Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-16 / 190. szám

1999. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Szent István-napok Kalocsán Az egyházi és világi ren­dezvények harmonikusan kapcsolódnak egybe a Kalocsán vasárnap elkez­dődött Szent István-na­pok programjai során. A főszékesegyházban Magyar- országért tartott érseki szent­mise után képzőművészeti tár­lat nyílt a városi kiállítóterem­ben, majd az államalapító és egyházszervező királyra emlé­kezve színielőadást tartottak a főszékesegyházban. A szeptember 5-éig megte­kinthető kiállításon az idei al­kotótábor háromhetes munká­jában részt vett 23 festő és szobrász művei láthatók. Az augusztus 20-án este könnyűzenei koncerttel záruló ünnepség keretében minden­nap más-más címszó alatt zaj­lanak az események. Augusz­tus 17-én, kedden a történé­szek napja lesz, amikor a ma­gyar egyháztörténetről hang­zanak el előadások a műve­lődési központ kamaratermé­ben. Augusztus 19-én, csütör­tökön a főegyházmegye napja alkalmából a délutáni órákban a nagyközönség díjmentesen tekintheti meg a páratlan érté­kek gyűjteményeit, a főszékes­egyházi könyvtárat, valamint az érseki kincstárat. Ugyan­ezen a napon Kapitány Dénes orgonaművész ad hangver­senyt a főszékesegyházban. U- gyancsak augusztus 19-én este utcabál lesz, amelynek érde­kessége, hogy az esemény fő­védnöke Bábel Balázs, a Kalo- csa-kecskeméti Főegyházme­gye érseke. A rendezvények szinte va­lamennyi napon annak a gon­dolatnak a jegyében zajlanak, hogy katolikusok és más val- lásúak, illetve a nem hívők együttesen ünnepeljék az ál­lam és egyben a kalocsai ér­sekség alapítóját, Szent Ist­vánt. A táborfalvi abc-t mint a település egyetlen nagy kereskedelmi egységét kor­szerűsíti az üzemeltető, a dabasi áfész. Az épület az augusztus 20-ai települési évfordulóra kívül-belül alaposan megújul, miközben a helyi polgárokat azért folyamatosan ellátják a napi cikkekkel. FOTÓ: PULAI SÁRA GAZDASAROK Augusztus a veteményesben Emlékeztetőül álljon itt a kezdő konyhakertészeknek, hogy augusztus második felé­ben mi mindent kell elvégez­ni a veteményesben. Fel kell szednünk a vöröshagymát. Győződjünk meg róla, hogy legalább két védőrétege meg- vörösödött. Óvatosan emel­jük meg a földet, hogy a hagymafejek ne sérüljenek. Ezután a hagymát fektessük végig a földön, és hagyjuk es­tig szikkadni. A már fony- nyadt vagy megszáradt zöld­jét semmiképp se vágjuk le. Inkább vigyük a hagymát szá­raz, szellős, de esőtől védett helyre, ahol a szára teljesen leszárad. Csak ezután válo­gassuk külön az egészséges hagymafejeket. A magszárba szökött (bugás) hagyma nem télálló, de eltartható októbe­rig. Ezt mindenképpen külön tároljuk. Szintén augusztus vége felé szüreteljük a tölteni vagy a savanyítani való, hely­re vetésből származó húsos paprikát. A fehér, zöld vagy piros húsú étkezési paprika frissen nem áll el sokáig. Mi­nél előbb el kell távolítanunk magházát. Csak ezután alkal­mas gyorsfagyasztásra. A téli tárolás másik módja a sava­nyítás. Eltehetjük a paprikát olajos vagy csak ecetes lében. A bácskaiak körében és a délvidéken a húsos étkezési paprikát bádoglemezre rakva esetenként faszénen megsü­tik. A magházától