Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-04 / 180. szám

KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula---------­Á tvették felszerelésüket és ezzel megkezdték tevékenységüket Kecskemét környékén a mezőőrök. A polgármesteri hivatal kötelékébe tartozó mezőőri szolgálat öt fővel kezdett dolgozni, felszerelésükhöz pedig motorkerékpár, távcső, mobiltelefon és fegyver tartozik. A Yamaha robogók egyébként a japán postásoknak is kedvelt munkaeszközük. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT A járdán nincs pedál Strandszépét választanak Kecskeméten a Széktói stran­don tovább folytatódnak a va- kációs programok. Augusztus 6-án, pénteken 15 órától medencehoki-baj- nokságot rendeznek, amelyen 5 plusz 1 fős csapatok vehet­nek részt. Szombaton 14 óra­kor medence-streetball baj­nokság lesz, ahol 3 plusz 1 fős csapatok jelentkezhetnek. Délután öt órakor pedig meg­választják a strand legszebb lányát. A versenyen csak 18 éven felüliek vehetnek részt. Vasárnap is várják az érdeklő­dőket: 15 órától strandivagány összetett versenyt rendeznek. A részvétel a versenyeken a diákoknak ingyenes, a felnőt­teknek pedig 100 forint. A be­lépődíjakat azonban minden­kinek meg kell váltania. Miért nem lehet a járdán bi­ciklizni? Mert nincs rajta pe­dál - mondja a régi vicc. En­nek ellenére rengeteg panaszt kap lapunk, hogy a járdákon szélsebesen suhannak el ke­rékpárosok a gyalogosok kö­zött. Lapunk utánajárt, hogy miféle hivatalos szankciók lé­teznek a járdán ámokfutó bi­ciklisek ellen. A kecskeméti képviselő-tes­tület hosszasan vitázott évek­kel ezelőtt azon, hogy lehes­sen-e a főtéren biciklizni. A főtér műemlék jellegű, ezért úgy döntöttek, hogy nem fes- tegetik és táblázzák össze a teret, hanem jelölések nélkül engedélyezik a központon ke­resztüli kerékpározást. Ké­szültek kerékpárutak is és vannak olyan járdák, amelyek egyik fele kerékpárútnak mi­nősül. A legtöbb járdán per­sze nem lehetne biciklizni. Szabó Jánosné, a kecskemé­ti rendőrkapitányság közle­kedési alosztályvezetője el­mondta, hogy a járdán törté­nő kerékpározás alacsonyabb bírságkategóriájú szabálysér­tésnek minősül. Ennek ellené­re nehéz végrehajtatni, mert a járdán száguldozók főként fi­atalkorúak. Van rá eset, hogy feljelentést továbbítanak az önkormányzat gyámügyi osz­tályához, de ez nem jellem­ző. A nyáron megerősített gyalogos rendőri szolgálat tagjai leginkább szóban fi­gyelmeztetik a nem megfele­lő helyen kerékpározót. Túl az iskolai vakáció felén azon­ban szerencsésnek mondható az idei nyár, mert feljelentés­sel járó gyalogos-kerékpáros baleset ez idáig nem történt Kecskeméten. HuUadéktűz az erkélyen Keresnek egy piros Audit Fényes nappal elloptak egy Au­di 80-ast Kecskeméten, az egyik nagy bevásárlóközpont elől. A jármű 2 millió forintot ér. Színe piros, rendszáma ASZ-JZ-97. A kocsi után egyéb­ként egy német állampolgár­nak fájhat a feje. Papírhulladékait égette teg­nap egy férfi az erkélyen Kecskeméten. A tűz átterjedt az erkélyen tárolt bútorokra is. A Teleki Pál téri házhoz a szomszédok hívták ki a tűzol­tókat, mert a lakók nem tud­tak bejutni a második emeleti lakásba. A tűzoltók láttán azonban a tulajdonos is elő­került, aki mindvégig ott­hon tartózkodott. Az apró tü­zet gyorsan eloltották. A tu­laj pedig megígérte, legköze­lebb papírhulladékjait leviszi a