Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-13 / 188. szám

2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 1999. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK Kétségtelen, hogy Ilyenkor nyéron a kertek, lakások egyik legszebb dísze a kardvirág. A sokféle színben pompázó növény ára Is megfizethető, tehát az Is olcsón hozzájuthat, akinél nem terem meg. A szerdal bajai piacon 40 forin­tért adták szálát, és csak nagyon kevés maradt az árusoknál. Okörsütés, tűzijáték, utcabál M Ünnepi megyegyűlés Augusztus 20. Ópusztaszeren környékbeli borok igencsak megtépázott hírnevének javítá­sa jegyében telik majd. A Pető­fi téri borutcában kóstolásra is lesz lehetőség. A Luther téren - ugyancsak dr. Torgyán József miniszter közreműködésével - átadják a Kiskőrösi Borok Há­zát. Háromnegyed hatkor új borlovagokat avat a Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend. Este utcabál kezdődik. Szombaton, a Petőfi téren népi mesterségeket tanulhat­nak az érdeklődők. Idén sem marad el az ökörsütés, vala­mint a szlovák tájházban a kéz­műves alkotótábor. A sport- csarnokban délután megrende­dor, a megyei közgyűlés elnöke mond köszöntőt az államalapí­tásra és Szent István királyra emlékezve. Ahogy az már lenni szokott, ezen a közgyűlésen adja át az elnök a megyegyűlés által odaítélt elismerő díjakat az arra érdemeseknek is. 0 JÓ NAPOT! Augusztus 13., péntek Névnap: Ipoly Az Ipoly a görög eredetű Hippolit (lovakat kifogó) j magyar rövidülése. Kö­szöntjük a névnapjukat ma ünneplő Ernőd, Gertrúd, ; Maxim nevű olvasóinkat is! Napkelte: 5 óra 37 perc Napnyugta: 20 óra 01 perc Holdkelte: 7 óra 39 perc Holdnyugta: 21 óra 15 perc Tegnap a Duna Budapest- " nél 220 cm (árad), Bajánál 278 cm (apad), a Tisza | Szolnoknál 18 cm (apad), g Csongrádnál pedig 42 cm (apad) magas volt. Közlekedés Kaszálnak az 52-es út 17- 1 36., az 55-ös út 50-69. és az 51-es út 127-147. km-ei közt. Aszfaltoznak az 54-es út 48-55. km-ei közt. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegy- ; háza lakott területén, az 5- ös út átvezető szakaszán, Soltvadkerten, délután Ja- j§ kabszálláson, Bócsán, Solt- j| vadkerten, éjszaka Dusno- kon számíthatnak a jármű- vezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebességmérés ma Baján, Kiskunhalason, Ba- lotaszálláson lesz. Ml, Hol, Mikor? • A kunfehértói Tóparti Galé­riában augusztus 22-éig tekint­hető.meg a textiljátékokat be­mutató kiállítás. • A kecske­méti Katona József-emlékház- ban ma délután 2-kor nyitják meg Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész új kiállítását, amelyet a nagy drámaíró emlé­kének szentelt. • Vízifoci-baj- nokságot rendeznek szomba­ton délután 2-től a kecskeméti Széktói strandon. Vasárnap u- gyanott délután 3-tól meden- cehoki-bajnokság lesz. Neve­zés a helyszínen. • Az orgová- nyi Regős Vendégházban va­sárnap délután 4-kor nyitják meg az V. Nyári Képzőművé­szeti Alkotótábor munkáit be­mutató kiállítást. • A kecske­méti Népi Iparművészeti Mú­zeumban szombat délelőtt li­kőr és délután 2-kor lesz kéz­műves-foglalkozást gyerekek­nek. • A kecskeméti Szóraka- ténusz Játékházban szomba­ton és vasárnap 10-től 12-ig várják a gyerekeket kézműves­foglalkozásra. • A kecskeméti planetáriumban szombaton 16 és 17 órakor lesz ismeretter­jesztő csillagászati előadás. Efyrt alkaraaabb. Évről évrs több • vendég. Az or­szághatárokon túl la szá­mon tartják. Ez ■ Kiskőrö­si Szüret és Szlovák Nem­zetiségi Napok. Az Idén mér a hetedik. Három napon át várják a ven­dégeket Kiskőrösre ebben az esztendőben is a szüreti feszti­válra. A szervezők ismét kitet­tek magukért: a program sok­színű és látványos lesz. Szep­tember 3-án, pénteken délután dr. Torgyán József