megtisztí­tott paprikát egyenletesen, ál­landó forgatással kell megsüt­ni, amíg a héja megbámul. Ezután kell levenni a bádog­lemezről. Miután kihűlt, hé­ját ügyes mozdulattal el tud­juk távolítani. Ezután a papri­ka húsa összeesik. Csomagol­junk 7-10 ilyen paprikát egy- egy zacskóba, lapítsuk 2 ujj­nyi vastagra és tegyük el a mélyhűtőbe. Télen kitűnő sa­látát készíthetünk belőle ét­olaj, ecet és sok fokhagyma hozzáadásával. Augusztus vége felé még vethető az áttelelő fejes salá­ta, a spenót, a hónapos retek, a feketeretek, valamint az ezüsthagyma (magról). Ne fe­lejtsük el a paradicsomról le- csipdesni a növénycsúcsokat, és eltávolítani a hónaljakból a meddő hajtásokat, melyek miatt apróbbak maradhatnak a bogyók. Király László Az elmúlt napokban befejeződött a csatornaépítés Kiskunhalason a Baross utcában. Az idei csapadékos időjárás már sok gondot okozott az utca lakóinak, mert nem tudott elfolyni az esővíz. Ahhoz, hogy a későbbiekben se legyen gond a környék alacsonyabban fekvő utcáiban a csapadékvíz elvezetése, a Battyhány utcai csatornarendszert is fel kell újítani, ami újabb milliókba kerül majd az önkormányzatnak. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS Hajnali rablás a benzinkútnál Tegnap hajnalban kirabol­ták a Kisszállásnál lévő Arai benzinkút kezelőjét. A tettes feltehetően egy szerb férfi volt. Az illető fél három tájban jelent meg az 53-as út melletti töltőál­lomáson. Két liter olajat kért. Majd amikor a benzinkutas há­tat fordított neki, egy nagy, pisztolynak látszó tárggyal fej­be ütötte - mondta el lapunk­nak Kozák Tibor, a megyei fő­Jogakadémia A magyar jog áz ezredfordulón címmel rendezi meg társszer­vei segítségével a TIT megyei egyesülete az idei nyári nem­zetközi jogakadémiát, augusz­tus 26-án és 27-én Kecskemé­ten. A rendezvény elnöke dr. Bodóczky László, a Bács-Kis- kun Megyei Jogászegylet elnö­ke. A program augusztus 26-án délelőtt 10.30-kor kezdődik a Tudomány és Technika Házá­ban. kapitányság hivatalvezetője. A csapás azonban nem volt elég erős ahhoz, hogy a kutas esz­méletét veszítse. A két férfi du­lakodni, birkózni kezdett. Úgy látszik, hogy a szerbül beszélő támadó erősebbnek bizonyult, ugyanis eközben sikeresen ki­vette a benzinkutas overalljá- nak zsebében lapuló kész­pénzt. A tettes a körülbelül 200 ezer forintnyi bevétellel gyalog távozott. Pár méterrel odébb va­lószínűleg beülhetett egy jár­A vaskúti önkormányzat tulaj­donában lévő héthektáros te­rület mellé további harminc hektárt szeretne megvásárolni a térségi társulás - tájékozta­tott Dancsa Bálint bajai alpol­gármester. A Felső-bácskai Hulladékle­rakó Önkormányzati Társulás elnökhelyettese az alakuló ülésén született döntésről be­számolva elmondta, a jelenlegi műbe, ugyanis a kiérkező rend­őrök nyomkereső kutyája ott el­vesztette a szagot. Az esetnek egyébként két szemtanúja is van, akik egy Barkasszal jártak éppen a kútnál a rablás pillana­taiban. Ők azonban nem mer­tek közbeavatkozni, s a rend­őröket sem értesítették. A kis­kunhalasi rendőrök minden­esetre megtalálták őket is, hogy információkat kapjanak tőlük a bűncselekményről. Kósa terület 15 évre lenne elegendő a 28 településen képződő