Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-12 / 160. szám

2. OLDAL MEGYEI KORKÉP 1999. JÚLIUS 12., HÉTFŐ Megszépült a szabadszállási templom Az új cserepek a szentély épségét is védik. Néhány csepp eső lehullott ugyan a hálaadó szentmise kezdete előtt, de mire a szer­tartásba belefogott Marosi Izi­dor nyugalmazott váci püspök, kiderült az ég, és ragyogó nap­fényben fürdött szombaton délelőtt a felújított szabad- szállási katolikus templom. A város katolikus közössé­ge nem csak a templom meg- szépülésének örvendhetett, hiszen az egykori kántorla­kást átépítve az eklézsiának új plébániája van, amelyet Marosi Izidor szentelt meg. A rekonstrukcióhoz szükséges pénzt a szabadszállási hívek adakozásából, a kalocsa-kecs- keméti érsekség és egy német szeretetszolgálat támogatásá­ból teremtették elő. A négy­millió forint elegendőnek bi­zonyult arra, hogy a temp­lom tetejét újracserepezzék, a templomtorony faborítását helyrehozzák, a falakat újra­fessék, és az új plébániát ki­alakítsák. A hálaadó szentmi­se alkalmából Marosi Izidor püspök számba vette a válto­zásokat, dicsérte az építőket, akik gyorsan és jól dolgoztak. - Különösen nagy öröm szá­momra a szabadszállási temp­lom és plébánia megszépülé- se, hiszen gyakran jártam itt - mondta a püspök, aki egyko­ron Izsákon volt „öspörös”. Bajai Művészeti Napok Ma, vagyis hétfőn 10 órától beállókép-fotózás lesz a Sétáló­utcában, a vizuális iskola ta­nulóinak közreműködésével. 11 órától ugyanitt Bakarasz ki­rály várja a gyerekeket. Délután 5-től lesz térzene a vaskúti fú­vószenekar közreműködésével a Szentháromság téren. A Tér­színház társulata 18 órától Heltai Gáspár meséi alapján ké­szült jeleneteket mutat be a Sé­tálóutcában. Szlauko László performance-bemutatójára 19 órától kerül sor. Este 8 órától a Petőfi-szigeten a vasárnap megrendezett installációs, mű­vészeti kiállítás eredményhir­detése lesz, melyen Széli Péter polgármester átadja Baja Város Művészeti Díját. Este 9-től Len­gyel Ferenc rendezésében Don Camillo komédiáját láthatják. A Csepűrágó Színpad kedden 17 órától mutatkozik be a Petőfi- szigeten, a Langaléta Garabon­ciásokat pedig 11 órakor és 18 órától nézhetik meg az érdeklő­dők a Sétálóutcában, valamint a Sugovica-parton. A művészeti napokat a Kaláka együttes kon­certje zárja a Fesztivál téren. Személyiségfejlesztő tábor Személyiségfejlesztő tábort tartanak ezekben a napokban a kunfehértói általános iskolá­ban. Simon Csilla táborvezető és Köves Zsuzsanna nemzet­közi oktató a kineziológia módszerével tartja a foglalko­zásokat a 7-14 éves gyerme­keknek. Az egyedi módsze­rekkel tartott foglalkozásokon az egyéni stresszoldás és a csoportos felismerések célja a harmonikus, kiegyensúlyozott személyiség kialakítása, a ta­nulási nehézségek kiküszö­bölése. Táborban a cserkészek Werner József cserkészpa­rancsnok szerint most, a sátor­veréskor mutatkozik meg iga­zán, ki mit tanult meg az év fo­lyamán. Több száz kiscserkész és őrsvezető vizsgázik az egy-, esetleg többhetes sátorozáso­kon szervezésből, kitartásból, fegyelmezettségből és találé­konyságból. Sükösdtől Tom­páig 8 cserkészcsapat indul ma táborozni. A tompaiak Erdély­be, a sükösdiek Püspökszent- lászlóra, a bajai Damjanich- cserkészcsapat Veránka-sziget- re, a Mészáros Lázár Csapat pe­dig Kistótfaluba. A dél-magyar- országi cserkészek megszer­vezték, hogy a háború sújtotta Vajdaságból a cserkésztársak díjmentesen táborozhassanak hazánkban. A bajaiak 30 cser­készt látnak vendégül, a sükös- diekhez öt kiscserkész érke­zett. A vajdasági cserkészeket pénteken fogadták. Vendéglá­tóikkal együtt ők is részt vettek a bajai halfőző népünnepélyen. 