Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-07 / 183. szám
KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Brian Johnston kanadai fotóművész Erdélyi impressziók című kiállítása látható a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A tárlatot kedden ünnepélyes keretek között nyitották meg. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Megoldódott a matkói gázügy A kecskeméti önkormányzat mégsem rövidíti meg a matkói polgárokat. Egy korábbi testületi ülésen a költségvetés módosításakor Kovács Antal képviselő egy matkói probléma kapcsán kért szót. Elmondta: tavaly vezették be a gázt Matkón, a beruházás ösz- szesen 32,4 millió forintba került. Ebből a különböző pályázatokon 26,8 millió forintot nyertek, a fennmaradó összeget pedig a 130 érintett lakó fizette be. A lakossági hozzájár ulás befizetése után derült ki, hogy az állam még 15 százalék támogatást ad, így 852 ezer forint plusz pénz maradt. A matkóiak lakossági fórumon azonban úgy döntöttek: amennyiben a város a matkói iskola és óvoda felújítására fordítja a pénzt, úgy nem kérik azt vissza. Ezzel szemben a kecskeméti képviselő-testület a szép summát nem a matkói fejlesztésre szavazta meg, hanem egy pályázati alapba tette. Kovács Antal módosító indítványában hiába kérte, hogy ezt az összeget a matkói iskolára és óvodára fordítsák, hiszen ez az ott élő polgárok felajánlása volt. Külön kiemelte, hogy amennyiben nem fogadják el javaslatát, úgy a matkói polgárok visszakérik a pénzüket. A szavazáskor azonban a képviselők többsége nem fogadta el a felvetést. Az ügy jelenlegi állásáról megkérdeztük Kovács Antal képviselőt. Elmondta: dr. Szé- csi Gábor polgármester megtett minden intézkedést az üggyel kapcsolatban. A pénzt így a helybéliek akaratának megfelelően a matkói iskola felújítására fordítják. Sebestyén Hajnalka Kerékpárút a Széchenyivárosban, egészséges ivóvíz Ménteleken? Kecskeméten a Széchenyivárosban új kerékpárutat kíván építeni az ön- kormányzat. Ménteleken pedig az egészséges ivó- vízellátást kell megoldani. Kecskeméten a széchenyivárosi rehabilitáció részeként bővíteni szeretnék a kerékpárutat a Pajzs utca és a Nyíri út között. A kerékpárút építése 3,2 millió forint költséget jelent a városnak, amelynek támogatására pályázatot nyújtanak be a Bács- Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. A város önrészként 30 százalékot vállal fel, amelyről a legutóbbi testületi ülésen döntöttek a képviselők. Az összeget az idei költségvetésben a széchenyivárosi rehabilitáció részeként már biztosították. A fennmaradó 70 százalékot szeretnék elnyerni a pályázaton a területfejlesztési tanácstól, amelyet augusztus 31- éig kell benyújtaniuk. Az építendő kerékpárút hasonlóan a már készen lévő szakaszhoz két méter széles lenne, és 300 méter hosszú. A képviselők ezenkívül még egy pályázat benyújtásáról döntöttek, amelyet szintén a területfejlesztési tanács írt ki. Az egészséges ivóvíz-szolgáltatást szeretnék kiépíteni Kecskemét és Méntelek között. Mintegy 8 ezer 500 méternyi alapvezetéket kellene kiépíteni, amellyel az erről leágazó Törekvés- és Kossuth-lakótelepeket is ellátnák egészséges ivóvízzel. A három településrész ellátása várhatóan 83 millió forintba kerül majd. A kecskeméti önkormányzat 80 százalékos támogatásra pályázik a beruházás kapcsán. A város a 20 százalékos önrészt, a 