Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-17 / 139. szám

KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Tegnap vették át a Polgármesteri Magisztrátus tagjai megbízólevelüket a kecskeméti városháza dísztermében. A 29 tagú testület a polgármestert segíti a város egészét érintő stratégiai döntések meghozatalában. A magisztrátus évente három ple­náris ülést tart majd. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Két hét haladék a mozinak Hosszas vita előzte meg a kecskeméti városatyák részé­ről tegnap a Városi mozi to­vábbi sorsával kapcsolatos döntést. Mert az Árpád mozi bezárásával még nem enyhül­tek a Kecskeméti Mozik Kft. anyagi veszteségei. A Városi mozi jelenleg naponta 70-80 ezer forint veszteséget termel. A képviselők a Városi mozi többtermessé való átalakítását nem tartották realizálhatónak a mai piaci viszonyok között. Azonban a Kecskeméti Mozik Kft. végelszámolásos megszű­nését és a Városi mozi azon­nali bezárását sem vállalták fel. A Vagyongazdálkodási és Lakásügyi Bizottság módosí­tása még egy esélyt ad a Váro­si mozi fennmaradásának. A javaslat szerint a Rákóczi úti mozi működését legkésőbb július elsejével meg kell szün­tetni. Addig pedig az önkor­mányzatnak tárgyalásokat kell kezdeményezni egy film- forgalmazó céggel, amely ne­tán hosszabb távra moziüze­meltetés céljából bérbe venné a Városi mozit. Természete­sen a bérlő beruházással kap­csolatos költségeit az önkor­mányzat a bérleti díjba be­számítaná. A KTE-pálya vevőre talált A kecskeméti képviselő­testület tegnap döntött a Kurucz körúti sportpálya eladásáról. Az öt pályázó közül a Kecskemét Plaza Kft. 265 millió forintos ajánlatát ítélték meg győztesnek. A KTE-pálya értékesítése hosz- szas vitát váltott ki az ülé­sen. A képviselők két pályázó ajánlatáról vitatkoztak. A Kecs­kemét Plaza Kft. 265 milliójá­val szemben ugyanis a Lan­genbahn Bt. 275 millió forin­tot ígért. A vitát az váltotta ki, hogy az utóbbi cég a teg­napi nap folyamán változtat­ta meg szándékát, hiszen ko­rábban csak 202,5 milliót je­lölt meg a pályázatában. A Langenbahn cég ellen szólt, hogy tavaly is pályázott, ké­sőbb azonban elállt vételi szándékától, illetve a maga­sabb vételi szándékát csak fa­xon jelezte az utolsó pilla­natban. Több képviselő azon­ban a 10 millióval magasabb összeget tartotta kedvezőbb­nek, és nem a cég hozzáállását vette alapul. A nyertes pályázó a ter­vek szerint bevásárlóköz­pontot építene a 16 ezer négyzetméter alapterületen, de mellette több sportléte­sítmény is helyet kapna. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heh műsora Környezetvédő diákok Képünk a díjkiosztáson készült. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Arany Páva és nagydíj A kecskeméti Univer Tánczos Péter Citera- és Népdalkor má­sodszor is elnyerte az orszá­gos Arany Páva minősítést Kunhegyesen, ahol 30 hagyo­mányőrző együttes versengett. A kecskemétiek az Arany Pá­va nagydíj mellett arany mi­nősítést is nyertek, és ifjabb Mónus Ferenc szólócitera kategóriában is arany minősí­tést kapott. A sikert emelte Vajda Károlyné és Halasi László szólóéneke. Az együt­tes művészeti vezetője Mó­nus Ferencné. Állóképek A nagy érdeklődésre való te­kintettel nem zárt be az ani­mációs filmfesztivállal a kecs­keméti Erdei Ferenc Művelő­dési Központban látható Meg­állított képek című képző- művészeti kiállítás. A gazdag anyagot június 28-áig tekint­hetik meg az érdeklődők. A művészek mind kötődtek vagy kötődnek a kecskeméti rajzfilmstúdióhoz. A környezet- és a természet- védelem jeles napjaihoz kap­csolódva több városi pályáza­tot írt ki az önkormányzat és a kecskeméti intézmények. A Jó levegőért! elnevezésű pályázat tanulmány kategóriájában első lett Kovács Antal, a helvéciai Wéber Ede Általános Iskola ta­nulója. Második helyezett Ap­ró Mária, a Kada-szakközép­iskola diákja lett, harmadik helyen Vágó Gyula végzett, aki szintén a kecskeméti Ka- da Elek Szakközépiskola ta­nulója. A