Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-17 / 139. szám

1999. JÚNIUS 17., CSÜTÖRTÖK SPORT 13. OLDAL TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Katonás diáklányok a dobogó mellett A Kecskeméti Katona József Gimnázium V. korcsoportos leány röplabdacsapata ötödik lett a diákolimpia országos döntőjé­ben . A csapat tagjai, álló sor (balról): Kalmár Judit, Szabó Márta, Fűzi Zsófia, Sándorné Kormos Edit testnevelő tanár, Ékes Eszter, Budai Wanda, guggolnak: Müller Beáta, Túrái Adrienn, Tollas Martina, Nagy Nikoletta és Csapiár Szilvia. ATLÉTIKA A nagy melegben az eső volt az atléták legnagyobb ellenfele a Bu- dapest-felnőttbajnokságon, me­lyet a Népstadionban rendeztek meg. A versenyről a szakosztá­lyok élversenyzői hiányoztak, így kiemelkedő eredmény nem szüle­tett. A Kecskeméti ARC verseny­zői közül kiemelkedik a serdülő leány 4x100 m-es válogatottban kezdőemberként induló Grósz Adrienn futása, a váltó ideje 47,10 mp, mellyel a serdülő-vb-re a repülőjegyet megváltották. Távol­ugrásban a végig ellenszélben ug­rók közül 2. lett 688 cm-es ered­ménnyel Szívós István. Magasug­rásban a vizes rekortánon 195 cm-rel 3. lett Pap Napóleon, míg a serdülőkorú Boros László 190 cm-rel 4. helyezett lett. Gerelyha- jításban 59,43 m-rel Borbély Nor­bert az 5., Dobos Mihály a 6. he­lyet szerezte meg 58,74 m-rel. Szaller Anita a 400 m-es gátfutás­ban 57,0 mp-cel 6. lett. Atlétikai diákolimpia országos döntő, Budapest. A III. korcso­portos lányok mezőnyében - 1500 méteres távon - a bajai Koch Renáta 4 perc 40 másod­perces időeredménnyel ezüstér­met szerzett. BÚVÁRÚSZÁS A Kecskeméti Vízmű Búvár Klub versenyzői által elért dobo­gós helyezések a nemzetközi uszonyos és búvárúszó nyílt ma­gyar bajnokságon, férfiak, uszo­nyos úszás, 400 m: 1. Juhos Ger­gely 3:14,12, 800 m: 2. Juhos Ger­gely 6:53,11, 1500 m: 2. Juhos Gergely 13:19,88, 4x200 m: 4. KVBK 6:53,39. Női uszonyos úszás, 400 m: 2. Baranyi Zsuzsa 3:44,09, 800 m: 5. Baranyi Zsuzsa 7:59,93, 1500 m: 2. Baranyi Zsu­zsa 14:55,97. Szegény Ágnes sérü­lés miatt nem indult. Eddigi ered­ményeikkel Szegény Ágnes és Baranyi Zsuzsa is teljesítették a Strasbourg! junior-vb-re való,, űr­utazáshoz szükséges szintidőket. CSELGÁNCS A Kecskeméti Judo Klub versenyzőjének eredménye a Szolnokon rendezett diákolimpi­án: 35 kg: 1. Tóth Veronika. Juni­or Olimpiai Reménységek Verse­nye Debrecen, +78 kg: 2. Antal Orsolya, 81 kg: 2. Tóth Gábor. Meghívásos nemzetközi ver­seny, Kiskunhalas, ’89 C-kor- osztály: 27 kg: 2. Pajor Péter, 30 kg: 3. Szelei Menyhért, 33 kg: 2. Babák Bence, 