16,6 millió forintot azonban csak abban az esetben tudja vállalni, ha a pályázati alapon szabadul fel pénz egy- egy elutasított pályázat után, illetve ha az önkormányzat tervezett bevételei teljesülnek. Ideiglenes szeméttelep Kisfáiban A kecskeméti képviselő- testület hozzájárult ahhoz, hogy a Városgazda- sági Kft. Ingatlanokat adjon el. Az elfogadott előterjesztés szerint az értékesítésből befolyt pénzből fedezné a VG. Kft. a kecskeméti regionális hulladéklerakó építését, amely a tervek szerint Kisfáiban fog megvalósulni. A VG. Kft. a Végvár utcán található több mint háromhektáros területéből hétezer négyzetmétert hirdettek meg eladásra. A területen kertészet található. A Végvár utca 1. szám alatt lévő háromezer négyzetméteres ingatlant (La- czi-villa) is eladásra szánták. Az ingatlanban jelenleg nyomda működik, de a bérleti szerződés a bérlőnek elővásárlási jogot biztosít. A Kecskemét, Mindszenti úti másfél hektáros területen fekvő gyepmesteri telep is felkerült az eladásra szánt ingatlanok listájára. A Városgazdasági Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy a gyepmesteri telep feladatait az értékesítést követően megépülő új hulladéklerakó területén fogja biztosítani. Az értékesítésből befolyt összeget a VG Kft. külön számlán köteles kezelni, és kizárólag a hulladéklerakó megvalósításához használhatja fel. Dr. Mayer Antal, a Városgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a megépülő hulladékdepó még nem a beharangozott regionális hulladéklerakó, csak egy ideiglenes, amely 2-3 évre átmenetileg kielégítené az igényeket. Ez az ideiglenes depó saját beruházásukban épül majd meg. Az ingatlaneladásokból 40 millió forint bevételre számítanak, a megépítéshez azonban 100-120 millió forint szükséges. A hiányzó összeget hitel- felvétellel fogják pótolni. Sokakban felvetődött, mi van akkor, ha a gyepmesteri telepre találnak az elsők között vevőt, mert akkor addig hol biztosítja az önkormányzat a kötelező állat-egészségügyi feladatok ellátását? Dr. Mayer Antal elmondta, hogy addig természetesen nem adják át a vevőnek a gyepmesteri telepet, míg Kisfáiban az újat nem tudják megnyitni. Egyébként a napokban a gyepmesteri telep mellett meghirdetett két ingatlan már elkelt. Kozák Imre, az ideiglenes hulladékdepó beruházásának szakmai főmérnöke arról számolt be, hogy szeretnék már az idén megkezdeni a beruházást, amely előreláthatólag a jövő év második felében lenne kész. A hosszabb távú megoldást jelentő kecskeméti regionális hulladéklerakó megépítéséhez azonban nagyon sok pénz kell, mert a tervezett költségek meghaladják az egymilliárd forintot. Ennek a pénznek az előteremtése érdekében folyamatosan nyújtanak be pályázatokat, de hogy előreláthatólag mikor kezdődhet meg a beruházás, arra nem tudott választ adni a főmérnök. Rajnai Attila Megszüntetik a vagyonfelélést Elkészült a kecskeméti önkormányzat új vagyonkezelési elképzelése. Az írásos munkaanyag jelenleg véleményezésre van megküldve a polgármester tanácsadó testületéhez és a magisztrátus tagjaihoz. A tervezet alapkoncepciója az, hogy a város megakadályozza végre a vagyonfelélés hosszú évek óta tartó folyamatát. A vagyonkezelési reform legfontosabb eleme egy vagyonkezelő társaság létrehozása lenne. A társaság meghatározott mértékig szerződéseket köthetne, és a piaci viszonyoknak megfelelően kezelné