Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-05 / 181. szám
1999. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Az ólból a vágóhídra A gazdák 1600 sertéstől szabadulhatnak meg Eddig nem kellettek. Most már viszik őket. Felvásárolják a túlsúlyos sertéseket. Fizetés 30 napon belül. Amint arról hírt adtunk, a bácskai régióban is megkezdődik a túlsúlyos sertések felvásárlása. Kedden reggel Jánoshalmán üléseztek a körzeti falugazdák. A 15 település (Mélykút, Jánoshalma, Kéles- halom, Tataháza, Mátételke, Borota, Rém, Felsőszentiván, Csávoly, Bácsbokod, Katymár, Bácsalmás, Kunbaja, Bácssző- lős és Csikéria) falugazdásza arról kapott tájékoztatót, hogy beindul a nagysúlyú hízósertések felvásárlása, az államilag garantált 193 forint plusz (Folytatás az 1. oldalról) Endre Sándor az újjáépítés terveit is ismertetve hangsúlyozta: a legsürgetőbb teendő, hogy legkésőbb szeptemberre befejeződjön valamennyi iskola, óvoda épületének helyreállítása, illetve ugyancsak őszig beköltözhessenek új otthonaikba a fedél nélkül maradtak. Az életveszélyessé vált lakásokból ideiglenesen kiköltöztetett emberek megsegítésére kompenzációs feláras áron. A túlsúlyos hízósertéseket - kivéve az anyakocákat és az úgynevezett kanlottokat - a bácskai térségben a Pick Rt. fogja felvásárolni az őstermelőktől. Az üzleti részt a helyi falugazdászok irányítják, tehát az őstermelőknek náluk kell mielőbb jelezni. A fizetés 30 napos határidő leteltével postán történik. Az őstermelők a leadott sertés után a mérlegelési díjat és az állatorvosi költséget kell, hogy fizessék. Az említett településeken - a falugazdászok adatai alapján - 1600 túlsúlyos sertés várakozik értékesítésre - nyilatkozta lapunknak Nagy István, Kunbaja falugazdásza. Berki Erika az érintettek anyagi körülményeitől függően több elképzelést dolgoztak ki. A felajánlásokból, a megyei és helyi önkormányzati támogatásokból hét család már megkapta a gyorssegélyt, további hat pedig rövidesen megkapja. A megyei közgyűlés elnöke a károsultak megsegítésére felhívást tett közzé, melyet holnapi számunkban közlünk. Faluszépítés Fülöpjakabon Faluszépítési akciót tartanak augusztus 7-én, szombaton délelőtt Fülöpjakabon - tájékoztatta lapunkat Csáki Béla polgármester. A szépítési akció keretében a helybeliek rendbe teszik a falu központját, a parkot, az intézmények környékét, valamint a temetőt és az előtte lévő parkolót. A tervek szerint a parlagfüvet is kiirtják a dűlőutak mentén. GAZDASAROK Több rebarbarát tőosztással Augusztus a legalkalmasabb arra, hogy a rebarbarát tőosztással szaporítsuk. Ez a nagyméretű, zöld színről pirosra váltó levelekből álló növény egyre elterjedtebb nálunk is. Nagyszüleink idejében vaskos, lédús levélnyeléből zamatos, rendkívül kellemes ízű befőttet készítettek vagy lekvárt főztek. Ezeket a 30-40 centiméter hosszú, hüvelykujj vastagságú szárakat a nyáron gyakran lehetett, és még ma is lehet látni a bajai, bácsalmási, kalocsai, mélykúti és jánoshalmi piacokon. A lila színű levélnyelek (az almáéhoz hasonló összetételű) nagy mennyiségű amino- savat és gyümölcscukrot tartalmaznak. A rebarbara kedveli a párás, csapadékos időjárást, a hűvös, árnyas helyet. Fejlődéséhez nincs szükség tűző napra, tehát a szőlőlugas alatt vagy a gyümölcsfák árnyékában is jól fejlődik. Gyökérzetéhez viszonylag kevés érett szerves trágyát kell juttatni. Ültetés előtt 10 négyzetméterre legfeljebb egy mázsát, azután pedig minden 3. évben, októberben 20-30 kilót. Magról is szaporítható, de leginkább tőosztással szokásos, általában augusztusban. A levélnyeleket a levéllel együtt tövig szokás levágni. Mielőtt piacra vinnénk, a levelet is eltávolítjuk. A háziasszonyok odahaza a