3. Deli Nándor, 39 kg: 1. Takács Gergely, ’88 B-kor- osztály: 32 kg: 1. Réfi Gábor, 38 kg: 1. Berente Attila, +50 kg: 2. Dunai Antal, 44 kg: 1. Babár Dó­ra, 50 kg: 3. Tóth Bettina. Gyer­mek játékos vetélkedő: 23 kg: 2. Kolozsvári Péter, 28 kg: 3. Bódis Roland, 3. Kalóz Gergely, 32 kg: Romsics Ádám. A Solti AC versenyzői június 13-án Szolnokon, a városi sport- csarnokban megrendezett A- kor- csoportos diákolimpia országos döntőiben elért helyezései, leány 41 kg: 2. Péter Brigitta, 45 kg: 3. Bálint Judit, 56 kg: 3. Kric- bacher Rita. Cselgáncs diák A-korcsoportos diákolimpia országos döntő, Szolnok. A bácskai cselgáncso- zók szenzációs sorozatot tudhat­nak magukénak: idén ifjúsági, di­ák C-, diák B-, és most immár di­ák A-korcsoportban is van diák­olimpiái aranyérmük. A hétvégén Szolnokon egy diákolimpiái baj­noki címet és két bronzérmet sze­reztek. Lányok. 38 kg: 3. Skutera Szilvia (Katymári Ált. Isk.). 45 kg, diákolimpiái bajnok: Reisz Zita (Szent László ÁMK Baja, edző: Radics Attila), 5. Balotai Zsuzsa (Gyakorló Általános Isko­la, Baja). 50 kg: 3. Bajai Györgyi (Központi Általános Iskola, Baja), 5. Kürti Nóra (Központi). Meghívásos nemzetközi csel­gáncsverseny, Kiskunhalas. A Bajai Judo Club cselgáncsozói 12 arany-, 8 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. Eredményeik. 1992- 93-ban szül. Fiúk, 23 kg: 1. Köller Milán, 25 kg: 1. Karagity Ábel, lányok, +40 kg: 1. Baranyi Szilvia. 1990-91-ben szül. Fiúk, 22 kg: 2. Sendula Tibor, 25 kg: 2. Németh Gábor, 28 kg: 1. Rudolf Bálint, 32 kg: 1. Tóth József, 2. Kurityák Máté, 36 kg: 2. Borszéki Tivadar, lányok, 22 kg: 1. Pécsi Adrienn, 30 kg: 1. Géczy Doroty- tya, 2. Zsemberi Nikolett, +42 kg: 1. Horváth Rita. Diák C-korcso- port. Fiúk, 27 kg: 3. Lakatos Atti­la, 31 kg: 1. Koprivanecz Milán, 33 kg: 3. Gergity Norbert, 36 kg: I. Regős Tamás, +45 kg: 1. Tilin- kó Kristóf, lányok, 33 kg: 1. Tüs­ke Mariann, 2. Füle Flóra. Diák B-korcsoport. Fiúk, 29 kg: 2. Vincze Gábor, lányok, 27 kg: 2. Sendula Tímea. Diák A-korcso- port. Lányok, 40 kg: Volter Lívia. Edzők: Gyúró László mesteredző, Kelle László. GRUNDBIRKÓZÁS Kovács Sándor Pál és Kovács István József vezetésével a megye gyermekbirkózói is bemutatkoz­tak vasárnap a Sport-sziget ’99 nevű, budapesti rendezvényen. A kecskeméü, kalocsai, kiskunfél­egyházi, kiskunhalasi és helvéci- ai gyerekek a népi küzdőjátékok­ból tartottak sikeres bemutatót. Az ifjú birkózópalántákra nagy hatással volt Koleszár Gábor ju­nior Európa-bajnoki győzelme. LABDARÚGÁS A Szentkirályon rendezett, ’90-91-es korcsoportos Góliát