismert forgalomkorlátozások. Traffipax Ma délelőtt Kecskemét területén, az 5-ös sz. úton, délután Kiskőrösön, Solton, Dunavecsén, az 51-52. sz. utak lakott területi átvezető szakaszán, Kalocsán számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebességmérés Csólyospá- loson, Jászszentlászlón, Kiskunmajsán, Kecskeméten és Baján lesz. Mi, Hol, Mikor? • A kecskeméti Hosszú utcai óvodában október 15-én, .pénteken délután 4-től rendeznek a hagyományteremtés szándékával Teréz-napi vásárt. Fellép a Kecskemét Táncegyüttes, kihirdetik a gyermekrajz-pályázat eredményét és lesz kirakodóvásár a gyermekek munkáiból. • Martsa Alajos és művészbarátai címmel nyílik új időszaki kiállítás október 15-én, pénteken délután 5-kor a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. • Goór Imre festőművész életmű-kiállítása december 19-éig tekinthető meg a Kecskeméti Képtárban. • A gyermek- és ifjúsági házak szabadidős kultúrában betöltött szerepéről rendeznek tanácskozást október 15-én, pénteken délelőtt 10.30- tól a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. • Honismeret az iskolában címmel rendeznek országos konferenciát a kiskunfélegyházi gyermekkönyvtárban. A megnyitó október 15-én, pénteken délután 2-kor kezdődik. A konferencián részt vesz az oktatási miniszter is. Hol a pénz? Sikkasztásra gyanakodnak. Emiatt nyomoz két keceli férfi ellen a kalocsai rendőrkapitányság. A nyomozók adatai szerint a két illető 600 ezer, illetve 200 ezer forintot vett fel egy solti részvénytársaságtól. Az összeget gyümölcsfelvásárlásra kapták. Ám a pénzzel többszöri felszólítás ellenére sem számoltak el. Feltörték a kocsit Ismeretlenek kinyitottak egy lezáratlanul parkoló személygépkocsit a kecskeméti Bagi László utcán hétfőre virradó éjjel. A tettesek a járműből elvitték a rádiós magnót, illetve találtak még CD-lemezeket is. A tulajdonos kára 110 ezer forintra tehető. Jubiláló megyei könyvtárak KI volt Szily Kálmán? Természettudós és nyelvész, 1838-1924 között ólt. Róla nevezték el az izsákl városi könyvtárt, amely most 50 éves. Az évfordulót tegnap ünnepelték. A névadó Izsák szülötte volt. 1889 és 1905 között ő töltötte be a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári posztját. Az izsákin kívül Bács-Kis- kunban több közkönyvtárat alapítottak fél évszázada, köztük a kiskunhalasit és a kiskunfélegyházit is. Az eltelt öt évtized alatt e kulturális intézmények jelentősen megváltoztak, fejlődtek. A Duna-Tisza közén például már minden városi könyvtárban elérhető az Internet. A középtávú tervek szerint pedig valamennyi közkönyvtárat bekapcsolnak a világhálóba. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy változatlan az érdeklődés a „legősibb” könyvAz Ev Könyvtára címet nyerte el idén a halasi könyvtár. Tegnap helybeli, ma zsanai és balotai gyerekek találkoznak itt Urbán Gyula meseíróval. tári szolgáltatás, a könyvkölcsönzés iránt. A megye városaiban a lakosok húsz, a kisebb településeken 16 százaléka rendszeresen visz haza a könyvtárból olvasnivalót. Nem kell teljes árat fizetni a gyógyszerekért (Folytatás az 1. oldalról) Ma Magyarországon minden patikának szerződést kell kötnie a tb-vel ahhoz, hogy működhessen. A szerződéskötésben a gyógyszerészkamarának egyetértési joga van. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a Magyar Gyógyszerészkamara másfél hónapos egyeztetés után sem tudott megegyezni egymással. Illetve a kamara álláspontja szerint az egészségbiztosító egyoldalú, a Idén nem újul meg a bajai művelődési központ volt épülete. Az L-Boy’s Kft. szerette volna még ez évben felújítani a tetőt és a homlokzatot, de hiányoznak az engedélyek. Nem kapkod a hivatal - mondja Lőrincz Béla ügyvezető. Baja júliusban kötött üzletet a céggel. Közel 50 milliót fizetett a kft. és Szeremlei utcai csereingatlant ajánlott. Ez u- tóbbi azonban még nem volt a nevén. November 10-éig kapott haladékot a tulajdoni bejegyzésre. Különben a város lehívhatta volna a bankgaranciát. Erre nem kerül sor. Megszületett a szükséges dokumentum gyógyszertárak érdekeit nem kellőképpen védő szerződést szeretne a közel 2000 patikával aláíratni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár október 18-ától kész a szerződéskötésre. A Bács-Kiskun Megyei Egészség- biztosítási Pénztár is október 18-ára tűzte ki a szerződéskötési találkozót a megye gyógyszerészeivel. Információink szerint az országos kamara viszont csak akkor írja alá a a földhivatalban, létrejött a csere. A városé lett a 42 millió forintra taksált Szeremlei utcai ingatlan. Most a kft. havi 300 ezer forintért visszabérli. Nem látszik azonban előrelépés a művelődési központ volt épületénél. Engedélyek híján nem kezdődött meg a felújítás. Kiköltöztek a bérlők, üresen állnak az üzlethelyiségek. Lő- fincz Béla elmondta: megállapodtak az Erste Bankkal, hogy ide költöztetik fiókjukat. Aláírt szerződés azonban még nem született. Ehhez előbb fel kell újíttatniuk a helyi védelem alatt álló, városképet meghatározó épületet. szerződést, ha garanciákat kap érdekei védelmére. Például garanciát kap arra, hogy a tb-től a finanszírozás időben megérkezik. Ellenkező esetben nem tud miből gyógyszert vásárolni. A gyógyszertárak finanszírozása ugyanis megváltozik november elsejétől. Az eddigi előfinanszírozás helyett utólagos elszámolás alapján kapják meg a pénzüket az egészség- biztosítótól. Emlékkiállítás A Kecskeméti Művésztelepet 90 éve alapították. A jubileumra két időszaki kiállítást rendezett eddig a Bozsó Gyűjtemény. A harmadikat pénteken 17 órakor nyitja meg Sümegi György művészettörténész: Bajnai Tóth Lajos emlékkiállítását. Európai filmhét Európai filmhét lesz október 15-21-éig a kecskeméti Otthon moziban. Báron György filmesztéta nyitja meg pénteken 19 órakor, majd Miklós Árpád A másik part című animációs filmjét vetítik. Az örökkévalóság meg egy nap című görög film az első nap ajánlata a gazdag európai kínálatból. Üresen áll a művelődési ház eladott épülete Baján BALESETEK BŰNÜGYEK Lesz miben aludniuk Úgy tűnik, nem volt miben aludniuk azoknak a bűnözőknek, akik egy bajai butikba törtek be. Ágyneműt és takarót loptak el ugyanis a tettesek a Czirfusz utcai üzletből. No meg törülközőket is. Összességében 1 millió forintra rúg a tulajdonost ért veszteség. Rendőrkézen a bűnöző Híradástechnikai berendezések tűntek el egy keceli családi házból vasárnap este. A 400 ezer forintnyi érték a Mozgó utca egyik lakásából tűnt el. A kiskőrösi rendőrök már találtak valakit, aki a bűntett elkövetésével gyanúsítható. Őrizetbe vettek ugyanis egy herceghalmi férfit. Nekiment a rendőröknek Két forgalombiztonsági rendőr igazoltatta kedden délután a 24 éves, budapesti L. Anatolijt. A rendőri intézkedés után a fiatalember gépkocsijával nekihajtott az út szélén leállított rendőrségi motorkerékpároknak. Az egyik rendőr könnyebb sérülést szenvedett, a rendőrmotorokban pedig 450 ezer forint értékű kár keletkezett. Lakástűz és füstmérgezés Még nem tudni a tűz okát. A lángok a főváros XIII. kerületében, a Radnóti utca 5. számú ház egyik első emeleti lakásában lobbantak fel szerdán reggel. A mintegy száz négyzetméter alapterületű lakás teljes terjedelmében égett, amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek. Két vízsugárral alig 15 perc alatt eloltották a lángokat. A lakás tulajdonosa könnyebb füstmérgezést szenvedett. A rendőrség szakértők bevonásával megkezdte a tűzeset körülményeinek tisztázását. Ukránokra támadtak Öt férfi rátámadt