Petőfi Népe, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-27 / 225. szám

1999. SZEPTEMBER 27., HÉTFŐ HAZAI TŰKOR 5. OLDAL Cél a közigazgatás fejlesztése A kormány határozott szándé­ka, hogy 2002-re felkészíti az országot az európai uniós csat­lakozásra - hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter szom­baton Siófokon, a Jegyzők Or­szágos Konferenciájának záró­napján. Mint mondta: „ez na­gyon erőltetett menetet kíván mind jogalkotói, mind pedig tervezési szempontból”. A bel­ügyminiszter kifejtette: függet­lenül attól, hogy 2002-ben ki­nyílik-e előttünk az európai uniós kapu, az egész ország ja­vát fogja szolgálni, ha jogilag, szervezetileg és gazdaságilag erre az időpontra 100 százalé­kosan felkészül az ország. Eh­hez a közigazgatásban dolgo­zók szakmai képzését, tovább­képzését is biztosítani kell. A jövő évtől mindenki számára lehetővé és egyben kötelezővé teszik egy idegen nyelv elsajá­títását, emellett kialakítják azt a továbbképzési rendszert, amely az uniós jog befogadá­sát segíti elő. Pintér Sándor az európai uniós állampolgárság­ból adódó feladatokról és köte­lezettségekről szólva rámuta­tott: az Európai Unió alapsza­bályában foglaltak értelmében a közösséghez tartozó orszá­gok minden állampolgárának joga van az Unió bármely or­szágában letelepedni, ingat­lant vásárolni, szolgáltatni, te­vékenykedni, a helyhatósági választásokon szavazni és je­löltetni magát. Mindehhez hozzátette: tömeges bevándor­lásra nekünk ugyan nem kell számítanunk, de külföldiek befogadására fel kell készül­nünk. A belügyminiszter szólt arról is: értékelni kell a helyi önkormányzatok külső pénz­ügyi, gazdasági ellenőrzését, és ennek alapján javaslatot kell kidolgozni a központi költség- vetéséből származó helyható­sági bevételek igénylésének és elszámolásának felülvizsgálat­ára. Mint mondta: ennek szük­ségességét saját tapasztalatai is alátámasztják, amely .szerint egyes területi önkormányzat­ok nem arra használják a pénzt, amire a központi költ­ségvetésből kapják. Uj névadási szokások A gyerekvárás izgalmas hetei­nek egyik kedves mozzanata a névválasztás. A statisztikák sze­rint minden évben a József, a Ferenc és a János, illetve a Má­ria, a Júlia és az Éva neveket kapják leggyakrabban a kisba­bák. Ezeket azonban a kor diva­tos nevei követik. Volt idő, ami­kor Csaba, Levente, Zsolt, Réka, Emese, megint máskor a Ta­más, Iván, Andrea és Fruzsina volt a leggyakoribb. A divatok azonban változnak. Az utóbbi években gyakran a filmek és a szappanoperák sztárjainak ne­ve kerül az anyakönyvekbe. A „névadókat” néhány év múlva már el is felejtjük, de gyermeke­ink őrzik a neveiket - a jogsza­bályoknak megfelelően - nem az eredeti, hanem a magyarnak megfelelő írással. A szülők min­den bizonnyal azt szeretnék, ha gyermekük nevük eredeti tulaj­donosának a jó tulajdonságait és főleg a megjelenését is örö­kölnék. Az utóbbi időben 1823 Vivien, 1324 Klaudia, 643 Dzsenifer, 512 Patricia, 482 Szimonetta született, de akadt 98 Xénia és 43 Abigél is. „Fel­menő ágban” van az Eszmeral- da. Amióta Isaurának pénzt gyűjtöttek, 213 