Petőfi Népe, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-06 / 207. szám
12. OLDAL PETŐFI NEPE 1999. SZEPTEMBER 6„ HÉTFŐ Idén első alkalommal rendezték meg a Szállási Napokat Petőfiszálláson augusztus végén. A kétnapos rendezvényhez több Szállás nevű község is csatlakozott. A programokon részt vettek a félegyházi tűzoltók is, akik mindenkinek, elsősorban a gyereknek részletesen megmutatták a tűzoltóautójukat. FOTÓ: V. P. Halálos baleset az autópályán Aranylakodalom 17 párral Szüret hagyományélesztéssel átszakítva a szalagkorlátot, összeütközött a szemközti sávban haladó Volkswagen típusú mikrobusszal. A személyautó utasai közül ketten életüket vesztették, egy személy pedig könnyű sérülést szenvedett. A tűzoltók csak feszítő-vágó szerszámok segítségével tudták a roncsok közül kiemelni a szerencsétlenül járt utasokat. népségre. A rendezvény délelőtt a helyi katolikus templomban kezdődött, ahol a párok szentmise keretében ismét kimondták az igent. Ezután a zenés lakodalmi menet népviseletbe öltözött táncosok kíséretében a helyi művelődési otthonba vonult. Itt polgári esküvőn is megerősítették házasságukat a résztvevők. Ezután vidám ünnepséget tartottak zenével, tánccal. A MAI NAP Lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 35. játékhéten a következő nyerőszámokat sorsolták ki: Ötös lottó 16, 34, 38, 49, 70. Joker-szám: 676867. Hatos lottó 1, 21, 24, 25, 33, 38. Pótszám: 14. Nyár végi madárvonulás Megkezdődött az igazi madárvonulás a Dél-Alföldön. Egyes, korán induló fajokból már csak az utolsó példányok láthatók Csongrád- ban. A szegedi Fehér-tavon vízimadarak látványos mozgását figyelték meg. Egy nemrég lecsapolt tómederben több mint 300 hosszú, lapos csőrű kanalas gém szürcsöli a vizet, a füstös cankók pedig ezres csapatban tartózkodnak ott. Megkezdődött az énekesmadarak vonulása is, sőt egyes fajoknál, például a sárgarigónál már a vége felé tart. A NAP VICCE- Doktor úr, egy éve voltam magánál a reumámmal, és akkor azt mondta, hogy kerüljem a nedves helyeket.- így van! - mondja az orvos.- Most csak azt szeretném tudni, hogy megfürödhe- tek-e már? pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 237.0000 242.5000 DEM 129.2500 131.5000 ATS 18.3000 18.7000 ITL 0.1295 0.1340 CHF 1576000 161.5000 FRF 38.1500 39.7500 CAD 156.5000 163.0000 NLG 113.7500 117.5000 SKK 5.0000 6.0000 ESP 1.5050 1.5650 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu Műköröm, manikűr, pedikűr és fodrászképzés indul a munkaügyi központ s támogatásával. | Palonra Kft. Kecskemét. Tel : 76/476-337 Ketten életüket vesztették, egy személy pedig könnyebben megsérült vasárnap hajnalban az Ml-es autópálya lébényi leágazásánál történt balesetben. Az országhatár felé tartó Daewoo típusú személyautóba hátulról beleszaladt egy német rendszámú Ford mikrobusz. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az elöl haladó gépkocsi, Az idősek világéve alkalmából szombaton különleges aranylakodalmat tartottak Kistar- csán, ahol 17 Pest megyében élő idős pár erősítette meg 50 évvel ezelőtt tett házassági fogadalmát. Az egész napos programra több településről jelentkeztek a párok, Pilisvörösvárról például négy, Kerepesről és Pi- lisborosjenőről két-két pár is eljött a nem mindennapos ünA múlt századbeli őszi mulatságok hangulatát idézi majd szeptember 11-12-én a badacsonyi szüret. A vigasságon a régi hagyományokat elevenítik fel. A helybéli és a környező települések népi együttesei, valamint a különböző civil szerveződések honfoglaláskori viseletbe öltözött tagjainak vidám felvonulását szürke- marha-fogat vezeti fel. Az ételek is a múltat idézik, szüreti fogásokat kínálnak, elfelejtett fűszerekkel ízesítve, elsősorban marha- és birkagulyást. Lesz ökörsütés is, s az ínyenc falatokat ingyen osztogatják majd. A szüreti mulatságon a legjobb helyi borokat mérik. TERRANOII. 