Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-29 / 175. szám

Szerkeszti: Bálái F. István A fiatalok elhelyezkedésének esélyei A megyei munkaügyi központ 70 millióval segíthet Az áruház a faházak barkácsolásában is segít. A pályakezdő fiatalok si­keres munkába állítását többféle eszközzel segíti a Bács-Kiskun Megyei Mun­kaügyi Központ. Ezek kö­zül a legfontosabb és leg-. hatékonyabb a pályakez­dők elhelyezkedési támo­gatása. Ennek finanszíro­zására az év hátralévő ré­szében még mintegy 70 millié forint áll rendelke­zésre.- Ebből a keretből azok a mun­káltatók kaphatnak bértámo­gatást. akik pályakezdőket kí­vánnak foglalkoztatni - mond­ja Bálint István, a munkaügyi központ osztályvezetője. - Két­féle formában működik. Az egyik az úgynevezett munkata­pasztalat-szerzés támogatása, s ez 360 napra, tehát gyakorlati­lag egy évre szól.- Itt álljunk meg. Kérem, rész­letezze pontosan, hogy ez mit takar.- A munkaügyi központ át­vállalhatja a pályakezdő alkal­mazott bérének akár 100 száza­lékát is, emellett megtérítheti az egészségügyi hozzájárulás összegét. Amennyiben a fiatal a nonprofit szférában helyezke­dik el, úgy a bér mellett annak járuléka is átvállalható. A havi munkabér szakképzetlen mun­kaerő esetén nem haladhatja meg a minimálbér másfélszere­sét, közép- és felsőfokú szak- képzettségű fiatal esetében pe­dig a két és félszeresét. Feltétel, hogy a pályakezdő legalább há­rom hónapja szerepeljen a nyil­vántartásunkban.- Említett egy másik típusú támogatást is.- Ez a foglalkoztatási támo­gatás. Olyan munkáltató kér­heti, aki legalább egy tanéven keresztül gyakorlati képzés­ben részesítette a pályakez­dőt, s tovább kívánja foglal­koztatni legalább napi hat órában. A támogatás összege a minimálbér fele lehet. Az időtartam 270 nap, további 90 napos foglalkoztatási kötele­zettség mellett. Fontos felté­tel, hogy a szakképesítés meg­szerzését követő 90 napon belül megkezdődjön a fiatal foglalkoztatása. Az egészség- ügyi hozzájárulást ennél a formánál is átvállalhatjuk.- Hogyan kérheti a munkál­tató a támogatást?- Előzetes kérelmet kell be­nyújtania a székhelye szerint illetékes munkaügyi kirendelt­séghez. Aki a pályakezdők el­helyezkedési támogatását kérel­mezi, s a feltételeknek megfe­lel, annak - a foglalkoztatási törvény szerint - ezt a támo­gatást meg is kell kapnia.- Mennyi az átfutási idő, s mennyi papírmunkával jár a kérelem benyújtása?- A maximum 30 napos ügy­intézési határidőt ezeknél a tá­mogatásoknál igyekszünk lerö­vidíteni, hogy a foglalkoztatás minél előbb megkezdődhessen. Az előzetes papírmunkát ez év közepétől egyszerűsítettük a gyorsabb ügyintézés érdeké­ben. Várjuk tehát az érdeklő­dő munkáltatókat, kirendeltsé­geink minden felvilágosítást és segítséget megadnak. A pálya­kezdőket is szeretnénk arra ösztönözni, hogy amikor állást keresnek, hívják fel a figyel­met ezekre a lehetőségekre. Ta­pasztalataink szerint ezzel meg­nő az esélyük az elhelyezke­désre - fejezte be Bálint István. Augusztus 14-én nyílik Kecske­méten a Praktiker Építési és Barkácspiacok Kft. hetedik ma­gyarországi áruháza. Alapterü­lete közel 5000 négyzetméter, és 70 dolgozót foglalkoztat majd. A Praktiker egy diszkont­orientált barkácsáruházlánc, amely Európában kivívta a Do- It-Yourself-Market területen az árdiktáló szerepet. Mindezt a kéthetente megjelenő, 180 ezer példányos prospektusának ajánlatai is igazolni fogják - ál­lítják a cég illetékesei. A kon­szern mottója: „Minden, amire a ház körül szüksége lehet.” A vásárlók 45 ezer termékből vá­laszthatnak majd, amelynek felét hazai beszállítóktól szerzi be a cég. A Praktiker konszern az 1998-as üzleti évben 5,6 mil­liárd német márka forgalmat bonyolított le. Jelenleg több mint 300 áruházuk működik 20 ezer alkalmazottal Német­országban, Görögországban, Luxemburgban, Ausztriában, Lengyelországban és Törökor­szágban. Magyarországon még ebben az évben további 3 áru­házát szeretne a konszern nyit­ni. A kecskeméti Praktiker áru­ház a Kurucz tér 7. szám alatt, a volt vásártér területén talál­ható. Az áruház ingyenes par­kolóval van ellátva. A cég há­rommilliós pluszberuházása ré­vén pedig megvalósult a kör­nyék víz- és csatorna-közműve­sítése, valamint egy körforgal­mi közlekedési csomópont is, a biztonságos megközelítés érde­kében. Rajnai Attila Brit érdekeltségek Magyarországon Romlott a MÁV eredménye A MÁV vesztesége az első fél­évben 8,1 milliárd forint volt, ami 4,6 milliárd forinttal több, mint az előző év hason­ló időszakában, a tervet pe­dig 0,6 milliárd forinttal ha­ladja meg. A bevételkiesés az első félévben 7 milliárd fo­rint volt. A kedvezőtlen gaz­dasági helyzet ellensúlyozá­sára a társaság a költségek további 2 milliárd forintos szűkítésére kényszerül. Az újabb takarékossági lé­péseket indokló, rossz féléves eredmény nagyrészt az áru- szállítás alacsony bevételeire vezethető vissza. A belföldi forgalom 700 millió, az export 2,4 milliárd, az import 800 millió, a tranzitforgalom pedig 1,1 milliárd forinttal maradt el a tervektől. A vasút a tervek­hez és a bázisidőszakhoz ké­pest 2,9 millió tonnával keve­sebb árut szállított. A britek elsősorban a magyar energiaszektor és a lakáspiac fejlesztésében, illetve a kis- és középvállalatok nemzetközi versenyképességének erősítésé­ben működnének együtt Buda­pesttel - közölte a Gazdasá­gi Minisztérium szerdán. Tim Biztosítók kötvényei A kormány jóváhagyta a ma­gyar biztosítók és az Állam- adósság Kezelő Központ (ÁKK), valamint a Pénzügymi­nisztérium között létrejött meg­egyezést a biztosítók tízéves futamidejű kötvényvásárlási konstrukciójáról - közölte Harmathi László, a Pénzügy­minisztérium vállalkozói és szabályozási főosztályának ve­zetője az MTI-vel szerdán. El­mondta, hogy a biztosítótár­saságok a csütörtöki, tízéves futamidejű államkötvény-auk­ción ötmilliárd forint értékben vásárolnak államkötvényeket. A papírokat az elmúlt hét öt munkanapjának referenciaho­zamához képest 50 bázispont­tal alacsonyabb értéken vásá­rolhatják meg a biztosítók. Abraham, a brit Ipari és Keres­kedelmi Minisztérium Európai Igazgatóságnak igazgatója tájé­kozódott a magyar gazdaság helyzetéről, majd ismertette azokat a területeket, ahol brit részről kiszélesítenék és elmé­lyítenék az együttműködést., A brit igazgató azért érkezett Bu­dapestre, hogy a PHARE 1998. évi országprogramja kereté­ben aláírja a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel az egyéves projektszerződést a magyar pi­acfelügyelet megerősítéséről és fejlesztéséről _____ Hí rek Egymilliós bírság Az Állami Pénz- és Tőke­piaci Felügyelet (ÁPTF) egymillió forintos pénz­bírság megfizetésére köte­lezte az Opticard-Forex Rt.