Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-08 / 157. szám
10. OLDAL IPAR, PÉNZ, INFRASTRUKTÚRA 1999. JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK A gazdaság és a felsőoktatás A kormány gazdaságstratégiájának egyik célja a tudásalapú gazdaságra és társadalomra va-. ló felkészülés, ennek megvalósítását hivatott elősegíteni a Gazdasági Minisztérium és hét budapesti felsőoktatási intézmény között kötött együttműködési megállapodás - hangsúlyozta Chikán Attila gazdasági miniszter az aláírást követő sajtótájékoztatón, Budapesten. A miniszter kiemelte, hogy az intézmények és a GM közötti kapcsolatot új alapokra kívánják helyezni, ez kiterjed az információcserére, a szakemberutánpótlásra és a tudományos együttműködésre is. Közölte: a kedden aláírt megállapodásokat ősszel újabbak követik, amelyeket vidéki felsőoktatási intézményekkel köt majd a tárca. A miniszter első körben a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemmel, a Budapesti Műszaki Egyetemmel, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával, a Külkereskedelmi Főiskolával, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolával, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolával, valamint az Állam- igazgatási Főiskolával írta alá a megállapodást. A dokumentumok alapján a tárca a hallgatókkal már a képzés ideje alatt fel akarja venni a kapcsolatot, ennek keretében segítséget nyújt tudományos diákköri dolgozatok készítéséhez, diplomatémák kiválasztásához, illetve a gyakorlati tapasztalat- szerzéshez. Ugyanakkor a minisztérium munkatársai számára kedvező lehetőség nyílik a felsőoktatási intézmények kurzusainak látogatásához. A megállapodás értelmében a tárca szerepet vállal a gazdaság szakemberigényének előrejelzésében, tananyag-fejlesztésben és új képzési irányok kiválasztásában, illetve segíti az intézményeket a gazdasági élet szereplőivel való kapcsolattartásban. Mint a sajtótájékoztatón kiderült, az érintett intézmények elsősorban anyagi lehetőségeik bővítését várják az együttműködéstől. Az MTI kérdésére a miniszter elmondta: a GM éves kutatási költségvetése 300 millió forint, amelyből a jövőben az egyetemek is részesülhetnek. A miniszter elmondta azt is: a tudományos együttműködés kétirányú lesz, vagyis nem csak az intézmények pályázhatnak támogatásért saját kutatási témáikra, hanem adott esetben a tárca konkrét kutatási feladatokra is felkéri majd őket. Kár villamosítani a vasutat? Olcsóbb a gázolaj, mint a villamos energia Hírek Cégvásárlás a divatszakmában Az olasz divatkirály, Giorgio Armani szerdán megerősítette azokat a hónapok óta terjedő piaci híreket, hogy van érdeklődés cége felvásárlása vagy a vele való együttműködés iránt. - Három-négy nagy csoporttól van ajánlatom - idézte a párizsi Le Figaro Armanit. Az érdeklődők között a lap megnevezte a francia Louis Vuitton Moet Hen- nessyt (LVMH), holott az LVMH még júniusban cáfolta, hogy ajánlatot tett volna. A 65 éves Armani cégének piaci értékét egy- milliárd dollárra becsülik, több mint 2000 üzlete van világszerte. Mindenütt nagy a verseny Az orosz pénzügyi válság hatásaként az exportőrök más közép-kelet-európai országok felé vették az irányt, így a magyar kiszállítóknak jelentős konkurenciával kell számolni ebben a térségben - hangzott el kedden, Budapesten, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) irodái éves értekezletének zárónapján rendezett sajtótájékoztatón. Az Ukrajnában, Romániában és Lengyelországban működő irodák vezetői egyaránt a gazdasági mutatók romlásáról számoltak be. Ezekben az országokban a gazdasági helyzet stabilizálódásától várják a magyarországi ki■' vitel fellendülését. r. ti riftii m Koncessziós megállapodás Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, illetve a DCS 