Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-15 / 137. szám

Garantált áras búza Ma lejár a búza garantált áras felvásárlására a bejelentkezés határideje. Az ár igen alacsony (18 ezer forint tonnánként), a megyei agrárkamara mégis ja­vasolta tagjainak, hogy éljenek a lehetőséggel. A bejelentke­zés nem jelent kötelező érté­kesítést, viszont aki nem jelent­kezik be a mai nappal bezáró­lag, az elveszíti az állami fel­vásárlás lehetőségét. A szabadföldi szamócásokban az elmúlt heti kánikula meggyorsította az érést. A helvéciai Sárközi család hosszú napokon át guggonülve szüretelt, s késő dél­után már jólesett nekik az állva történő válogatás, amibe a kislányuk, Ágika is be­segített. E munka azért meghozza a gyümölcsét, hiszen így a minőségi áruért visszajár az állandó vevő, aki kilónkénti átlagban 150 forintot fizet. FOTÓ: PULAI Termelők irodája nyílt Jászszentlászlón Mezőgazdasági integrációs iro­da nyílt a közelmúltban Jász­szentlászlón, ahol a falugaz­dász mellett egy integrátor és egy adóügyi tanácsadó segíti a helyi és a móricgáti őstermelő­ket, illetve vállalkozókat. Sebestyén János, az iroda vezetője elmondta: a két tele­pülésen közel 700 család él mezőgazdaságból. Számukra nyújtanak szaktanácsadást, segítenek a pályázatok és az adóbevallások elkészítésében, szerveznek tanfolyamokat és előadásokat, valamint lehető­ség lesz számítógépes hozzá­férésre is. Tervezik egy úgy­nevezett keres-kínál szolgálat bevezetését, amely segítséget nyújt a helyi termelők áruinak értékesítésében. Hamarosan elkészül a két község területén lévő mezőgazdasági ingatla­nok nyilvántartása. Sebestyén János szerint az iroda fontos szerepet játszik a jövőben az EU-csatlakozásra való felké­szülésben is. Az iroda szolgál­tatásairól a júniusi gazdagyű­lésen tájékoztatják a szentlász- lóiakat és móricgátiakat. Jó termés ígérkezik repcéből Az utóbbi 10 év átlaghoz ké­pest idén repcéből igen jó ter­més várható, nyilatkozta Ge- lányi János, Mélykút, Tatahá­za és Mátételke falugazdásza. A három településen össze­sen 200 hektáron termeszte­nek magángazdálkodók rep­cét. Mivel a növény nagy szára elnyomja a gazt, a táblák gyo- mosodása igen csekély. Bács­almás térségében 250 hektá­ron terem őszi vetésű repce, és szintén kiemelkedő meny- nyiségű termés várható, tud­tuk meg Pillér R. József falu­gazdásztól. Hektáronként 1,8- 2,5 tonna az előre becsülhe­tő terméshozam. Betakarítása az árpa és a búza aratása közé esik. A becőormányos kártéte­lére azonban esetenként még számítani kell a repcetáblák­ban - mondta a falugazdász. Jövőre jövedéki termék lesz a bor A hamisítás elleni harc jegyében nem nőhet a termelők adóterhe A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a közel­múltban megvitatta a bor és borászati termékek jö­vedéki törvény alá voná­sának a lehetőségét, és megfogalmazta azokat a szakmai igényeket, ame­lyeket a jogszabály módo­sítása során az ágazat szempontjából figyelem­be kell venni. Azzal, hogy a bort és a borásza­ti termékeket jövedéki termékké nyilvánítják a szakemberek, az ellenőrizetlen termék-előállítók mozgásterét szeretnék leszűkí­teni, szigorúbban ellenőrizni a forgalmazást és a kereskedel­met - derül ki egyebek között a hegyközségek koncepciójából. A javaslatkészítő szerint a je­lenlegi rendelkezések módosí­tásakor egy-egy önálló fejezet­ben kellene szabályozni a borra, a pezsgőre és az eddig a köz­tes alkoholterméknek mondott, olyan borászati gyártmányokra - mint amilyen a vermut és a habzóbor - vonatkozó előíráso­kat. Rendezni kell a borászati melléktermékek, azaz a'must, a szőlőlé és sűrítmény „jogál­lását” is. A szakértők becslése szerint a jövedéki törvény mó­dosítása 80-100 ezer céget érint majd. A HNT képviselője szerint a változtatások alapvető célja, hogy hatékonyabbá váljon a ha­misítás elleni küzdelem, a jöve­déki termékek piacán az eddigi­nél jobban érvényesüljön a ver­senysemlegesség, s nem utolsó­sorban létrejöjjön az Európai Unióval a harmonizáció. A jö­vedéki törvény bevezetéséből azonban nem következhet, hogy a szőlő- és bortermelők­re ezentúl nagyobb adóterhek háruljanak, ezért a hegyközsé­gek a borok esetében speciális jövedéki rendszer kiépítését ja­vasolják. Az elképzelések sze­rint a borokat és a