0 JÓ NAPOT! Július 12., hétfő Névnap: Izabella Az Izabella a bibliai erede­tű Elisabeth (Erzsébet) név spanyol változata. Jelenté­se: isten az én esküvésem. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Dalma, Ernő, Félix, Klarissza nevű olva­sóinkat is! Napkelte: 4 óra 59 perc Napnyugta: 20 óra 40 perc Holdkelte: 4 óra 16 perc Holdnyugta: 20 óra 01 perc Tegnap a Duna Budapest­nél 430 cm (áradó), Bajánál 452 cm (áradó), a Tisza Szolnoknál 49 cm (áradó), Csongrádnál pedig 67 cm (áradó) magas volt. Közlekedés Kaszálják a füvet az 5-ös fő­út 90-100. km-e, a 44-es fő­út 0-16. km-e, az 51-es főút 120-127. km-e, az 54-es fő­út 77-93. km-e és az 53-as főút 75-85. km-e között. Az 54-esen a 77-93. km között a vezetőoszlopokat javítják, az 55-ös 69-98. km-e között eltávolítják a forgalmat za­varó növényzetet. A duna- földvári hídon továbbra is érvényben van a 20 tonna összsúlykorlátozás. A bajai Duna-hídon továbbra is a déli konzolon haladhat a forgalom. Traffipax Ma délelőtt Kiskőrösön, Kecskeméten, Hetényegy- házán, Kerekegyházán, dél­után Ágasegyházán, Izsá­kon számíthatnak a jármű­vezetők radarellenőrzés­re. Lézeres sebességmérés Bácsalmáson, Baján, János­halmán lesz. Mi, Hol, Mikor? • A kecskeméti helyőrségi klubban július 15-én, délután 4-kor kezdődik a Honvéd Ha­gyományőrző Egyesület talál­kozója. Ezt követően karban­tartás miatt július 19-étől au­gusztus 15-éig a helyőrségi klub zárva tart. • Augusztus 16-án kezdődik a Kecskemé­ti Ifjúsági Otthonban az in­tenzív moderntánc-tábor, amelyet Mester Anita tánc­pedagógus vezet. A táborra még lehet jelentkezni. • Né­meth József festőművész gyűjteményes kiállítása július 15-én nyílik Ópusztaszeren, a Nemzeti Történelmi Emlék­parkban. A kiállítást dr. Dö­mötör János művészettörté­nész nyitja meg. NÉZŐPONT Kubatovics Tamás Jó viszonyban az égiekkel Boldog embereket láttam. Ettek-ittak, jöttek-mentek, beszél­gettek, nézelődtek, ugratták egymást, tapsoltak, fütyültek, vendégeket fogadtak, és vendégeskedtek. Mosolyogtak. Több tízezer ember. Pár hónapos gyerekektől az aggastyánokig minden korosztály megjelent szombaton a halászlé bajai ün­nepén. Azt is mondhatnám, furcsa népek jönnek össze ilyenkor Ba­ján. Nagy kosarakban, ládákban, kannákban cipelik asztaluk­hoz a főzés, vendéglátás kellékeit. Aztán este 6-kor tüzet gyújtanak, és alig lehet levegőt venni. Fulladoznak a füstben, mégis jól érzik magukat. Megmagyarázhatatlan. - Mit keres még itt ennyi ember, miért nem mennek haza, talán jól érzik magukat? - kérdezgetik egymást éjfél után, aztán nevetve töl­tenek még egy pohárral. Vakargatják a fejüket, amikor rádöb­bennek, hogy a minden eddiginél nagyobb, zenés tűzijáték­kal megtréfálják őket. A rakéták, tűzzuhatagok a városházá­ról indulnak. Már a negyedik népünnepély Mit zajlott Baja belvárosában. Min­den ment a szokott módon. keres itt Akár azt is gondolhatná az em­ber, hogy nem nagy ügy egy ember? ilyen óriásrendezvény meg­szervezése, lebonyolítása. No, igen. Szombatra virradó éjsza­ka a Szentháromság téren jártam, és láttam, hogy a padokat, asztalokat rendezgetik. A szakadó esőben szemeteszsákba bújtak a pakolók, és egyre csak hordták a bútorzatot. Reggel öt óráig. Hatra megszűnt az égi áldás. Tegnap délután pedig már csak néhány jel árulkodott az előző napi ünnepről. Csen­des volt a város, gyógylevesek készültek ebédre. Közben az utcákról, terekről teherautókra, kamionokba pakolták az asz­talokat, padokat. Egy ismerősöm késő éjszaka érkezett meg