Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-30 / 201. szám
1999. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ SPORT 9. OLDAL Nem szabad letenni a hajtószárat Szakmai mérlegen a VIII. Kettesfogat-hajtó Világbajnokság Szegedi Gábor, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa versenyzője rutinos versenyzőnek számít, ezúttal mégsem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét. Nem sikerült igazán a feladatra alkalmas fogatot összeállítania, de talán nem ez volt az utolsó világbajnoki szereplése. FOTÓK: BANCZIK RÓBERT A remélt magyar sikerrel fejeződött be a Vili. Kettesfogat-hajtó Világbajnokság Kecskeméten, hiszen egyéniben és csapatban Is hazai siker született. Sőt Nyúl Zoltán személyében egy megyebeli (Lajosmizsei LK) hajtó is a dobogóra küzdötte fel magát. De volt ennek a vb- nek egy másik megyebeli vonatkozása is, mégpedig az, hogy Muity Ferenc, aki 1978-ban a IV. Négyesfogat-hajtó Világbajnokság bronzérmese volt, ezúttal kecskeméti szakemberként segítette a válogatott felkészülését.- Szakmai szempontból milyen volt a kecskeméti világbajnokság? - kérdeztük az egykori kiváló hajtót, a válogatott jelenlegi vezetőedzőjét.- Szinte minden tekintetben látványos volt a fejlődés, és ez azt eredményezte, hogy Kecskeméten egy magas színvonalú világbajnokság részesei lehettünk.- Minek tulajdonítható, hogy a magyarok megtanulták a díjhajtást, amely miatt a riesen- becki világbajnokságot kivéve szinte mindig hátrányból kezdték a maratonhajtást?- Ezt a sportágat csak akkor lehet eredményesen művelni, ha sok munkát fektetnek bele. Nekünk erre minden lehetőségünk megvolt az edzőtáborban, és ezt ki is használtuk. Reggel 8 órától este 19-ig bakon voltak a hajtók, ami sokszor nem aratott osztatlan elismerést, de én ebből nem engedtem, és ne tűnjön szerénytelenségnek, de az eredmények engem igazolnak.- Azt tapasztaltam, hogy a korábbi versenyekhez viszonyítva harmonikusabban mozogtak a fogatok, kidolgozottabb hajtási módokat láttunk az egész magyar mezőnytől. Ez minek tulajdonítható?- Két évvel ezelőtt, amikor megbíztak a fogatok felkészítésével, azt mondtam: nem igaz, hogy a magyarok elfelejtettek hajtani. Ebbe nem lehet belenyugodni, hogy mi az első versenyszám után a mezőny közepén kullogunk. Akkor készítettem egy programtervet, amely a következetes és kemény munkára épül. Ezt azóta igyekszem betartatni és betartani.- Az edzői módszereit végül is az eredmények igazolják, ami nem csak a díjhajtásban, de az akadályversenyben is kifejezésre jutott. Milyen összefüggés van a két hajtási mód között?- Mindkettőhöz kimunkált hajtás kell. A hivatalos pálya 60-70xl20-as, ezzel szemben én 60x40-est építettem a hajtók- nak az edzőtáborban, amiért volt is morgolódás, de meg kellett csinálni. A fogathajtást az autóvezetéshez hasonlítanám: ha sok ezer kilométer van a vezető mögött, rutinosan vezet. Ellenkező esetben pedig bizonytalan, nagyobb százalékban van benne a hibázási lehetőség.- A rutinos hajtás azért még nem minden magyarra volt jellemző az akadályhajtásban. Ennek mi volt az oka?- Ez a versenyszám idegileg nagyon igénybe veszi az embert, s van, aki nem bírja a feszültséget, mert egy verőhibán elúszhat minden. Ez a lovakra is átragad. Dallos Andor lovait például Bozsik Jóska melegítette be az akadályhajtás előtt, és ez más szárkezelést, hajtási módot jelent, aminek meg is lett a negatív következménye. TanulMuity Ferenc Nyúl Zoltán, a megye büszkesége, aki az összetett egyéni versenyben világ- bajnoki bronzérmet szerzett. ság, hogy nem az edző s a ség- hajtó dolga a fogatot hajtani. A ló rögtön észreveszi, ha a hajtón kívül más fogja a gyeplőszárat.- A maratonhajtás magyar számként került a köztudatba. Mi a véleménye a látott teljesítményekről?- A nemzetközi visszajelzés nagyon jó: a pálya, az akadályok és azok elhelyezése is kifogástalan volt. Ami a hajtókát, fogatokat illeti: a lovak idomí- tottsága hűen visszaköszönt az eredményekben. Az egykori magyar számból már nemzetközi lett, ezért csak erre nem lehet építeni. Mind a három versenyszámból kifogástalanul fel kell készülni annak, aki eredményt akar elérni.- Ami az eredményeket illeti, igazán nem panaszkodhat, hiszen Lázár Zoltán riesenbecki egyéni aranyérme után a kecskeméti világbajnoki címek (egyéni és csapat) mellett az ezüst- és bronzéremhez is van némi köze. Ezek után edzőként hogyan tovább?- Szeptember első hétvégéjén magyar bajnokság, két héttel később országos hajtóderbi lesz Izsákon, azt követően pedig megkezdjük a felkészülést a jövő évi egyes- és négyesfogathajtó világbajnokságra. Ebben a sportágban nem lehet megállni. Aki lépést akar tartani a fejlődéssel, annak nem szabad kiengedni a kezéből a hajtószárat. Banczik István TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Sakkünnep volt Kecskeméten Igazi sakkiinnepet varázsoltak a résztvevők Kecskemét főterén. SAKK A Hírős Hét Fesztivál rangos eseménysorának üde színfoltja volt a Napsugár Szabadidősport Egyesület által rendezett, augusztus 20-i, főtéri sakkverseny, amelyen nyolc nemzet 112 sakkozója tisztelgett az államalapító Szent István király emléke előtt. A ceremónia csúcspontját a helyezettek és különdíjasok hintós felvonulása jelentette a hírős város fényárban úszó utcáin. A vezérforgaton a korhű jelmezbe bújtatott „királyi pár”, az Erdélyből érkezett Müller Enikő és a helyi illetőségű nemzetközi nagymester, Grószpéter Attila foglalt helyet. A késő estébe nyúló színpadi díjkiosztón Sugár György, a Napsugár SE elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntőjét követően dr. Szécsi Gábor polgármester a szépszámú publikum ovációja közepette adta át az ajándékokat. A sok-sok támogató jóvoltából közel félmülió forint értékű tárgyjutalom került szétosztásra a 42 díjazott között, valamint minden résztvevő frissen sült cipóval térhetett haza. Végeredmény, férfiak: 1. Grószpéter Attila, Kecskemét 8, 2. Kaján István, Jugoszlávia 7,5, 3. Farkas Tibor, Jugoszávia 7, 4. Marosi Csaba, Kecskemét 7, 5. Turzó Attila, Kecskemét 7, 6. Bogumil Pavel, Oroszország 7 ponttal. Nők: 1. Müller Enikő, Románia 5,5, 2. Rendi Éva, Románia 4,5, 3. Bartha Ágnes, Románia 4,5 ponttal. KARATE Viktor egy jól irányzott mozdulattal határozottan fejbe rúgta ikertestvérét, Gergelyt, és máris indulhatott a jutalomért. Ami ez esetben nem volt más, mint a magyar bajnoki aranyérem. A nézők mindezt Szentesen, az ifjúsági és junior kyokushin karate magyar bajnokság döntőjében tekinthették meg, ahol a végső ösz- szecsapáson két bajai karateka, a tavalyi bajnoki döntő két résztvevője lépett tatamira. Tehát az ikrek. Kém Róbert kétdanos karatemester immár méltán hires párosa: Görcs Gergely és Görcs Viktor. Tavaly Gergely szerezte meg a bajnoki címet, akkor a bírók őt látták jobbnak a nála öt perccel idősebb Viktornál. Idén Görcs Viktor visszavágott. Fejbe kólintotta, majd megfosztotta trónjától az öccsét. A döntő után madarat lehetett fogatni Kém Róbert edzővel. A kétdanos mester fülig érő mosollyal azt bizonygatta, hogy ilyenkor már nincs tudathasadásos állapotban, hozzászokott a testvérharchoz. Sőt azt is biztosra veszi, hogy ennél kellemesebb döntőt egyetlen tréner sem képes elképzelni magának. Mert ugyebár a máskor hatalmas tétet - azért mégiscsak az országos bajnoki címért küzdenek a felek - el lehet felejteni, hátra lehet dőlni a székben, és élvezni a látványt. Ő például a döntő előtt magához rendeli két tanítványát, és kiadja az ukázt: - Gyerekek, a bajnoki cím és az ezüstérem ismét a Jis Sen Kaikan Baja hímevét öregbíü. Hogy őszinte legyek, nekem tökmindegy, melyikőtök lesz a bajnok. Ne felejtsétek el: egy a lényeg, a családban marad. Lőrinczi Csaba KÉZILABDA Alaposan felbosszantották a jugoszláv extraligás Sintelon csapatát a Kiskörös KKC férfi kézilabdázói, amiért a pénteki edzőmérkőzésen 27-24-re legyőzték őket. A jugoszláv bajnokság ezüstérmese másnap a Kofruct-Eckerle Kupán ugyanis megmutatta, mekkora a különbség a szerb élmezőny, illetve a magyar középcsapatok tudása között, és magabiztosan megnyerte a tornát. A kiskőrösi kék-fehérek a pénteki edzőmecs- csen parádés játékkal lepték meg a jugókat, akik ugyan többnyire vezettek az első játékrészben, de