-t - közölte a hatóság a Magyar Tőkepiac szerdai számában. Az ÁPTF hatá­rozatát azzal indokolta, hogy egy magánszemély bejelentésére lefolytatott vizsgálata alapján kide­rült: a részvénytársaság engedély nélküli értékpa­pír-kereskedést folytatott. Növekvő fogyasztás Az ország energiafelhasz­nálása az első félévben 1,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának mértékét, el­érte az 532 petajoule-t, ami 12,7 millió tonna olaj energiatartalmának felel meg. Idén az első félév­ben 10 petajoule-lal volt több az energiafelhaszná­lás, mint a múlt év azo­nos időszakában. Ennek oka főként a kedvezőtle­nebb időjárás volt. A fűté­si időszakban az átlagos napi középhőmérséklet 5,19 Celsius-fok volt, és ez 1,45 Celsius-fokkal maradt el az egy évvel ko­rábbitól. Januárban 3,12 Celsius-fokkal, február 5,45 Celsius-fokkal volt hidegebb, mint egy évvel korábban. Ekkora kü­1999. augusztus 3-án megnyitjuk új Herlitz Papír-írószer Nagykereskedelmi Raktáráruházunkat Célelőirányzat 15 milliárdból Több esélyhez juthatnak a kis- és középvállalkozások Tizenötmllliárd forinttal támogatja jövőre a kis- és kö­zépvállalkozásokat a Gazdasági Minisztérium (GM), ha a parlament elfogadja a nemrég benyújtott törvényjavas­latot - nyilatkozta lapunknak a minisztérium Illetékes főosztályának vezetője. Szalai Györgyné elmondta: a több mint nyolcszázezer válla­lat többségét - csaknem 99 szá­zalékát - a kis- és középvállal­kozások teszik ki. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítani támoga­tásukra. A gyakorlat nyelvére lefordítva ez azt jelentené, hogy a tárca a vállalkozásindításhoz szükséges feltételek megterem­tésétől, az innovatív vállalkozá­sok támogatásán át az Európai Közösség programjaiban való magyar részvétel feltételeinek szervezéséig sok mindenben segítené őket - közölte a GM il­letékese. A minisztérium külön célelőirányzat létrehozását ter­vezi. Erre a GM már a jövő esz­tendőtől mintegy 15 milliárd fo­rintot szánna, bár ez az összeg a költségvetési vita alatt még módosulhat. A célelőirányza­tot az a Vállalkozói Tanács (VT) kezelné, amely eddig a minisz­ter tanácsadói testületéként működött. A VT feladatköre a döntés-előkészítő tevékenység­gel is bővülne. A javaslat szerint a kisvállal­kozáson belül külön kategóriá­ba tartozna majd a tíz embernél kevesebb létszámú vállalkozás, ezeket mikrovállalkozásnak ne­veznék. A kisvállalkozás kate­góriába az ötven főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cé­gek tartozhatnak majd, míg középvállalkozásnak a 250 munkavállalónál kevesebb lét­számú vállalkozások számíta­nának, ha a törvényjavaslatot elfogadná a parlament.- A vállalkozások besorolását az Európai Bizottság javaslata alapján készítettük el - hangsú­lyozta a főosztályvezető. Hoz­zátette: a vállalkozások között az éves nettó bevétel alapján is különbséget tesznek. Négymil- liárd forintos bevétel alatt kö­zépvállalkozásnak, 700 millió forint esetén kisvállalkozásnak, ennél kisebb éves bevétel ese­tén pedig mikrovállalkozásnak minősülne az adott vállalat. (h. gy.) Augusztus 3-tól 6-ig 10% nyitási kedvezmény" minden vásárlónak! Mert Hm Önkiszolgáló Nagykereskedelmi Áruház 6000 Kecskéméi, Halasi út 27. Telefont (76) 417-07S Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00-16.30 * fiz tonnítak torét» kinti mimten ámakkr« ranattaxjk. / Uj barkácsáruház

Next

/
Thumbnails
Contents