McDonald’s Kupa megyei dön­tőjének végeredménye: 1. Kecs­keméti LC I., 2. Szentkirály, 3. Ladánybene, 4. Akasztó, 5. KLC II. A torna gólkirálya: Máté Ger­gő (KLC I.). Legjobb kapus: Sza­bó Attila (Akasztó). Legjobb játé­kos: Osbáth Bence (Szentkirály). A tornán részt vevő gyerekek kö­zül választották ki azt a 14 játé­kost, akik június 19-20-án az or­szágos döntőn képviselik me­gyénket. A válogatott: Szabó Atti­la, Tóth Tamás (Akasztó), Beren­te Tamás, Koller Andor (Ladány­bene), Osbáth Bence, Pál Sza­bolcs, Sáfár Sándor, Bertus Lajos (Szentkirály), Szentpétery Márk, Diós Attila, Máté Gergő, Szent- királyi Vajk, Beke Dániel, Rácz Mátyás (Kecskemét). KARATE 13. nyílt Világkupa, St. Maxime (Franciaország). Kiima Pécsi Adrienn három ipponnal nyert aranyérmet. Zuzsa (Erzsébetvárosi SE) a súlycsoport nélküli egyéni küz­delmekben ezüstérmet szerzett, míg a magyar válogatott a csapat- versenyben bronzérmes. A hat­tagú magyar csapatnak Tápai Ágnes (Sankudo SE, Kecskemét, edzője: Beke Béla) is tagja volt, de helyezést nem sikerült sze­reznie, bár több élvonalbeli ve- télytársát is legyőzte. A Jánoshalmi VSE-TDSE baj­nokság 3. fordulója, Kunfehértó. Erős mezőny, kitűnő szervezés, telt ház és fergeteges hangulat jel­lemezte a tavasz idény utolsó utánpótlásversenyét. Eredmé­nyek: gyermek előkészítő le­ány: 1. Kovács Orsolya, 2. Szvé- tek Adél, 3. Szekeres Kitti, fiú: 1. Nagy Kristóf, 2. Győri Viktor, 3. Rostás István, 4. Horváth Ádám, 5. Kelemen Szabolcs, 6. Liliom Viktor, leány könnyűsúly: 1. Ba­rabás Brigitta (TDSE Kiskunha­las), 2. Bátyai Nóra, 3. Diósi Beá­ta (JVSE Jánoshalma), nehéz­súly: 1. Bevíz Dorottya (Halászte­lek), 2. Rakita Erzsébet (Kerek­egyháza), 3. Süveges Orsolya, 4. Süveges Katalin (Jánoshalmi VSE Kunfehértó), gyermek II. fiú, -39 kg: 1. Bevíz Attila (Halászte­lek), 2. Mészáros Balázs (János­halmi VSE Kunfehértó), 3. Farkas Bálint (JVSE Jánoshalma), 4. Ko­vács Szabolcs, 5. Új Ferenc (Ke­rekegyháza), 6. Benkő Péter (JVSE Kunfehértó), +39 kg: 1. Glázer Gábor (Délegyháza), 2. Putnoki Pál (Kecskemét), 3. Péter Szabó Sándor (JVSE Kunfehértó), 4. Fehér Imre, 5. Kőrös Sándor (Kecskemét), gyermek I. fiú: 1. Csatári Kristóf, 2. Langmár József (Halásztelek), 3. Madarász Dávid, 4. Majoros Tamás, 5. Molnár András (JVSE Kunfehértó), ser­dülő leány: 1. Szőke Nelli (Ha­lásztelek), 2. Mészáros Anna, 3. Kovács Zsuzsanna (JVSE János­halma), 4. Szabó Tímea (Kerek­egyháza), 5. Barabás Linda, 6. Bognár Dóra (TDSE Kiskunha­las), serdülő fiúk: 1. Fülöp Dáni­el (JVSE Csávoly), 2. Koncz Attila (JVSE Kunfehértó), 3. Geiger