rebarbaráról lefejtik a szálas külső burkot, és csak a lágy szárat vágják 2-3 centiméteres hen- gerecskékre. Minden bokor közepén 1-2 rügyet kell meghagyni gyökerestől. Általában 4-felé osztható egy-egy rizóma. A leválasztott töveket árnyékos, száraz helyen tároljuk októberig vagy a kora tavaszi ültetésig. Amennyiben nagyobb mennyiségben kívánjuk .termeszteni, a tő- és a sortávolság 80-100 centiméter legyen. A gyökérképződményeket ne ültessük túl mélyre - legfeljebb 15 centiméterre -, a furatot locsoljuk be, és borítsunk rá komposzttal kevert földet 2-3 centiméter vastagon. A gyorsan bokrosodó rebarbara májustól júliusig hajlamos virágszárba szökni. A virágkezdeményeket távolítsuk el. így több levelet hajt, erőteljesebben fejlődik. Király László Szélmalmot vett a francia tanár GYORSHÍREK Kórházak A pálmonostori malom olyan, mint a nő - vallja Guillon úr kapcsolata? (Folytatás az 1. oldalról) A pálmonostori szélmalom évtizedekig a Bagi családé volt. A második világháborúban alkatrészeit, csapágyait, szíjait elhordták, ám Bagi Ferenc még így is húsz évig működtette. Végül a malom a helyi téesz tulajdonába került és teljesen tönkrement. A rendszerváltást követően a Bagi család visszakapta korábbi földterületeit, a malmot azonban nem. Senki sem tudja, hogyan, de a rendezetlen tulajdonjogú malom híre eljutott a franciaországi Tonnerre- be is, így szerzett róla tudomást Alain Guillon. A legényember számtantanár édesapjával azonnal útra kelt és addig nem nyugodott, amíg meg nem találta az erdő mélyén rejtőző malmot. Csakhogy hiába akarta azonnal megvásárolni. A malom ugyanis hivatalosan sehol sem szerepelt. A bonyolult helyzetet kétéves huzavona után végül is Laczkó Róbert polgármester oldotta meg, s a düledező épület 200 ezer Alain Guillon, az új tulajdonos. Együttműködést keres a ceglédi és a nagykőrösi kórházakkal a kecskeméti megyei kórház és annak fenntartója, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat. Az ezt kezdeményező levelet, amelyet Endre Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Nemes János, a kórház főigazgatója írt alá, a két város polgármesterének és a kórházak vezetőinek postázzák a kecskeméti megyeházáról. Egyelőre még nem tudni, konkrétan milyen formában ölt testet az egymáshoz közel lévő kórházak együttműködése, ugyanis a levél első lépésben a kapcsolat- felvételt célozza e témában - tudtuk meg a megyeházán. Tény, hogy a 30 kilométeres távolságon belül lévő három egészségügyi intézmény munkájának összehangolása bizonyos területeken nem irracionális ötlet. Gránát az árokban Egy életre szólóan beleszeretett Guillon úr és az édesapja a régi malomba. Az épület az övéké. Kezdődhet a felújítás. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS forint ellenében a francia tanár tulajdonába került. Alain és nyugdíjas édesapja, Joel már elkészíttette a felújítási terveket és megrendelte a szükséges faanyagot. Úgy tervezik, iskolakezdésig befejezik a malomszerkezet felújítását, a külső és belső kőművesmunkát viszont csak jövőre kezdik el. Alain Guillon szerint „A malom olyan, mint a nő. Elég egyszer látni, és életre szólóan beleszeret az ember.” Éppen ezért mielőbbi vágya, hogy végre felújítva lássa a régi malmot. Azt viszont semmiképp nem szeretné, ha „a francia malmának” neveznék. A malom maradjon a községé, és idegenforgalmi látványosságként szolgálja Pálmonostora fellendülését. Ezzel az elképzeléssel Bagi Ferenc és Laczkó Róbert polgármester is tökéletesen egyetért. Szász Andres Egy simontornyai családi ház gázbevezetési munkálatai során a közműárok ásásakor aknavető gránátra akadtak a munkások. A robbanószerkezetet a Magyar Honvédség tűzszerészei kedden hatástalanították, majd