Petőfi Népe, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-06 / 207. szám

1999. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ HAZAI TŰKOR 5. OLDAL * Mancs: Elő embert érzek! Egyszer csak azt kiabálta . a tömeg: „kopek, kopek!” (Törökül ez azt jelenti, hogy kutyát, kutyát! A mentőalakulatok egy há­romméteres üreget talál­tak, amelyet a kutyával akartak meg­nézetni. A kutya azonnal munkához látott, gyorsan utánabújtam én is, hogy lássam a jelzéseit. Mancs azon­nal lefeküdt, és kelletlenül nyalogatta a száját, tehát felvette a megszokott „halott van” jelzést. Egyértelműen je­lezte, hogy a halottszag irritálja. Ilyenkor a kutya minden porcikája azt fejezi ki, hogy undorodik a közelben levő hulla szagától. Aztán egy-két perc után - valószínű­leg megérezhette a kisgyerek szagát is - elkezdte mutatni, hogy élő embert is érzékel. Az ilyen esetet páros jelzés­nek nevezzük. Tehát jelezte a halottat, egy darabig a kutya agyában ez rögző­dik. Aztán amikor kapott egy szippan­tást az élő emberből, lassan, de egyér­telműen felvette az „élő embert érzek” pozíciót... Majd ez után pontosan ott, ahol a szagot érezte, elkezdett a két első lábával kaparni. Mintha azt mondta volna: gyertek ide, itt ássa­tok, mert élő ember van a romok alatt. Szegény Mancs olyan intenzíven ka­part, hogy az egyik lábát föl is sértette! Ettől a pillanattól kezdve tudtam, hogy a romok alatt élő is, halott is van. Erre a hírre pillanatok alatt száz­nál is több ember gyűlt oda, sírtak, örültek, drukkoltak. Egyszer csak mintha gyereksírást hallottam volna a mélyből. Arra gondoltam, hogy a kisgyerek vagy aludt, vagy eszmélet­len volt, és a kutyaugatástól meg­ijedt. Azonnal kértem a rendőröket, tűzoltókat, hogy teremtsenek teljes csendet a tömegben, a kutyámat is elhallgattattam, ilyen lélegzet-vis'szh- fojtott, feszült csendet még életem­ben nem tapasztaltam... Abban a pil­lanatban már többen is jól kivehető­Olvasóink tapasztalhatták, hogy lapunk kiemelt terjedelemben foglalkozott a szörnyű tö­rökországi földrengéssel. Az elmúlt héten bemu­tattuk Ömürt, aki a cso­dával határos módon túlélte a katasztró­fát. Ezúttal Lehóczki László, Mancs gaz­dája meséli el azt a drámai küzdelmet, amelyet egy kis­lány megmentésé­ért folytattak ket­tesben a kutyával. Annak idején a kép bejárta a vi­lágsajtót. Törökor- szág a magyar meg- mentőket ünnepel­te. Most megtudhat­juk, miért... Borzasztó hálás volt a nép! Szavakkal nehéz leírni eze­ket a pillanatokat. Ilyenkor még az sem számít, ha megsérülök, vagy Mancs sérül meg. Ha a kislány lett volna az egyetlen, akit megmentettünk, ak­kor is azt mondom, hogy megérte. en hallották a sírást. (Ilyen helyze­tekben muszáj az embernek kontrol­lálni magát.) Innentől kezdődött a folyamat, meg kellett bontani valahogy a rend­szert. Egyáltalán nem mindegy, me­lyik ponton kezdjük a bontást, mert gyerekekre is* ránk is ránk csúsz- hátott volna minden. Arra is nagyon kellett vigyázni, hogy a tömeg az üreg száját ne takarja el a levegő elől. A munka három óráig tartott. A pa­A kutyámnak az a legnagyobb dicséret, amikor az ölembe veszem, és megenge­dem, hogy megnyalja az arcomat. nelház egy ott parkoló gépkocsira omlott. Valahogy maradt a gépkocsi és a panelelemek között - a romok alatt négy-öt méterre - egy kis üre­ges, érintetlen rész. Teljesen érthetet­len volt, hogy mi tartja. Amikor sikerült eljutni a gépkocsiig, akkor láthattuk csak, hogy valójában mi a helyzet. A kocsi tetején volt egy borzalmas látványt nyújtó és már bűz­lő holttest (mint később