Atti­la, 4. Farkas Péter, 5. Győri Béla (JVSE Jánoshalma), 6. Torma Miklós JVSE Csávoly), ifjúsági fiú: 1. Blum Richárd, 2. Gerber József (JVSE Jánoshalma), 3. Horváth Zoltán (TDSE Kiskunha­las), 4. Bakó Viktor (JVSE Csá­voly), 5. Rajcsics Illés (JVSE Csá­voly), Különdíjasok, legtechni­kásabb versenyzők: Barabás Bri­gitta (TDSE Kiskunhalas), Gerber József (JVSE Jánoshalma), leg­harcosabb versenyzők: Horváth Zsolt (JVSE Kunfehértó), Bevíz Dorottya (Halásztelek). A csa­patverseny végeredménye: 1. JVSE Jánoshalma 41, 2. Halász­telek Shogun 19, 3. Jánoshalmi VSE Kunfehértó 14, 4. Kecskemét 9, 5. TDSE Kiskunhalas 6, 6. JVSE Csávoly 5, 7. Délegyháza Sho­gun 4 pont. KÉZILABDA Megyei női bajnoki rájátszás, Soltvadkert: I. csoport: Soltvad- kert-Hercegszántó 19-13, Her­cegszántó-Tompa 30-25, Tom- pa-Soltvadkert 17-33. II. csoport, Bácsalmás: Bácsalmás-Csávoly 32-15. Megyei férfi bajnoki ráját­szás, Kiskőrös: I. csoport: Kis- kőrös-Kecel 19-20, Kecel-Bács- almás 28-28, Bácsalmás-Kiskő- rös 22-32, II. csoport, Dávod: Dávod-Mistrál 20-16, Mist- rál-Zsana 29-26, Zsana-Dávod 26-35, III. csoport, Kunszent- miklós: Kunszentmiklós II.-Kis­kunfélegyháza 26-19. KEREKPÁRSPORT A Magyar Szabadstílusú BMX Szövetség június 5-én rendezte 1999. évi országos bajnokság 2. fordulóját, az ifjúsági magyar baj­nokságot és a „D. N. A. Heavy Tools Kupát” Kecskeméten, mely válogató verseny volt a madridi világbajnokságra. Győztesek, BMX szabadstílusú Fiatland Profi: Nagy Norbert (Kecskemét, Tavasz Bt.), mester kategória: ifj. Sinkó Lajos (Kecskemét, ECKO), 20 +: Csikós Gábor (Kecs­kemét, DNA Heavy T#ols), 20-: Kele Péter (Lajosmizse, BMX Klub), 19-: Kapás Imre (Tisza- várkony, BMX Klub), 17-, 1-2.: Fekete Ferenc és Szalontai Zoltán (Lajosmizse, BMX Klub), 15-: Köpeti Orsolya (Kecskemét, Bau- stár). BMX szabadstílus nagy- félcső A- kategória: Mirity Andor (Kecskemét, DNA Heavy Tools), BMX szabadstílus Fun Box Jump A- kategória: Kiss Tamás (Tatami Center, Kecskemét). A színvonalas harc érződött a madridi világbajnokság kikülde­téséért. Az ifjúsági bajnokság ered­ményei, BMX szabadstílus Flatland, lány A: 1. Sinkó Andrea (Kecskemét, Marina), 2. Szántó Szandra, 3. Markó Adrienn, B: 1. Sinkó Klaudia (Kecskemét, Bau- stár), 2. Abonyi Zsófia, 3. Ágos­ton Emese, C: 1. Kávai Kitti (Brendon), 2. Bíró Orsolya, 3. Fe­kete Katalin, fiú A: 1. Bartha Bá­lint (Kecskemét, Baustár), 2. Ko­vács Márk (Tavasz Bt.), 3. Szabó Lóránd, B: 1. Balogh András (Kecskemét, Marina), 2. Dévai Valter (Szigethalom), 3. Kiss Iléss, C: 1. Kávai Krisztián (Bren­don), 