megsemmisítették. A második világháborúból itt maradt szerkezet negyven deka robbanóanyagot tartalmazott, amely negyven-ötven méteres körben okozhatott volna I“ M .pusztítáát. Bajusz Péterné évtizedekig vezette a könyvtárt és a művelődési házat Soltvadkerten. Köz- megelégedésre. Szeptember 1- jétől mégsem ő igazgatja az intézményeket. A soltvadkerti képviselők keddi ülésükön döntöttek arról, hogy szeptember 1-jétől Gillichné Sütő Annamária vezesse a városi könyvtárt és a művelődési házat. Az előzetes szakértői vélemény szerint Bajusz Péterné pályázati anyaga hiányos volt, nem felelt meg a kiírásban foglalt követelményeknek. így a képviselők elé előterjesztésként az a javaslat került, hogy szeptember 1-jétől a másik pályázó, Gillichné töltse be az igazgatói állást. A szavazáskor 10 igen és 1 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot a városatyák. A téma zárásakor - az ülésről telefonhívás miatt távozó és a szavazásból így kimaradó - Berkecz László polgármester méltatta Bajusz Péterné több mint két évtizedes kiváló munkáját. Rokon kislányt ölt a kamasz (Folytatás az 1. oldalról) Az édesanya, aki egyedül neveli két gyermekét, éppen bátyai rokonainál tartózkodott. Kedden délelőtt elment bevásárolni és megkérte az otthon lévő rokon fiút, hogy vigyázzon a kislányra. H. Rolandot azonban zavarta televíziózás közben a kislány sírása, s hogy elhallgattassa, ütlegelni kezdte. Amikor a kislány már csendesen nyöszörgött, zavartalanul nézte tovább a televíziót. A fiú később észlelve, hogy a kisgyermekkel valami baj van, kivitte az udvarra az ablak alá. Elmondása szerint azért, hogy hátha a levegőn újraéled. Az időközben hazatérő édesanyának viszont azt mondta, hogy a kicsi kiesett a tanya udvarára az ablakból. Az édesanya azonnal orvoshoz vitte a kislányt, de már késő volt. Az igazságügyi szakértő jelenlétében történt boncolás megállapította, hogy a kicsinek az ütlegelés következtében több bordája eltörött és a mája is súlyosan megsérült. A kamasz fiú kihallgatása után halált okozó bántalmazás miatt őrizetbe veszi a rendőrség. A tucatnyi települést felölelő Tiszazug óvodáinak, iskoláinak megtartása, fejlesztése és a tehetséges gyerekek továbbtanulásának támogatása lesz a témája annak a fórumnak, amelyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának elnöke tart augusztus 10-én, kedden reggel 9 órakor a tiszainokai polgármesteri hivatalban. A fórumon a tiszazugi települések polgármesterei is részt vesznek. BÚTORBOLT A német bútorok üzlete 600 m2-en Kecskemét, Halasi út 12. (Parkettagyár mellett.) g Nyitva: H-P: 9-18; Szó: 8-12 óráig. Tel.: 76/329 888 3 JOKER Asztal-akció! Márvány, fenyő, üveg, csempés, stílasztalok széles választéka. asztal Rusztikus Koaszta Márványasztal Üvegasj Rendkívül kedvező árakon hatalmas választékkal várjuk kedves vásárlóinkat. Gardróbszekrények, hálószobaszekrények, modern és rusztikus szekrénysorok, fenyőbútorok, dohányzóasztalok, komódok, íróasztalok, kisbútorok, sarok-ülőgarnitúrák és egyéb bútorok nagy választékával várjuk kedves érdeklődőinket. Augusztus [2 vonal gw: m emitelNet Internet-csomagok 1 -tői ÁRZUHANÁS az Emitel Rt.-nél 180.000 Ft I áfa helyett 125.000 Ft + áfa Felfedező (10 óra) Kalandozó (50 óra) Világjáró (korlátlan) Nyílt csomag: előfizetés nélkül 1.800 Ft/hó + áfa helyett 4.800 Ft/hó í- áfa helyett 1.200 Ft/hó + áfa 4.000 Ft/hó + áfa 6.500 Ft/hó + áfa 9.700 Ft/hó ■‘r áfa helyett 3 Ft/perc + áfa helyett már 2 Ft/perc + áfa áron szörfözhet a világhálón. További információért tárcsázza az Emitel Rt. ügyfélszolgálatát az ingyenesen hívható 184 -es telefonszámon! (34721) * Uj igazgató a könyvtár élén Terítéken Tiszazug jövője 1,3 milliárdos a belvízkár