kiderült, a kis­lány egyik rokona volt), és e mögött, azon a védett kis helyen lapult a hároméves, meztelen kislány. A lyuk, ami mögött a gyerek feküdt, na­gyon kicsi volt, nem tudtunk azon keresz­tül hozzáférni. A ko­csit kellett volna va­lahogy szétbontani, de a szakemberek az állandó utórezgések miatt ezt túlságosan veszélyesnek vélték. A gyerek ki tudott vol­na bújni a lyukon, ha nagyon akar, csak az ott lévő bűzlő halottól nagyon megrémült. Néhány perc múlva a tö­megben valahogy sikerült meg­találni az édesapját meg az édes­anyját, de az anya nem merte vál­lalni, hogy beszél a gyerekkel. A papa, ahogy megtudta, hogy a gyereke már látható, és kommunikál­ni kellene vele, ezerrel mászott a gö­dör felé, úgy kellett lefognunk. Fél­tünk, hogy a végén még beszorul, az­tán őt is menteni kell. Mi csak azt akartuk, hogy az apa beszélgessen vele, nyugtatgassa, biztassa, bátorít­sa, kérdezze meg, szomjas-e, nem fáj-e valamije. Nagyon értelmes kis­lány volt, mindenre elég precízen válaszolt. Ő mondta az apjának, hogy fél az ott lévő embertől, azért nem mer kijönni. Nem hiszem, hogy fel tudta fogni, hogy az egy halott ember. Szerintem csak a sötét üreget látta meg egy fé­lelmetes ronccsá deformálódott vala­mit... Végül is egy félórás rábeszélés után odajött magától a lyuk szájához, ahonnan nagy nehezen már ki tudtuk emelni, anélkül, hogy a romok meg­mozdultak volna. Először az orvos vette kezelésbe a kislányt, aki teljesen egészségesnek tűnt, és már nem is sírt. Az orvos adta az én kezembe, és ez így ment tovább, egészen a men­tőig - az ünneplő, tapsoló tömeg és az amerikai tévékamerák kereszttü­zében. Pillanatok alatt egész Törökor­szágban híre ment, hogy a magyarok megint kimentettek egy élő embert a romok alól, aki ráadásul egy kisgye­rek. Borzasztó hálás volt a nép! Sza­vakkal nehéz leírni ezeket a pillana­tokat. Az ilyen pillanatokért érdemes kínlódni, ezért érdemes a szabad időnket, az energiánkat feláldozni, ilyenkor még az sem számít, ha meg­sérülök, vagy Mancs sérül meg. Ha a kislány lett volna az egyetlen, akit megmentettünk, akkor is azt mon­dom, hogy sikerült, és megérte. A legelső gondolatom azonnal az volt: úristen, hát nekem is vannak lá­nyaim, és remélem, ők sohasem ke­rülnek ilyen helyzetbe. A kutyámnak az a legnagyobb dicsé­ret, amikor az ölembe veszem, és meg­engedem, hogy megnyalja az arcomat. Ezt nagyon szereti. Sokszor meg is kapta Izmitben. Megérde­melte. % LEJEGYEZTE: TIHANYI PÉTER Biztonságosabb szavazatellenőrzés Mágneses kártyára cserélik a honatyák belépőjét Az utolsó simítások. Egyelőre jelenlétrögzí­tésre és az eddiginél biztonságosabb szava­zatellenőrzésre használ­ható, később azonban akár pénzfelvételre is alkalmas lesz az a chip­kártya, amelyet először szeptember 27-én pró­bálhatnak ki az ország- gyűlési képviselők. A ha­gyományos belépőt fel­váltó, modern kártya költségeiről beszélgető- partnerünk csak annyit árult el: nem kell luxus­ra gondolni. Mától a megszépült és modem technikával felszerelt alsóházi ülésteremben folytatják a mun­kát a parlamenti képviselők, ám a korábban beharangozott, eu­rópai színvonalú chipkártyás be­lépőre három hetet még várniuk kell - tudtuk meg Kertészné Gérecz Esztertől, az Országgyű­A megújult alsóházi ülésterem. lés informatikai főosztályveze­tőjétől. Az új rendszer lényege a te­remben tartózkodó, szavazásra és/vagy felszólalásra jogosult személyek követhetősége. A képviselőknek, minisztereknek, államtitkároknak vagy más fon­FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE tos