kommunális hulladék tárolá­sára, kezelésére. Terveik sze­rint azonban a környező terü­letek megvásárlásával több év­tizedre biztosíthatnák a közel 100 ezres lélekszámú régiónak a szemét elhelyezését. így er­dősáv védhetné a községtől több kilométerre tervezett le­rakót. Szemétlerakó Vaskúton GYORSHÍREK Szőlő és bor Az augusztus 17-én kezdő­dő Hírős Hét Fesztivál kere­tében több rangos szakmai rendezvénynek is otthont ad Kecskemét. Az Erdei Fe­renc Művelődési Központ­ban augusztus 17-étől 22- éig látható a térségi kerté­szeti és élelmiszer-ipari ter­mékbemutató. A Tudo­mány és Technika Házában 1 augusztus 18-án, délelőtt 9.30- kor kezdődik a Vidék- fejlesztés ’99 című szakmai konferencia. Ugyanott au­gusztus 19-én, délelőtt 9.30- kor kezdődik az alföldi szőlő-bor konferencia. A kecskeméti városházán au­gusztus 18-án, délelőtt 10- től rendezik meg Gazdaság, kultúra, fenntarthatóság címmel az Alföld Fórum '99 című szakmai rendezvényt. Ugyanott augusztus 19-én, délelőtt 10-től idegenforgal­mi nyílt napot rendeznek. Zenés napok Immár negyedik alkalom­mal rendezik meg Apos- tagon augusztus 21-én és 22-én az országos keresz­tény könnyűzenei feszti­vált. A rendezvény kereté­ben koncerteket, evangéli­kus és református istentisz­teletet, illetve katolikus szentmisét tartanak. Vállalkozói kiállítás Az ünnepi rendezvények részeként augusztus 20- ától augusztus 22-éig ren­dezik meg Nagykőrösön a VIII. Vállalkozói Kiállítást- és Vásárt. A kiállításon a térség vállalkozói, vállalko­zásai mutatkoznak be. Az " ühnép’élyés megnyitót dél­előtt 1Ö órakor tartják a Pe- tőfi-iskolában. Az országos komondorfesztivál délelőtt 10.30- kor kezdődik, majd az Arany János Művelődési Központ és a környező tele­pülések művészeti csoport­jai lépnek pódiumra. A szí­nes programsorozat része­ként augusztus 21-én tánc­műsor, augusztus 22-én ze­nés délután is várja a nagy­kőrösi polgárokat. Vitézi eskü Kecskeméten Szombaton ünnepélyes külső­ségek közepette, katonai tisz­teletadás mellett, katolikus szentmise keretében tettek vi­tézi esküt a Bács, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun Szol­nok megyei és a szegedi vitézi cím várományosai. A szertar­táson részt vett és beszédet mondott vitéz Hellenbratt Gusztáv, a vitézi szék helyettes főkapitánya. Az eskütételt vi­téz Tiszaugi Szabó Tamás Ke- let-Magyarország törzskapitá­nya vezényelte, majd köszön­tötte az eskü tevőket. A szent­misét Marosi Izidor volt tábori Borfesztivál Nagykőrösön Augusztus 20-án Nagykőrö­sön gazdag programmal em­lékeznek az államalapításra. Bor- és gasztronómiai feszti­vált is rendeznek, melynek helyszíne a nagykőrösi Cifrá­kért lesz. Augusztus 20-án, déli 12 órakor népzene és népi tánc lesz a kezdőprogram, majd gyermek- és családi ren­dezvények követik egymást. Délután 5-kor a legendás Ist­ván, a király című rockoperá­ból ad elő részleteket Kováts Kriszta, Varga Miklós és Szo- mor György. lelkész, nyugalmazott váci me­gyés püspök celebrálta, majd meleg szavakkal üdvözölte az esküt tett leendő vitézeket. A rendezvényt színesítették a korhű katonai egyenruhában szereplő piarista diákok Szőke László vezetésével és Buda­pestről, a Bocskai díszruhában jelen lévő idős urak, akik a rend főzászlaját hozták. Au­gusztus 19-én Budapesten Jó­zsef Árpád királyi herceg, a vi­tézi rend nagymestere avatja fel a most esküt tett váromá­nyos vitézeket. Kenyeres Dénes DREHER MINTABOLT Akciós óraiak: Dreher Pils 1 Dreher Lager J 88 Ft HB Lager \ HB Pils / 89 Ft Arany Ászok: 71 Ft Kanizsai Világos: 64 Ft Kőbányai Világos: 65 Ft | Várju^ledves vásárlómat. 