borászati ter­mékeket olyan szakmai zárral vagy borzárral látnák el, amely alkalmas lehet az adó megfize­tésének ellenőrzésére, a meny- nyiségi elszámoltatásra, a ter­mékazonosításra, a fogyasztó tájékoztatására, s ez a zár a cso­magolás megbontásakor meg­rongálódna. Újvári Gizella Alig 100 forint fölött a sertés ára Nem tudni, érdemes-e kivárni az értékesítéssel A regionális sertésfeldolgo­zóknál májusban az árak vál­tozóan alakultak, átlagban az előző havi szint érvényesült, de többségük 110 és 130 fo­rint közötti kilogrammonkénti áron adta a feldolgozott sertést - derül ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um (FVM) által hétfőn köz­zétett jelentésből. A szaktárca tapasztalatai szerint előfordultak egyedi esetek is, amikor 70-100 forin­tos áron vásárolták a hízott ser­tés kilóját. Az őstermelők a fa­Több árbevétel, kisebb nyereség Az osztrák Brau-Union AG az idei év első negyedében - első­sorban a romániai Silva-serfőz- de eredményeinek első beszá­mításával - növelni tudta eladá­sait és árbevételét, nyeresége azonban az egy évvel korábbi szint alatt maradt. A BBAG kon­szernhez tartozó Brau-Union árbevétele az év első három hó­napjában 2 százalékkal 153,2 millió euróra emelkedett. Mű­ködési eredménye 6,6 száza­lékkal 2 millió euróra csökkent. A szokásos üzleti tevékenység­ből származó eredménye 1,6 millió euró volt, 26,9 százalék­kal kevesebb az egy évvel ko­rábbinál. A Brau-Union az év első negyedében 8,8 százalék­kal 1,984 millió hektoliterre növelte söreladását. lugazdászok közreműködésé­vel veszik igénybe a kilogram­monkénti harminc forint érté­kű támogatást. A felvásárlók bizonylataival kapcsolatban az elmúlt hónapban nem érke­zett panasz - áll a tájékozta­tóban. A hírek hatására egyes gaz­dák igyekeztek megszabadulni a kész sertéstől, mert attól tar­tottak, hogy a 193 forintos leg­alacsonyabb áron nem akar­nak majd sertést vásárolni (ne­kik lett igazuk, a szerk.), má­sok viszont úgy gondolták, jú­niusban drágábban értékesít­hetik a kész hízót, és ezért nem adták oda olcsóbban a sertést. (Sajnos várakozásuk hiábavaló volt, a szerk.) A jelentés szól arról is, hogy a baromfiágazatban az ala­csony értékesítési ár, valamint a fogyasztói kereslet csökke­nése miatt a termelői kedv nagymértékben alábbhagyott. A vágómarhapiac tovább rom­lott: a jó minőségű hízóbiká­ért 200-300, a hízóüszőért pe­dig 155-300 forintos kilogram­monkénti árat fizetnek. Ki mint fedi házát.. Szeretnék többet tudni a Bramac tetőrendszerről kérem küldjenek címemre termékkatalógust építkezem □ tervező vagyok □ kivitelező vagyok □ Név:................................................ Cím:................................................ Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Á. u. 24. PN .úgy alussza álmát, de ébren sincs oka aggodalomra, ha Önt és családját Bramac tetőrendszer óvja! A Bramac tető maradandó érték miért érné be kevesebbel? ÍT 06-1-432-0032 BRAMAC Ha már egyszer építkezik... meg napjait Számjáték a TOTAL-kutakon Tankoljon 20 liter felett, húzza ki szerencseszámát, s hasonlítsa össze vásárlásának dátumával. Bármelyik számjegy megegyezése esetén egy édes TOTAL-szeletet kap ajándékba. Ráadásként a nem nyerők között 20 db, egyenként 50 000 Ft értékű TOTAL-üzemanyagkártyát sorsolunk ki. TOTAL Kereskedő Sándor (1927-1999) 1999. május 29-én, életének 72. évében, nagyon súlyos betegség után eíhunyt Ke­reskedő Sándor, a Petőfi Népe egykori munkatársa. Nem véletlenül ezen az olda­lon emlékezünk meg róla: gazdasági újságíró volt. A fő­városban született, de a há­ború elűzte onnan családját, Bajára menekültek. Keres­kedelmi főiskolát végzett. Lapunk jogelődjéhez, a Bács-Kiskun Megyei Népúj­sághoz 1950-ben került Ke­reskedő Sándor. Évtizede­ken át vezette a mezőgazda- sági rovatot, majd pedig a gazdaságpolitikai rovatot. Romló egészségi állapota miatt végül főmunkatárs­ként dolgozott, továbbra is a tőle megszokott nagy szor­galommal, hozzáértéssel. Gyógyíthatatlan betegsége terhét cipelve, nyugdíjas­ként is tudósította lapunkat, azután mind ritkábban lát­tuk... Egykori kollégánkat holnap helyezik örök nyu­galomra a kecskeméti közte­metőben. Osztozunk két lá­nya, öt unokája és özvegye gyászában. v

Next

/
Thumbnails
Contents