Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-11 / 186. szám
10. OLDAL 1999. AUGUSZTUS 11., SZERDA TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Balul sikerült koncert Aradszky azt állítja, nem volt részeg Több olvasónk is felháborodottan telefonált szerkesztőségünkbe. A múlt hétvégén megrendezett soltvadkerti sörfesztiválon szerintük Aradszky László fellépése botrányos volt. Azt állítják, hogy a művész részeg volt. Olyannyira, hogy elfelejtette az egyik szám szövegét, majd átesett a hangfalakon, és ülve folytatta az előadást. Arról, hogy Aradszky László ülve, háttal a közönségnek énekel, több fény- képfelvétel is készült. A művész ezzel kapcsolatban más lapban megjelent nyilatkozata szerint a színpadra ülés a műsor része. Szerinte azt, hogy részeg volt, csak azok állítják, akik le akarják járatni. Mint mondta, egész nap iszonyatos fejfájás gyötörte, és emiatt a fellépést megpróbálta lemondani. Ám a szervezők nem hagyták, hogy visszamondja a koncertet. Szereztek neki erős fájdalom- csillapítót. Ezután pedig nem hagyták addig, míg egy áldomást meg nem ivott rajongóival - mondta a művész. A meleg, a gyógyszer és a kevéske alkohol megtette együttes hatását. Aradszky szerint szó sem volt elesésről, és részeg sem volt. Mint mondta, az sem igaz, hogy elfelejtette az egyik szám szövegét, ezért azt CD-ről játszották be. A sörfesztiválon a koncertet végignéző közönség máshogy látta. A hercegszántói teaházért Sok helyen halljuk, olvassuk azt, hogy egyre kevesebbet törődünk egymással, elfordulunk egymástól. Én most egy éppen ellenkező esetet szeretnék önök elé tárni. Varga Gábor vagyok, herceg- szántói vállalkozó, a Főtéren álló teaház tulajdonosa. Július 30-án kettőkor zártunk. Ezt követően igyekeztünk gyorsan ágyba kerülni, hiszen szombaton a falunapon jelentős forgalomra számítottunk. Jóformán még el sem aludtunk, mikor felvertek bennünket, hogy tűz van, a teaház lángokban áll. Mire odaértünk, már a tüzet észlelő Határőrség Igazgatóságának helyi szolgálatban lévő katonái poroltóval oltottak. Siralmas látvány volt a faház, kí- vül-belül égett. A bajai tűzoltók is megérkeztek, sok fiatal is részt vett az oltásban. A délelőtti kárfelmérést követően úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük a lehetetlent, és a falunapi rendezvény kezdetére használható állapotba hozzuk a teaházat. Meghatódás nélkül nehéz elmondani, hogy a barátok, a fiatal vendégkör, községünk szakemberei - több mint harmincán - mennyit dolgoztak. így már este nyolc órára viszonylag elfogadható állapotba került a faház, ami szerencsénkre nem égett le. Nem gondoltam volna, hogy ennyi segítőkész ember van Hercegszántón! Miután másképpen nem tudom megköszönni, meghálálni segítségüket, megyei lapunk hasábjain kívánok köszönetét mondani az önzetlen segítségért. Varga Gábor, Hercegszántó A technika évszázada?! A telefon csodálatos találmány. Orvosi segítséget lehet kérni, üzleti ügyeket vagy randevút lehet rajta megbeszélni. De sorolhatnánk még azokat az áldásos tulajdonságokat, amelyeket a telefon nyújt. Kicsit beárnyékolja ezt a képet, ha az ember számláján külföldi, szerencsejáték-, esetleg szextelefonszámok szerepelnek. Természetesen ez akár százezer forintos nagyságrendű is lehet. Folyamatosan gyűjtjük azok nevét, akiket ilyen kellemetlenség ért, de a Matáv részéről is reagálni kell erre a problémára. Nem jó reklám a cégnek, ha ügyfeleinek ilyen veszéllyel kell szembenézni. Remélem, a telefontársaság megvizsgálja ezt a kérdést, s eltekint a jogtalan követelésektől. R. J., Kunszentmiklós Jokerrel a 80 értékes nyeremény bármelyikét Játszva elviheti! Küldjttn be 1999. aug. 9. és szept. 11. között megjátszott: Joker játékaiból legalább 1 500 Ft értékű nyeretlen szelvényt cintünkre! Ezzel részt vesz a szept. i!3-ai nyereménysorsoláson, és lehet, hogy Ön viszi el az "JÁTSZVA ELVIHETI" Szerencsejáték Rt Szegedi Területi Igazgatóság 6701 Szeged, Pf. 300. Beküldési határidő: 1999. szeptember 2D, Az akcióban csak a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád .... és Jász-l\lagykun-Szolnok megyékben megjátszott szelIATOS SBIS9$HkfA»La« részt. Petőfí-legendák nyomában A Petőfl-óvforduló kapcsán többen érezték fontosnak, hogy az általuk hallott, tudott dolgokról - amelyek nagy költőnkkel kapcsolatosak - hosz- szabb-rövldebb levelekben beszámoljanak. Az alábbiakban egy dunave- csel olvasónk levelének - terjedelmi okokból - csak részleteit közöljük. Magam is nagy tisztelője vagyok Petőfi költészetének, s örülök, hogy Dunavecsén élhetek, ott, ahol valaha olyan szép napokat töltött az akkor már országos hírű költő. Akkoriban igen bizakodó volt, hiszen állást kapott Pesten, az édesapja is kezdett megbékélni fia foglalkozásával, s már-már büszke is volt „csavargó” fiára. Vecsén körülbelül harminc gyönyörű vers született a költő tollából. Barátokra lelt itt, sőt a / Áron alul? Egy híradástechnikai eszközöket forgalmazó cég hirdetésére jelentkeztem. Idegen nyelvről magyarra kellett lefordítani olyan kezelési utasításokat, melyek terjedelme meghaladta a több száz oldalt. Én megadtam az igen méltányos ajánlatomat. Pár nap múlva értesítettek, hogy a munkát másnak adták. Kérdésemre közölték, hogy az a másik fél oldalanként pár száz forintért vállalkozott a feladatra. Ez bosszantó, mivel egy oldal lefordítása normál esetben is ezer forint körül lenne. Csodálkozom a megbízón, hogy ezért a pénzért vajon mit kaphatott, de jobban a fordítón, aki bagóért, a szakmát és főként saját tudását degradálva vállalt el ilyen munkát. Karmai Károlyné, Kecskemét szerelem is megérintette szívét a „Kicsinké szőke kis leányka” személyében, aki Nagy Pál uram leánya volt - náluk lakott Petőfi -, a házat ma is emléktábla jelöli. Az emlékezés koszorúja egyetlen évben sem marad el róla, s Zsuzsika sírjára is jut néhány szál virág halottak napján a Petőfi Baráti Kör és a nyugdíjasklub jóvoltából. A hajdani mészárszék ma emlékmúzeum, s nagyon sok érdeklődő csoport és magán- személy keresi fel a parányi emlékhelyet. S Vecsén állt a „Kis lak” (vitáznak még ma is, hogy pontosan mely helyen). „Vecsei Himnusznak” tartjuk a megzenésített „Kis lak áll a nagy Duna mentében” kezdetű verset, mely „Távolból” címmel született. S a vecsei legenda úgy tartja: nevet is itt választott a költő! Ismeretes, hogy számos álnevet használt, mielőtt a Petőfi nevet választotta. Ügy A Petőfi Népében augusztus 2-án megjelent, az Égen száguldó kék lidérc című cikkre reagálva tanúsítom, én és családom több tagja is, sőt a városunk másik részén bulizó társaság is látta a különös fényjelenséget az égbolton átsuhanni. Én, mivel már megettem a kenyeret javát - ugyanis 56 éves múltam -, nagyon sok meteorhullást láttam. Ugyanis szeretem csillagos estéken az eget : kémlelni, igaz csak szabad szemmel, de ilyet, ami ilyen Íj alacsonyan és ilyen zöldessárgás fénnyel világított, és nálunk, Bács-Kiskun megyétartja a fáma, hogy szívesen üldögélt zsenge ifjú korában Sándor a Pető bácsi jó szagú asztalos műhelyében. Mivel akkor még az apja más pályára szánta, a jó öreg mesterrel igen jól elbeszélgettek, s atyai jó barátság alakult ki köztük. A jó vecsei nép úgy gondolta, hogy a szép emlékek, a barátság s az atyai barátnak kijáró tisztelet sugallta a névválasztást, amely eszerint így eshetett: Pető, Pető fia, Petőfi. Nos, akár így volt, akár nem, az igazat már nem tudhatjuk meg, de mi, vecseiek szívesen hisszük, hogy így történt. Levélírónk még hosszasan ír a költő életútjáról, amelyet így fejez be: ... a költőt meghalni senki sem látta. Ez a fő oka, hogy később annyi legenda született a fogoly, bujdosó Petőfiről. Reményi Lajosné, Dunavecse ben, Szabadszálláson este kb. 9 óra körül látható volt a délnyugati égbolton, még sohasem láttam. Ezt tanúsíthatja a lányom, a vejem és a 13 éves unokám is. Tehát nem az uborkaszezon miatt találták ki a lakosok. Csak mi nem vettük a fáradságot, hogy akár a rádiót vagy a rendőrséget értesítettük volna, mert nem voltunk benne biztosak, hogy meteor volt-e, vagy valami földönkívüli látogató. De az biztos, hogy nem kitaláció, hanem igenis valós látvány volt. Somogyi Sándomé, Szabadszállás CIKKÜNK NYOMÁN Valós látvány