képzőművészeti pályázat nyertesei: Kócsó Já­nos, Pomozi Ernő, Kollár Rita, a Máriavárosi Általános Isko­la diákjai, illetve Csókás Gá­bor a Magyar Ilona Általános Iskolából. A német nyelvű tehetséggondozó országos versenyen harmadik helyezett lett Csókás Aranka, Gál Bettina, Hering Andrea, hetedik helyen pedig Oláh Viktória végzett. A kecskeméti Magyar Ilona Általános Iskola német nyelvtanításának eredményes­ségét jelzi, hogy három nyolcadikos diák: Majoros Tímea, Csorba Zoltán és Varga Ildikó sikerrel tette le a német alapfokú nyelvvizsgát. A képen látható diákok felkészítő tanára Bankóné Németh Helga. FOTÓ: ÁBRAHÁM ESZTER Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010,414-020. Állandó műsorok: Hírek 6.30-9- ig félóránként, 10-22-ig órán­ként. 6.25: Napi mottó. 6.45: Ka­lendárium. 7.15: Bevásárlókosár (kivéve vasárnap, szombaton 6.52-kor). 7.22: Éjszaka történt. 7.40: Útjelző. 7.52: Hómérce. 8.52: Napilap. 9.10: Rizikó (kivé­ve vasárnap). 10.30: Kultúrkép. 18.30: Sport. 19.55: Manóka - es­ti mese. 02.00-5.30: Ismétlősáv. Állandó műsorok hétfőtől pén­tekig: 6.00-10.00-ig Jó reggelt, Kecskemét! 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzsdehírek. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzsdehírek. 8.55-15.55-ig óránként és 18.55- kor: Corner valuta. 9.22: A nap eseménye. 9.52: Az orvos vála­szol. 10.00-12.00: Téma. 10.08: Tőzsdehírek. 11.22: A nap kérdé­se, a nap* vendége. 12.06-14.00: Szieszta. 13.05: Játékzóna. 13.30: Árfolyam. 14.00-18.00: Csúcsidőben. 16.30,17.08,18.08, 19.06: Tőzsdehírek. 16.40: Útjel­ző. 18.00-22.00: Karosszékben. Június 21., hétfő: 15.30: Közbiz­tonsági percek. 21.10: Nyitott vi­lág. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecs­kemét!: Szia, Gabi! 22., kedd: 15.30: Ingaüanmagazin. 17.06: Aréna Top 20. 19.22: Gong ká­véház. 21.10: Hit és élet. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Kata­komba. 23., szerda: 16.15: Provipercek. 17.22: Tükröm, tük­röm. 18.15: Videovilág. 19.22: Aktuális. 20.10: DJ Time. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szerda éjszaka. Benne: 22.10: Kulissza. 24., csütörtök: 15.30: Biztonsági magazin. 16.15: Mezőgazdasági magazin. 17.22: Hátizsák. 20.10: Jazz vonal. 21.10: Rodeó. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Ma- show-ma. 25., péntek: 18.15: Parlamenti tudósítás. 19.06: Te­lefonbetyár. 20.10: Rolling Rock. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Best of. 26., szombat: 6.00- 12.00: Lazíts vetünk! 9.22: Ter­mészetgyógyász. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 12.30: Gong Konyha. 14.10: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.10: Unikum. 20.06: Gong Top 13. 21.10: Gong klub. 22.00-02.00: Party Zóna. 27., vasárnap: 6.00- 12.00: Lazíts vetünk! 9.22: Főz­zünk együtt! 12.00-18.00: Hét­végi szieszta. Benne: 16.30: Já­tékzóna. 18.00-22.00: Kecskemé­ti Est. Benne: 19.10: Telefonos kívánságműsor. 21.10: Gong klub. 22.05: Trance4mation. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pén­tekig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős Hírek. Június 21., hétfő: 8.00: Indaba. 8.30: KUL-túra (ism.). 9.30: Bencze-show. 16.00: Napóra. 17.00: KUL-túra. 17.30: Action Man. 18.25: Bencze-show. 19.30: Akarj élni. 20.00: Napja­ink. 21.30: Cserebere (amerikai film). 23.00: Napjaink (ism.). 22., kedd: 8.00: Megyei híradó. 8.30: Napjaink (ismétlés). 9.30: Bencze-show. 16.00: Napóra. 17.00: Megyei híradó. 17.30: Napjaink. 18.30: Memória. 19.30: TV Laci. 20.00: Sportma­gazin. 21.30: Celeste. 22.30: Hírős Hírek (ism.). 23.00: Sport- magazin (ism.). 23., szerda: 8.00: TV Laci. 8.30: Sportmaga­zin. 9.30: Action Man. 16.00: Napóra. 17.00: Szivárvány maga­zin. 17.30: Sportmagazin. 18.25: Bencze-show. 19.30: Biztonsági zóna. 20.00: Lélektől lélekig. 21.30: Közönyösök (olasz drá­ma). 23.30: Lélektől lélekig (ism.). 24., csütörtök: 8.00: Biz­tonsági zóna (ism.). 8.30: Lélek­től lélekig (ism.). 9.30: Megyei híradó. 16.00: Napóra. 17.00: Biztonsági zóna. 17.30: Lélektől lélekig. 18.30: Ki a Joker? 19.30: Egészségmagazin. 20.00: Foga­dóóra. 20.30: Házak, otthonok. 21.30: Celeste. 22.30: Hírős Hírek (ism.). 23.00: Fogadóóra (ism.). 22.30: Házak, otthonok (ismét­lés). 25., péntek: 8.00: TV Laci (ism.). 8.30: Fogadóóra (ism.). 9.00: Divatmagazin. 9.30: Action Man. 16.00: Napóra. 17.00: Foga­dóóra. 17.30: Házak, otthonok. 18.00: Action Man. 18.30: Betű­vadászat (játék). 19.30: Szivár­vány magazin. 20.00: Portré. 21.30: Derrick. 22.30: Hirös Hí­rek (ism.). 23.00: Portré (ism.). 26., szombat: 7.00: Indaba. 7.30: TV Laci. 8.00: Indaba (ism.). 8.30: Celeste (ism.). 16.00: Ga­vallér (francia film). 17.55: Gábor diák (magyar film). 19.20: Lolka és Bolka. 20.30: Megyei híradó. 21.00: Derrick. 22.00: Nehéz fiú (francia film). 23.40: Ismeretter­jesztő film. 27., vasárnap: 7.00: Kakuk Marci. 8.45: Robin Hood nyila. 16.00: Fogadóóra. 16.30: Házak, otthonok (ism.). 17.00: Jégcsúcsok. 18.00: Portré. 19.00: Bolondos vakáció (magyar film). 20.30: Közönyös. Kiváló matematikatanár Varga József, a kecskeméti Bo­lyai János Gimnázium tanára a napokban országos kitüntetés­ben részesült. A Graphisoft Ala­pítvány minden évben az or­szág legkiválóbb tanárait jutal­mazza. Idén Varga József nyer­te el a „Magyar Matematika- oktatásért” díjat. Varga József a gimnázium alapító tanára. Jelentős szerepe volt az intéz­mény sikereiben. A megyei és országos matematikaversenye­ken évek óta szép sikereket ér­nek el tanítványai. A tantestü­let, az iskolaszék és a szülői munkaközösség javaslata alap­ján ő nyerte el elsőként a taná­roknak kiírt Bolyai-díjat 1994- ben. A Kecskemét Városért Oktatási Díjat 1997-ben kapta meg a város közgyűlésétől. Megújuló ügyfélszolgálat A Telemozi Kft. folytatja a fejlesztéseket A kecskeméti Telemozi Kft. körül a közeljövőben több jelentős változás is várható. A kft. ügyvezető igazgatóját, Ökrös Ger­gelyt ezekről és az aktuá­lis munkák állásáról kér­deztük.- Jó ütemben, a tervek szerint halad az ügyfélszolgálat bővíté­sének előkészítése - mondta Ökrös Gergely. Jelenleg az in­gatlanvásárlással kapcsolatos előkészületi munkák vannak fo­lyamatban. A város képviselő­testülete következő ülésén dönt erről. A város vezetése és a bi­zottságok támogatása után bí­zom benne, hogy a képviselő- testület is támogatja terveinket, így a mostaninál korszerűbb és színvonalasabb helyen tudjuk majd fogadni ügyfeleinket. Az új ügyfélszolgálati iroda is a je­lenlegi telephelyünkön lesz.- A város melyik részén foly­nak a fejlesztések?- A csillagpontos hálózat ki­építését rövidesen befejezzük a Rákóczi úton és a Nagykőrösi utcán, s folytatjuk a Hunyadivá­rosban. Utóbbi városrészben kollégáink kedden este a Nép­front Lakásszövetkezet szerve­zésében, tájékoztató keretében válaszoltak a megjelentek kérdé­seire. A fórum végén mindenki megelégedéssel távozott.- Hová fejlődik a kábelszak­ma, figyelembe véve a távközlési törvény módosítását, amelyet most fogadott el az Országgyű­lés?- Az Országgyűlés Gazdasá­gi Bizottsága több fordulóban tárgyalta azt a kormányjavasla­tot, amelynek lényege, hogy a koncessziós telefontársaságok­nak megtiltanák a kábeltelevízi­ós szakmába való belépést a szolgáltatási területükön a ke­resztfinanszírozás miatt. E par­lamenti döntés kedvezően befo­lyásolhatja a szakma fejlődését, és mintegy felzárkózási lehető­séget ad a kábeltelevíziós cé­geknek ahhoz, hogy alternatív távközlési szolgáltatókká válja­nak a piacon. Hasonlóan történt ez más nyugat-európai orszá­gokban is, például Németor­szágban, Hollandiában. A piaci verseny lehetővé teszi, hogy a távközlési szolgáltatások árai hosszú távon csökkenjenek. Eb­ből a folyamatból az előfizetők fognak profitálni a csökkenő előfizetési díjak révén. Telemozi Kft. Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 8. Hibabeje­lentés: 76/482-101, ügyfél- szolgálat: 76/483-165.

Next

/
Thumbnails
Contents