Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-12 / 160. szám

Schumacher lábát törte Coulthardt nyerte a Brit Nagydíjat Silverstone-ban A brit David Coulthard (West-McLaren-Mercedes) győzött Silverstone-ban, a Forma-l-es vb idei nyolca­dik futamán. Összetettben továbbra is csa­pattársa, a finn Mika Häkkinen vezet. A Brit Nagydíjon máso­dik az ír Eddie Irvine (Ferrari), harmadik pedig a német Ralf Schumacher (Williams-Super- tec) lett. A Brit Nagydíjat már az első kör közepén félbeszakították, közben a 3-4. helyen autózó Michael Schumacher Ferrarija a Stowe-kanyarban - valószínű­leg műszaki hiba miatt - 200 km/h feletti sebességgel nyíl­egyenesen a háromrétegű gu­mifalba csapódott. A német pi­lótát a pályamunkások és az orvosok hosszú perceken át nem tudták kiszabadítani autó­jából, majd hordágyra helyez­ték és mentőautóval szállítot­ták el. Schumacher a dpa né­met hírügynökség információi szerint öntudatánál maradt. Rögtön a rajtnál beragadt a ka­nadai Jacques Villeneuve (BAR-Supertec), ezért a rende­zők felmutatták a futam leállí­tását jelző piros zászlót. Az élen ekkor a finn Mika Häkkinen (West-McLaren- Mercedes) és csapattársa, a brit David Coulthard haladt. Mögöttük Schumacher a belső íven éppen előzni próbálta a szintén ferraris ír Eddie Ir- vine-t, amikor az ír versenyző autójának orra előtt átszáguld- va, a kavicságyon keresztül a gumifalnak ütközött. A rende­zők majdnem háromnegyed órás késéssel, 14.43-kor indí­tották el újra a Forma-l-es Brit Nagydíjat, amelynek rajtjánál üresen maradt a második rajt­kocka, Michael Schumacher helye. A német pilóta a dpa je­lentése szerint eltörte a jobb lá­bát, a Reuters pedig a Ferrari szóvivőjét idézte, aki - a részle­tek említése nélkül - mindkét David Coulthardt láb sérüléséről beszélt. A forrá­sok egybehangzóan Schuma­cher stabil állapotát említették, mindenesetre a versenyzőt he­likopterrel kórházba szállítot­ták. Az ismételt rajtnál a spa­nyol Pedro de la Rosa (Arrows) ragadt be, ezért a kör vége előtt bejött a biztonsági autó. Miu­tán a pályán maradt járművet eltávolították, harmadik neki­futásra is Häkkinen jött el a legjobban, megelőzve Irvine-t és Coulthardot. A Brit Nagydíj (60 kör, 308.40 km) végeredménye: 1. Coulthard (brit, West- McLaren-Mercedes) 1:32:30.144 óra (199.970 km/ó átlagsebesség), 2. Irvine (ír, Ferrari) 1.829 mp hátrány, 3. R. Schumacher (német, Williams- Supertec) 27.411 mp h., Fren­tzen (német, Jordan-Mugen- Honda) 27.789 mp h„ 5. Hill (brit, Jordan-Mugen-Honda) 38.606 mp h., 6. Diniz (brazil, Sauber-Petronas) 53.643 mp h. A vb-pontverseny állása, pilóták: 1. Häkkinen 40 pont, 2. M. Schumacher és Irvine 32- 32, 4. Frentzen 26, 5. Coult­hard 22, 6. R. Schumacher 19 pont. SPORTHÍREK Andula Petra győzelmével ért véget a 25 000 dollár összdíjazá­sú darmstadü női tenisztorna. Boros Erzsébet a 8. menetben technikai k.o.-val vereséget szenvedett a német Regina Halmichtól Augsburgban, a Női Nemzetközi Boksz Szövet­ség (WIBF) profi középsúlyú világbajnoki címmérkőzésén. Lékó Péter világossal döntet­lent ért el a címvédő orosz Vla­gyimir Kramnyik ellen a dort- mundi nemzetközi sakkver­seny nyitófordulójában. Totó A totó 27. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Vasas-Xamax 1-0 1 2. Metz-Zilina 3-0 1 3. Pobeda-Perugia 0-0 X 4. Newry Town-Duisburg 1-0 1 5. Boby Bmo-Basel 2-4 2 6. Varteks-Brann Bergen 3-0 1 7. Lustenau-Rudar Velenje 2-1 1 8. Pol. Warsz.-FC Köbenh. 1-1 X 9. Montpeiller-Karabah A. 6-0 1 10. Akrenes-Lokeren 1-3 2 11. Gomel-Hammarby 2-2 X 12. Kocaelispor-Ventspils 2-0 1 13. Floriana-Jokerit 1-1 X +1 mérkőzés: 14. St. Truiden-Ararat 3-1 1 ...ha este 10 után legalább 10 ezer forintért vásárol. Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30- 18.30 szombat 8.30- 14.00 KECSKEMÉT, Kurucz krt. 8. Telefon: (76) 481-499 . —nm—■--------------i-------------------------------■ — 1 0% -os éjszaka-10%-os árengedmény mellett 10 doboz 0,2 l-es Rauch Ice Tea-t v kap ajándékba... > i (•R^UCH) . Ma: megnyitó az öttusa vb-n Hétfőn tartlák a megnyitó ünnepséget, majd ked­den reggel a női váltóver­sennyel megkezdődik a margitszigeti öttusa-vi­lágbajnokság. A férfi váltóviadalra szerdán, a selejtezőkre csütörtökön és pénteken, a döntőkre pedig szombaton és vasárnap kerül sor. A lövészet, a vívás és az úszás versenyeit a Nemzeti Sportuszoda (NSU) területén, míg a lovaglást és a futás küz­delmeinek egy részét a Margit­szigeti Atlétikai Centrumban (MAC) rendezik. A világbajnokság műsora, kedd, női váltó - lövészet: NSU 7.30 ó, vívás: NSU 9.15 ó, úszás: NSU, 13.30 ó, lovaglás: MAC 15.40 ó, futás: MAC 18.30 ó, szerda, férfi váltó - lövé­szet: NSU 7.30 ó, vívás: NSU 9.15 ó, úszás: NSU 13.30 ó, lo­vaglás: MAC 15.40 ó, futás: MAC 18.30 ó, csütörtök: női selejtező - lövészet, vívás, úszás: NSU, futás: MAC, 1. csoport: lövészet 8 ó, vívás 11 ó, úszás 15 ó, futás 17.30 ó, 2. csoport: vívás 8 ó, úszás 12.30 ó, lövészet 14 ó, futás 17 ó, 3. csoport: úszás 8.30 ó, lövészet 11 ó, vívás 13.30 ó, futás 18 ó. Péntek, férfi selejtező - lö­vészet, vívás, úszás: NSU, fu­tás: MAC, 1. csoport: vívás 7.30 ó, úszás 11.30 ó, lövészet 14 ó, futás, 17.30 ó, 2. csoport: lövé­szet 8 ó, vívás 10.15 ó, úszás 14.30 ó, futás 18 ó, 3. csoport: úszás 8.30 ó, lövészet 10 ó, ví­vás 13 ó, futás 18.30 ó, 4. cso­port: úszás 10 ó,lövészet 12 ó, vívás 15.45 ó, futás 19 ó. Szombat, női egyéni döntő és csapatverseny - lövészet: NSU 8 ó, vívás: NSU 9.45 ó, úszás: NSU 13.30 ó, lovaglás: MAC 15.40 ó, futás: MAC 18.30 óra. Vasárnap, férfi egyéni döntő és csapatverseny - lövé­szet: NSU 8 ó, vívás: NSU 9.45 ó, úszás: NSU 13.30 ó, lovaglás: MAC 15.40 ó, futás: MAC 18.30 óra. Európa-bajnok a női négyes A Kovács, Szabó, Viski, Bóta összeállítású női négyes jóvol­tából újabb arany gazdagította vasárnap az 500 m-es döntők során a magyarok éremkollek­cióját a zágrábi kajak-kenu Eu- rópa-bajnokságon. Egyébként is a nők voltak eredményesebbek, különösen Kovács Katalin remekelt: egyesben is, és Szabó Szilviá­val párosban is második lett. Ugyanezt a helyezést érte el a Kämmerer Zoltán, Vereckei Ákos duó is, utóbbi egyesben ezúttal lemaradt a dobogóról. Az egy arany, három ezüst mellé a kenus Fürdők nyert még egy bronzot is.- Izgalmas, jó versenyeket hoztak az 500-as döntők, első­sorban Kovács Katival vagyok elégedett, aki a nagy sorozat közben remekelt - értékelt An­gyal Zoltán szövetségi kapi­tány. - Vereckei a szombati két 1000 méteres döntőtől egy ki­csit elfáradt, s ezért lett rendkí­vül szoros csatában csak ne­gyedik. Változatlanul elégedett vagyok fiatal csapatunk telje­sítményével. Három ezüstérmet nyertek a magyar nők a kajak-kenu Európa-bajnokság 200 m-es döntői során. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elmondta, hogy a szervezők nem álltak feladatuk magaslatán, a sprint- távok végeztével nem készül­tek el a jegyzőkönyvek, ezért csak a magyarok helyezéseiről tudott beszámolni. Kiemelte: a nők ismét remekeltek, mind­három számukban ezüstérmet szereztek. A legnagyobb érdeklődéssel várt versenyszám - magyar szempontból - a női kajak­egyesek vetélkedése volt: eb­ben Kőbán Rita minimális kü­lönbséggel szorult a második helyre az EB legeredménye­sebb versenyzőnője, az olasz Josefa Idem mögé. A c-4-esek versenyében 6. helyezett magyar hajót pálya- elhagyás miatt kizárták. Kupasorsolás magyarokkal Vasárnap a Nemzetközi Kosár­labda Szövetség Münchenben elkészítette az 1999/2000. évi európai kupák sorsolását. A férfi Euroligában nincs magyar csapat, a kontinens második számú tornáján, a Saporta Kupában az Albacomp-SZÜV és a Matáv Pécsi SE, a Koracs Kupában a paksi Atomerőmű SE indul. A nőknél az Euro­ligában a GYSEV-Ringa és a MiZo-Pécsi VSK, míg a Ron- chetti Kupában az FTC-Diego és a DKSK-BorsodChem képvi­seli Magyarországot. 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents