Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-02 / 126. szám
> 10. OLDAL GAZDASÁGI TÜKÖR 1999. JÚNIUS 2., SZERDA Sertésfelvásárlási gondok a Duna-Tisza közén A sertéstartók által várva várt Június elseje keserves csalódást hozott a Duna-TIsza közi gazdáknak. A termelők elmondása szerint eddig csak óriási veszteséggel, a termelési költségek felét sem fedező áron tudtak túladni a jószágon, a garantált kilónkénti 193 forintos felvásárlási ár érvénybe lépésének napján viszont szinte sehogyan sem. A homokhátsági sertéstermelők potenciális felvevő piaca, az olasz tulajdonú kiskunfélegyházi húsüzem hónapok óta nem működik. A bácskai gazdák legfőbb értékesítési bázisának számító Délhús pedig arról értesítette szerződött partnereit, hogy karbantartás miatt keddtől egyetlen darab sertést sem vesz át. Kiss László, a bajai Bácshúst már korábban megvásárolt pécsi székhelyű Délhús Rt. vágóállat-beszerzési osztályának vezetője megerősítette: valóban szünetel a felvásárlás, mégpedig az állat-egészségügyi ellenőrzések alapján előírt karbantartás megkezdése miatt. A munkák befejezésének időpontjára nem tudott választ adni, csak annyi bizonyos, hogy ezen a héten szünetel az átvétel - mondta. Horváth György, a jánoshalmi KélesHús Kft. vezetője arról számolt be, hogy az integrációjukba bevont kistermelőktől kedden 150 sertést vettek át, s szállítottak el Szegedre a Pick Rt.-nek. Megjegyezte azonban, hogy árjegyzéket eddig csupán az éppen leállt Délhústól kaptak. Rozsnyói Zoltán, a Bács-Kiskun megyei gazdajegyzők vezetője úgy vélte: a feldolgozók egyelőre kivárnak. Előbb- utóbb azonban lesz elmozdulás, noha csak a minimálár megadása a kötelező, felvásárlási kényszer nincs - tette hozzá. Szólt arról is: bizonyos jelek arra utalnak, hogy egyes átvevők a kiszolgáltatott termelőkkel úgynevezett kettős szerződést kötnek. Azaz papíron a kilónkénti legalább 193 forintos árat tüntetik fel, de a külön kialkudott megállapodás alapján kevesebbet fizetnek. Leszögezte: mindenképpen ki fog derülni az ide vonatkozó rendelkezés kijátszása. A megye gazdajegyzői, állatorvosai ugyanis nemcsak a felvásárlásokat, a húsüzemeket ellenőrzik fokozottan, de jó kapcsolatot tartanak fenn a termelőkkel, így remélhetőleg feltárják a visszásságokat. Bemutatkozik a KÉSZ Csoport Egy szórakoztató délután a kecskeméti családoknak A KÉSZ Csoport az ország egyik vezető építőipari, építés- technikai és ingatlanhasznosító társasága. A cégcsoport vezetése a kecskeméti KÉSZ Ipari Park kialakítása után fokozatosan helyezi át különböző részlegeit a hírős városba. Ezért is szeretnék még jobban megismertetni a vállalkozást a Kecskeméten és környékén élőkkel, illetve a területen működő vállalkozásokkal. A 100%-ban magyar magántulajdonban lévő csoportosulás számtalan referenciamunkával bizonyította, hogy meghatározója a hazai építőipari piacnak. A KÉSZ Kft. középület-építő igazgatóságának dolgozói újították fel a Legfelsőbb Bíróság épületét, hamarosan befejezik a Madách Színház rekonstrukcióját. A Kft. szakembereinek munkáját dicsérik a kecskeméti Heliport TechnikPark csarnokai, a HILTI üzeme, a csokoládégyár épülete, a repülőgéphangár és a most befejezett Praktiker áruház. Jánoshalmán, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Zsanán, Tiszakécskén és az országban sokfelé voltak kivitelezői hasonló volumenű beruházásoknak. A napokban nyerték el a kecskeméti Tesco Áruház építését. Eredményeik nagyban köszönhetőek a folyamatos fejlesztésnek, technológiai megújulásnak. A csoport meghatározó vállalkozása, a KÉSZ Kft. saját tervezőirodával rendelkezik, mely az ország egyik legmodernebb ilyen jellegű létesítménye. A saját tervezői bázis segítésére, fejlesztésére alakult meg a KÉSZ Kft. szoftver-hardver részlege, amely ma már a hazai piac ismert forgalmazója. A csoport vállalkozásai és dolgozói minden nemzetközi szabvánnyal és minősítéssel rendelkeznek, így a külföldi piacokon is megállja helyét a cég. A Kft.-t stabil pénzügyi háttér jellemzi. Az 1998-as bevétele több mint 10 milliárd forint volt, a cég egymilliárdos nyereségre tett szert. A vállalatcsoport a Praktiker Áruház átadásához kapcsolódva szeretne még szélesebb körben bemutatkozni Kecskeméten. Ezért az áruház parkolójában (a volt lengyelpiac helyén) június 12-én KÉSZ-napot rendez. A délelőtt a szakmai bemutatóé, délután két órától pedig a családokat várják. Egyebek mellett lesz légvár, gokart, játékos vetélkedők, sörsátor, erobic gyerekek részvételével, harcművészeti bemutató. Sztárvendégek: Venus, Ferenczi György és a Herfli Davidson, Roy és Ádám. Jó szórakozást! Nyílt levél a miniszternek- A vágósertés hatósági árát a megemelt árhoz igazodó bel- és külpiaci értékesítés feltételeinek meghatározásával együtt a tervezhetőség érdekében ez év végéig hirdesse meg a szaktárca - áll abban a nyílt levélben, amelyet négy érdek- képviseleti szervezet küldött el