2. Abonyi Ákos, 3. Sinkó József. Mozgássérültek ijúsági baj­noksága, BMX Flatland: 1. Fara­gó Bálint (Kecskemét), 2. Nagy András (Kecskemét). Görkorcsolya Kecskemét baj­noka címért: 1. Bombái Ferenc (Kecskemét, BMX Klub), 2. Dudar Szilárd (Kecskemét, BMX Klub), 3. Kállai Sándor (Kecske­mét, BMX Klub). Gördeszka Kecskemét Bajnoka címért: 1. Kiss Péter (Tatami Center), 2. Mirity Andor, 3. Kiss Tamás. KOSÁRLABDA Országos Kadett Kupa leány döntő, Debrecen. B-csoport: Kecskemét-BEAC 80-52 (45-25), Kecskemét-Monori SE 88-56 (44-26), Kanizsa DKK-Kecskemét 72-55 (34-32). A B-csoport vég­eredménye: 1. Kanizsa DKK 6 pont, 2. Kecskeméti KC 5, 3. Monori SE 4, 4. BEAC 3. Elődön­tő: BSE-Kecskemét 92-58 (44-23). A 3. helyért: OSC Közgáz-Kecske- mét 64-58 (23-27). Végered­mény: 1. Kanizsa DKK, 2. BSE, 3. OSC, 4. Kecskeméti KC, 5. Debre­cen, 6. Ikarus, 7. BEAC, 8. Monor. A kecskeméti Fűrész Dianát be­választották az All-Star csapatba. Országos Serdülő Kupa fiú ko­sárlabda. Helyosztó a 9-12. he­lyért, Nagykanizsa. Nagykani- zsa-Kecskemét 61-70 (37-21), Kecskemét-Albacomp 73-68 (32- 28), Debrecen-Kecskemét 76-45 (34-23). Végeredmény: 9. Univer KSE 5 pont, 10. Nagykanizsa 5, 11. Albacomp 3, 12. Debrecen 3. Kecskeméti különdíjasok: Kuk- léta Károly (legjobb játékos), Da- ci Péter, Rauscher István (az All- Star csapat tagjai). Helyosztó a 31-33. helyért, Dombóvár. Száz- halombatta-Baja 59-76 (22-45), Baja-Dombóvár 90-86 (45-39). Végeredmény: 31. Bajai Honvéd KK 4 pont, 32. Dombóvár 3, 33. Százhalombatta 2. Különdíjas: Szabó Ádám (Baja). Országos Serdülő Kupa leány kosárlabda. Helyosztó a 13-16. helyért, Baja. DKSK-Kecske- mét/B 50-46 (17-18), Baja-BEAC 60-42 (28-20), Baja-Kecskemét/B 56-35 (28-16), Kecskemét/B­BEAC 58-70 (35-27), DKSK-Baja 35-76 (14-44). Végeredmény: 13. Bajai EFSK 6 pont, 14. BEAC 5, 15. DKSK 4, 16. Kecskeméti KC/B 3. Különdíjasok: Kiss Gabriella, Glavatity Mira (Baja), Varnyú Ad­rienn (Kecskemét/B). MODELLEZÉS A Bács-Kiskun megyei model­lezők a következő eredményeket érték el a hét végén a Debrecen Kupa FSR rádióriányítású túra­hajók versenyén, 3,5 cm3: 3. Kapócs Tibor (Kecskemét), 4. Kis Róbert (Kecskemét), 15 cm3: 1. Kis Tibor (Kecskemét), 5. Kapócs Tibor (Kecskemét). Csapatver­seny: 2. Kecskemét (Kapócs T., Juhász P., Kis T.) Aranyhomok Kupa, Tiszaug: F-5, M és 10, az ifjúsági korú ifj. Varga Pál M kategóriában 3., 10- es kategóriában 1. lett a felnőttek között. A héten utaznak Bulgáriá­ba a vb-re. Borsod Kupa, Kazincbarcika: F-3J, rádióirányítású vitorlázó re­pülők versenyén 1. Szeri András (Kiskunfélegyháza), 