8 Hétfő-péntek: 7.30-15.30; Szombat: 7.30-11.30 óráig. Cím: Kecskemét, Bodzái u. 1. (Petőfi Nyomda mellett) Akciós áraink a KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK! Az áfát tartalmazzák! Tel.: 06-30/2-132-176 l^EN - Lépjen velünk a XXI. századba! 9. rész: Milyen ISDN szolgáltatásokat vehet igénybe Ön és cége? Az ISDN vonalak egyaránt használhatók telefonálásra, azaz hangátvitelre, de a sávszélesség lehetővé teszi a nagy mennyiségű adatátvitelt, sőt képanyagok továbbítását, akár videotelefonálást is. Az ISDN megrendelője - többek között - az alábbi szolgáltatásokat veheti igénybe: Hívásátirányítás "foglaltság" esetén (CFB - Call Forwarding Busy): A szolgáltatás segítségével, ha Ön éppen mással beszél, az érkező hívásokat egy másik, Ön által meghatározott számra küldheti. Hívásátirányítás "nem felel" esetén (CFNR - Call Forwarding No Reply): Amennyiben Ön az érkező hívásait nem tudja vagy nem akarja fogadni, úgy egy előre meghatározott időn túl (15 mp) Ön mint használó megteheti, hogy más számára küldi az összes érkező hívást. A szolgáltatást Ön aktiválhatja vagy törölheti. A hálózat opcionálisan értesítést küldhet (különleges tárcsahang) a CFNR aktivált állapotáról, amikor Ön hívást kezdeményez. CFB és CFNR együtt is megrendelhető, mert az aktiválás feltételei egymást kizárják. Hívásátirányítás feltétel nélkül (CFU - Call Forwarding Unconditional): A szolgáltatás használója egy másik használó számára elküldheti valamennyi, számára címzett beérkező hívását, ha ezt megrendeli. Az aktivált hálózat ebben az esetben minden beérkező hívást, minden külön feltétel nélkül az utóbb megjelölt számra irányít. CFU szolgáltatás berendezése felülírja az esetleg korábban megrendelt CFB és CFNR szolgáltatásokat. A kiszolgált előfizető az aktivált állapotról ebben az esetben is a hálózattól jelzést kaphat új hívás kezdeményezésekor. Hívásvárakoztatás (CW - Call Waiting): A szolgáltatás segítségével a folyamatban lévő beszélgetés közben egy bekopogtató hangjelzés értesíti arról, hogy Önnek újabb hívása érkezett. Ezt követően Ön eldöntheti, hogy fogadja, várakozásba helyezi (a HOLD szolgáltatás aktiválása), vagy elutasítja a hívást. Az elutasított hívást a hálózat "előfizető nem válaszol" hívásként kezeli. Hívástartás (HOLD - Call Hold): A hívástartást megrendelő előfizetőnek lehetősége nyílik arra, hogy az addig aktív hívását felfüggessze - anélkül, hogy a kapcsolat megszakadna -, majd szükség esetén visszaállítsa. A következő cikkben további ISDN-szoIgáltatásokról tájékoztatjuk Önt Találkozunk szerdán, ugyanitt Tartson velünk akkor is! A szolgáltatásról a 62/402-735, ill. a 62/402-777 telefonszámon nyújtunk felvilágosítást. (34318) # emitel Távközlési Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents