Petőfi Népe, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-11 / 237. szám
1999. OKTÓBER 11., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Gyorsvonattal ütközött, azután továbbhajtott Vonattal ütközött egy személyautó tegnap délelőtt Félegyháza határában. A kocsi vezetője sérülés nélkül megúszta a balesetet. Továbbhajtott, a rendőrök keresték meg. Kiskunfélegyháza külterületén tegnap tíz óra után hat perccel történt a baleset. A Szeged- Budapest vasútvonal és az E75-ÖS főút kereszteződésében pirosán villogott a fénysorompó. Ám egy Ford Escortot vezető férfi ezzel nem foglalkozott. Valószínűleg úgy gondolta, még átér. A sínekre hajtott. A Szeged felől érkező gyorsvonat mozdonyvezetője hiába fékezett. A mozdony a Ford hátulját találta el. A vonat ezután megállt, az autó vezetője azonban megállás nélkül továbbhajtott. A masiniszta azonban viszont résen volt, sikerült leolvasnia a rendszámot. A rendőrök ennek alapján meg is találták a félegyházi férfit. Alkoholszondát fújattak vele, ám az nem mutatott ittasságot. A rendőrök a Ford sofőrjének jogosítványát azonnal elvették, eljárást indítottak a férfi ellen. W.K.E. Szüreti felvonulást rendeztek a hétvégén Kunfehértón. A menet élén a kiskunhalasi Gábor Áron-mazsorettcsoport haladt. Az iskola sportcsarnokában hajnalig tartott a szüreti bál. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS GAZDASAROK Őszi növényvédelem Ha a szeptemberi-októberi hónapok átlaghőmérsékletei nem túl hűvösek, s talaj menti fagyok nem vagy csak elvétve fordulnak elő, akkor a még meglévő, vegetáló, zöld évelő gyomok ellen eredményesen védekezhetünk. Az évelő szár- tarackos növények (pl. tarackbúza, mezei zsurló, fenyérci- rok) a nyár utolsó szakában megkezdik a tartalék tápanyagok felhalmozását az áttelelő szerveikbe. Ez egy jó lehetőség az okszerű védekezésre. A jól bevált speciális készítmények (Glialka 480 Plus, Medalion, Glyfos, Roundup) hatóanyaga levélen keresztül felszívódva eljut a növény föld alatti és föld feletti részeibe, ahol kifejtve hatását a növény teljes pusztulását okozza, ezzel megbénítva a nehezen hozzáférhető földbeli részeket is. Tavasszal, a vegetáció megindulásakor a tápanyagáramlás a föld alatti részekből felfelé irányul, ami a gyomirtó szerek hatékonyságát csökkenti, így tökéletes védelmet az évelő gyomok ellen inkább ősszel tudunk elérni. A fagyok beállta előtt egy lényeges munkafolyamat a gyümölcsösökben az őszi lemosó, lombfertőtlenítő permetezések elvégzése, amiről sokan megfeledkeznek. A betakarítás során akaratunk ellenére is sebeket, sérüléseket okozunk a fákon, amit kezeletlenül hagyva fáinkon komoly fertőzési gócot okoznak a felületen élősködő gombák, baktériumok. A legcélszerűbb, ha betakarítás után egy §j bordói lé+kén kombinációs permetezést végzünk, egy menetben fertőtlenítve a fán lévő lombozatot is. Lombhullás után speciális lemosó szereket (pl. Nevikén, Agrol-Plus, Báriumpoliszulfid, Novenda) használjunk, az év folyamán erősen felszaporodott kórokozók és kártevők ff ellen. Az idei év kedvező feltételeket nyújtott a rovarkártevők felszaporodásához, azok közül is a körtelevélbolha-, atka-, levéltetű-kolóniáknak. Áttelelő alakjaik ellen nehézkes a védekezés, mert zömük védett helyeken, a fa törzsén, kéregrepedésekben ta- j lálható, ezért a hatékonyság- növelés céljából a tavaszi le- mosó permetezés előtt szűk- ségszerű egy őszi kezelés is. |J Kertjéhez a szükséges növényvédő szereket, műtrágyá- kát szezon végi akcióval vásárolja meg nálunk, és ehhez ingyenes szaktanácsadást biztosítunk. Akciós áraink: Ammon- nitrát, 34%: 1579 Ft/50 kg, Kálisó, 60%: 2450 Ft/50 kg, Szuperfoszfát, 18%: 1637 Ft/50 kg, NPK-8-8-8: 1600 Ft/50 kg, NPK 0-10-24: 2020 Ft/50 kg, NPK 7-12-12: 2050 Ft/50 kg. Áraink az áfát tartalmazzák. Zephyr Kft., Kecskemét, Tatár sor 11-13. Tel.: 76/480-330 Dávid Ibolya szüreti mulatságra volt hivatalos. Egy kis hordó bort kapott ajándékba a felvonulóktól a városháza előtt. Az elítélt ülje le teljes büntetését! GYORSHÍREK Negyven év Hangverseny, fogadás, bál. Ezekkel a programokkal ünnepelték pénteken a bajai német központ jubileumát. Éppen 40 esztendeje indult ugyanis a városi német nyelvű gimnáziumban az oktatás. Pénteken a város és az intézmény közös zenekara adott nagy sikerű hangversenyt Richter Kálmán vezényletével. A koncertet pezsgős koccintás, vacsora, majd bál- követte. Szombaton délelőtt a sportcsarnokban zajlott a jubileumi ünnepség, majd az óvodás gyermekeké lett a főszerep. Birtokba vehették az új udvart, játszóteret, sportpályát. A milliós nagyság- rendű beruházást a düsseldorfi székhelyű Herr- mann-Niermann Alapítvány finanszírozta. ( Folytatás az 1. oldalról.) A Petőfi Népe kérdésére is válaszolt a miniszter asszony. Elmondta: azokért a bűncselekményekért, amelyeket szabadságra, illetve kimenőre elengedett elítéltek követtek el a napokban, elsősorban a büntetés-végrehajtási bírák felelősek. Ezért törvényjavaslatában az igazságügyi tárca indítványozza, hogy a büntetés-végrehajtási bírák hatásköre a jövőben csak a büntetés időtartamára korlátozódjon. A szigorító javaslatcsomag ellenzi, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetői enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását kérhessék. Az enyhítések, kedvezmények odaítélésről minden esetben a büntetésvégrehajtás parancsnoka döntsön, a nevelők javaslata alapján. Dávid Ibolya szerint az igazságügyi tárcának az az érdeke, hogy minél kevesebben kövessenek el bűncselekményt. Ha viszont valaki mégis rossz útra tér, akkor töltse le egészében a rá kiszabott büntetést. Szász András Kétmilliárd a főiskoláknak (Folytatás az 1. oldalról.) Szécsi Gábor polgármester elmondta, hogy véleménycsere során kiderült: kétmilliárd forintnál valamivel nagyobb az az összeg, melyet a kecskemétiek egy sikeres pályázat során elnyerhetnek. Ez a pénz azonban kevés arra, hogy a Homokbányán tervezett felsőoktatási fejlesztést megvalósítsák. (Az ugyanis csaknem másfélszer nagyobb összeggel számol.) Ezért a fővárosban a döntéshozók úgy vélik, jobb volna egy másik elképzelést megvalósítani. A minisztérium szakemberei ezt az álláspontot osztották az eszmecsere elején. Azaz a "homokbányái terv helyett a belváros területén kellene új épületeket felépíteni. Ez azonban legalább 2,5 milliárd forintba kerülne. Ekkor viszont az eredeti terv kútba esne. így az egykori orosz laktanya helyén semmiféle felsőoktatási létesítmény nem jönne létre. (Mint ismeretes - a kecskemétiek elképzelései szerint -, az oktatási minisztérium kezelésében lévő területen a régi épületek egy részéből ún. rektori központot, a tanítóképző kart, két kollégiumot, könyvtárt, menedzsment- és egyéb kiszolgáló részleget alakítanának ki.) A pénteki egyeztetések során az álláspontok közeledtek. Szécsi Gábor elmondta: ő mint polgármester felvetette, miszerint a homokbányái területen egy 20 hektáros sportlétesítményt alakítanának ki, amenynyiben az önkormányzat ezt megszavazza. Itt építenék fel az új, 2-3 ezer főt befogadó sportcsarnokot is. Ez egyezne a városrendezési tervvel is. Kb. 2 milliárdos összegből pedig kialakítanák a Homokbányával számoló központot. A miniszternek ez az elképzelés tetszett.- Ugyanakkor - tette hozzá a polgármester - a végső döntésig nem kizárt annak a lehetősége sem, hogy a döntéshozók mégis a másik lehetőséget támogatják. Azaz a belvárosi építkezést. A lényeg az, hogy a minisztérium milliárdos nagyságrendben támogatja a leendő Kecskeméti Főiskola intézményfejlesztési beruházásait - mondotta végül Szécsi Gábor. Barta Zsolt Közmunkások Mátételkén A belvíz nem okozott nagy károkat a 600 lelkes kistelepülésen, Mátételkén. Munka mégis akad. A falu árokrendszerének átereszeit hét közmunkás tisztítja. Emellett kapákkal, gereblyékkel teszik rendbe a közterületeket. A közhasznú foglalkoztatottak tartósan munkanélküliek, így a munkaügyi központ 70 százalékos támogatásával három hónapig dolgoznak, mondta Piukovics Béla polgármester. Az ön- kormányzatnak ez a foglalkoztatási rendszer nem kerül több pénzébe, mint a jövedelempótló támogatás. Elkötött járművek Vasárnapra virradóra két járművet is elloptak Baján. A Vajk utcából egy robogó tűnt el, értéke 600 ezer forint. A Damjanich utcából egy piros színű Ladát kötöttek el ismeretlen tolvajok. A gépjármű értéke 150 ezer forint. Csökkentik a vízszintet A nyári vízszintnél egy méterrel alacsonyabbra, 610 centiméterre csökkentik a Tisza-tó vízszintjét a téli hónapokra. Erről egyeztető tárgyaláson döntöttek az érdekeltek: a vízügy, a környezetvédelem, a horgászok, a rendőrség és több települési önkormányzat képviselői. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság illetékese elmondta: ez a vízszint a vízerőmű gazdasági érdekeinek megfelel. Ezenkívül a tározóban élő halak életfeltételei is javulnak ezzel. A Tisza-tó leürítése november 1-jén kezdődik, és a hónap közepéig tart. DIEGO SZÖNYE^^VC • PARKETTA 9 9.. PADLOSZONYEG PVC PADLÓ 2X3 M ES SZŐNYEG r*óll siói PARKETTA IMAV^É 1 999, alátét habfólia, lerakókészlet, videokazetta y* Tel.: 79/321-989 % * * A SZEGES ES A HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS INGYENES! MJ4 Dózsa Gy. u.97 v KttlKtiilfy Március i 5. u. 5. Tel.: 76/491-774 ivt^ I íud IftMd Jalaialaßja iflüailák ií-ijj úí DalaM Hajtson Peugeot-ért 3x20liter tankolással Akció október 1. és november 30. között TOTAL PEUGEOT Carlton Kft.