Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-15 / 137. szám

1999. JÚNIUS 15., KEDD MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Kútba dobták áldozatukat, életfogytiglani kaptak (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt év januárjában hat ember jelent meg B. H. város­földi tanyáján, hogy kirabolják. Közülük négyen már másod­szor támadtak a mozgáskorlá­tozott, törékeny testalkatú fér­fira, ugyanis 1997 szentestéjén N. Zsolt, B. Tibor, B. Károlyné és C. Mónika már felkeresték a magányosan élő embert, meg­verték, kifosztották. Tíz nappal később, mivel pénzhez alig ju­tottak az első alkalommal, újra megjelentek a tanyán. Ezúttal két újabb tagja is volt a társa­ságnak, B. Károlyné két fiatal­korú leánya. Az asszony gyer­mekei közül egy sem hiány­zott, hiszen N. Zsolt is B. Ká­rolyné leszármazottja. A januári rajtaütés B. H. ha­lálával végződött. Annyi ütle- get és rúgást kapott a szeren­csétlen, hogy anélkül is meg­halt volna, ha nem dobják kút­ba, rákötve egy eketaligát. A városföldi emberölés ügyében meghozott ítéletének kihirde­tésekor a büntetőtanács elnöke vázolta a másfél évvel ezelőtt történteket, úgy, ahogyan a büntetőeljárás során kirajzoló­dott a kép a vallomások, a nyo­mozás és a bizonyítékok alap­ján. A karácsonyi rablás után elégedetlenül tértek vissza por­tájukra a tettesek: N. Zsolt, B. Tibor, B. Károlyné és C. Móni­ka. A néhány tyúkból, két bi­cikliből, Junoszty tévéből és 3000 forintból álló zsákmány nem volt gazdagnak mondha­tó. Néhány nappal később B. Károlyné újra előállt az ötlettel, keressék fel B. H.-t. Hosszabb- rövidebb gondolkodás után rá­álltak a többiek is, és január 4- én este nyolc óra tájban nekiin­dult a hattagú banda, kifoszta­ni a „kisöreget”. Egy kővel zúz­ták be a tanya egyik ablakát, je­lezve, megérkeztek. A baltával előjövő B. H.-t N. Zsolt és B. Ti­bor rugdosni, ütni kezdte, a többiek keresgélték a pénzt. Míg a nők kutattak, N. Zsolt és B. Tibor kivitték az udvarra a tanya lakóját, ahol folytatták a verést. B. Károlyné is csatlako­zott fiához és annak barátjá­hoz. B. H.-t a kúthoz vonszol­ták, úgy döntöttek, bedobják, nehogy később elmondja a rendőröknek a történteket. A legalkalmasabb nehezéknek egy eketaliga tűnt, amelytől azt remélték, hogy víz alá nyomja majd a félig agyonvert férfit. Hogy B. H. ne kiálthasson, egy ronggyal bekötötték a száját. (Ez okozta a szerencsétlen ha­lálát. Megfulladt.) A megkötö­zött embert taligástul a kútba vetették. Mivel a vasszerkezet megakadt, B. H. kezénél fogva függve maradt, nyöszörgött, vonaglott. Ez hozzávetőleg tíz percig tartott. Mint azt az orvos szakértő megállapította, B. H. fejsérülései önmagukban is ha­lálosak voltak. Az életfogytiglani szabad­ságvesztés alól leghamarabb 23 illetve 21 év múlva szaba­dulhat N. Zsolt és B. Károlyné - rendelkezett a bíróság. B. Ti­bor 18 éves büntetését a vádat képviselő dr. Szeri László ügyész enyhének találta, ezért súlyosbításért fellebbezett. (A- kárcsak C. Mónika 8 éves fegy­házbüntetését hallva.) A vád­lottak (és védőik) enyhébb íté­letért folyamodtak. Jogerős íté­letet majd a Legfelsőbb Bíró­ság hoz. Ökrös Csaba Teljes szélességében lezárják a bajai Duna-hidat Három napon át bizonyos idő­közönként teljes hídzárra kell számítani a bajai Duna-hídon - derül ki Molnár Péter, a me­gyei Közútkezelő Kht. ügyve­zető igazgatója tájékoztatójá­ból. Elkészültek ugyanis az oldalpályák (konzolok), ame­lyek próbaterhelésére éppen mától kerül sor, három napon át. így tehát június 15-17-én napközben többször lesz tel­jes hídzár, ami alkalmanként mintegy 30 percig tarthat. Ugyanis a próbaterheléssel kapcsolatos mérések ideje a- latt a hídon sem vonat, sem közúti jármű nem közleked­het. Az előzetes elképzelések szerint a .jelzett három nap alatt összesen körülbelül 30 alkalommal rendelnek el mé­réseket, s ezekkel együtt híd­zárat. A jelenlegi építési ütem­nek megfelelő forgalmi jelzé­sek érvényben lesznek, to­vábbi sebességkorlátozás nem várható. Gazdasarok Forró víz kell a rózsának Most igazán díszíthetjük a lakásunk helyiségeit gyönyö­rű, élő virágokkal, csak oda kell figyelnünk arra, hogy melyik fajtát hogyan „készít­jük elő”, mielőtt a vázába ál­lítjuk. A többletmunka és a gon­doskodás megtérül, mert az átlagos egy-két nap helyett akár két hétig is pompázik majd a csokor még olyan vi­rágból is, amelyikről eddig úgy tudtuk, hogy rövid élet- tartamúak. Az természetes, hogy a növény száráról az alsó leve­leket le kell szedni, külön­ben a vízben gyorsan megro­hadnak, továbbá a virág szá­rát mindig vissza kell vágni, a rózsáról pedig a tüskéket letörni. A fás szárú virág vé­gét behasítjuk, ezzel segít­jük, hogy a vizet föl tudja szívni. Am az talán nem any- nyira közismert, hogy a tej­nedvet eresztő virágok szá­rát, így a díszmákét vagy pél­dául a pipacsét nem roncsol­ni, hanem perzselni kell, mi­előtt a vízbe állítjuk, így a fi tej nedv nem szivárog ki be­lőlük. Sokáig szép marad, és az utolsó bimbóig kinyílik az üreges szárú, vágott virá­gunk, ha előtte feltöltjük a || szárukat vízzel. Ezt kell ten­nünk, ha szarkalábot, csil­lagfürtöt, az amarilliszt, a | klíviát vagy a tulipánt akar­juk vázában tartani. Az eljá­rás nem bonyolult: virágjával lefelé fordítjuk a növényt, majd vékony csövű öntöző­kannából csurgatjuk bele a vizet. A rózsabimbók biztos nem kókadnak el, és a szir­mok nem esnek szét, ha for­ró vízbe állítjuk őket, a me- . leg víz ugyanis gyorsan e- melkedik fölfelé, kiszorítja a levegőt a virág szárában lévő szállító nyalábokból, s ezzel lehetővé tesszük, hogy a vi­zet fel tudja szívni. Hasonló módszerrel lehet sokáig el- tartani a gerberát, az orgo­nát, a mályvát, a kúpvirágot és a margarétát is. Az újjáépítés nagy kihívás GYORSHÍREK Ma döntenek Chikán Attila gazdasági miniszter tegnapi kiskunfélegyházi látogatása alkalmából gyárat avatott. A tegnapi gyáravató alkalmából Kiskunfélegyházára látogató Chikán Attila gazdasági mi­niszter elmondta: a jugoszlávi­ai újjáépítés csak Milosevics tá­vozása után kezdődhet el. Két­ségtelen, hogy Magyarország számára nagyon fontos lehető­séget jelent az újjáépítésben való részvétel. Éppen ezért a hazai cégeknek megfelelően fel kell készülniük. A gazdasági miniszter szerint fontos, hogy az újjáépítési folyamatban sze­repet kapjanak a határ menti magyar vállalatok, de ez nem zárja ki a Bács-Kiskun megyei, illetve az ország más területén lévő cégek részvételét. Minden attól függ, a cégek, vállalkozá­sok mit tudnak felmutatni és mire lesz ténylegesen igény. Valószínűleg a jelentősebb be­ruházásokat nemzetközi pályá­zatok útján fogják megvalósíta-- ni. A gazdasági minisztérium­ban már működik egy tárcakö­zi koordinációs bizottság, me­lyet azzal a céllal hoztak létre, hogy a jövőben tájékoztassa és megfelelő információkkal lás­sa el a jugoszláviai újjáépítés iránt érdeklődőket. Egyelőre azonban a koordinációs bizott­ság még csak a lehetőségeket kutatja. Vajda Piroska Hulladékhalmok növekednek éjről éjre Félegyházán A fokozott ellenőrzések ellenére újabb és újabb szeméthegyek nőnek ki nap mint nap a földből Kiskunfélegyháza több pontján. A legkritikusabb a helyzet a Bankfaluban, a Kun utcai szükséglakások környékén, valamint a Körösi és a Kun ut­ca találkozásánál. Hetényi Zsolt, a hulladék- szállításért felelős városfenn­tartó és költségvetési szerve­zet vezetője elmondta, a fel­gyülemlett szemét elszállítá­sa folyamatos, ám ez több­letköltséget jelent az üzem számára. Az illegális szemét- lerakó megtisztítására ugyan­is más feladatokra szánt keretből kénytelenek elvon­ni a pénzt. Egészében tehát a renitens szemetelők a vá­ros adófizető polgárait bün­tetik. Hetényi Zsolt hozzátette, véleménye szerint a megol­dás a lakossági önszervező­dés lenne, mivel a közterület­felügyelők csak ritkán tudják lebuktatni, a leginkább az esti órákban vagy az éjsza­ka leple alatt ügyködő elköve­tőket. - gulyás ­Korán kelnek Hosszú műszakra készülnek a bajai képviselő-testület tag­jai, hiszen elképzelhető, hogy csütörtöki ülésükön negyven­nél több napirendről tárgyal­nak majd. Rendhagyó módon - az eddigi délelőtt 10 órás kezdés helyett - már fél 9-re összehívta Széli Péter polgár- mester a városatyákat. A ter­vezett témák között több o- lyan is szerepel, amelyekben az utóbbi hetekben nem tu­dott dönteni a testület. így is­mét a képviselők asztalára ke­rül a közművelődési intézmé­nyek összevonásáról szóló el­képzelés, valamint a Táncsics utcai óvodába járó gyerekek elhelyezésének kérdése. Kubatovics Tamás Császártöltésen ma dél­előtt ülnek le tárgyalni a helyi általános iskola B épületének helyreállítási költségeiről. A tárgyaláson részt vesz Frick József polgármester, a biztosí­tótársaság szakemberei és a kivitelező cég képviselő­je. Ismert, hogy néhány héttel ezelőtt egy csőtörés következtében életveszé­lyesen megrongálódott az épületszárny. Bajai fórum Elkészült a megye agrár­struktúra- és vidékfejlesz­tési programja. Szerdán délelőtt 10 órától ismerhe­tik meg részleteiben a Bácskai és Duna-melléki Mezőgazdasági Szövetség­hez tartozó társas gazda­ságok vezetői a szövetség székházában. A program szerint szó lesz még a ga­bona-, a tej- és a húsérté­kesítés gondjairól is - tud­ta meg lapunk. Csak jövőre A korábbi tervekkel ellen­tétben mégsem indul el július elsején a mezőőri szolgálat Jászszentlászlón. Erről múlt heti ülésén döntött a község képvise- lő-testülete. Az önkor­mányzat mezőgazdasági bizottsága javasolta, hogy személyi feltételek hiánya miatt a mezőőrök csak 2000 januárjában kezdjék meg a munkát. KÖZÉLETI HÍREK • Ma dliűtán 18 órakor a Szórakaténusz Játékmúze­um és Műhelyben Kósa Fe­renc Kossuth-díjas filmren­dező, országgyűlési képvi­selő, a Magyar Szocialista Párt országos elnökségé­nek tagja részvételével kö­tetlen, baráti beszélgetést tart a Magyar Szocialista Párt kecskeméti szerveze­te Magyar kultúra, művé­szet- és művelődéspoliti­ka, Kecskemét kulturális élete címmel. A rendez­vény nyilvános. 100 ÉV ELTELTÉVEL IS JÖHET MÉG MEGLEPETÉS! 100 év nagy idő - még a legnagyobb cégek életében is. Kereken 100 esztendeje, hogy jelen vagyunk a magyar piacon, így évtizedek óta lelkes barkácsolók és szakemberek százezreit segítettük elektromos kéziszerszámainkkal. A nemes évforduló megünneplésére most egy fergeteges nyereményakciót hirdetünk. 100 nagy értékű meglepetés vár azon szerencsés vevőinkre, akik április 15-től szeptember 30-ig három Bosch elektromos kéziszerszámot vásárolnak. Hogy Öné lehessen fődíjunk, egy Ford Focus, vagy a 99 Bosch és Blaupunkt termék egyike, mást sem kell tennie, csak a 3 gép vásárlását igazoló jótállási jegy másolatát címünkre (Robert Bosch Kft. 1103 Budapest, Gyömrői út 120.) egyszerre visszaküldenie, és szorítania október 15-én, a sorsolás napján! INOX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6000 Kecskemét, Klapka u. 7. Tel.: 76/484-944 Üzletek: Kecskemét, Széchenyi krt. 25. Tel.: 76/484-749 Kecskemét, Csongrádi u. 1. Tel.: 76/328-701 BOSCH @ A Bosch, a Publicity Reklámügynökség, valamint "| 00 év - 100 nyeremény a Bosch márkakereskedések dolgozói és családtagjai a játékban nem vehetnek részt. Mi díjazzuk a hűségen Az Emitel Rt. 5. születésnapja alkalmából elsőként a szolgáltatás hűséges használóit szeretné megjutalmazni. 5 1999. június 1 cF. és szeptember 1 5 között a hangposta szolgáltatást rendszeresen használók közül magán előfizetőnek, akinek ebben az időszakban a legtöbb üzenete, illetve a legtöbb eredményes lekérdezése van, 5 hónapon át nem kell előfizetési díjat fizetnie. Aktiválja Ön is hangpostáját a *62# billentyűkkel! S ha sikerül rávennie barátait, ismerőseit, hogy üzenetet hagyjanak, esélye lehet az ajándékra! További információért hívja a 184-es, ingyenes telefonszámot! emitel Távközlési Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents