Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-26 / 172. szám
8. OLDAL SPORT 1999. JÚLIUS 26., HÉTFŐ Pesten kallódik el a tehetség? Franciaország bajnoka az ifiben focizik A tehetséges testvérek a kupákkal: Hambalkó Róbert, Elisabeth, László. FOTO: KOVÁCS JUDIT Gyerek a pályán, szülő a szélén Minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke különb lenne, mint ő. Nemcsak a tanulásban, a munkában, hanem a sportban is. Éppen ezért mindent megtesznek azért, hogy a csemete azt csinálja, amit éppen ők akarnak(tak). Nincsen ezzel semmi baj, sőt, talán ez a természetes. Az ősök ilyenkor saját magukat látják gyermekükben, főleg a sport terén. Nemrég Kecskeméten rendezték a diákolimpia triatlon országos döntőjét. Természetes, hogy a szülő, ha tehette, elkísérte gyermekét. Főleg a legkisebbek körül mozogtak az apák és az anyák. Ellátták jó tanáccsal, figyelmeztettek, hogy mit kell majd csinálni. Lehet, hogy az edzőtől, vagy a testnevelő tanártól is hasonló információt kaptak, de a szülő számára az a legfontosabb, amit ő mond. Azt kell meghallgatni, azt kell végrehajtani. A kerékpáros depó zárva van az idegenek előtt, sőt a versenyzők is csak meghatározott időben tehetik be és vihetik ki kerékpárjukat. Az egyik apuka belógott és irányítgatta volna csemetéjét. A rendezők ki akarták küldeni, de ő minősíthetetlen hangnemben válaszolt. A szervezők, akik már nem egy versenyen közreműködők, csak néztek. Nem szóltak senkinek. Pedig ha ezt egy versenybíró meglátta volna, a gyereket azonnal kizárják. A verseny megkezdése után legközelebb csak akkor találkozik a szülő gyermekével, ha már kijött a vízből. Van, aki szép szóval biztatja utódját, míg a másik típus hajtaná eszeveszetten, hogy minél jobb eredményt érjen el. Ők azok, akik sohasem sportoltak, és a sört jobban szeretik, mint a vizet. Bár a gyermek - képessége alapján - nem lehetne első, de még tizedik sem - talán keveset edzett, vagy csak eny- nyire képes -, mégis mennie kell, mert apa így akarja. Nem egy gyermek szeméből köny- nyek gördültek le, mert már nem bírta az iramot, de a hajcsár csak kiabált. Amikor pedig beért a célba és alig várta, hogy megpihenhessen, ismét hallatszottak a kemény szavak, hogy mit rontott el, mit kellett volna másképpen csinálni. Minden bizonnyal vannak olyan fiatalok, akik a következő alkalommal jobban szeretnének teljesíteni, de ezek az erős szavak a legtöbbjüknél éppen az ellenkezőjét érik el. Megundorodnak a sporttól. Apukák! Azért gondoljatok bele, ha nektek is úgy parancsolnának mindenütt, ahogy ti a gyerekeiteknek a sportpályán, biztosan más lenne a véleményetek. Egy megoldás azért lehetséges. Tegyétek le a söröspoharat, s kezdjetek el futni, kerékpározni, úszni vagy éppen bodyzni. Meglátjuk, milyen akaratotok van, meddig bírjátok. S ha azok után is úgy hajszoljátok a gyermekeiteket, akkor bocs, én tévedtem, ti nem is apukák vagytok. SZ. T. Élete első versenyén 3. lett, nem sokkal később kor- és súlycsoportjában Franciaország bajnoka, Ausztriában ezüstérmes volt. Edzője és későbbi mesterei is nagy fantáziát látnak benne. Együtt edzett például Hajtós Bertalannal és hasonló nagy nevekkel. A kunbajai Hambalkó Róbert cselgáncsozói álmai mégis szertefoszlani látszanak. TUDÓSÍTÓINK jelentik Országos bajnok úszók és atléták A Kunbaja SE-ben kezdett dzsúdózni, még ötödikes korában. Első versenyén, egy bajai területi versenyen másfél évi edzés után vett részt, s rögtön harmadik lett. Kunbajáról jutott ki Franciaországba, kétszer edzőtáborban vett részt, háromszor nemzetközi versenyen. Ötödik, első és harmadik lett e- zeken a megmérettetéseken. Ausztriában nemzetközi ifjúsági versenyen második helyezést ért el. Edzője javaslatára a fővárosba, a Budapesti Honvédhoz került. Itt jobbak voltak a felkészülési lehetőségek, a feltételek, nagyobb eséRátvay Anitával szóban már megállapodtak, az egykori válogatott kosarassal előreláthatóan a hónap végén írják alá a szerződést. Ez a legújabb fejlemény a csapat háza táján - tájékoztatta lapunkat Felső Róbert, az NB 1. B-csoportos Bajai EFSK technikai vezetője. Továbbra is napirenden szerepel a szekszárdi Császár Andrea a tavalyihoz hasonló bajai vendégjátéka, és ha jól sikerülnek a lye volt a későbbi versenyekre való kijutásban. A szakosztály elhelyezte egy középiskolában, biztosította a kollégiumot. Autószerelőnek tanult. Robi a szakiskola elvégzése után jelenleg intenzív képzésben érettségire készül. Közben természetesen edzésre jár. Ám az edzőjének volt egy nézeteltérése a szakosztállyal, így más trénerhez került társaival együtt, s bár a többi edző is lát benne fantáziát, nem nagyon jut versenyzési lehetőséghez. Mint mondták, sok a gyerek, nincs idő vele foglalkozni, ráadásul mindentárgyalások, akkor még az is előfordulhat, hogy az' NB I-es Szekszárd ifjúsági csapatának másik tehetséges játékosa is Bajára kerül. Mázsár Anikó Szolnokon készül, ha felveszik a főiskolára, ott folytatja pályafutását. A tehetséges Á- csai Judit Budapesten tanul tovább, nagy az esélye annak, hogy a BSE csapatához kerül. Trapl Cecília visszajött az Egyesült Államokból, és ha nem sikerül együttest találnia kinek van saját felfedezettje. A volt edző másik szakosztályt alapított a külvárosban, de nem tudnak oda járni sportolni, mert az iskola városközponti, ráadásul a tanítás és az edzés is délután van. Persze más szakosztályhoz is mehetne, de a Honvéd túl sokat kért az átigazolásért. Minthogy nem jut bizonyítási lehetőséghez, a nyári szünetben a Kunbaja ifjúsági csapatában focizik. Robi ezt a sportágat is megszerette, de örök kedvence és álma mégis a cselgáncs marad. Testvérei is letették már névjegyüket ebben a sportágban. Öccse, László Szegeden kilenc területi versenyen indult, nyolcszor nyert, egyszer volt második helyezett. Húga, Elisabeth egy szegedi területi versenyen már 9 évesen győzni tudott. Kovács Judit magának, akkor elképzelhető, hogy Baján marad. Mindezeken túlmenően egy szenzációs átigazolás küszöbén áll a másodosztályú bajai gárda. Információink szerint a magyar női kosárlabdasport utolsó két évtizedének egyik legnagyobb egyénisége, egy sokszoros válogatott kosaras készül levezetni a Sugovica partján. Egyelőre any- nyi biztos, hogy amennyiben vállalja, nem a pénz miatt teszi. Barátságból. ÚSZÁS Úszó országos gyermekbajnokság, Székesfehérvár (40 e- gyesület, 260 sportoló). A nemrég Kaposváron szerzett három országos vidékbajnoki cím után a bajai Sipos Kata korosztálya legrangosabb hazai versenyén is megkoronáztatott. Paksi László