Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-15 / 163. szám

10. OLDAL ÉPÍTŐIPAR ÉS INFRASTRUKTÚRA 1999. JULIUS 15., CSÜTÖRTÖK Baranyában gondban az építőipar Önkormányzati megrendelés alig van Borúlátóak a fővárosi vállalkozások Az építőiparban viszont a munkaerőhiány a gond Az idei év az építőipari kilátásokat tekintve rosszul indult Baranya megyében. Alábbi cikkünket a Pécsett megjelenő Új Dunántúli Naplóból vettük át. A szerző az iparág helyi ki­látásait elemzi, s borúlátó következtetésekre jut. Az építési-szerelési tevékenység volumene tavaly 13 százalékkal haladta meg az 1997. évit, és az idén sincs megtorpanás. Ezzel szemben Baranyában éppen for­dított a helyzet. A megyei szék­helyű, legalább 10 dolgozót al­kalmazó vállalkozások teljesít­ménye tavaly 8 milliárd forint volt, ez összehasonlító áron szá­molva 18 százalékkal volt keve­sebb az előző évi termelési ér­téknél. Az éves árbevétel felét az 50 fő feletti építőipari szerveze­tek adták, ezek teljesítménye vi­szont csak 56 százalékát érte el az 1997. évinek. E körben nagy volt a cserélődés. 1998-ban tíz szervezet közül 5 volt azonos az előző évivel, közülük az 1997- ben legnagyobb teljesítményt produkáló szervezet 1998-ban csődhelyzetbe került. A terme­lésből 35 százalékkal részese­dő, 10-20 dolgozót foglalkoztató szervezetek viszont tavaly kö­zel 20 százalékkal tudták növel­ni teljesítményüket. Csak ezek­nél a kisvállalkozásoknál nem tört meg az 1997-es lendület, amikor is az előző évhez.ké­pest megduplázták termelésü­ket. Ennek oka rugalmasságuk­ban keresendő, az egyedi lakás­építésekre, kisebb üzletek átala­kítására, felújítására elsősorban az ilyen gazdasági társaságok vállalkoznak. Ebben az évben nagy valószínűséggel tovább romlik Baranya építőiparának helyzete. Darányi Béla, a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Ipar­kamara építőipari szakmai osz­tályának vezetője az építőipari egyesülésnek a Pécsváradi Épí­tő Kft.-nél megtartott igazgató- tanácsi ülésén elmondta: az el­következő években sincs re­mény a fellendülésre, ugyanis a kilátásba helyezett nagyberuhá­zások lassan elfogynak, a most folyamatban lévőknél is csak al­vállalkozóként szerepelhet a he­lyi ágazat. A lakásépítés 1997-es növekedése megtört, tavaly már csökkent. Pécs, Mohács és Sik­lós körzetében volt a legna­gyobb az építkezési kedv. Ezen belül főleg a magánerős építke­zések száma növekedett, az ön- kormányzati beruházások szin­te teljesen megszűntek, a több­lakásos társasházakat építtető gazdasági társaságok megren­delése is 3 százalékkal mérsék­lődött. A megyeszékhelyen szó van 570 szociális bérlakás épí­téséről, de úgy tűnik, ez is csak választási ígéret marad, erre a pénzt az önkormányzat még nem tudta előteremteni. A fővárosi vállalkozók kedve­zőtlenebbnek ítélték meg üz­leti helyzetüket az első fél évben, mint hat hónappal ko­rábban - tartalmazza a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparka­mara (BKIK) 260 vállalkozó válaszának összegzéséből ké­szített konjunktúra felmérése. Koji László, a BKIK elnöke a felmérés eredményeit ismer­tető szerdai sajtótájékoztató­ján elmondta: leginkább a kis­kereskedelem jövedelmezősé­ge csökkent a nyolc ágazat­ban végzett felmérés adatai szerint. A kiskereskedelmi forgalomban tapasztalt keres­lethiányt a megkérdezett vál­lalkozók a nagy áruházláncok megjelenésével és a piacon dömpingáron forgalmazók térnyerésével magyarázták. Ez utóbbi megállapítással kapcsolatban Koji László kö­zölte: a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara az év második felében kezdeménye­zi a mintegy negyven fővárosi, vegyeskereskedelemmel fog­lalkozó piac üzemeltetőivel kötött szerződések átvizsgá­lását, a kamara segíteni kíván abban, hogy az évekkel ez­előtt létrejött megállapodáso­kat aktualizálják.