Petőfi Népe, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-10 / 133. szám

1999. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Kevesebb tej is elég lesz Mit tegyenek a felesleggel a tázlári gazdák? Információink szerint több tázlári gazdaembert hátrányo­san érintenek a tejfelvásárlási szabályozások. Ezek az elmúlt hetekben is sok nehézséget okoztak a termelésben. Felröp­pent az a hír is, hogy csak két­naponként lehet behordaniuk a tejet a felvásárló helyi szövetke­zethez. Az Országos Tejtermék Tanács döntése szerint öt szá­zalékkal csökkenteni kell a le­adandó tej mennyiségét. Rá­adásul visszamenőleg január elsejétől kell érvényesíteni. Szénási Bélát, a tázlári szövet­kezet elnökét kérdeztük a gon­dokról. Szénási úr elmondta: ez a döntés egyáltalán nem ked­vez se a szövetkezetnek, se a termelőknek. Kérték a tázlári gazdákat, hogy lehetőség sze­rint csökkentsék a behozott tej mennyiségét. Továbbá hangsú­lyozta: nem igaz, hogy csak kétnaponként veszik át a tejet. Mindennap vesznek át termé­ket. Az új szabályozás a szövet­kezetnek is komoly anyagi ter­helést jelent. Megdrágul így ugyanis az átvétel költsége. Szerencsére a gazdák megértik a helyzetet. Kevesebb mennyi­ségű tejet juttatnak el a szövet­kezethez. Az csökkentett mennyiség hosszú távon ko­moly veszteséget okoz a gaz­dáknak. Gond az is, hogy a ter­melők nem tudják hova tenni a fennmaradt terméket. Az ügy­gyei kapcsolatban a múlt héten ültek össze a Kiskunsági Mező- gazdasági Szövetkezet szakem­berei. Az ülésen részt vevők egyet értettek abban, hogy az OTT-nek felül kellene vizsgál­nia e szigorító döntését. Felve­tődött az iskolatej-akció is, amely már Bács-Kiskun megyé­re is kiterjedt. Szénási Béla na­gyon jó ötlet-nek tartja az akci­ót, de sajnos a nyári szünet mi­att ennek előnyeit már csak szeptembertől érezhetik. Meg­ítélése szerint a gondok enyhí­tését jelentené az importált tej­termék magasabb védővámmal történő ellátása. Illetve fontos lenne a külföldi piacok felkuta­tása is. A másik nagy problémát a szövetkezet elnöke abban lát­ja, hogy a szigorítás visszame­nőleg január elsejétől érvényes, így a fentebb említett 5 százalé­kos termeléscsökkentés a kö­vetkező hónapokban - időará­nyosan - akár 10 százalékra is megnőhet. Sebestyén Hajnalka Miért nincs még saját rendőre Táborfalvának? Táborfalván az elmúlt évhez képest a közbiztonság lénye­gében nem romlott. Nincse­nek szélsőséges bűncselekmé­nyek, de azért mégis aggódnak a helybéli polgárok - derült ki az elmúlt hét elején tartott fa­lugyűlésen. Panaszkodtak a lakott területen száguldozó gépjárművezetőkre, s szorgal­mazták azok elrettentő mó­don történő büntetését. Meg­kérdezték, minek az önkor­mányzat által vett rendőri la­kás, illetve kmb-iroda, ha a fa­lunak nincs helyben rendőre. Ám mint hallottuk, a tábor­falviak maguk is igyekeznek a közbiztonságért tenni. Műkö­dik a faluvédő önkéntes szer­vezet, s létrehozták a közbiz­tonsági bizottságot. E kilenc­tagú csoport céljait, koncepci­óját a legutóbbi testületi ülé­sen elfogadták a képviselők. A bizottság - amelynek dr. Paskó József alpolgármester az elnö­ke - összetétele