személyeknek csak el kell helyezniük chipkártyájukat a kézközeiben lévő leolvasóban, s a berendezés máris regisztrálja a jelenlétet. Bár megmarad a gombnyomásos szavazás, a chipkártya tovább fokozza a voksolás biztonságát, lehetet­lenné téve bármiféle külső be­avatkozást. Mint megtudtuk, szeptem­ber 27-étől a parlamenti belép­tetésnél is ezt a kártyát kell fel­mutatniuk a képviselőknek, de a kapuknál csak később lesz mód elektronikus leolvasásra. Kertészné szerint a további le­hetőségek elvileg korlátlanok, hiszen csak megegyezés és pénz kérdése, hogy a honatyák mondjuk a nekik járó MÁV- kedvezményt is a chipkártya segitségével vegyék igénybe, vagy hogy pénzhez jussanak a speciális leolvasóval felszerelt bankokban. Takács Mariann Horn-Orbán találkozó volt Hóm Gyula volt miniszterelnök Orbán Viktorral történt vasárnapi találkozóján a kormányfőnek kifej­tette, hogy megítélése szerint ide­haza szaporodnak azok a jelensé­gek, amelyek veszélyeztetik euró­pai uniós csatlakozásunkat - derül HÍREK Szakmai vita. Torgyán József szerint nem koalíciós szakító­próba a költségvetés felosztá­sában kialakult nézetkülönb­ség, hanem szakmai vita arról, hogy ki milyen ütemben képze­li el a vidékfejlesztést - a föld­művelésügyi és vidékfejleszté­si miniszter erről vasárnap, a Dudaron rendezett vidékfejlesz­tési fórumon beszélt. Adó-központosítás. A Magyar Szocialista Párt számára elfo­gadhatatlan az a kormányzati szándék, hogy a helyi iparűzési adó egy részét központosítsák. Erről Lamperth Mónika, az MSZP alelnöke szólt szomba­ton a hajdú-bihari Létavértesen. Az ellenzékben lévő szocialis­ták úgy vélik, hogy a költségve­tés amúgy is méltánytalanul ke­vés támogatást ad az önkor­mányzatoknak. Fesztivál a határon. Abban a pillanatban, ahogy szabadon fej­lődni engedik a magyar kisebb­ségeket, olyan értékek termelé­sére lesznek képesek, amelyek hasznára válnak annak a nem­zetnek is, amely országában él­nek. Erről Duray Miklós, a szlo­vákiai Magyar Koalíció Pártjá­nak tiszteletbeli elnöke beszélt szombaton Kőszegen, a Feszti­vál a határon elnevezésű ren­dezvénysorozaton. ki a szocialista politikus közlemé­nyéből. Az exkormányfő az unió több tagállamának vezető képvise­lőivel folytatott megbeszéléseiről és most véget ért németországi lá­togatásának tapasztalatairól szá­molt be a miniszterelnöknek. A közlemény szerint Horn Gyula Orbán Viktornak elmondta: a kül­földi megbeszéléseken és előadá­saiban is kiemelte, hogy Magyar- ország változatlanul elöl jár az uni­ós normák és követelmények telje­sítésében. ELADÓ vagy KIADÓ Kecskemét szívében, az Északi térfal folytatásaként, a Kápolna u. 2. sz. alatt 21 szobás panzió, valamint földszinti üzletek. Érdeklődésüket várja a 76/320-738 és a « 06-30/9-381-135 telefonokon, a Juhász és Társai Kft. 8 Ej» GENERÁLI PROVIDENCIA Biztosító Rt. északi kirendeltsége felvételt hirdet 10 fő részére ÜZLETI TANÁCSADÓI és 2 fő ÉRTÉKESÍTÉSI ASSZISZTENSI munkakörök betöltésére. Ön ideális jelölt lehet, ha elmúlt már 25 éves; min. középfokú végzettségű; elégedetlen a jelenlegi jövedelmével; kedveli az új kihí­vásokat és hajlandó tanulni egy szakmai képesítés megszerzéséért. Kiemelkedő munkájáért teljesítményarányos, átlagon felüli jövedelmet, kötetlen munkaidőt és egy nemzetközi pénzügyi cég stabilitását kínáljuk. Értékesítési tapasztalat és saját gépkocsi a tanácsadói munkakörnél előnyt jelenthet. Kézzel írott, fényképes jelentkezését Kecskemét, Széchenyi tér 14. cimre, a munkakör megnevezésével együtt várjuk. ______sco

Next

/
Thumbnails
Contents