5. Görög György (Kiskunfélegyháza), 6. Baranyi László (Kecskemét). THAI-BOX A pontozóbírók voltak a legna­gyobb ellenfelek a hétvégi thai- box magyar bajnoki fordulón a Jánoshalmi VSE versenyzői szá­mára. Csizmadia István a veszp­rémi Máté Attilát már az első menetben leiskolázta. A második menet közepére már a levegőben lógott a K.O., amikor a bíró - mélyrúgásért - minden különö­sebb előzmény nélkül leléptette az abszolút fölényben lévő jános­halmi versenyzőt, ezzel mintegy „megmentve” - a mérkőzés előtt túlságosan is magabiztos - Mátét a kiütéstől. Nagy Veronika, a többszörös thai-box magyar baj­nok Ott Évával mérkőzött, és csak a szerencse mentette meg több ízben is a hazai pályán mérkőző ellenfelét a K.O.-tól. A bírók, nem tudni, melyik meccset nézték, hi­szen ketten döntetlent adtak, egyikük pedig egyenesen a hazai versenyzőt látta jobbnak. A JVSE megóvta Csizmadia István mér­kőzését, amely szeptemberben kerül megismétlésre. Nagy Vero­nika csak az erkölcsi győzelem­mel vigasztalódhat. TRIATLON Olimpiai Reménységek Ver­senye, Senec (Szlovákia). A ma­gyar serdülőválogatott színeiben versenyző Koch Renáta (Mogyi Triatlon SE Baja) a népes me­zőnyben az előkelő 9. helyen végzett. Zalaszám triatlon országos felnőtt egyéni és csapatbajnok­ság, Zalaegerszeg. A Mogyi Triatlon SE Baja csapata (Odor Attila, Thuránszky Balázs, Lenti Zsolt) 6:21.03-as időeredménnyel ötödik lett az erős mezőnyben. fi Újra pontokért Kecskeméten Pénteken este 19 órától Kecs­keméten rendezik meg a Dél- Alföld-Koko Gym I. osztályú ökölvlvó-csapatbajnoki mérkő­zést a Városi sportcsarnokban. Mivel a bajnokság a fináléhoz érkezett, minden bizonnyal iz­galmas küzdelmet láthatnak a sportág kedvelői. De illusztris vendége is lesz az esemény­nek: Kecskemétre várják az új­donsült pehelysúlyú nemzet­közi bajnok Kovács István profi ökölvívót, akit dr. Szécsi Gábor polgármester is fogad. Ifjúsági labdarúgó-bajnokságok Megyei I. osztály 1. Bácsalmás 29 22 5 2 121-34 71 2. Dusnok 29 21 5 3 86-33 68 3. Hetényegyháza 29 19 7 3 87-24 64 4. Soltvadkert 30 19 5 6 86-35 62 5. Harta 29 19 4 6 80-36 61 6. Lakitelek 29 15 4 10 85-48 49 7. Tompa 30 15 4 11 78-65 48 8. Kiskunhalas 29 13 8 8 8949 47 9. Tiszaalpár 29 11 7 11 52-53 40 10. Izsák 29 12 3 14 69-76 39 11. Nemesnádudvar 29 11 6 12 55-71 39 12. Hajós 29 7 5 17 45-87 26 13. Solt 30 5 5 20 56-96 20 14. Bátya 29 5 4 20 41-118 19 15. Kunbaja 29 4 7 18 39-91 17 16. Csengőd 29 3 6 20 36-97 15 17. Gara 29 3 3 23 29-120 12 A tompái csapattól 1, a kunbajai csapattól 2 büntetőpont levonva. Megyei