szeméttárolóba. A ladánybenel Békl Mlhályné Juci néni is bemutatkozott míves alkotásaival a falunapokon. Térítői, gallérjai, hímzései szemet gyönyőrködtetőek. FOTÓ: PULAI SÁRA Sok gépjárművet íratnak át (Folytatás az 1. oldalról) Az eredetvizsgálat bevezeté­se óta eltelt egy hónapban pedig 1574 gépjárművet írat­tak át, amely több mint a kétszerese a korábbi havi át­lagnak. Szűcsné dr. Boros Mária, a Kecskeméti Rendőr- kapitányság igazgatásrendé­szeti osztályvezetője lapunk­nak elmondta, hogy tervezik a mindennapos gépjármű-ügy­intézést, amelyet előrelátható­lag szeptember 1-jével vezet­nének be. Még mindig rengetegen nem tudják, miért van szük­ség az eredetvizsgálatra és az meddig érvényes - mondta az osztályvezető. Sokan azt hi­szik, hogy a tanúsítvány átru­házható, így vannak, akik a ta­núsítvány fénymásolatával je­lennek meg az átírásnál. Pedig ha egy hónapon belül több­ször is átíratnak egy autót, ak­kor bizony minden alkalom­mal újra el kell végezni az ere­detvizsgálatot. A tanúsítv^ny- nyal ugyanis a tulajdonos egy csonkolt sarkú forgalmi lapot is kap, amelyet az átíráskor a hatóság elvesz, ezért önmagá­ban a hatósági bizonyítvány tovább már nem használható fel. Az új átírási rendszer so­rán az előzőekhez képest több adatot is nyilvántartásba vesz­nek, ezzel valamivel lassult az ügyintézés ideje. Bejegyzésre kerül a gépjármű sebességfo­kozata, teljesítménye, és hogy rendelkezik-e katalizátorral. Az eredetvizsgálatok során ed­dig a legtöbb gépjármű nem kapta meg az „A” minősítési jelet, amellyel a teljesen rend­ben lévő gépjárműveket minő­sítik. A gépjárművek nagy ré­sze „B” minősítést kap, amely azt jelenti, hogy korrózió, sé­rülés, javítás látható a motor vagy az alvázszám valamelyik karakterén. Ezeket a hibákat a közlekedési felügyelet is re­gisztrálja, és feltüntetik a for­galmiban is. Sajnos sok gépjárművet „b” jellel kellett ellátni a hatósági vizsgálat során. Ez a bűncse­lekményre utaló minősítés je­le. febben az esetben a bűnügyi osztály vizsgálatot indít, hogy ki, mikor, és milyen célból vál­toztatta meg a gépjármű adata­it. A legtöbb esetben ez már nem deríthető fel, ezért kiállít­ják a forgalmit, de az autó törzskönyvet nem kaphat. Ez­által pedig a piaci értéke nagy­mértékben csökken. Rajnai Attila Az örömbe üröm is vegyült Somló, Pa-Dö-Dö, Cipő. A sztárok nem tehetnek semmiről, ők tették a dolgukat. Több ezer embernek szereztek felejt­hetetlen élményt. FOTÓ: B, R.-K. J. Több mint tízezer ember­nek Jelentett felejthetet­len élményt a vasárnapi főtéri koncert Kecskemé­ten. Az OTP-partln neves popsztárok élő koncer­ten léptek fel. Az örömbe azonban némi üröm Is vegyült. Sok olvasónk is panasszal for­dult szerkesztőségünkhöz, hogy vasárnap este a hangza­var szinte lehetetlenné tette a szentmisék megtartását a fő­téri templomokban. A zene miatt nem lehetett érteni a pap szavait. Az üggyel kap­csolatban megkérdeztük Far­kas Lászlót, a kecskeméti fő­plébánia plébánosát, érseki helynököt is. Elmondta: felhá­borító az, ami vasárnap este volt. Sem 18 órakor a Nagy­templomban, sem fél órával később, a Barátok templomá­ban nem tudták zavartalanul megtartani a miséket. Hétfőn rögtön levelet küldött a pol­gármesternek, amelyben tilta­kozását fejezte ki a hangos zene miatt. Nem is igazán a zenés műsorok ellen tiltako­zik az egyház, hanem azt ké­ri, hogy a misék idején vala­milyen csendesebb műsorszá­mokat szervezzenek, például vetélkedőket. Farkas László elmondta: az előző önkormányzati ciklus­ban is jelezte az akkori polgár- mesternek a kérését, misze­rint egyeztessék érdekeiket. Nem szabad, hogy a város hí­vő embereit akadályoztassák vallásuk gyakorlásában. A vá­lasz azonban csak két hónap után érkezett meg, miszerint nincs arra önkormányzati ha­tározat, hogy megtiltsák eze­ket a programokat. Az érseki helynök szerint azonban az egyházakról szóló törvény magasabb értékű, mint egy nem létező önkormányzati határozat. A törvény pedig ki­mondja, hogy mindenkinek joga van hitét a közösségi szentmiséken kinyilatkoztat­ni. Farkas László szeretné, ha végre egyezségre jutnának a városvezetéssel, és a követke­ző alkalmakkor figyelemmel lennének a szentmisék idő­pontjára is. Sebestyén Hajnalka Vízközmű-társulat alakult Megtartotta alakuló ülését az el­ső Kecskeméti Vízközmű-társu­lat. Létrehozásával könnyebbé válik majd a vízközmű-építések lakossági hozzájárulásának a pénzbeszedése. Eddig egy hónap állt rendel­kezésre, hogy a vízközmű-épí­tésekhez szükséges önerő teljes összegét előteremtsék az érin­tettek. Voltak esetek, amikor néhány ember hozzájárulásá­nak a hiánya meghiúsította a közműépítést. Ilyenkor egy év­nek kellett eltelnie, hogy a la­kók újra pályázhassanak. A tár­sulat megalakulása révén azon­ban a lakossági önrészt nem egyben, hanem havi törlesztő­részletekben kell az érintettek­nek kifizetniük, mert a társulat - mint jogi személy - kedvez­ményes hitel felvételére jogo­sult. A küldöttek egyöntetűen megszavazták a társulat alap­szabályát, amelyben kimond­ták: ha egy területen a lakók kétharmad része kinyilvánítja a vízközmű-építés szándékát, ak­kor az érintett területen az min­denkire egyformán vonatkozik. Az érdekeltségi hozzájárulást az ellenzőknek is be kell fizet­niük, mert közadónak minősül és ezért az hatósági úton be­hajtható. A küldöttek abban is meg­egyeztek, hogy az a közösség belügye, ha esetleg valakinek az anyagi helyzete nem teszi le­hetővé a törlesztőrészletek fize­tését és a többiek azt átvállal­ják. A társulat határozatot ho­zott arról is, hogy a kecskeméti Kőrösi-hegy és Hegedűs-köz ivóvízcsatornáját, valamint a Margit, Mezőszél, Szamos, Já­cint, Móra, Gyopáros, Jelky, Mártírok és Ungvári utcák szennyvízcsatorna-beruházása­ira a lakossági önrész nagyságá­ig hitelt vesznek fel, és azt - a pénz átadása után - a Bácsvíz Rt. ez év december 31-éig meg­építi. A társulat jelölőbizottsá­gának elnöke Farkas András, a Bácsvíz Rt. műszaki igazgatója lett. Az ellenőrző bizottság el­nökének Kohajda László önkor­mányzati képviselőt, a vízköz­mű-társulat elnökévé pedig dr. Fekete László önkormányzati képviselőt választották a kül­döttek. Kinevezésük öt évre szól. A vízközmű-társulat elnö­kének havi nettó húszezer fo­rint, a társulat könyvelőjének pedig havi nettó harmincezer forint díjazást szavaztak meg a küldöttek. A társulat pénzügyi helyzetének stabilitásáig felkér­ték dr. Szécsi Gábor polgármes­tert, hogy a működési költségek és személyi kiadások mértékéig támogassa a Kecskeméti Víz­közmű-társulatot. Ennek felvál­lalása azonban költségvetés­módosítást igényel, amelyre fel­tehetőleg az önkormányzat va­lamelyik őszi ülésszakán kerül­het sor. Rajnai Attila

Next

/
Thumbnails
Contents