földműve­lésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter nyitja meg a rendez­vényt. Ez a nap a kiskőrösi és Hétfőn tartja augusztus 20-ai, ünnepi ülését a Bács-Kiskun megyei közgyűlés. Az ese­ménynek a hagyományokhoz híven a kecskeméti Katona Jó­zsef Könyvtár színházterme ad otthont délelőtt tíz órától. Az ünnepi műsor után Endre Sán­Több tízezer látogatót várnak az Ópusztaszeri Nemzeti Tör­téneti Emlékparkba augusztus 20-án. Az államalapító Szent István király emléke előtt tisz­telgő ünnepség szónoka Mar- tonyi János külügyminiszter lesz. Az egész napos program reggel 8 órakor, a park kápol­nájában, ökumenikus isten- tisztelettel kezdődik. A köz­ponti ünnepség az Árpád-em­lékműnél lesz, ahol a beszéde­ket követően átadják a Csong- rád megyei közgyűlés alkotói díjait, s megszegik az új búzá­ból sütött kenyeret. A délután a szórakozás, kikapcsolódás jegyében telik. Az ünneplő kö­zönséget az emlékpark külön­böző helyszínein kulturális és sportrendezvények, kirakodó- vásár várja. A skanzenben pe­dig az „élő népművészettel” is­merkedhetnek egész nap az érdeklődők. zik az ilyenkor már hagyomá­nyos Szlovák Kupa Nemzetkö­zi Női Kézilabdatornát. Lesz még amatőr ügyességi autós­verseny, kutyaszépségverseny, divatbemutató. Este a Kiskő­rös holland testvérvárosából, Krimpen aan den Ijssel-ből ér­kező énekkar ad templomi koncertet, majd szüreti bállal zárul a szombati program. Va­sárnap egyebek mellett főző­versenyt, mazsorett- és fúvós­bemutatót, szüreti felvonulást, könnyűzenei koncerteket lát- hat-hallhat a közönség. Kilenc órakor a Petőfi téren tűzijáték­kal zárul a háromnapos ren­dezvény. Érseki köszöntő Jakabszálláson Jakabszálláson augusztus 17- én, kedden rendezi meg a he­lyi önkormányzat a Szent Ist- ván-napi megemlékezést. Eb­ből az alkalomból dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke mond ünnepi köszöntőt. Az érdeklő­dőket délután négy órára vár­ják a községi művelődési ház­ba. A program végén a helyi ÁMK diákjai adnak műsort. Kinevezés A korábbi megbízott igazgatót, Nyitrainé Mudris Gabriellát ne­vezte ki legutóbbi ülésén a tiszakécskei képviselő-testület a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium élére. Szeptember 1-től 2004. augusz­tus 31-ig vezetheti az iskolát. BALESETEK BŰNÜGYEK Rá jár a rúd a németekre Ismét autó nélkül maradt egy német állampolgár Bács-Kis- kunban. A külhoni vendég a kecskeméti szabadidőpark parkolójában hagyta Nissan Terranóját, ám visszaérve csak hűlt helyét találta. A szürke színű autó négymillió forintot ér. Rendszáma: WTM- NA 77. Tömött buksza a csárdából Egy ismeretlen tolvaj megfújt egy bankókkal kitömött pénz­tárcát egy bugacpusztaházi csárdában. A tettest a kiskun­félegyházi rendőrök keresik. A bukszában 108 ezer forint készpénz lapult. Álkulcsos betörő az üdülőben Álkulccsal jutott be valaki egy üdülőbe a kiskőrösi kapitány­ság illetékességi területén. A víkendházból a betörő 800 né­met márkát vitt el, s a pénz mellett egy útlevelet is zsebre tett. A tulajdonos kára mint­egy 105 ezer forintra tehető. Nem zárta be az IFA ajtaját Kisebb vagyon volt abban a brifkóban, amelyet Kömpöcön lopott el egy, a halasi rendőrök által keresett bűnöző. A tárca egy lezáratlanul hagyott IFA teherautó fülkéjében lapult. A jármű pedig egy italbolt előtt parkolt. A tettes 320 ezer fo­rinttal lett gazdagabb. Öngyilkos jelölt a turulon Ismét egy öngyilkosjelöltet hoztak le a Szabadság-híd tu­rulmadaráról tegnap reggel a fővárosi a tűzoltók. Bár már ugrópárnát is telepítettek, a férfi végül - engedve a rábe­szélésnek - beszállt a lánglo­vagok emelőkosarába. A men­tők az illetőt a Bajcsy-Zsilinsz- ky Kórházba szállították. A budapesti hídon a férfi miatt mintegy negyven percig állt a forgalom. Fejbe vágta a rendőrt Ittas állapotban garázdálko­dott Mogyoródon, a Hunga- roring területén egy harminc­hét esztendős német állampol­gár szerdán, a délutáni órák­ban. Ezért egy rendőr intézke­dett vele szemben. A külföldi férfi úgy is tett, mintha elhagy­ná a helyszínt, de pár perc múlva visszatért, és egy sörös­üveggel fejbe vágta az éppen másfelé figyelő rendőrt. A ga­rázdát elfogták és előállítot­ták. Vért is vettek tőle. A rendőr könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást. Kislányra támadt a lépcsőházban Egy tizenkét esztendős buda­pesti kislányt fenyegetett meg valaki egy pisztolynak látszó tárggyal szerdán délután. Az eset a XI. kerületben, az Etele utca egyik lakóházának lép­csőházában történt. A támadó elvette a kislánytól ezerhá­romszáz forintját. NÉZŐPONT Barta Zsolt Fizetni kell, de a jövő bizonytalan Vannak olyan politikai, gazdasági döntések, amelyek hatásait 20-30 év múlva érezzük. Ma esetleg elsiklunk felettük. Ilyen az a kormánydöntés is, amely befagyasztotta jövőre is a ma­gánpénztári járulékot. Ez ma másfél millió embert érint hát­rányosan. Feltéve, hogy a Parlament megszavazza a döntést. Ha igen, akkor a magán-nyugdíjpénztárak tagjai kevesebb ellátást kapnak, ha majd megérik a nyugdíjkorhatárt. A kor­mány keddi döntésé alapján egyéni tb-járulékuk 6 százalé­kát fizethetik be csak a magánkasszákba jövőre. Pedig a jog­szabály szerint ez 2000-ben 8 százalékra emelkedhetett vol­na. (Mint ismeretes, a munkavállaló bruttó fizetéséből 11 százalék a kötelező tb-levonás. Ám, ha az állampolgár belé­pett egy magán-nyugdíjpénztárba, akkor all százalékból 1998-tól 6 százalékot átirányíthatott az egyéni számlájára. Idén ez 7-re, jövőre pedig 8 százalékra emelkedett volna.) A kormány azonban az idei és a jövő évre is - 6 százalékon - befagyasztotta a járulék mér­tékét. A magán-nyugdíjpénz­tári tag - amikor nyugdíjba megy - azonban annyival ke­vesebb pénzt kap majd, amennyivel kevesebb került a számlájára. A számláján lévő pénz ugyanis kamatozik, mint egy bankbetét. Névre szóló. Örökölhető. Másfél millió embert érint a döntés A kormány kényszer hatására döntött így. Az átlépések kö­vetkeztében jövőre 75 milliárdos hiánya lett volna a tb nyugdíjalapjának. Ez a hiány sok. Ezért maradt a tavalyi szinten a befizetés mértéke. így ez csak 51 milliárd hiányt okoz. Ezt pedig a kormány kiegyenlíti. A döntés érthető. De vajon hogyan fogadja a hazai pénzvi­lág, amely mögött nemzetközi befektetők állnak? Olyanok, akik számára a korábban elfogadott jogszabály kőbe vé­sett, szent dolog? S hogyan fogadja a másfél millió állam­polgár, akik nem ilyen feltételekkel írták alá a 25-30 évre szóló, magán-nyugdíjpénztári szerződést? Hogyan lehet így évtizedekre tervezni? Érdemes elgondolkozni ezen. NISSAN ALMER A Akciós légkondicionáló! ELIT MOTORS KFT Kecskemét, Bihar a. 8. Tel.: 76/501-800 Soltvedkert, Kossuth u. 95. Tel.: 78/381-477 MIHDEN RENDBEV Már2.280.000 Ft-tól 1,416V (87 LE) 5 év tdtyes körű garanciával, szenzációs importőr! finanszírozással! HÉTVÉGI NYEREMÉNYJÁTÉK a Petőfi Népével és a Petőfi Népe Vasárnap Reggellel IGEN, szeretném megnyerni A HAJSZÁRÍTÓT ezért megválaszolom a kérdéseket, és a szelvényt beküldőm a szerkesztőség címére. 'A Petőfi Népe Vasárnap Reggel augusztus 15-ei számában a legjobb cikk: • A Petőfi Népe ára előfizetve: |—|—| Ft/nap Nevem:................................................................... Címem:................................................................... Telefonszámom: ..................................................... A pályázatokat 1999. augusztus 18-álg várjuk, elmünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A

Next

/
Thumbnails
Contents