öt ukrán állampolgárra a főváros X. kerületében kedden késő éjszaka. Az eset a Vaspálya utcai Nap Szálló előtt történt. A támadók elrabolták az ukránok ékszereit, pénzét és mobiltelefonját. Mindez mintegy 1 millió 340 ezer forintot ér. NÉZŐPONT Ábrahám Eszter Vihar egy pohár vízben Megint összerúgta a port a tb meg a gyógyszerészkamara. A vita tárgya a november elsejétől életbe lépő új finanszírozási szerződés. Ha lesz egyezség, a padkákban továbbra is kedvezményes árért vehetjük meg a gyógyszert. Ha nem lesz, teljes árat kell fizetnünk. A hír sokkoló. Betegek ostromolják a patikákat. Megindult a gyógyszerfelvásárlás. Hiszen ki tudja, mi lesz november elseje után? Szerintem semmi. Minden marad a régiben. Hogy értsük a dolgot, kövessük nyomon a pénz útját. Megrendeli a paükus a gyógyszert a gyártótól. Meg is kapja teljes áron. Aztán eladja a betegnek kedvezményesen, ha van rajta tb-támogatás. Majd hónap végén a patikus kiszámolja, hogy mennyi a különbözet a teljes ár és a kedvezményes ár között és ezt visszakéri a tb-től. A pénzből újabb adag gyógyszert vesz a gyártótól és így tovább... Évente megkongatják i vészharangoi Szerintem se. A patikusok jól felfogott érdeke, hogy legyen szerződésük a tb-vel. Akkor is, ha nem teljesen az ő szájuk íze szerint van fogalmazva. Különben csődbe mennek. A tb- nek pedig nem érdeke, hogy fejre álljon az egész gyógyszer- ellátás. Magyaráh a szerződés meg lesz kötve. Előbb vagy utóbb, de elcsitul a zaj. A baj csak az, hogy a hercehurca közepette a betegek is elbizonytalanodnak. Tényleg leveszi a tb a támogatást? Árat emel a gyógyszergyár? - találgatnak a betegek. En meg azt találgatom, miért és kinek jó, hogy évente négyszer-ötször megkongatják a vészharangot a gyógyszerellátás fölött. Vagy éppen az a cél, hogy idegesek legyünk? Az hiztos, hogy fogy.a nyugtató dögivei, ha a szívbajt hozzák az emberre. « A Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola (Kecskemét, Katona József tér 4. Tel: 76/320-106) 1910 ' az alábbi időpontokban indítja érettségivel rendelkező felnőttek részére tanfolyamait: K MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ vállalkozási szakon (Pénzügyi és Számviteli Főiskolával közös szervezésben) 1999. október 15-én (pénteken), 14.00 órakor, az oktatás pénteki napokon K SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ 1999. október 19-én (kedden), 16.30 órakor, az oktatás keddi és csütörtöki napokon K FELSŐFOKÚ ÜGYINTÉZŐ-TITKÁR 1999. november 2-án, 16.30 órakor, az oktatás keddi és csütörtöki napokon K VÁMÜGYINTÉZŐ 1999. november 2-án, 16.30 órakor, az oktatás keddi és csütörtöki napokon (oktatási napok változhatnak) A fenti tanfolyamokra részletfizetés lehetséges. A tanfolyamot nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanárok és gyakorló szakemberek tartják Részletes feltételekről az iskola titkárságán lehet tájékoztatást kapni. p * # MfDölrt&MfleCj Minden 4^1 SUZUKIÉI október7C5 november 7) aj», ;s|' " 9 esetén ajándék télígumi- garnitúraés ■ rádiós magnói Hitelvásárlás esetén 7% kamatcsökkentés! JANSIK Autóház Kft. 6000 Kecskemét. Szegedi irt 90. Km. Tel.: 76/498 55b Tel./fax: 76/498 554 7700 Cégied. Kitrttsl út 78. Tel./lax: 53/314 005. 53/316 495 A rendszer eddig szépen működött. November elsejétől sem lesz másként. Annyi a különbség, hogy eddig előleget is s kaptak a patikák a tb-től, ami némi biztonságot adott. Novembertől csak utólag számol hatnak el. De mikor, a hónap melyik napján? - kérdezik a patikusok. - Nem mindegy, hogy 5-én vagy 20-án kapjuk meg a pénzt - érvelnek. És ezért nem akarják aláírni a tb fogalmazta szerződést. A tb viszont azzal érvel, hogy eddig is fizetett, ezután is fizetni fog. Nyugodjanak meg, nem lesz baj.