II. osztály, Északi csoport: Kunszállás-Csólyospálos 3-0, Kecs- kemét-Nyárlőrinc 0-10, Kiskunfél- egyháza-Tass 4-5, Orgovány-Ladány- bene 9-0, Akasztó-Szabadszállás 2-4, Kiskunmajsa-Helvécia 14-1, Solt- szentimre-Kolonker 1-3, Jakabszál- lás-Tabdi 4-0. Megye II., északi csoport 1. Kiskunmajsa 29 27 1 1 182-19 82 2. Szabadszállás 29 25­4 138-30 75 3. Kkfházi Honv. 29 20 4 5 11745 64 4. Nyárlőrinc 29 18­11 9241 54 5. Tass 29 15 5 9 75-61 50 6. Akasztó 29 15 6 8 9148 47 7. Kolonker FC 29 14 3 12 59-57 45 8. Jakabszállás 29 13 4 12 5249 43 9. Csólyospálos 29 12 3 14 54-77 39 10. Kunszállás 29 12­17 63-79 36 11. Ladánybene 29 10 3 16 44-98 32 12. Kméti MÁV 29 9 3 17 49-83 29 13. Orgovány 29 8 5 16 45-91 26 14. Helvécia 29 5 2 22 48-129 17 15. Soltszentimre 29 5 2 22 32-141 13 16. Tabdi 29 3 3 23 35-129 12 A Ladánybenétől és a Kecskeméti MÁV-tól 1-1, a soltszentimrei és akasztói csapattól 44, az orgoványi csapattól 3 büntetőpont levonva. Megyei II. osztály, Déli csoport: Hercegszántó-Sükösd 1-3, János- halma-Bácsborsód 10-0, Vaskút- Miske 3-1, Dunafalva-Kiskunhalas 3-2, Szakmár-Dunapataj 6-0, Ke- lebia-Csávoly 3-2, Géderlak-Csá- szártöltés 4-3, Nagybaracska- Katymár 20-1. Megye II., déli csoport 1. Jánoshalma 29 26 1 2 159-17 79 2. Sükösdi SC 29 24 2 3 127-29 74 3. Nagybaracska 29 21 4 4 116-36 67 4. Kkhalasi Spart. 29 19­10 101-54 53 5. Kelebia 29 14 6 9 7349 48 6. Miske 29 15 3 11 47-47 48 7. Dunafalva 29 13 6 10 67-88 45 8. Géderlak 29 12 2 15 72-99 38 9. Csávoly 29 10 5 14 67-73 35 10. Bácsborsód 29 11 2 16 46-92 35 11. Vaskút 29 10 3 16 58-66 33 12. Hercegszántó 29 11­18 69-80 33 13. Szakmár 29 8 2 19 44-102 26 14. Császártöltés 29 7 3 19 54-82 24 15. Katymár 29 6 1 22 50-153 18 16. Dunapataj 29 4 2 23 34-118 14 A Katymártól 1, a Kiskunhalasi Spartacustól 4 büntetőpont levonva. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése 1 UEFA INTERTOTÓ KUPA | 1. U. Luxembourg (4.)-Vasas (5.) 2 J 2. Herfölge (5.)-Zilina (6.) 1,x j | SPANYOL!.OSZTÁLY 3. Zaragoza (9.)-Barcelona (1.) 2, x 4. Real Madrid (3.)-Dep. La Coruna (5.) 1 I 5. Betis (ll.)-Atl. Bilbao (8.) x, 1 1 6. R. Santander (15.)-Valladolid (12.) 1 7. Cetta Vigo (4.)-Atl. Madrid (14.) 1, x f 8. Extremadura (16.)-Villarreal (18.) 1 I 9. Salamanca (20.)-Tenerile (19.) 2, x | 10. Espanyol (7,)-Oviedo (13.) 1 11. Alavés (17.)-Real Sociedad (10.) 2 | SVÉD I. LIGA 12. Örgryte (l.)-Helsingborg (2.) x, 1 | 13. Kalmar (3.)-Norrköping (11.) 1 I +1 mérkőzés: SPANYOL L OSZTÁLY 14. Valencia (6.)-Mallorca (2.) x, 2 Valasek Tibor & 8

Next

/
Thumbnails
Contents