volt Több mint négyszáz üveg lekvár Tegnap lezárult a lekvárfőző versenyünk nevezési határideje. A legtöbb üveget éppen e hét elején kaptuk. Több mint négyszáz „pályaművet” hoztak, illetve küldtek el a megmérettetésre jelentkezők. Megtisztelő - s persze szépérzékre is vall -, hogy sokan a csomagolásra is menynyi időt és energiát szenteltek. A különféle díszítések - textiles, fonott kosárkás, színes papírokkal lekötött, és sorolhatnánk - sok háziasszonyt dicsérnek. Természetesen ezúttal is csak a belbecsei, vagyis a tartalmat nézi, helyesebben kóstolja a szakértő zsűri. Az előzsűrizés máris megkezdődött. A jövő héten pedig eldől, hogy kik kapják a megérdemelt nyereményt. A Petőfi Népe hasábjain közreadjuk majd a nyertesek listáját. Sok volt az eső a gyümölcsökre Nagyon megörültem, amikor olvastam, hogy újra itt a lekvárfőző verseny. Az időjárás nem kedvezett a gyümölcsöknek. A sok esőzés miatt lazább lett a gyümölcs szerkezete, és a vizet magába szívta. Ezt tapasztaltam már a meggy elrakásánál. Az idén sok kajszibarack termett. Sajnos ezért igen aprók a barackok. Nagyon sok utánjárással tudtam szép, fáról szedett, közepes nagyságú barackot szerezni. Szerintem azok a vidéki versenyzők előnyben vannak, akik a saját fájukról a legnagyobb, a legszebb barackot szedhetik, mint azok, akik a városban élnek, s a piacra felhozott pici, apró, gombnagyságú, fák alól felszedett, mosott barackot vehetik. A kitartást és a szorgalmat szüleimtől tanultam. Édesapám nagyon dolgos ember volt. Sohasem keseredett el. A munkában találta örömét. Ha valami nem sikerült, megpróbálta még egyszer. S addig csinálta, míg munkáját végül siker koronázta. Ezért határoztam el, benevezek újra. Három a magyar igazság. így szól a közmondás. Úgy teljes valami, ha eléri a hármat. Hátha sikerül. Laczi Edit, Kecskemét A kecskeméti Református Kollégiumban 1932-ben rendezett karácsonyi vásáron készült a fotó, amelyen a háttérben láthatók a befőttek. Ezeket édesanyám tette el, s díjat is nyert. Néhány évvel később már én is segítettem a befőzésben. Akihez naponta járunk Csapó Péterné a megye- székhelyen, a kecskeméti Aranyhomok Szálló mögött lévő autóbusz-pályaudvarnál már évek óta foglalkozik a Petőfi Népe árusításával. A trafikba betérő vásárló szeme előtt ott az újság, amiből naponta jócskán elad. Igaz, nyitva tartása is hosz- szadalmas, hiszen reggel héttől este hétig áll a vevők szolgálatára. Kérésre szívesen arról is tájékoztatást ad, hogy aznap mit érdemes elolvasni a lapban. OLVASÓSZOLGÁLAT Sorsolás: a jövő héten Ma jár le a nyári Szeren- csekártya-játék beküldési határideje. A Petőfi Népe régi és új előfizetői korlátlan számú szelvénnyel pályázhatnak. Kérjük, hogy minden cédulát töltsenek ki, s nem elég, ha csak a borítékon szerepel a név és cím. Új előfizetőink, akik azt jelölték be: most szeretnének előfizetni, s még nem tették meg, azt Olvasószolgálatunk ingyenes számán megtehetik (06- 80/480-756). A jövő heti sorsoláson 301 szelvényt húzunk ki, természetesen közjegyző jelenlétében. A legelső cédulán szereplő előfizetőnk nyeri meg a játék fődíját, a fagyasztószekrényt. A további 300 szerencsés nyertes az általa megjelölt ajándékot kapja. Sok sikert kívánunk lapunk előfizetőinek! Újra kapható! Több előfizetőnk érdeklődött: lehet-e még zár nélküli levélszekrényt kapni? Ez a típus fogyott el leghamarabb, ezért néhány hétig nem tudtuk szállítani. A jövő héttől újra megrendelhető és kapható - természetesen most is a raktárkészlet erejéig. A kétféle zárás változatot is engedményes áron vásárolhatják meg a Petőfi Népe előfizetői. Mennyi az engedmény? Éppen egyhavi előfizetési díjnak megfelelő összeg, vagyis 895 Ft. Olvasószolgálatunk ingyen hívható zöldszámán is megrendelhető: 06-80/480-756. Olvasóink kérdezték Tiszaugról, Törteiről és Nagykőrösről több olvasónk érdeklődött: hol és hogyan fizethetnek elő a Petőfi Népére? Kérjük, hívják fel Olvasószolgálatunkat, keressék fel kézbesítő munkatársunkat vagy Nagykőrösön a helyi irodánkat a Derkovits u. 7. sz. alatt. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A.