- A piacok üzemeltetői fele­lősek a piacukon történtekért - jelentette ki Koji László. Az építőipari, az ipari és a gaz­dasági szolgáltatást nyújtó cé­gek kedvezően nyilatkoztak helyzetükről. Koji László el­mondta: a fővárosi építőipari cégek esetében négy év óta először fordul elő, hogy a szakember- és munkaerőhi­ányt jelölik meg mint fejlődé­sük egyik akadályát. A kama­ra a felmérés tanulságaiból ki­indulva jelezni fogja az enge­délyező hatóságoknak, hogy a fővárosi építőipari cégek ese­tében a külföldiek munkavál­lalási engedélyének kiadása­kor legyenek tekintettel a munkaerőhiányra. Ugyanak­kor figyelemre méltó, hogy a válaszadók 70 százaléka érté­kesítési árának emelését ter­vezi az elkövetkező fél évben. A jelzett áremelés átlagos mértéke 5,7 százalékra tehető. Épül a miskolci Szinva Palota / Újra épít a magyar SFOR Tovább dolgoznak a mostari hídon is A szarajevói SFOR-támaszpon- ton építési feladatok teljesítését kezdte meg a nemzetközi kato­nai erő kötelékében szolgálatot teljesítő Magyar Műszaki Kon­VISZONTELADÓK, FIGYELEM! BRAUN ELEKTROMOS BOJLEREK Kerámiabevonat, 1+2 év garancia, országos szervizhálózat, kedvező ár: 121, hőtárolós 9.978 1001 17.998 151, hőtárolós 11.640 301, hőtárolós 13.932 1201 24.470 1501 31.110 50 I, hőtárolós 14.818 200 1 32.680 80 I, hőtárolós 15.998 ) I, 26.637 fatüzelésű Az árak az áfát nem tartalmazzákI Minden VlZ-GÁZ-FŰTÉS szerelvény hasonlóan kedvező áron. HIDROTRADE Kft. Kiskőrös, Szendrey J. u. 1. Tel./fax: 78/312-437 tingens (MMK) egy része - erről tájékoztatta szerdán az MTI-t Valler Ferenc alezredes, a ma­gyar SFOR-alakulat szóvivője. A szóvivő szerint a magyar ka­tonák több hónapig fognak dol­gozni a szarajevói SFOR-épít- kezéseken. Valler alezredes tájé­koztatást adott arról, hogy a hor­vátországi Okucaniban állomá­sozó magyar SFOR-egység júni­us végén érkezett új tagjai a Szá­va folyón készülnek fel boszniai feladataik ellátására, kéthetes intenzív kiképzésen vesznek részt. A kiképzésben nem csak a harc, hanem a helyi viszonyok megismerése, az újjáépítési fel­adatok megoldása is szerepet kap. Várható, hogy a magyar SFOR-egység búvárcsoportja a hónap második felétől a herceg­ovinál Mostarban fog dolgozni, ahol folytatja a horvátok által szétlőtt régi híd köveinek kieme­lését a Neretvából. Ötmllliárd forintos beruhá­zási költséggel harminc­ezer négyzetméter alapte­rületű bevásárló-, szolgál­tató és szabadidő-közpon­tot épít Miskolc belvárosá­ban az osztrák Raiffeisen Bankcsoporthoz tartozó Raiffeisen Lízing Rész­vénytársaság. A kivitelezés több tucat épí­tőipari társaság részvételével megkezdődött, és jól halad. Májusban névpályázatot írtak ki a létesítményre, amelyre 67 pályázótól 286 javaslat ér­kezett. A zsűri a Szinva Palo­ta elnevezést találta a leg­jobbnak, amellyel egymástól függetlenül három pályázó is nevezett. Megnyílt a holland bútorok üzlete, ahol a kiváló holland minőség párosul a kedvező árakkal! Tölgyszekrények, étkezőgarnitúrák, bőr és szövet ülőgarnitúrák széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat Kecskeméten, a Szil-Coop parkolójában, a Szőnyegáruház emeletén. Nyitva: H-P: 9-18; Szó: 8-12. Tel.: 76/417-387 (31821) Lakásfelújítás "0" Ft befizetésével! • Teljes és részleges felújítás • Szigetelések • Festés, mázolás, tapétázás • Nyílászárók cseréje garanciával, rövid határidővel. SZ1GEPKER Kecskemét, Ipoly sor 1/A Tel.: 20/9-212-458 munkaidőben , 76/485-679/33 S a OZVETLENULjfA GYÁRTÓTÓL! '^L formában gyártott, kiváló minőségű térburkolók már 1700 Ft/m + aíatol. II. osztályú termekek 1250 Ft/m + áfától. : szállítás kedvező feltételekkel. ^Kecskemét. Úrihegy 295. Telephely: js-ze n Ik ír .1 ly, Also 104. Tel.: 76/473-333, 30/9-6-30^45O 257 Tel./fax: 76/496-065 STYIJÖŰTO« Kecskeméti Asztalos Szövetkezet Kecskemét, Szolnoki út 1. Tel./fax: 76/481-730 3M SCOTCHTINT ablakfóliák = BIZTONSÁG + KENYELEM! A 3M SCOTCHSIELD ultraerős, betörásvádelmi és biztonsági ablakfóliái vé­delmet nyújtanak az erőszakos behatolások ellen; üvegtörés esetén egyben tartják az üveget, csökkentve a sérülés veszélyét. A 3M SCOTCHTINT fény- és hővédő ablakfóliák segítenek fenntartani az épü­let megfelelő hőmérsékletét, egész évben. CSÖKKENTI ENERGIAKÖLTSÉGEIT, nyáron kint tartja a hőséget az épü­letből, télen pedig nem engedi kiszökni a meleget. 