Bajára. Azt mond­ta, a város határáig szakadt az eső. Lehet, hogy csak viccelt, de én már minden csodát elhiszek a halászlé ünnepével kap­csolatban. Töredelmesen bevallom, nem tudok igazán jó jel­zőt találni erre a fiesztára. Normális volt minden, tehát őrüle- tes. Boldog embereket láttam, akik jó viszonyban vannak az égiekkel. Telefonkönyvek átvétele Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy megjelent az új Bács- Kiskun megyei telefonkönyv. Kétjük azon előfizetőinket, akik még nem kapták meg a telefonkönyvet, szíveskedjenek a lakó­helyük szerint illetékes címet felkeresni a könyv átvétele céljából. Átvevő helyek: Baja, Dózsa Gy. út 30. (Melo-Depo Iroda) Tel.: 79/321-848 Kiskunhalas, Szilády Á. u. 5-7. (City Irodaház) Tel.:77/423-444/122. m. Kiskőrös, Safári J. u. 5. (Emitel Ügyfélszolgálat) Tel.: 78/499-084 Kalocsa, Széchenyi út 2. (Emitel Ügyfélszolgálat) Tel.: 78/499-184 A könyvért Kiskőrösön és Kalocsán csak július 15-én, csütör­tökön lehet jelentkezni 8-17 óráig; Baján és Kiskunhalason jú­lius 15-ig minden munkanapon, 13-16 óráig vátjuk az előfize­tőket. Köszönjük. ennyi BALESETEK Halálra gázolták Halasi galeri Halálos közlekedési baleset tör­tént pénteken este fél hét tájban Vaskút belterületén. A 49 eszten­dős K. I. kerékpárral haladt a Kossuth utcán, s az 1/A számú ház előtt balra akart kanyarodni. Nem adott elsőbbséget a szem­közti sávban jövő személyautó­nak, amelyet egy vaskúti asz- szony vezetett. A gépkocsi elgá­zolta a kerékpárost, aki kórház­ba szállítását követően meghalt. Fegyver, lőszer Egy nyárlőrinci hölgynél házku­tatást tartottak pénteken a kecs­keméti rendőrök. N. R. lakásán egy kispuskalőszerhez átalakí­tott légpuskát és öt darab kispus­kalőszert találtak. A nő ellen lő­fegyverrel és lőszerrel való visz- szaélés miatt indítottak eljárást. Egy négytagú, két halasi férfiból és két halasi hölgyből álló tolvaj­csapatot füleltek le pénteken a kecskeméti rendőrkapitányság munkatársai. A brigád - Cs. F., K. S„ F. I. és F. G. - cigarettát és sampont lopott három üzletből is: a tiszakécskei Fő utcán lévő ABC-ből, a kerekdombi Fincsi- ből és a tiszaalpári Integrálból. Csészetolvaj A halasi rendőrök őrizetbe vet­ték a helybéli K. M.-et, akit az­zal gyanúsítanak, hogy július elsejére virradó éjjel átmászott egy ház kerítésén, s betört a hajlékba. Annak ellenére, hogy mikrohullámú sütőt és kávés­csészéket vitt el a lakásból, nem valószínű, hogy csupán­csak azért tört be, mert nem tudta mivel megmelegíteni ki­hűlt kávéját. Fináncra támadt A soltvadkerti F. Gy. nyolc na­pon belül gyógyuló, könnyű sé­rüléseket okozott szombaton a munkájukat végző pénzügy­őröknek. A fináncok egy sörö­zőben tartottak ellenőrzést, amikor nekik támadt a férfi. így hivatalos személy elleni erő­szak miatt kell a kiskőrösi rend­őrkapitányságon felelnie. Önbíráskodó Kiskőrösön önbíráskodás miatt kellett intézkedniük a rendőrök­nek. Gy. M. átment szomszéd- asszonyához, H. B.-néhez, s üt­legeléssel követelte vissza az ál­tala kölcsönadott 10 ezer forin­tot, valamint a szerinte neki még járó 20 ezer forint kamatot. Új fejlesztésű, erősebb, dinamikusabb, kisebb fogyasztású és környezetkímélőbb motorok. Alapfelszerelés a WHIPS ostorcsapás-nyaksérülés elleni védelem és a nagyobb méretű, intelligens vezérlésű oldallégzsákok. Volvo Assistance szolgáltatás. AUGUSZTUS VÉGÉIG MEGHOSSZABBÍTOTT AKCIÓNK SORÁN A LÉGKONDICIONÁLÓ IS ALAPFELSZERELÉS. Jansik Autóház 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km Tel.: 76 498 555 Tel./fax: 76 498 554 VOLVO

Next

/
Thumbnails
Contents