edző tanítványa két magyar bajnoki címet nyert. Plusz egy ezüstérmet úgy, hogy két századmásodperccel később csapott célba ellenfelénél. Sipos Kata- Sajnos kellemetlen incidens zavarta meg Kata szárnyalását a harmadik bajnoki cím felé - mondta letörten és mélységes felháborodással Paksi László edző. - Kétszáz mellen, ahol toronymagas favorit volt, Katát úgymond rossz lábtempó miatt kizárták a versenyből. Egy olyan mozdulat miatt, amit nemzetközi szinten elfogadnak, sőt újabban erre biztatják a versenyzőket. Ha más lenne a helyzet, akkor az isztambuli Európa-baj- nokságon például Kovács Ágnest vagy Rózsa Norbertét is ki kellene zárni. Megkockáztatom: elvették tőle az aranyérmet, és egyetlen versenybírót sem érdekelt, hogy Kata sírva állt rajthoz a következő úszószámban. A Bajai Spartacus Vízügy SC úszóinak eredményei. 100 m mell, magyar bajnok: Sipos Kata (edzője: Paksi László) 1:20.40. 400 m vegyes, magyar bajnok: Sipos Kata (edzője: Paksi László) 5:25.76. 50 m mell: 2. Sipos Kata. 200 m gyors: 4. Vancsura Judit 2:22.42. 100 m gyors: 7. Vancsura 1:06.98. 400 m gyors: 5. Vancsura 4:56.06. 50 m pillangó: 8. Sipos 33.65. 800 m gyors: 9. Vancsura 10:10.24. A Kecskeméti VSC versenyzőinek eredményei, 50 m mell, B döntő: 8. Boros Benedek 36,88. 100 m mell, B döntő: 4. Boros B. 1:19,03. 200 m mell, B döntő: 5. Boros B. 2:46,60. 4x100 m fiú vegyes váltó. 13. KVSC 5:06,35. ATLÉTIKA Tatán rendezték nemrégiben a serdülő B (13-15 évesek) korú atléták országos bajnokságát. Az óriási mezőnyben - volt olyan szám, ahol 66-an indultak - kiválóan szerepeltek a Bács- Kiskun megyei atléták. A lehetséges 67 bajnoki címből - három évfolyam, fiú és leány - tizenegyet ők hódítottak el. Az első helyek mellett még húsz érmes és számos pontszerző helyet szereztek. Több érmet nyertek, mint a fővárosi klubok fiataljai, ami figyelemreméltó dolog. A siker értékét növeli, hogy hat megyének - például a köztudottan erős utánpótlás-neveléséről híres Hajdú-Biharnak - egyetlen bajnoki cím sem jutott. Ide tartozik még, hogy az első versenynapon az eső miatt jó néhány futószámot el kellett halasztani. Ezekre majd szeptemberben kerül sor. A Ganzair KAC atlétáinak hat első helye önmagáért beszél. Ez a jó szereplés azért is lényeges, mert a nemzeti atlétikai programnak ez a célzott korosztálya. Úgy tűnik, Bács-Kiskun megyében igen jó atlétikai műhelyek működnek. Eredmények; lányok, 13 évesek (1986-os születésűek), 300 m: 3. Narancsik Beáta (Ganzair KAC) 43,14, magasugrás: 1. Fodor Ágnes (Kkfh. Honvéd) 148 cm (edző: Kerék Csaba), távol- ugrás: 5. Gyulai Emese (KARC) 467 cm. 14 évesek (1985 sz.), 300 m: 3. Kószó Andrea (KARC) 42,38, 4. Adamik Anna (KARC) 42,94, 3000 m: 1. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 10:29,2 (edző: Borbély Miklós. Renáta az idén már azt ötödik bajnoki címét szerezte), 5. Kiss Zsanett Koch Renáta (Ganzair) 11:47,0. 80m gát: 5. Tánczos Zsófia (KARC) 12,74, magasugrás: 1. Adamik Anna (KARC) 164 cm (edző: Adamik Zoltán), 2. Echert Ágnes (KARC) 161 cm, 5. Varga Vera (KARC) 152 cm, távolugrás: 2. Erdős Zsuzsa (KARC) 536 cm, 4. Baksa Anita (KARC) 518 cm, rúdugrás: 3. Varga Vera (KARC) 210 cm, 4. Tánczos Zsófi (KARC) 200 m, súlylökés: 1. Dobó Ágnes (Ganzair) 11,68 m (edző: Bencsik Pál), 2. Bata Melinda (Ganzair) 11,47 m, 6. Bálint Ilona (KARC) 10,63 m, diszkoszvetés: 3. Dobó Ágnes (Ganzair) 31,20 m, 5. Bata Melinda (Ganzair) 28,72 m, gerelyhajítás: 2. Dobó Ágnes (Ganzair) 35,86 m, 4. Bata Melinda (Ganzair) 32,97 m. 15 évesek (1984. sz.): 200 m: 7. Szabó Ágnes (KARC) 27,14, távolugrás: 4. Szabó Ágnes (KARC) 525 cm, magasugrás: 2. Bene Hajnalka (KARC) 160 cm, 7. Szlovák Anikó (Ganzair) 156 cm, súlylökés: 3. Födi Zita (Kkfh. Honvéd) 12,26 m, diszkoszvetés: 6. Födi Zita (Kkfh. Honvéd) 30,34 m, 7. Csitos Judit (KARC) 28,13 m, gerelyhajítás: 3. Csitos Judit (KARC) 34,18 m, 7. Szlovák Anikó (Ganzair) 30,00 m. Fiúk, 13 évesek (1986 sz.): 300 m: 1. Jaksa Tamás (Kkfh. Honvéd) 41,09 (edző: Kerék Csaba), 2000 m: 6. Palásti Sándor (Kkfh. Honvéd) 6:34,0, súlylökés: 1. Morvái István (Ganzair) 11,70 m (edző: Bencsik Pál), 4. Kocsi László (Ganzair) 10,84 m, diszkoszvetés: 2. Morvái István (Ganzair) 32,80 m, 5. Kocsi László (Ganzair) 29,66 m. 14 évesek (1985 sz.): 300 m: 1. Bán Szabolcs (Ganzair) 37,37 (edző: Siha János), 2. Gergelyfi Pál (KARC) 38,30, 7. Lehőcz Zsolt (Ganzair) 39,77, 100 m gát: 1. Bállá István (KARC) 14,38 (edző: Adamik Zoltán), 7. Lehőcz Zsolt (Ganzair) 15,59, távolugrás: 3. Andre Xavier (KARC) 605 cm, 5. Bán Szabolcs (Ganzair) 594 cm, súlylökés: 1. Csernák Zsolt (Ganzair) 14.48 m, 2. Jókai Gyula (Kkfh. Honvéd) 13,95 m, 3. Veres Zsolt (Kkfh. Honvéd) 12,76 m, 6. Tóth Dénes (KARC) 11,73 m, 7. Hegyesi József (Kkfh. Honvéd) 11.48 m, diszkosz: 4. Jókai Gyula (Kkfh. Honvéd) 37,76 m, gerely: 6. Jókai Gyula (Kkfh. Honvéd) 36,48 m. 15 éves (1984. sz.): 300 m gát: 3. Szűcs Tamás (Ganzair) 41,67, 2500 m akadály: 2. Verendi Tamás (Ganzair) 439,2, 200 m: 1. Engi Csaba (Ganzair) 23,60 (edző: Bencsik Pál), távolugrás: 3. Engi Csaba (Ganzair) 621 cm, súlylökés: 1. Pilhoffer Elemér (Ganzair) 15,45 cm, diszkosz: 3. Pilhoffer Elemér 45,71 m. Országos veteránbajnokság, Tata. A bajai veteránok 6 arany- és 3 ezüstérmet nyertek. Radács Mária (65 évesek) gerelyhajításban, diszkoszvetésben és távolugrásban, Márity János (55 évesek) gerelyhajításban, Radács József (55 évesek) 100 méteres gátfutásban - új országos csúcscsal - és 400 méteres gátfutásban lett első. Márity János diszkoszvetésben, Radács József pedig távolugrásban és 200 méteres síkfutásban végzett a második helyen. STARTOLJON RÁ ÖN IS AZEMITEL RT RENDKÍVÜLI AKCIÓJÁRA ! 1999. július 19-30. között a belterületi vonalak igénylésekor az alábbi kedvezmények vehetők igénybe. ^ magán-előfizetői vonal óriási kedvezménnyel: ügyfélszolgálati irodánként- az első 20 megrendelő mindössze 15.000 Ft + áfa- 21-30. megrendelő 17.000 Ft + áfa- 31-50. megrendelő 19.000 Ft + áfa-51. feletti megrendelő 20.000 Ft + áfa áron juthat telefonhoz! tr üzleti vonal most csak 30.000 Ft + áfába kerül, az előfizetőnél meglévő vonalak számától függetlenül ISDN2 vonal nettó 180.000 Ft helyett 100.000 Ft + áfa! Keresse fel mielőbb az Emitel Rt. illetékes ügyfélszolgálati irodáját! 6400 Kiskunhalas, Mátyás tér 9. 77/499-084 6200 Kiskőrös, Safári J. u. 5. 78/499-084 6300 Kalocsa, Széchenyi út 2. 78/499-184 6500 Baja, Arany J. u. 2. 79/499-084 Az irodák a 184-es telefonszámon díjtalanul hívhatók. 32867 emTtel Távközlést Rt. Változások a bajai kosarasoknál