Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-10 / 159. szám

1999. JÚLIUS 10., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL A Tiszazug régiót váltana Nem tetszik a jelenlegi tervezett besorolás A Jászság után Szolnok megye újabb kistérsége elöntött úgy, hogy nem kíván(na) az észak-alföldi régióhoz tar­tozni. A Tiszazug Települési Szövetség polgármesterei Tlszalnokán úgy határoztak, hogy inkább a szomszédos dél-alföldi régióhoz csatlakoznának. A polgármesterek szerint ez ügyben a Tiszazug földrajzi in­dokait aligha kell magyarázni, tökéletesen beékelődik a dél­alföldi régióba. Ennél termé­szetesen nyomósabb érveket is felhoztak, ezek egyike volt például a nagy távolság. Deb­recen, mint az Észak-Alföld központja, igen messze esik a Tiszazugtól, míg Kecskemét és Szeged lényegesen közelebb van. Szintén a térség hovatar­tozását jelzi a polgármesterek szerint, hogy egészségügyileg például a szentesi kórházhoz tartoznak, de említették még a tanácskozáson a fóliás kerté­szetet és a borvidéki besoro­lást is, melyek szintén erős szállal kötik a Tiszazugot a dél-alföldi régióhoz. A tiszazu­gi vezetők úgy vélik, hogy a közlekedési, földrajzi, vala­mint gazdasági kötelék a déli régióval olyan erős nyomaték lesz a döntéshozók előtt, ami miatt hozzájárulnak a válto­záshoz. A régiócsere nem jelentene kiszakadást Jász-Nagykun- Szolnok megyéből, itt pusztán az új régióból való elválásról van szó. Az érintett települések pol­gármesterei egyébként úgy egyeztek meg, hogy mind­egyik önkormányzat képvise- lő-testülete állást foglal az ügy­ben augusztus végéig, s utána teszik meg a további lépéseket az elszakadás kérdésében. Sőt, a kistérség polgármes­terei úgy döntöttek, ha kell, akkor még népszavazást is szorgalmaznak. Kié a kécskei szabadstrand? A tavalyi húsz százalék he­lyett idén az eredeti rendelet­ben meghatározott összeg fe­lében állapította meg a köz­gyűlés a tiszakécskei szabad­strand közterület-használati díjait. A díjemelésről legutób­bi ülésén döntött a képviselő- testület. A közterület-használati dí­jak felülvizsgálatát Kosik Mik­lós képviselő sürgősségi indít­ványára vette napirendjére a kécskei közgyűlés. Előterjesz­tésében a képviselő (aki maga is pavilontulajdonos) kilenc vállalkozótársa nevében, kérte, hogy az őszi és tavaszi árvizek okozta károkra és a gyér forga­lomra az önkormányzat mél­tányossági alapon száz négy­zetméterig törölje el, száz négyzetméter fölött pedig a ta­valyi összeg felére csökkentse a közterület-használati díja­kat. A testület azonban úgy határozott, csak részben fo­gadja el a felhozott indokokat és idén az eredeti rendeletben megállapodott díj felét kéri a szabadstrandi területekért. A vállalkozók méltánytalan­nak tartják az emelés mérté­két. Mint mondták, pavilonja­ik hónapokig vízben álltak. Az épületek teljesen átáztak, helyreállításuk és a területen felgyülemlett iszap eltávolítá­sa jókora pluszkiadást jelen­tett. Van olyan pavilontulajdo­nos is, aki szerint az önkor­mányzat jogtalanul szed köz­terület-használati díjat, a szabadstrand ugyanis a Solo- hov Termelőszövetkezet tulaj­donában van. Németh Lajos, a tisza­kécskei polgármesteri hivatal hatósági osztályának tanácso­sa szerint a közel 14 hektáros szabadstrand és stranderdő korábban valóban a téeszé volt. 1993 februárjában azon­ban a termelőszövetkezet át­adta a területet a Hortobágyi Nemzeti Parknak. Egy hónap­pal később a nemzeti park a kécskei önkormányzat javára lemondott a szabadstrand és a hozzá tartozó földrészek ke­zelői jogáról, azzal a feltétel­lel, hogy a szabadstrandi part­szakasz és a stranderdő to­vábbra is védett terület marad. Ennek átvezetése ugyan még folyamatban van, a kezelői jog azonban már hat éve az ön- kormányzaté. Tolvajok a temetőnél Egy városföldi nő autóját ki­fosztották Kiskunfélegyházán a Felsőtemetőben - tájékoz­tatta lapunkat a rendőrség il­letékese. A lezárt járműből is­meretlen tettesek eltulajdoní­tották a tulajdonos kézitáská­ját, amelyben 6500 forint készpénz és személyes iratok voltak. GAZDASAROK Növényvédelmi felhívás 1. Az elmúlt hetek időjárására a szélsőségesség volt a jellem­ző. A nagy esőzéseket egy igen gyors lefolyású felmele­gedés követte, melyet napja­inkban ismét egy lehűlés vál­tott fel. A pár napos kánikulai meleg következtében a ho­mokos talajokon lévő növé­nyeken a vízhiány tünetei, hervadás, száradás jelei mu­tatkoztak. Ennek magyarázatára az szolgál, hogy a folyamatos esőzések következtében a növények gyökerei nem ha­tolnak mélyre a talajba, így a gyors kiszáradás miatt a se­kély gyökérzet pillanatnyi vízhiánytól szenved. A szárazság alatt sokan le­álltak a nedvesigényű kór­okozók elleni védelemről, gondolva arra, hogy ekkor úgysem fertőz tovább a gom­ba vagy a baktérium. Sajnos nem így van, mert a nappali igen nagy meleg után az éj­szakai lehűlésekkel harmat, pára keletkezik, amely ele­gendő a fertőző anyag továb­bi terjedéséhez. így tudott terjedni tovább és vészszerű mérget ölteni a burgonyában a fitoftórás bur­gonyavész, a szőlőben a pero- noszpóra és a lisztharmat, a paprikában a xantomona- szos baktériumos betegség. A növényvédelmi kezelések el­lenére az érzékeny fajtákon a fent felsorolt baktériumos és gombás betegségek tovább­terjedtek és jelentős lomb-, il­letve fürtkártételeket okoz­tak. Még nem lehet leállni a rendszeres növényvédő sze­res kezelésekről, mert a beta­karítandó termések veszély­ben vannak. (Folytatjuk) Az ötezer forintos kérdés: hamis vagy nem hamis? (Folytatás az 1. oldalról) Klárika panasza kapcsán teg­nap megkerestük Szabó Sán- domét, a kiskunfélegyházi pos­ta vezetőjét, aki elmondta: az elmúlt néhány hetes időszak­ban több hamisgyanús ötezrest is találtak. Valamennyi bankót lefoglalták és jegyzőkönyv kí­séretében felküldték vizsgálat­ra a Magyar Nemzeti Bank Emissziós (a pénzkibocsátással foglakozó) Főosztályának. A vizsgálatok eredményéről hiva­talos állásfoglalást azonban még eddig nem kaptak. A posta egyébként minden forgalomban lévő bankjegy ki­bocsátásakor hivatalos tájékoz­tatót kap a Magyar Nemzeti Banktól. A színes lenyomatok­kal illusztrált tájékoztatóban a A lótenyésztés újraélesz­tését tűzte ki elsődleges céljául a nemrég megala­kult lovaskor Jászszentlászlón. A cso­portot tizenöt tapasztalt helybeli gazda hozta lét­re. Tarjányi András, a lovaskor el­nöke elmondta: a tapasztala­tok azt mutatják, a lótenyész­tők saját erőből nem tudnak előre lépni. A lótartás ugyanis nagyon költséges. Ezért fog­tak össze, remélve, hogy a bankjegyek valamennyi ismer­tető- és biztonsági jele szere­pel. A postavezető asszony sze­rint a hamisgyanús új ötezres bankók a hiányzó fluoreszkáló biztonsági jel (Lánchíd-pillér) kivételével, minden tekintet­ben valódinak tűnnek. Ezért nem zárható ki, hogy a vissza­tartott ötezresek voltaképpen nem is hamisak, hanem csak gyártáshibásak. (Feltehetően a Bácsbokodon talált ötezresek közül sem mind hamis.) Hasonló véleményen van Pa­taki Tibor, a Nemzeti Bank osz­tályvezetője is. Az osztályveze­tő sajnálatosnak tartja, hogy gyártáshibás bankjegyek kerül­tek forgalomba. Mindazonáltal úgy véli, az új bankókon szá­mos olyan jel van, melyek alap­lovaskör létrehozásával több pénzt tudnak szerezni pályá­zatok és támogatók útján cél­jaik megvalósításához. A jászszentlászlói lovas­gazdák távlati tervei közt sze­repel a helyi idegenforgalom fellendítése is, kihasználva a bugaci puszta, illetve a majsai termálfürdő közelségét. , Fontosnak tartják azonban azt is, hogy minél több szentlászlói gyerekkel szeret­tessék meg a lovakat. A lovas­kor ezért lehetőséget biztosít, elsősorban az iskolásoknak ján a helyszínen is viszonylag biztonságosan megállapítható: hamisak-e, vagy gyártáshibá­sak. Amennyiben csak nyom­dahibáról van szó, felesleges az egész hosszadalmas procedú­rát alkalmazni. A posta nyu­godtan átveheti a hibás bankje­gyeket, mivel ezeket a Magyar Nemzeti Bank térítésmentesen kicseréli. Dr. Kása István, a kiskunfél­egyházi rendőrkapitányság Ve­zetőhelyettese elmondta: jelen­leg három hamispénzes ügy­ben nyomoznak. A szálak min­den esetben túlnyúlnak a váro­son, de még a megyén is. Ezért félő, hogy mindhárom esetet felderítetlenül lesznek kényte­lenek lezárni. Szász András arra, hogy megtanuljanak lo­vagolni. A lovaskörhöz csatlakozó gazdáknak összesen hatvan lovuk van - mondta Tarjányi András. Az állatok többségét azonban nem hobbiból tart­ják. A lovakat munkára fog­ják. Szántanak, ekéznek ve­lük. Vannak viszont verseny­zésre alkalmasak is. A lovas­kor tagjainak nem titkolt cél­ja, hogy a jövőben különböző versenyeken vegyenek rész lovaikkal. Vajda Piroska GYORSHÍREK Kínaiakat vendégelnek A Bács-kiskun Megyei Önkormányzat meghívá­sára holnaptól csütörtökig Bács-Kiskunban tartózko­dik a kínai Shandong tar­tomány küldöttsége. A kecskeméti megyeháza tá­jékoztatása szerint a kínai vendégek a baráti együtt­működés és a cserekap­csolatok megerősítéséről, valamint a kereskedelmi, az oktatási, a kulturális és mezőgazdasági kapcsola­tok fejlesztéséről is tár­gyalnak a vendéglátókkal. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és Shandong tartomány ve­zetői egy szándéknyilat­kozatot is aláírnak hétfőn e tárgyban. Gumikat loptak Ágyneműket, kávéfőzőt, két darab csillárt, és négy terepjáróra való gumit loptak el felnivel együtt a napokban egy nagy­bugaci tanyáról. A betö­rők az ablakokat felfeszít­ve jutottak be az épület­be. A német tulajdonos kára 150 ezer forint. Iskolatej-akció Endre Sándor, a Bács-Kis- kun Megyei Közgyűlés el­nöke hamarosan levélben keresi meg a megyebeli települések vezetőit, hogy kívánnak-e csatlakozni az 1999-2000-es tanév első félévétől, tehát a szep­tembertől induló iskola- tej-akcióhoz. Ez azokban a megyékben, illetve egy városban már az elmúlt tanévben is működött, ahol az önkormányzatok vállalták a költségek 30 százalékát (Borsod-Aba- új-Zemplénben, Hajdú-Bi- harban, Hevesben, So­mogybán, Szabolcs-Szat- már- Beregben és Székes­fehérvárott). Az akció „haszonélvezői” (az ösz- szes megyebeli) bölcső­débe, óvodába, iskolába, hatosztályos gimnázium első két évfolyamára, va­lamint nyolcosztályos gimnázium első négy év­folyamára járó gyerekek lehetnek. Ok naponta 2 deci tejet, kakaót vagy karamellás tejet kaphat­nának ingyen. Bács-Kis- kunban mintegy 54 ezer általános iskolást és 27 ezer további gyermeket lehetne az akcióban isko­latejjel ellátni nap mint nap. Lovaskor Jászszentlászlón A jászszentlászlói lovasgazdák távlati tervei közt szerepel a helyi idegenforgalom fellendítése is, kihasználva a bugaci pusz­ta, illetve a majsai termálfürdő közelségét - mondja Tarjányi András. Budapesti székhelyű pénzintézet alábbi, volt banküzemi ingatlanját kínálja eladásra: Kecskemét Trombita u. 2. 353 m2 Az ingatlan a város központjában található. Érdeklődni lehet: Tel.: 353-1000/498 és 407-es mellék # em°tel Távközlési Rt. Kiskunhalasi Távközlési Szolgáltató Központ távbeszélő-kezelő és tudakozó számítógép-kezelői munkahelyek kiszolgálására munkatársakat keres. Felvételi követelmények:- érettségi bizonyítvány,- számítógépes ismeret (Windows-program felhasználói szintű ismerete),- kellemes hang, jó beszédérthetőség,- egészségügyi alkalmasság,- két műszakos munkarend (8 órás és 4 órás foglalkoztatás). A jelentkezést kézzel írott szakmai önéletrajz és a bizonyítvány(ok) másolatának beküldésével, az alábbi címre kérjük eljuttatni, 1999. július 24-éig: EMITELRt. Kiskunhalasi Távközlési Szolgáltató Központ Daday Zoltán vezető 6401 Kiskunhalas, Pf. 108 3165,

Next

/
Thumbnails
Contents