Csermákék egyenlítettek a szünet előtt (12-12). A folytatásban a kiváló formában lévő válogatott Bendó Csaba vezérletével - a szélső tíz gólt szerzett a meccsen, míg a másik szélső, Farkas Roland nyolcat - a második félidőben átvette a vezetést, és némi meglepetésre legyőzte a 11 válogatott kerettagot számláló Sintelont. Szombaton közel ezren figyelték a sportcsarnokban a Kofruct- Eckerle Kupa küzdelmeit, ahol az első találkozón a Sintelon gólzáporos mérkőzésen 38-23-ra verte az NB I-es Ózdi KC csapatát. A mezőny legeredményesebbb tagja a jugoszláv válogatott beállósa, Nikolic Ratko volt, aki 9 gólt szerzett, míg a túlodalon Ördögh nyolcszor talált az ellenfél kapujába. Az ózdiakra a következő meccsen is méretes zakót szabtak. Kolics János tanítványai voltak ezúttal a szabómesterek, s Feke- téék 28 góljára csak 19-cel válaszoltak a vendégek. A szünetben is a körösiek vezettek 13-9-re. A fordulás után fokozatosan elhúzott a Kofruct, a 46. percben már 22-14- re vezettek. A körösiek góljait Fekete (6), Farkas és Bendó (5-5), Csermák (3), Makai, Németh, Fenyő (2-2), Juhász I., Kun és György (1-1) szerezték. A kiskőrösiek kézdőhetese általában így festett: Tetyák - Bendó, Németh, Fekete, Juhász I., Fenyő, Farkas. A cserék: Nagy (k), György, Csermák, Makai, Juhász G., Kun, Hangya. (A sérüléssel bajlódó Szergej Tolsztih a torna mérkőzésein nem léphetett pályára.) A kupa sorsát eldöntő Kiskőrös - Sintelon meccsen alig lehetett ráismerni a Kurtes Zoran edző által dirigált jugoszláv csapatra. Félelmetes iramban kezdtek a vendégek, és 15 perc elteltével már 10-4-re vezettek. A félidőig tovább nőtt Krivokapicék előnye (10-17). A fordulás utáni negyedórában folytatódott a jugoszláv kézilabda- show, hiszen a Sintelon 10 góljára csak Fekete László két találata volt a válasz (12-27)1 A hajrában Bendó hatszor villant meg, de ez már csak szépségtapasz volt a 34-22-es Sintelon-győzelemmel végződő találkozón.-Az eredményhirdetéskor így nem volt meglepetés, hogy a torna kimagaslóan legjobb csapatának, a Sintelonnak játékosai nyertek minden különdíjat. A legjobb kapus Saric Daniel, a legjobb mezőny- játékos Golic Nebojsa, a gólkirály (16 góllal) Nikolic Ratko. A legjobb hazai játékosnak felajánlott díjat megosztva ítélték oda Fekete Lászlónak és Bendó Csabának. T. K. TRIATLON 15. SporTolna triaüonfesztivál, egyben korosztályos országos bajnokság, Fadd-Dombori. A Mogyi Triaüon SE Baja sportolói egy magyar bajnoki címet, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Egyéni újonc korcsoport, fiúk: 2. Fal- dum Gábor, 9. Konkoly Balázs, lányok: 2. Heckenberger Laura, 3. Nagy Mariann. Gyermek kcs., fiúk: 10. Csengő Tamás. Serdülők, fiúk: 5. Szőke Tamás, lányok: 4. Koch Renáta, 10. Kubatov Ágnes. Juniorok, fiúk: 8. Bajai Péter, lányok: 5. Vértesy Zsuzsanna. Csapat, serdülők, lányok, magyar bajnok: Mogyi Triatlon Sportegyesület Baja (Koch Renáta, Kubatov Ágnes, edző: Borbély Miklós, Pass Ferenc). Váltóverseny, nők, 50 év alatti összéletkor: 1. Mogyi Triatlon SE Baja (Vértesy Zsuzsanna, Borsó- di Éva, Koch Renáta), 100 év feletti összéletkor: 1. Mogyi Triatlon SE Baja (Kubatov Ágnes, Weidinger Julianna, Faldum Gábomé), férfiak, 50-100 év közötti összéletkor: 7. Mogyi TSE Baja (Bajai Péter, Thuránszky Balázs, Kovács Krisztián). Egyéni futam (táv: 1 kilométer úszás, 30 kilométer kerékpározás, 7 kilométer futás): 2. Bálint Zoltán. Edzők: Borbély Miklós, Pass Ferenc. Koch Renáta A akker-plus kft M #Cjker Tüzelő- ős építőanyag kis- és t ü Z é p nagykereskedelem MÉG MINDIG TART RENDKÍVÜLI FERROBETON VASBETONGERENDA-AKCIÓNK! E7-24 E7-30 E7-36 E7-42 E7-48 E7-54 E7-60 E7-66 művi művi művi művi művi művi művi művi bruttó ára bruttó ára bruttó ára bruttó ára bruttó ára bruttó ára bruttó ára bruttó ára 2.813 Ft helyett 3.463 Ft helyett 4.113 Ft helyett 4.763 Ft helyett 5.413 Ft helyett 6.100 Ft helyett 6.750 Ft helyett 7.400 Ft helyett EB 60/19-20 födémbéléstest bruttó művi ára: 1.997 Ft 2.458 Ft 2.920 Ft 3.381 Ft 3.843 Ft 4.331 Ft 4.793 Ft 5.254 Ft 110 Ft/db Bővebb információt a kiskőrösi 78/413-955telefonszámon.