kedden Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), a Magyar Parasztszövetség, a Húscéh, valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) az élősertés és sertéshús felvásárlásának ügyében kedden folytatott egyeztetése után fogalmazta meg a nyílt memorandumot. A húspiaci stabilizációra az érdekképviseletek szerint a nemzetközivé vált sertéshústúltermelési válság miatt van szükség, hogy a magyar tenyésztők és feldolgozók mind bel-, mind pedig külföldön piacon tudjanak maradni. A nyílt levél rámutat: a támogatások az év elejétől folyamatosan csökkentek, és nem csak a tenyésztőknek adott segítség minimalizálódott, hanem a feldolgozóknak juttatott exporttámogatások is látványosan mérséklődtek. Mindez úgy következett be, hogy a sertéhústermelés 35 százalékát külpiacon értékesítik. A szakemberek felhívják arra is a figyelmet, hogy jelenleg már sem a sertéstartók, sem a feldolgozók nem képesek elviselni a veszteségeket. A sertéstartók nem képesek érvényesíteni költségeiket, de ugyanígy jártak a feldolgozók is a hazai piacon. A külpiacon pedig - mutat rá a memorandum - nem a termékek, hanem az állami támogatások versenye folyik. A 193 forintos kilogrammonként legalacsonyabb ár meghirdetését önmagában elégtelennek tartják az aláírók, mivel ezt piacvesztést eredményez belföldön és külföldön is. Szerintük az egyoldalú szabályozást fel kellene váltania az ágazat egészére vonatkozó összefüggő szabályozási és támogatási rendszernek. Jelenleg Magyarországon mintegy másfél millió ember megélhetése függ részben vagy egészben a sertéstartás, és -feldolgozás eredményességétől - mutat rá a nyílt levél. Üj kenyér az egészségért Táltos névre keresztelt, vitaminokkal dúsított kenyércsalád jelent meg a megyei péksüteménypiacon. Sajtótájékoztató keretében mutatták be az új terméket, ahol Király Zoltán, a Qwertel Rt. kommunikációs menedzsere köszöntötte a résztvevőket. Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus és Péterfia Éva, az Egészségügyi Minisztérium osztályvezető-helyettese pedig előadást tartott az új kenyércsalád egészségügyi előnyeiről. A rendezvényen kereskedők, egészségügyi és sütőipari vezető munkatársak is képviseltették magukat. Dr. Czeizel Endre előadásában főként a magzati fejlődés során megnövekedett vitamin- szükségleteinkről beszélt. Kiemelte, hogy Magyarországon a szülések számának csökkenésével felértékelődött az egészséges gyermekek értéke, ám a leendő szülők még mindig nem cselekszenek előrelátóan ennek érdekében. Hosszú évek kísérletei igazolták, hogy a koleszterin mellett létezik egy rendkívül mérgező anyag a szervezetünkben, a homocisz- tein, amely a fehérje lebomlásakor keletkezik. E káros anyag lebomlását a zöldvitaminok segítik, de egyoldalú táplálkozási szokásaink miatt képtelenség belőlük elegendő mennyiséget bevinni a szervezetünkbe. Ezért elengedhetetlen, hogy bizonyos vitaminokkal segítsük a homocisztein lebomlását. Ezek a vitaminok főként a folsavat tartalmazó Bll, de előnyös, és segíti a homocisztein lebomlását a B12 és a B6 vitamin is. A kutatási eredmények hatására - amelyek nagy része magyar kutatók nevéhez fűződik - Amerikában 1998. január 1-jétől kötelezővé tették a péksütemények lisztjeinek folsawal történő dúsítását. Azóta már Kanadában és Ausztráliában is átvették az amerikai módszert, mert a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is segítenek ezek a vitaminok. Hazánk szintén nagy kenyérfogyasztónak számít - a napi átlag péksütemény-fogyasztás 20 dkg-ra tehető -, ezért az ennek megfelelő mennyiségű vitaminadaggal dúsítják fel a péksüteményeket. Az új kenyércsaládot az UNIVER szövetkezet süti, s főként csak a saját boltjaikban kapható mától a vitaminozott kenyércsalád, a Táltos, amelyből egy 75 dkg-os kenyér 103 Ft-ba kerül. ■li ■ Haszon megállás nélkül ► Megújuló futamidő Az eddigi lakossági betéteknél csak előre meghatározott időre köthette le pénzét. A Posta Bank Megújuló betét viszont olyan névre szóló, a lekötési időn belül fix kamatozású betételhelyezési forma, amelynél elég menet közben eldöntenie, hogy a futamidő végén ki akar-e szállni. Kamatos kamat & .. .1. ... . ■ Kamatprémium W ■ ■ 6-féle címletben Ha a választott futamidő végén nincs szüksége a lekötött összegre és annak kamatára, a betét 5 alkalommal automatikusan megújulhat. Ráadásul úgy, hogy a következő lekötés már kamatos kamattal indul. Lekötheti pénzét 1 hónapra, 3 hónapra vagy 1 évre. Természetesen ezek a futamidők akár ötször is újrakezdődhetnek. A Megújuló betet 50 ezer, 100 ezer, 200 ezer, 500 ezer, 1 millió és 2 millió forintos címletben váltható a PostaBank fiókjaiban, kirendeltségein és valamennyi postán. Érdemes egyszerre nagyobb összeget befektetnie, hiszen az 500 ezer forintos címlettől már kamatprémium is jár. wrarsA Posta Bank Megújuló betet kényelmes, és megállás nélküli hasznot biztosít Önnek. M Megújuló betét a megújuló Postabanktól Posta Bank és Takarékpénztár Rt.