2,7TDi (125LE) Utolsó lehetőség! Ma még teherautóként (áfa visszaigényelhető) vásárolhatja meg a NISSAN siker terepjáróját a TERRANO ll-t. Igen kedvező ár és fogyasztás, olcsó fenntartási költségek, megbízhatóság és szenzációs terepjáró képességek jellemzik. Most ajándék Mountain Bike és akciós légkondicionáló! ELIT MOTORS KFT Kecskemét, Bihar u. 8. Tel.: 76/501 -800 Soltvadkert, Kossuth u. 95. 78/381-447 KGnden rendben SZÍNES r ; VILÁG Pelenkában itt a váltás Érdekes, bár újnak aligha nevezhető találmánnyal kísérleteznek Ausztriában: a csecsemőknek mosható pelenkát ajánlanak az egyszer használatos helyett. A kísérletben részt vevő szülők lelkesek, a környezetvédők boldogok, Alsó-Ausztria pedig azt fontolgatja, hogy a pelenkaterA millennium kutyája Pénzt vesz fel a bankautomatából, bevásárol, megterít - ő Endal, a labrador, aki a minap nyerte el Angliában háromezer jelölt közül A millennium kutyája megtisztelő címet és a vele Járó több mázsa kutyacsemegét a vetélkedő szponzorától. A kétéves, különlegesen kiképzett labrador visszaadta az öbölháború egyik veteránjának, a rokkant Allen Partonnak az életet. A kutya helyezi be a gépbe a bankkártyát és veszi el a pénzt, sőt teszi vissza a kártyát a férfi tárcájába. A szupermarketekben a magasabb polcokról leveszi az élelmiszert, a napilapok közül felismeri gazdája kedvenc újságját, és ő adja oda a pénztárosnak a hitelkártyát is. A kocsmában ő rendel, ő fizet a pincérnek. Otthon előszedi a reggelihez az evőeszközt, az asztalra teszi a müzlisdobozt. vet kiterjeszti az egész tartományra. Egy csecsemő születésétől a szobatisztaság eléréséig másfél tonnányi eldobható pelust használ el. Ez indította a kerületi környezetvédelmi egyesületet arra, hogy többször használható pelenkák alkalmazására biztassa a szülőket. A reneszánsz Velencében Január 9-éig látható A reneszánsz Velencében elnevezésű rendezvény a lagúnák városában. Először hasonlítható itt össze Észak-Európa és Velence művészete az 1450- től 1600-ig terjedő időszakban. Fortino Rojas (balra) Mexikóvárosban főszakács. Az asztalon tálakban látható szöcskéket, kukacokat és hangyatojásokat készíti elő fogyasztásra. A lárvák és rovarok több száz éve fontos elemei a mexikói konyhának. A szegények körében ma is a fehérjebevitel egyik legfőbb forrásának számítanak. FOTÓ: FEB-REUTERS g PRÍMAGÁZ P prImaoAz 'fünéüi Most akár □U“OU /c k«öw«iméf»nyt}l* tetopittiet Prímagáz tartályos emtrfllaellátá remtsxort! A Pfíms#fe is(#!»9s «flsf8íí«WW ipm/vmi ims/umm fei4§!- H A nmy idiaíimi iwme&tfáfM f®- agaegys», pMgtyj $#(-- wy# 9fW8i*fWWffl» 4 *?«,* p? to&i) &«s l^y a ,y^# 9#a^» ^ «'seigos hM'éí* 'éve« rji, ti«zta pg^4zfj( HMg.- sjérts)» taygfrn «se 0mai»id<- «pMw atefeeftwes'i,.«saM syer «gyerlfli sífcslfflís ißMMmh M$w>tbi<) iSWi iwíi*y*f»sii!íi í iji§ffl§k ee ffie?óga/;|*ss(ji létmmté r&#$iwfflgil$§é(<tífafitUflffíi jff ff fffffljf 50-80%-os rendkívüli kedvezményt, 09 t&¥0(9tlf ÍfiffíflH9fiÍfífift tevia 8 WtWOÍ* WMbMpíHí 06-40-25-50-5® ~1 PRÍMAGÁZ 'A Wmff&y í»4rt<&e a t(M}m&St& &9S*