Eszmeralda szü­letett Magyarországon. Növekednek a jóléti kiadások Az Országgyűlés elé került a jövő évi költségvetés tervezete A jóléti kiadásokra fordít a legtöbbet, csaknem 1500 mil­liárd forintot a kormány a jövő évben a központi költség- vetés 3792 milliárd forintos kiadási előirányzatából - de­rül ki a 2000. évi büdzséről szóló törvényjavaslatból, amelyet a hét végén nyújtott be a kabinet az Országgyű­lésnek. A központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok adatai az idén jelennek meg el­ső ízben funkcionális szerke­zetben is az előterjesztésben. A jóléti kiadásokból 514 milliárd forintot tesz ki az ok­tatás, 89 milliárdot a lakásügy, 117 milliárdot a szórakoztató, kulturális és vallási tevékeny­ség, és 44 milliárdot a környe­zetvédelem támogatása. Adó­forintokból 142 milliárdot kí­ván költeni a kabinet az egész­ségügyre és 582 milliárdot tár­sadalombiztosítási (tb) szol­gáltatásokra. A tb pénzügyi alapjait 152,8 milliárd forinttal támogatja a központi költség- vetés. Az államszervezet működ­tetésére 743 milliárd forintot szán a kormány a jövő évben, amelyből a közbiztonságra 174 milliárd forint jut. Védelmi ki­adásokra 162 milliárd forintot irányoz elő a javaslat az idei 142 milliárd forinttal szemben. A pártok 2,5 milliárdot kap­nak, a támogatási listát az MSZP vezeti 759 millió forint­tal, a Fidesz 638,5 millióval a második helyen áll. A gazdasági funkciók ellátá­sa 646,8 milliárd forintot emészt fel a jövő évi büdzsé­ből. A földművelésügyi tárca kiadási előirányzata 262 milli­árd forint, ami 12 milliárd fo­rinttal több az eddig nyilvá- ncfsságra került 250 milliárd forintnál. A közlekedésre és a távközlésre 235,9 milliárd fo­rint jut. Az államadósság ka­matkiadásai 803,6 milliárd fo­rinttal terhelik a jövő évi költ­ségvetést. A büdzsé általános tartalékának előirányzata 20 milliárd forint. Magyarország is végrehajtja az ENSZ ajánlását Főpróba népszámlálásból A világ legtöbb országában - az ENSZ ajánlása alapján - 2000 körül népszámlálást tartanak. Erre hazánkban 2001-ben kerül sor, de a módszerek hatékonyságának megállapítása végett jelenleg próbanépszámlálás folyik. Népszámlálásnak azt a tevé­kenységet nevezzük, amely az országban élő népesség minden polgárára kiterjed, s egy adott időpontra vonatko­zó demográfiai, gazdasági és szociális adatoknak az állam által egyidejűleg végrehajtott gyűjtését, majd feldolgozását és közzétételét öleli fel. A legfontosabb informáci­ók összegyűjtésével, az ada­tok szakszerű feldolgozásával képet kaphatunk az ország általános állapotáról, a gazda­sági és társadalmi folyamatok alakulásáról. Ez elengedhe­tetlenül fontos a gazdasági és társadalmi élet szereplői szá­mára a döntések előkészíté­séhez. A népszámlálásra történő felkészülés egyik kiemelke­dő szakasza a próbanép­számlálás, amely szeptem­ber 15-étől három héten át zajlik Hajdúszoboszlón, E- gerben, és 14 Heves megyei településen. Célja az adatfel­vétel gyakorlati tesztelése, az összeíróív kérdezhetőségé- nek ellenőrzése, a területi előkészítés, az adatbeviteli és'feldolgozási programok végleges kialakítása. Ez mintegy 20 ezer lakás és kö­rülbelül 50 ezer személy adatának felvételét igényli. A címjegyzékkel meghatáro­zott számlálókörzetekben minden lakást, üdülőt, lakás­ként használt egyéb létesít­ményt, intézeti háztartást, valamint az azokban lakó személyeket össze kell írni­uk a számlálóbiztosoknak. A próbanépszámlálás ered­ményei és tapasztalatai alap­ján állítják majd össze a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai a népszámlálás végleges forgatókönyvét és eszközrendszerét. (sts) FKgP-igen. Már tavaly megálla­podtunk arról, hogy a 2000. évi lesz az első olyan költségvetés, amelyik nem bázisszemléletű, hanem a feladatokhoz igazodik, így 413 milliárdos igényünk tel­jesen szakmai jellegű és nem fe­szíti a koalíciót - közölte Tor- gyán József vasárnap a Csurgói Napok lakossági fóruma előtt. A pártelnök megerősítette: nem lesz koalíciós szakítópróba a költségvetés, mert azt az FKgP elfogadja. Idősek éve. A közép- és kelet­európai országokban különösen magas arányt képvisel az idős­korú népesség, ugyanakkor az őket támogató települési infra­struktúrák romjaikban hever­nek - állapította meg szombaton Alexander Sidorenko, az ENSZ idősek nemzetközi évének ko­ordinátora egy szemináriumon. Sürgősségi hálózat. Szükség esetén minden állampolgárnak 15-20 percen belül orvosi ellá­táshoz kell jutnia az ország bár­melyik területén. Ennek érde­kében a jelenlegi egészségügyi alapellátás mellett létrehozzák a sürgősségi hálózatot - jelen­tette be Gógl Árpád egészség- ügyi miniszter szombaton Bala- tonfüreden. Többletforrások. Az egészség­ügy helyzetének romlása veszé­lyeztetheti az ellátást, ezért a jö­vő évi költségvetésben többlet- forrásokat kell találni - mondot­ta Puszta: Erzsébet, a szaktárca államtitkára az MDF országos választmányának ülésén. Fuvarozók követelése. A köz­úti fuvarozók nem a költségve­tést terhelő többlettámogatáso­kat igénylik, hanem működési feltételeik, az egyenlő bánás­mód és életben maradásuk biz­tosítását követelik a kormánytól - jelentette ki De Sorgo Tibor, a Magyar Közúti Fuvarozók E- gyesületének elnöke. BOSCH * ★ ©lg ★ Panasonic ★ PHILIPS ★ SIEMENS ★ SONY ★ THOMSON Fogj. ár: 425.999,­Whirlpool ”, MOSÓGÉP AWM 249 | • szabályozható centrifu- XjjyTy ga fordulat, maximum: ;■ 1000 ford/perc W • Dinamikus Fogyasztás Vezérlés < '' • gyúródésgátló rendszer • extra széles ajtó mosási kapacitás: 5 kg 99.999.-0 •11 Fogy.ár=_4«8.999,­Inált hűtő 22/9 rd Ön megspórol: 26.000,­Fogy.:áR-80999,­FAGYASZTÓLÁDA ZCF 270 • egykompresszoros hűtő-fagyasztó - - I • 3 Fiókos alsó fagyasztórész • változtatható ajtónyitás • rejtett elpárologtató • crisp’n’fresh tál • hűtőtér hasznos űrtartalom: 216 L 1 fagyasztó hasznos űrtartalom: 79 L Ön megspórol: • gyorsfagyasztás • vízelvezető csatorna . "D" energia osztály • hasznos űrtartalom: 257 L Fogy.ár^8e^99,- 5ÄKES ^KOMBINÁLT HŰTŐ ZFK 19/7 . egykompresszoros hűtő-fagyasztó 9 2 fiókos alsó fagyasztórész • változtatható ajtónyitás • állítható polcrendszer • hűtőtér hasznos űrtartalom: 216 L • fagyasztó hasznos, űrtartalom: 79 L Ön megspórol: 16.000, Fogy.árr 93.999,- ££&££! KOMBINÁLT HŰTŐ ZFK 19/8 • hűtőtér hasznos űrtartalma: 170 L • fagyasztó hasznos űrtartalma: 53 L . kétkompresszoros hűtő­fagyasztó kombináció . alsó fagyasztórésszel • változtatható ajtónyitás • automatikus leolvasztás • változtatható polcrendszer Ön megspórol: 17.000,-1 Ön megspórol: 19.000,­Fo5jCári46t99|j Whirlpool MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ MT 245 • 3 D-s rendszer • megállítható forgótányér • polcként használha­tó lehajtható ajtó • könnyű tisztíthatóság • rozsdamentes acél belső Ön megspórol: EE&22S Fogy. ar: 55.999,­DOEWOO DMQ 20A5 . 51 cm-es televízió • Blackmatrix képcső • 70 csatornahely • menü rendszer • távirányítás • RCA bemenet • elalvás funkció • automata hangolás THOMSON 2 FE.1ES VIDEÓ Fogy. an-39.999,- V1800 ► 49 programhely ► magyar menü ► távirányítás ► 2 AV(scart+4RCA) ► LP-lejátszás ► folyamatos lejátszás Ön megspórol: Ön megspórol: IT.TET.TiTB Fogy. Ón-6fc99?,- DAEWOO 6 FEJES HI-FI SZTEREÓ VIDEÓ DV-K885K • Nicam sztereó videó • Show View (VPS/PSD) • Gyémánt fejdob • OSD menü • távirányítás Ön megspórol: FETETiTiTB Fogy:*rí-S.999,­■50 % VENTILLÁTOR • 3 fokozat • beépített lámpa • 36 cm átmérő . állítható magasság . oda-vissza pásztázás , ^mtl.lUU 3.000­Fogy. ár: 17.999,­Whirlpool Fogy. ári-M.ags,­AWM 789 Whirlpool PÁRAELSZÍVÓ AKR «20 A 2.999,­• kihajító páralecsapoló lap ♦ J^uhkafelület megvilágítás •^e gelszívó teljesítmény: 118-195 m*/h zajszint: 49-65 db *69.999,-^ • centrifuga ford.: 600 ford/perc • mosási töltet: 5 kg • Dinamikus Fogyasztás Vezérlés . extra széles ajtó • fél adagos mosás centrifuga stop • öblítő stop • 11 alapprogram AWG 681 Whirlpool • • centrifuga ford.: ~~ ' 800 ford/perc • mosási töltet- 5 kg o Dinamikus Fogyasztás 46 ŐUt Vezérlés • szabályozható centrifuga ^ordulatszám r%r\r% adagos mosás i 6 öblítő stop ^ 9 Hitelre is kapható |­--fog Ii afr TV3.!ji>ai­E LÖLTÖLTŐS MOSÓGÉP EW 851F Ön megspórol: 5.000,­Ön megspórol: 17.000,­Ön megspórol: 17.000, • 850 ford/perc centrifuga fordulatszám « kapacitás: 5 KG • CVA mosórendszer • állítható centrifuga for­dulatszám * kiegyensúlyozó automatika • rozsdamentes acéldob és üst Ön megspórol: fPHILIPS I TRIATLON 201)0 TAKARÍTÓGÉP Fggy.An-73999,- HR6836 • 1400 W teljesítmény • 230 W szívóerő • egyszerű tárolás • rozsdamentes acél csövek kábelfelcsévélés, • 8,5 m hosszú kábel Ön megspórol: KTETiTiTB ÁRUVÁSÁRLÁSI GYORSKÖLCSŐN 0% ELŐLEGGEL 36 HAVI RÉSZLETRE ORSZÁGOS SZERVÍZHÁLÓZAT 1-3 ÉV JÓTÁLLÁSI IDŐ DÍJTALAN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS KECSKEMÉTEN ÉS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN ELEKTRO MARKT KECSKEMÉT ELEKTRONIKAI ÁRUHÁZ Kecskemét, Nagyőrösi u. 5. Tel./Fax: 76/417-505 Elil ELEKTRO MARKT KECSKEMÉT HÁZTARTÁSI GEPEK ARUHAZA Kecskemét, Kurucz krt. 8. Tel./Fax: 76/482-212 Elil ELEKTRO MARKT KECSKEMET ELEKTRONIKAI SZAKÁRUHÁZ Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel /Fax: 76/466-053 Elil ELEKTRO MARKT KECSKEMÉT MŰSZAKI ÁRUHÁZ Kecskemét, Dunaföldvári út 2. hwp Tel./Fax: 76/516-616

Next

/
Thumbnails
Contents