99%-ban megszűri az UV-sugárzást, ezzel is védve a berendezést.-KFT Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel./fax: 76/484-902; 507-240 POLGÁRI RIJTOK STILHIJTOK BEMUTATÓTEREM NYÍLT A FENTI CÍMEN. Kedvezményes áruvásárlási hitel! Kolóniái, biedermeier, barokk és rusztikus bútorok gyártása, javítása, egyedi tervezése. Tp l manSPOrlTErf mania ts uustmim u. <«m ucsimh, Mer mos «». m is Belföldi nagy tömegű ömlesxtett áru fuvarozása Vállalunk: US3 útépítésnél nagy tömegű földmunkákat US’ rakodást föld-, kő-, kavicsszállítást a lakosság részére is 6000 Kecskemét, Nagy Lajos kir. krt. 45. Telephely: 6000 Kecskemét, Mészöly Gy. u. 22. Tel.: 76/481-578 Rádiótelefon: 06-30/9-383-035 32002 Az egy év múlva megnyí­ló miskolci Szinva Palota terü­letből 14 ezer négyzetméter­nyit kiadnak. Ennek több mint 70 százalékát már lekö­tötték a bérlők, köztük egy BELTEX Kft. Területi képviselet: Szentkirály, Szent I. tér 24. Tel./fax: 76/441-091 Tel.: 76/445-321; 06-30/9-383-783 Tluiiií) íi higiénia i kulisszák megáit ii! Kínált termékeink és személyes tanácsadás:- takarítóeszközök, -gépek, kombinált lelfllettisztító és fertőtlenítőszerek,- mosdóhigiéniai berendezések és töltelékáruk,- teljes kórházhigiéniai rendszer, bőr- és felületfertőtlenítők,- szennyfogó szónyegek. Tisztító- ás fertőtlenítőszereinkre a minősítéseket az ÁNTSZ és 0ÉTI végezte el. nemzetközi áruházlánc, a Ma­gyar Posta, számos miskolci kereskedő. Lesz az épületben hattermes multiplex mozi, mélygarázs, üzemanyagtöltő állomás és bankfiók. HOLLAND BUTORHAZ Kecskemét, Budaihegy 159. (A Penny Markettői 200 m-re, ép. irányában) Kitűnő állapotú nappali, étkező- és hálószobabútorok, lámpák, kiegészítik stb. Nyitva: H-P: 9-12, 14-18; Szó: 9-12 óráig. T.: 06-30/9-631-600 l T \*Ä ’I1.1 k*i >1 L*i SI Kecskemét, Báthory u. 1. (A volt bútórbizofliányi helyén.) Tel: 76/485-136 ANTIK, HOLLAND, STÍL- ÉS HASZNÁLT BÚTOROK Műszaki cikkek- háztartási gépek- híradás-technikai cikkek készpénzben vagy bizományi konstrukcióban történő adásvétele. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9-18; szombaton: 9-12 óráig. 25756 LG WALTER KLÍMATECHNIKA Forgalmazás, beszerelés. Klímajavítás 24 órán belül. Tel./fax/üzenetrögzítő: 76/492-530. mobil: 20/9-438-939 319q6 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK Osztrák minőségben, gyári áron! Ablakaink festést nem Igényelnek - nem vetemednekI Nyíló-bukó ablakok, portálok, üvegfalak, toló- és harmonikaajtók, bejárati és teraszajtók, redőnyök, télikertek egyedi szín- és méretválasztékban, megrendelésre! Fix ablak: 150x150 15.179 Ft Nyíló-bukó ablak: 120x150 24.384 Ft Nyíló-bukó ablak: 150x150 27.922 Ft Nyíló erkélyajtó: 90x210 24.536 Ft Nyíló erkélyajtó: 90x240 26.849 Ft Áraink az áfát nem tartalmazzák! Még tavalyi árakon! 6000 Kecskemét, Nyíl u. 9/A Tel./fax: 76/479-927 Nyitva: H-P: 9-17 óráig. Gránit, márvány, mészkő Padló- és falburkolatok, lépcsőik, párkányok, konyhapultok készítése * Faragott kőkandallók * Sárgaréz és krómozott korlátok tervezése, kivitelezése * Gipsz díszítőelemek gyártása Bemutatótermeink: ■ Kecskemét, Izsáki út 33. Tel.: 76/495-545 • Akasztó, Fő út 55. Tel.: 30/9-383-234 v. 20/9-263-389 • 1191 Budapest XIX. kér., Üllői út 174. (EuroPark mellett) Tel.: 06-1/280-8568

Next

/
Thumbnails
Contents