a városi vagyont. így rugalmasabbá válnának az üzleti tranzakciók, mert ez idáig ilyen kérdésben minden esetben a képviselő- testület hozzájárulására volt szükség. Sok esetben mire a városatyák elé került egy vagyonügyi kérdés, addigra már veszített is az üzleten az önkormányzat. A vagyonkezelési reformok között megszorító intézkedések is vannak. Csökkenni fog az intézményeknél a gazdasági ügyeket intéző apparátus létszáma, de a hivatal működése is változni fog a vagyonkezelés területén. A kerekegyházi Széchenyi utca aszfaltozása több tízmillió forintos beruházással valósult meg. Ehhez az önkormányzat - amellett, hogy mélyen zsebbe nyúlt - a területfejlesztési tanácstól 4,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást és ugyanennyi kamatmentes hitelt kapott. Immár csak a padkázási munkák vannak hátra. Az út ünnepélyes átadása augusztus 19-én 15 órakor lesz. FOTÓ: PU1AI SÁRA Az ötesztendős kunbaracsi Mokaszin Kft. mindössze ötfős munkahely. Az itt dolgozóknak - no meg a bérmunkát adóknak - ennek ellenére sokat jelent. A kormánykerék-összekötök - amelyek Németországba kerülnek - varrására éves szerződésük van. A cipőfelsőrészeket, béléseket pedig egy izsáki cégnek készítik. FOTÓ: PULAI SÁRA Hétvégi piaci körkép Hosszú sorok kígyóztak a dinnyestandok előtt tegnap a kecskeméti piacon. A Budai utcán akciósán kínálták a mézédes görögdiny- nyét, kilójáért csupán 35-45 forintot kértek. A sárgadiny- nyéből is akadt bőven, formájától és fajtájától függően 70- 80 forintért mérték kilónként. A dinnyék mellett nagy sikere volt a körtének és a szilvának is. Az egészséges, nagyméretű körtéket 70-80- ért, a ringlószilvákat pedig 50- 70-ért adták. Almából is egyre több van, míg a sárgabarackból már csak elvétve találhattunk. A kopaszbarack ára sokat csökkent: egy héttel ezelőtt 80-150 forint volt, tegnap pedig csak 50-100 forint. Befőzések idején nagy keletje van a zöldparadicsomnak, az almapaprikának, a fürtös uborkának és egyéb zöldségféléknek is. Most érdemes vásárolni, hiszen kedvező áron kínálják a termékeket. Emellett nagy mennyiségben találhattunk még káposzta- és tökféleségeket is tegnap. Burgonyát 25-50 forintért, paradicsomot 70-80 forintért, míg a tölteni való paprikát 50- 100 forintért adták. A piac arculatát meghatározták a virágok is. A kardvirágot szálanként 10-25-ért, csokronként pedig 50-80-ért árulták. Az őszirózsából is több asztalon találhattunk: csokronként 50-60 forintért vásárolhattuk meg. Tegnap a következő árakkal találkozhattunk: őszibarack 50-60 Ft/kg, zeller 40-90 Ft/db, karfiol 100 Ft/kg, fokhagyma 280 Ft/kg, almapaprika 80-100 Ft/kg, sárgarépa 60- 80 Ft/csomó, gyökér 70-100 Ft/csomó, tojás 9-11 Ft/db, kukorica 10-12 Ft/cső. Fülöpházi lókötő Elkötöttek két lovat még múlt vasárnap egy turistákat fogadó, vendéglátással foglalkozó megyebeli tanya istállójából. A 400 ezer forintot érő négylábúak este hat óra tájban tűntek el a boxukból. A kecskeméti rendőrök megtalálták és őrizetbe vették azt a férfit, aki a sörényes állatok ellopásával gyanúsítható. Az illető a 29 esztendős, fülöpházi T. E. Stílfűrészt sikkasztott Sikkasztás miatt van őrizetben egy 30 esztendős kecskeméti férfi. A hírős városi rendőrök azért vitték be a kapitányságra, mert azzal gyanúsítják, hogy egy helyi kft. telephelyéről ellopott egy stílfűrészt, amelyet gondjaira bíztak.