1800-as tenderen nyertes Primatel konzorcium képviselői szerdán Budapesten aláírták a koncessziós megállapodást. A MÁV-nak újra kell gondolnia, hogy folytatja-e a vasút-villa- mosítási programot J.közölte szerdán Zalaegerszegen Kukely Márton vezérigazgató, aki a város és Zala megye vezetőit tájékoztatta a térség vasúti fejlesztésének lehetőségeiről. Kukely Márton elmondta: egyre csökken a villamos energia és a dízelolaj ára közötti különbség, és valószínűleg megszűnik a MÁV nagy- fogyasztói kedvezménye is, ezért kérdésessé válhat a program folytatása. A Székesfehér vár-Veszprém-Bo- ba szakasz korszerűsítésének befejezésével a hazai vasútvonalak egynegyede lesz villamosítva. Hogy a fejlesztés folytatódik- e, az a gazdaságosság és elsősorban a MÁV anyagi helyzetének függvénye. Ez utóbbiról Kukely Márton elmondta: az első öt hónapban 5,1 milliárd forint bevételkiesést kellett szigorú takarékossággal kompenzálniuk. A hiány a többi között a külföldi áruszállítás visszaeséséből adódott: például egymillió tonna gabona vasúti fuvarozásával számoltak, amiből nem lett semmi. Az állami vasút valószínűleg később sem kerül kedvezőbb helyzetbe: 2003-tól évi 30 milliárd forint hitelt kell törlesztenie, amit a bevételekből nem lehet kigazdálkodni - fejtette ki a vezérigazgató. Erre a MÁV távlati reformja keretében keresnek megoldást. A tervezet az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt van. A Zalát érintő fejlesztésekről a vezérigazgató elmondta: jövő év szeptemberében elindul a közvetlen InterCity járat a megyeszékhelyről Veszprémen át Budapestre. Zalaegerszeg és a főváros vasúti összeköttetése ma kriükán aluli: az út több mint négyórás, aki pedig ennél gyorsabban szeretne Budapestre érni, a Zalaegerszegtől Ba- latonszentgyörgyig közlekedő és ott a vasúthoz csatlakozó InterCity buszt választja. A zalaegerszegi vasúthálózat fejlesztésének kulcskérdése a magyar-szlovén vasútépítés, ami a tervek szerint történik. Eladták a gazdasági lapot Eladták a legbefolyásosabb orosz gazdasági napilapot, a Kommerszantot egy nyugati társaságnak, az American Capital Investment Fundnak - jelentette szerdán az újság maga. A 27 éves Kia Djourabtchian vezette társaság, amely a Nagy-Britan- niához tartozó Virgin-szigete- ken van bejegyezve, a legfontosabb orosz üzletemberek orra elől vásárolta meg a lap 85 százalékát. A versenytársak között volt Borisz Berezovszkij, továbbá Anatolij Csubajsz volt miniszterelnök-helyettes, jelenleg az Egyesített Energiarendszerek villamosművek-mono- pólium elnöke, Jurij Luzskov moszkvai polgármester és mások. A jegybank hitelmérlege A Jegybank államháztartással szembeni nettó követelése 250,8 milliárd forinttal, a hitelintézetekkel szembeni nettó tartozása pedig 15,2 milliárd forinttal csökkent júniusban - derül ki a Jegybank közleményéből. így az MNB államháztartással szembeni követelésének értéke június 30-án 2.536 milliárd forint volt, míg a pénzintézetekkel szembeni követeléseinek értéke 145 milliárd forintot tett ki. Az MNB nemzetközi tartalékainak értéke június 30-án meghaladta 9.362 milliárd dollárt, szemben a május 31 -i 8.772 milliárd dollárral. Tavaly december végén a jegybanki devizatartalékok 9.341 milliárd forintot tettek ki, vagyis június végén a devizatartalékok mértéke visszaugrott az 1998. végi szintre. Az MNB hitelmérlege szerint a jegybank összes forrása ez év június 30-án 1.239,2 milliárd forintot tett ki, szemben a május végi 1.219,3 milliárd forinttal. Az MNB összes eszköze ezzel párhuzamosan az első félév végén 5.652,4 milliárd forintra rúgott, míg május utolsó napján 5.568,7 milliárd forint volt. Kedvező áron KÉKBE ADÓ raktározási, kereskedelmi vagy ipari célra, Kecskemét belterületén, forgalmas, jól megközelíthető helyen, 2000 m2 alapterületű, 5 m belmagasságú, valamint 3000 m! alapterületű, 6 m belmagasságú, szigetelt CSARNOK a hozzá tartozó szociális és irodablokkal. Érdeklődni: 30/9-157-589, 30/9-531 -735. 