Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-29 / 175. szám
f ippék, tanácsok indennapokra Bezáródnak a pénztárkapuk Augusztus végén sokak számára lejár a magánnyugdíj-pénztárakba történő átlépés lehetősége. Számos érv szól a belépés mellett, de ellene Is. A pénztárszakma sem számít rohamra. Két módon lehet bejutni a magánnyugdíjpénztárak rendszerébe. Önkéntes belépőként - átlépve a korábbi állami rendszerből illetve pályakezdőként kötelező jelleggel. Az önkéntes belépőknek a törvény szerint augusztus 31-éig van még idejük a döntésre. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi munkavállalók, akik 1998. június 30. előtt is társadalombiztosítási jogviszonyban álltak, nem minősülnek pályakezdőnek, tehát a fenti dátum után nem válogathatnak. Ők már nem fognak egyéni számlán örökölhető nyugdíjszolgáltatást kapni, idős korukban az államtól kapnak majd járadékot. A pénztártagok mindvégig tisztában lehetnek azzal, hogy mennyi pénzük van, hiszen ez regisztrált adat, amit az állami rendszer egyelőre nem tud felmutatni. A másik ok, amiért sokan választják a magánnyugdíjpénztárakat, hogy több szolgáltatás közül lehet választani a nyugdíjba vonuláskor. Ilyen például az úgynevezett egy, illetve két életre szóló járadék, vagyis a nyugdíjas halála után ugyanazt az összeget megkaphatja a házastársa is, míg az állami rendszerben csak jelentősen csökkentett özvegyi nyugdíj jár - tájékoztatta lapunkat Kozek András, a Hungária Biztosító Rt. magánnyugdíjpénztárának ügyvezető igazgatója. Mégis, a legnagyobb előny az, hogy a befizetett pénz évről évre hozamokkal gyarapodik - véli a szakember. Nagyon sokan vannak még hazánkban, akiknek ez a döntés kedvező lehetne. A statisztikák alapján a ’20-as, ’30-as éveikben járó embereknek mindenképpen kedvezőbb a magánpénztárból származó jövedelem a majdani állami nyugdíjnál, hiszen hosszú a felhalmozási idő. Míg a magán- pénztári nyugdíj kiszámítható - a hozamok persze nem kalkulálhatók hosszú távra pontosan -, addig az állami nyugdíjrendszerből kapható járadék az aktuális politikai, gazdasági, demográfiai viszonyok függvénye. Nyugdíjpénztárt választani Kozek András szerint több szempont alapján érdemes. Nem elég csak a hozamokat figyelembe venni. Sokkal többet nyomhat a latban, hogy melyik pénztár által követett befektetési politika mellett kötelezi el valaki magát. Mivel a nyugdíj olyan szolgáltatás, amely a keresőképtelen korban nyújt majd biztonságos ellátást, és ezt a befektetést, ha nem sikerül, nem lehet megismételni, ajánlatos megnézni az egyes intézmények biztonsági faktorát: azt, hogy ki áll a pénztár mögött. Természetesen nem közömbös az sem, hogy a befizetések hány százaléka kerül az egyén számlájára. A belépési határidő kitolásához parlamenti döntésre lenne szükség, a törvényhozás viszont nyár végéig szünetel. (sts) r M HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT NYUGDÍJPÉNZTÁRA A MsrekstovetkMetHt partnere Néhány tény a Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztáráról: • több mint 10 milliárd forintos vagyon • 250 ezer főt meghaladó taglétszám • hosszú távú stabilitásra törekvő befektetési politika • infláció feletti magas hozam, magánnyugdíjpénz-tárunk nettó hozama 1998-ban 21,78 % • tőkeerős háttér és nemzet- \ közi tapasztalat az Allianz Csoport tagjaként További információért illetve belépési nyilatkozatért, kérjük, hívja a Hungária Biztofon telefonszolgálatot a 80-411-811 telefonszámon. mm ssbsssí mm. Veszélyes háztartási gépek és gyermekjátékok A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség laboratóriumában elvégzett vizsgálatok szerint az alábbiakban felsorolt termékek a fogyasztók életét és vagyonát veszélyeztetik: Futachi YIH 8825 mixer, Kansai KS-7026 vasaló, Kan- sai KS-7029 hajszárító, Satellite AJ-307 vízforraló, Haska hármas földelt dugaszoló aljzat, Harvek Germany HV-500 hálózati tápegység. Továbbá az alábbiakban felsorolt gyermek boksz-szettek a bennük található nitrobenzol miatt a fogyasztók egészségét súlyosan károsítják: USA 6 gyermek boksz-szett, USA 6 0Z gyermek bokszszett, Puskas 4 gyermek boksz-szett. A termékeken egyéb azonosító jel nincs. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a fenti termékek forgalmazását az áruk és szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló 79/1998. (IV. 29.) korm. rendelet 6. § d) pontja alapján megtiltja. A kereskedelmi egységek a fogyasztók által a vásárlás helyére visszaszállított termékeket kötelesek visszavásárolni. Fokozott vadveszély az országutakon Óvatos vezetésre hívja fel az autóvezetőket az Országos Magyar Vadászati Védegylet a közleményében, amelyet a napokban juttatott el a sajtóhoz. Megkezdődött ugyanis az őzek nászidőszaka. Az autósok a következő három hét során gyakrabban számíthatnak arra, hogy váratlanul az úttesten vadak rohannak át az erdők és mezők mellett egyaránt, s így rendkívüli baleset- veszélyes helyzetek alakulhatnak ki. A vadászok szerint emiatt különösen indokolt a veszélyt jelző táblák és a sebességkorlátozás fokozott figyelembevétele. A közlemény emlékeztet arra, hogy az érvényben lévő vadászati törvény szerint az esetleges baleset során a gépkocsiban keletkezett kárt teljes egészében a jármű tulajdonosának kell viselnie. Magyar gyerek számolja Büszkén mondhatjuk, hogy Európában Magyar- országon fészkel mindmáig a legtöbb gólya. Egy 1994-es felmérés szerint négy és fél ezer madár tekinti hazánkat hazájának, míg például Angliában 1941-ben láttak utoljára gólyapárt. Dámában is csak két pár fészkel. Külön öröm, hogy szeretett madarunk legtöbbje Bács-Kiskunt választotta otthonául. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is gólyaszámlálást hirdetett, természetesen a segítség szándékával. Az egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai arra kérik a Petőfi Népe madárbarát olvasóit, hogy segítsék munkájukat. Küldjenek be három kérdésre három választ! 1. Van-e környezetükben gólyafészek és mi a pontos helye, címe? 2. A madarak (fiókák) száma. 3. Van-e a fészeknek tartókosara, ha villany- oszlopon van? A válaszokat a Kiskunsági Nemzeti Park (Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19-re,) Lisztes János nevére kérik. A gólyákat segítí mindenki a válasszal. Telefonos információk utazóknak Belföldről ingyenesen hívható automata telefonos információs rendszert vezet be augusztus 1- jétől a Magyar Turizmus (MT) Rt., amelyen többek között belföldi utazási ajánlatokról, programokról tájékoztatják az érdeklődőket - mondta Asztalos Zoltán információs igazgató az MT Rt. sajtótájékoztatóján, Budapesten. A zöldszámon (06/80-660- 044) a magyar mellett angol és német nyelvű felvilágosítást is adnak. Az igazgató elmondta, hogy az automata rendszerhez kapcsolódva a közeljövőben „élő” informátorokkal működő telefonos szolgálatot is beindítanak. A tájékoztatón bemutatták az MT Rt. legújabb, több mint 300 hazai üdülési lehetőséget tartalmazó kiadványát, amelyet díjmentesen szerezhetnek be az érdeklődők az Tourinform- irodákban. Mint az igazgató elmondta: a százezer példányban megjelent füzetben a vállalkozók díjtalanul helyezhették el ajánlataikat. Asztalos Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a 63 oldalas színes kiadványban a legolcsóbb szálláshelyektől a legdrágábbakig szinte minden megtalálható. A tájékoztatón beszámoltak arról is, hogy a budapesti Sütő utcai Tourinform-iroda augusztus 1-jétől meghosszabbított nyitva tartással, a hét minden napján reggel nyolctól este nyolc óráig várja az érdeklődőket. Hányszor tankolunk havonta? A hazai autósok több mint egy- harmada havonta kétszer-há- romszor tankol, s alkalmanként a legtöbben 2.000-5.000 forintért vásárolnak üzemanyagot - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet a sajtóval. A júniusban végzett reprezentatív felmérés szerint az autósok egyharmada hetenként vagy még gyakrabban tankol, 14- 17 százaléka havonta egyszer, míg 3-4 százaléka ennél is ritkábban vesz üzemanyagot. A piackutató által megkérdezettek 15- 20 százaléka alkalmanként 2.000 forint alatti összeget fizet tankoláskor. Ötezer forint felett az autósok 16-27 százaléka, míg kétezer és ötezer forint között 58-63 százaléka fizet a kutaknál. A benzinkutak kiegészítő szolgáltatásai közül a leggyakrabban az autómosást és a kerekek nyomásmérését veszi igénybe a válaszadók 15-20 százaléka. A kutatóintézet felmérése alapján a két legismertebb ben- zinkútmárka a Mól és a Shell Magyarországon. Az előbbit a válaszadók 80-84 százaléka ismeri, míg az utóbbit 63-73 százalék nevezte meg a spontán ismertségi teszt során. A hadköteles szolgálathalasztása A szolgálathalasztás engedélyezésére - a közérdekű, valamint a sorozáson adható egészségi szolgálathalasztást kivéve - a hadköteles kérelme alapján a hadkiegészítő parancsnok jogosult. A kérelemhez minden esetben csatolni kell az indokok igazolására vonatkozó bizonylatokat, papírokat. A hadkiegészítő parancsnok határozata ellen a honvéd vezérkar főnökéhez lehet fellebbezést benyújtani. A sorkatonai szolgálat elhalasztására irányuló kérelem elutasítása miatt benyújtott fellebbezésnek a bevonulásra, illetve a szolgálatteljesítésre általában nincs halasztó hatálya, a behívás azonban indokolt esetben a kérelem elbírálásáig elhalasztható. Ha a szolgálathalasztás vagy a félbeszakítás oka megszűnt, azt a kérelmezőnek a megszűnést követő nyolc napon belül kell jelentenie a testületileg illetékes hadkiegészítő parancsnokságon. A kiegészítő parancsnokság a szolgálathalasztást, illetve a szolgálat félbeszakítását megszünteti, ha tudomására jut, hogy a halasztás vagy a félbeszakítás oka már nem áll fenn, illetve ha a családfenntartói okból adott kedvezmény esetén a hadköteles családfenntartói kötelezettségét önhibájából nem teljesíti. A hadköteles sorkatonai szolgálatának teljesítését a behívása idején fennálló betegség, családfenntartói kötelezettség, fogyatékosság, tanulmányok folytatása miatt, illetőleg fontos közérdekből vagy jogos személyérdekből el lehet halasztani. Kenyeres Dénes Még közel tizenötezer diákot vár a felsőoktatás A pótfelvételiként emlegetett nyári felvételik keretében összesen még mintegy tizenötezer jelentkezőt várnak a felső- oktatási Intézmények. Erről számolt be Szövényi Zsolt felsőoktatási főosztályvezető-helyettes a sajtónak. Közölte: alapképzésre mintegy 500 szakon 14 ezer költségtérítéses helyet hirdettek meg az- egyetemek és főiskolák. Államilag finanszírozott képzésre 12 intézményben mintegy 25 szakra 700 jelentkezőt várnak. Emellett olyan szakokat is találhatnak az érdeklődők a lehetőségek között, amelyek a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban még nem szerepeltek, illetve amelyek esetében a létszámot valamilyen oknál fogva nem töltötték fel. A tavalyi évhez képest változás, hogy idén csak az nyújthat be pótjelentkezést, aki 1999-ben egyáltalán nem felvételizett, vagy akit egyetlen felsőoktatási intézménybe sem vettek fel. Jelentkezési lapot az elbírálásra rendelkezésre álló idő rövidsége miatt csak egyetlen egyetemre vagy főiskolára lehet benyújtani, a postázás határideje augusztus 6. A lapokat kizárólag az érintett intézményekben lehet beszerezni. A jelentkezéshez a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban megjelölt iratokat kell csatolni. Az intézmények többsége nem tart új felvételi vizsgát, hanem az 1999. évi eljárás során elért eredményeket veszik figyelembe. A ponthatár legfeljebb tíz százalékkal lehet alacsonyabb, mint az államilag finanszírozott képzésben. A felvételi kérelemről döntés szeptember első napjaiban születik majd, az érintetteket levélben értesítik az eredményről. Nyári akció! Egyes bútorok 40-50% engedménnyel Bizonyos típusok 1 hét szállítással 6000 Kecskemét, Horváth Döme Krt. 4. Telefon/fax: (76) 506-280, 506-281 Gólyafészek, háztetq É