26293 MIT KEZDJÜNK A NYÁRRAL? Nagyon szép programokat kínál a Szegedi Szabadtéri Játékok. A Kunság Tours Utazási Iroda minden évben nagy mennyiségben ad el jegyeket. Ez évben még a szokásosnál is nagyobb az érdeklődés, így aki látni szeretné az előadásokat, annak gyorsan meg kell vennie a jegyét. A program: BENKÓ DIXIE: CIGÁNYBÁRÓ: ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: HOFFMANN MESÉI: MUSICAL ÉJSZAKÁK: DEMJÉN: július 17. július 22-24. július 31. augusztus 6-7. augusztus 11. augusztus 14. Jegyek még korlátozott számban kaphatók. Sokan utaznak el különböző városokba, hogy meglátogassák rokonaikat, barátaikat vagy hátizsákos utazásokat szervezzenek Európába. A Kunság Toursnál mindenki megválthatja a jegyét a nemzetközi autóbuszjáratokra. Diákok és nyugdíjasok kedvezményes áron utazhatnak. Az alábbi városokat már a kedvezményes árral tüntettük fel: POZSONY: PRÁGA: ZAKOPANE/KRAKKO: STOCKHOLM: OSLO: ARAD/TEMESVÁR: BIBIONE, JESOLÓ, VELENCE: FIRENZE, MILÁNÓ: RÓMA, HANNOVER: 3.285 Ft 8.910 Ft 6.800 Ft/8.250 Ft 39.510 Ft 50.850 Ft 3.000 Ft/3.950 Ft 16.110 Ft 23.310 Ft 27.810 Ft TORINO, BERLIN: 26.010 Ft MÜNCHEN: 17.910 Ft STUTTGART: 25.650 Ft HAMBURG: 29.250 Ft KOPPENHÁGA: 37.710 Ft ZÜRICH: 24.210 Ft FRANKFURT: 27.450 Ft PÁRIZS, AMSZTERDAM: 32.310 Ft KÖLN, DÜSSELDORF: 29.610 Ft LONDON: 35.010 Ft Keresse a k B5 képviseleti irodáját! AG OURS Kecskemét, Kéttemplom köz 5. Tel.: 76/320-794, 326-567 Nyitva: H-P: 9-11.30 és 12.10-17 óráig. Vállalatmentő magánalap Japán-amerikai befektető-védelem A tönkrement vagy legyengült japán cégek, pénzintézetek feljavítására pénzalapot készül létrehozni a japán Daiwa értékpapír-forgalmazó és befektető cég az amerikai Rothschild társasággal közösen. Az alapba elképzelésük szerint 40 milliárd jent, azaz közel 350 millió dollárt helyeznének, és annak hétéves futamideje során pénzéből problémás hiteleket is felvásárolnának, s újratőkésítenének vállalkozásokat. A Daiwa az alap létrehozásában a Sumtomo japán nagybankkal is együttműködik. Ügy tervezik, hogy jelentősebb összeget, akár 8 milliárd jent is invesztálnának egy-egy gyengélkedő vállalatba, ahová egyébként az alapkezelő is küldene válságmenedzselő biztosokat. Vád a Volvo ellen Elkerülhetetlen a Volvo kamiongyártó cég elleni vizsgálat a Mont Blanc- alagútbeli tűz miatt, melyben márciusban 39 ember vesztette életét - közölte szerdán Paul Muylaert ügyvéd, a belga szállítók biztosítóinak képviselője. Az ügyvéd szerint alapos a gyanú, hogy az alagútbeli tűz- katasztrófát okozó belga rendszámú, a svéd Volvo cég által gyártott kamion gyártási, konstrukciós hibás, erősen tűzveszélyes volt. Mint elmondotta, Belgiumban, de másutt Európában is az elmúlt hónapokban számos tűzesetet észleltek a Volvo HF12-es típusú nyergesvontatóknál, s a legtöbb esetben igen erőteljes volt a lángok terjedése. Utóbb a Volvo e típusánál a motoron számos módosítást hajtott végre, és emiatt igen sok kamionját visszarendelte az üzembe, nyilván nem ok nélkül, állítja Muylaert. Virágzó dohányipar Az Austria Tabak osztrák dohányipari csoport az első félévben, a tavalyi első félévhez képest, 6,4 százalékkal 12,24 milliárd szál cigarettára növelte értékesítését. Az osztrák piacon 3 százalékkal többet, 7,54 milliárd szálat adtak el, külföldön pedig 10,5 százalékkal többet, 4,7 milliárd szálat értékesítettek. A szerdán kiadott jelentésben sem részletezték az áprilisi esélylatolgatást, amely szerint „további jó eredményekre” számít a vállalatcsoport az idén. Az Austria Tabak közölte azt is, hogy július 26- án új cigarettamárkát indít az osztrák piacon Milde Arome néven, húszszálas dobozonként 35 schillinges áron. A cég üzletpolitikája a dohányzók és a nem dohányzók kapcsolatának javítása, és ezt próbálja szolgálni a vaníliaillatú füstöt eregető új cigaretta, amely a közlemény szerint elviselhetőbb lesz a nem dohányzók számára. Foglalkoztatáspolitika 1999 Hármas szempontrendszer, a kormány által előírt közigazgatás-fejlesztési koncepció, a foglalkoztatáspolitika rövid és középtávú terve, illetve az európai uniós csatlakozásra való felkészülés határozza meg a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ 1999. évre vonatkozó célkitűzéseit. Amint azt Busch Irén, a megyei munkaügyi központ információs és tájékoztatási osztályának vezetője lapunk kérdésére elmondta: a munkaügyi szervezet akkor felel meg az ezredvég kihívásainak - különös tekintettel az EU-integrá- cióra és a hazai munkaerőpiaci helyzetre - ha a programszerű gondolkodás és szolgáltatás jellemzi. E központi irányelv szellemében fogalmazódott meg a megyei munkaügyi központ stratégiai terve, melynek egyik célja az úgynevezett súrlódásos munkanélküliség megelőzése, illetve a munkanélküliség tartóssá válásának megakadályozása. A cél elérésének hatékony eszköze az lehet, ha a munkaügyi szervezet a munkaerő-piaci információkat minél szélesebb körben teszi közzé. Sokan ugyanis azért nem találnak munkát, mert nincs elegendő információjuk az üres álláshelyekről. Az álláshelyek feltárása, a munkanélküli polgárok naprakész tájékoztatása azonban csak úgy valósulhat meg, ha a munkaügyi központ munkatársai az eddiginél szorosabb kapcsolatot építenek ki a megye munkáltatóival. Segítséget jelenthetnek a rendszeres állásbörzék, illetve a pályakezdők esetében a humán szolgáltatások erősítése a megyében lévő munkaügyi kirendeltségeken. A stratégiai terv fontos célkitűzése a hátrányos helyzetű rétegek (tartós munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, cigány munkanélküliek, munkanélküli családok) visszasegítése a munkaerő- piacra. A cél elérése komplex feladatmegoldást kíván: a munkaügyi szervezet éppen ezért kiemelten számít az önkormányzatok, álláskereső egyesületek, családsegítő központok, civil szervezetek és egyházak segítségére. A munkanélküliség ugyanis összetett probléma, amely kihat a munkanélküli ember szociális helyzetére, egészségi állapotára, családi körülményeire is. A munkába való visszahelyezés is összetett feladat tehát, amelyet a munkaügyi szervezet különböző pályázati pénzalapok kombinált, eszközhatékony és koncentrált rendelkezésre bocsátásával is segít. Ilyen lehetőség a megváltozott munkaképességű emberek, illetve a munkáltatójuk számára létrehozott rehabilitációs program, illetve a cigány etnikumhoz tartozók számára létrehozott közhasznú foglalkoztatási, illetve képzési program. Az 1999-es év munkaügyi célkitűzéseiben fontos helyet foglal el a helyi kistérség-fejlesztési kezdeményezések ösztönzése, különös tekintettel a megye hátrányos helyzetű régióira. Az EU-integráció elvárásainak szellemében fogant munkaügyi terv támogatja azokat a kistérségi fejlesztési terveket, amelyek egy konkrét cél megvalósításakor - legyen szó csatornázásról, gázberuházásról vagy szennyvíz-elvezetésről - munkahelyet is teremtenek. Ez esetben a különböző térségi, illetve országos és Phare-pénz- alapokat kombinálni lehet a munkaügyi központ által meghirdetett pályázati forrásokkal. A munkahelyteremtés, a régiófejlesztés hosszabb távon is segítséget jelent a tartós munkanélküliség felszámolásában, ezért a munkaügyi szervezet a kistérségi fejlesztési kezdeményezéseket kiemelten kívánja segíteni. A célrendszer negyedik eleme az aktuális kihívásoknak való megfelelés, amelyre sajnos az utóbbi hónapokban a belvízveszély rá is kényszerítette a munkaügyi központot. 30754