mondhatni szerencsés. Hogy milyen mun­katervet állítottak össze, az a június 10-én, azaz csütörtökön 16 órakor a polgármesteri hiva­tal tanácskozótermében tar­tandó ülésükön nyilvánosság­ra kerül. Laczkó János polgár- mester elöljáróban elmondta, hogy tartalmilag reális és meg­valósítható célokat tűztek ma­guk elé a bizottság tagjai. A fi­atalok érdekében drogellenes programokat szerveznek, de nem feledkeznek meg az idő­sekről sem, akiket a lakásba besurranók, az alkalmi árusok is egyre veszélyeztetnek. A he­lyi önkormányzat egyébként az idei költségvetésébe is be­tervezte a közbiztonság s az egyesületek támogatását. Pulai Sára Nem lesz hatnapos tanítási hét Pedagógusokkal találkozott a miniszter Kiskőrösön- A tanév végén nemcsak az iskoláknak, az oktatá­si minisztériumnak is számvetést kell készíte­nie: mit sikerült megolda­ni a kitűzött feladatokból- mondta Pokorni Zoltán közoktatási miniszter tegnap azon a kiskőrösi fórumon, amelyen a vá­ros és a környékbeli ok­tatási intézmények peda­gógusaival találkozott. A miniszter előadásában hang­súlyozta, úgy véli, a tanév so­rán sikerült az országban dol­gozó pedagógusok számára biztosítani a megfelelő mun­kakörülményeket. Elismerte, hogy kisebb-nagyobb problé­mák adódtak, ám - mint mond­ta - ezeken sikerült még idő­ben úrrá lenni. Pokorni Zoltán kiemelte, hogy a közalkalma­zottak közül egyedül a peda­gógusok számára sikerült tör­vényben rögzíteni a béreme­lést. A 16,5%-os bérnöveke­dés - az előző évektől eltérő­en - reálértékbeli növekedést is jelentett. Az érettségiket 1990 óta először az idén sikerült elő­ször botránymentesen lebo­nyolítani. Az előadás második részé­ben szó esett a közoktatási tör­vény tervezett módosításáról és az ennek nyomán várha­tó intézkedésekről is. Pokorni Zoltán kiemelte, hogy az okta­tásban a következő időszak legfontosabb feladata a minő­Pokorni Zoltán miniszter ség megteremtése. Utalt arra, hogy a gyereklétszám draszti­kus csökkenése nyomán szük­ségszernek lesznek az elbocsá­tások. Jelenleg 145 ezer tizen­nyolc éves fiatal van Magyaror­szágon. Az óvodáskorúak vi­szont már csak 105 ezren van­nak. A közoktatás finanszíro­zásáról szólva elmondta, hogy ma a központi költségvetés 65%-át fedezi az oktatási intéz­mények kiadásainak, 35%-ot pedig a fenntartó önkormány­zatoknak kell ehhez hozzáten­ni saját forrásokból. Az oktatá­si tárca szeretné, ha ez az arány a közeljövőben jelentős mértékben változna: a közpon­ti költségvetés legalább a költ­ségek 80%-át állná. A miniszter Kiskőrösön bejelentette, hogy a következő tanévben több mint 30 milliárd forinttal növekszik majd az oktatásra szánt norma­tíva kerete. Lényeges kérdés­ként említette a pedagógusok munkájának minőségi értéke­lését. A minisztérium olyan mi­nőségbiztosítási rendszert sze­retne bevezetni, a-mellyel az intézmények és a bennük dol­gozó oktatók szakmai, tartalmi munkájának értékelése a mos­taninál fokozottabban valósul­na meg. Ez az önkormányzatok kötelező feladata lesz. Az új rendszer 2001-től lépne életbe. A régebben működő szakfel­ügyeleti rendszert nem szeret­nék visszahozni, mint ahogy - az elterjedt pletykákkal ellen­tétben - nem tervezik a hatna­pos tanítási hét bevezetését sem. A kerettantervekről szólva a miniszter elmondta, jelenleg megtanulhatatlan információ- tömeggel terhelik az iskolákban a gyerekeket. A nemzeti alap­tanterv bevezetésével nem ez volt a cél és ezen minél előbb változtatni kíván az oktatási tár­ca vezetése. A pedagógusok kérdéseket tehettek fel a fórum második felében. Többen is kifogásol­ták, hogy az olyan oktatási in­tézmények, kollégiumok fenn­tartásához, amelyek térségi fel­adatot látnak el, a környékbeli önkormányzatok nem fizetnek semmilyen hozzájárulást. Szin­tén többen firtatták, hogyan képzeli el a kormányzat a pe­dagógusmunka presztízsének emelését. W. Király Ernő Több mint száz kiskőrösi és környékbeli pedagógus volt kíváncsi tegnap Pokorni Zoltán oktatási miniszter tájékoztatójára. GYORSHÍREK Jövő héten zárul az eljárás Fegyelmi eljárást rendelt el Gergényi Péter dandártá­bornok, Bács-Kiskun megye rendőr-főkapitánya a kis­kunhalasi rendőrkapitány, dr. Kastyják János alezredes ellen, mint arról már lapunk korábban beszámolt. „Ala­pos gyanú merült fel, hogy sajtó- és egyéb nyilatkozata­iban több alkalommal alap­talanul támadta a rendőrség vezetését” - adtuk hírül teg­napi lapszámunkban a hi­vatalos közleményt. A főka­pitány a halasi kapitányt a fegyelmi eljárás befejezésé­ig felfüggesztette beosztásá­ból. Mint megtudtuk: a fe­gyelmi eljárás végeredmé­nye a jövő hét közepére vár­ható. Őszi simítás Bár az útburkolat jó, iga­zán zökkenőmentes autó­zást biztosíthatna az arra já­róknak, mégsem lehet döc- cenők nélkül végigmenni a solti Deák Ferenc és Dózsa György utcán. A problémát a csatornafedlapok okoz­zák, mivel nincsenek egy szintben az úttal. Hogy meddig? Ezt a képviselői kérdést is megválaszolta Németh József polgármes­ter a városatyák múlt heti ülésén. Eszerint ősznél e- lőbb nem javítják ki a hibát. Szeptemberben varázsolják simára az utat - ígéri a kivi­telező. Gyerekrajzok Miklóson Hogy mit jelent a gyerekek számára a környezetvéde­lem, ez azokból a rajzok­ból világlik ki, amelyeket ál­talános iskolások műveiből állítottak össze Kunszent- miklóson. A környezetvé­delmi világnap alkalmából készült pályaműveknek a kunszentmiklósi ÁMK aulá­ja ad otthont ma délutántól. A rajzpályázat meghirdetői arra voltak kíváncsiak, hogy a Virágos Magyarországért mozgalom milyen ötleteket csal elő a gyerekek fantáziá­jából. Nem találták az aknát GAZDASAROK Júniusi kiskerti fortélyok A kecskeméti sztárpilóta nem láthatta a katasztrófát A káposztának és más trágya­igényes növényeknek az ön­tözővizébe keverjünk csalán­levet. A hígítás, amennyiben a csalánlevet a tövekhez lo­csoljuk ki, legyen 1:8 arányú (1 liter erjesztett csalánléhez adjunk hozzá 8 liter állott, te­hát nem kúthideg vizet). A csalánlevelet június végéig általában a déli órákban a legjobb begyűjteni. Vastag gumikesztyűt és hosszú ujjú munkaruhát vegyünk fel, a csalánt pedig közvetlenül a talajszint felett markoljuk meg és tépjük ki gyökeres­től. Csak odahaza vagdaljuk fel, metszőollóval vagy szecs­kázó géppel. A karósparadi­csomot folyamatosan kötöz- gessük. Használjunk minél vastagabb, sodort zsineget. Ne szorítsuk a növény lágy szárát a karóhoz, hanem a zsineget hagyjuk lazán, és lehetőleg 8-as fordítással a- kadályozzuk meg, hogy a szár hozzáérjen a karóhoz. Ugyanakkor amikor a kötö­zést végezzük, a hónaljakból határozott mozdulattal tör­jük le a felesleges oldalhaj­tásokat. A meglevő, már megerősödött törzsből kinö­vő 2-4 hajtásokon lesz ele­gendő virág, illetve amennyi­ben jó a kötés, lesz termés is bőven. A hónaljhajtásokat ne dobjuk el, hanem áztassuk le egy vödör vízben. Két hét alatt ebből az egészséges pa­radicsomlevél és szártömeg­ből kiváló bioié készül. A víz­zel színültig megtöltött vö­dörben ugyanis a növényi hulladék megerjed, majd mi­után letisztult, alkalmas lesz a kártevők és kórokozók elle­ni védekezésre. A biolevet permetezőszerként juttatjuk ki a lombozatra. Ilyenkor még bőven van fejes saláta, mely azonban gyorsan mag­szárba szökhet. Ezt meg le­het előzni, ha idejében le­csípjük a felfelé szökő nyúl­ványokat. Persze ez sem tartós meg­oldás, mert a saláta megnyú­lik, a levelek elöregednek. Sajnos a fejes saláta csak i- gen rövid ideig tartható el 5-7 plusz fokra lehűtve. A levá­gott fejeket csupán egy napig tarthatjuk frissen, ha hideg csapvízzel óránként meglo­csoljuk. Másnapra így is el­kezdenek fonnyadni. Király László A hétvégén borzalmas kataszt­rófa történt a pozsonyi nemzet­közi repülőbemutatón. A brit légierő vadászgépe - bemutató repülés közben - a földbe csa­pódott. Pilótája és egy nő a kö­zönség soraiból életét vesztet­te. Vári Gyula, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred pilótája azonban nem lehetett szemtanúja a tra­gikus esetnek, mert a korábbi tervekkel ellentétben nem vett részt a bemutatón sem. A Don­gó Repülőszázad kiváló pilótá­ja, aki tavaly a világ legjobbjá­nak kijáró díjat hozta el Angliá­ból, az utolsó pillanatban bete­gedett meg - tudtuk meg Koltai György alezredestől, a Légierő Vezérkar sajtószóvivőjétől. Mi­vel tartalékpilóta nem készült a bemutatóra, Pozsonyban ez­úttal a mieink nélkül tartották meg a légishow-t. Kenyeres Dénes (Folytatás az 1. oldalról) A kécskei Holt-Tiszában febru­árban talált robbanószerkeze­tet február óta már kétszer próbálták meg kiemelni és ha­tástalanítani a honvédség tűz­szerész és aknakutató zászló- aljának szakemberei. Búvárok híján azonban mindkét pró­bálkozás kudarcot vallott. Mi­vel a honvédségnek még nin­csenek búvárai, a Készenléti Rendőrség Különleges Szol­gálatának Parancsnoksága a helyszínre küldte négyfős bú­vár-tűzszerész csoportját. A rendőrség két búvára először délelőtt 11 órakor merült alá a megjelölt helyen, de fémkere­sőjük nem találta a robbanó­szerkezetet. Délután fél 2-kor újra próbálkoztak, ezúttal a honvédség tűzszerészei is el­kísérték őket. Közel egyórás próbálkozás után azonban ab­bahagyták a keresést. Kiss Ró­bert százados, a honvédség és Poti Pál Csaba törzszászlós, a rendőrségi csoport parancsno­ka egyetértett abban, hogy a keresést nem adják fel végér­vényesen. Szász András HYUNDAI megoldások MINDEN szállítási FELADATRA.. Minőség és érték kedvező áron Június 11-12-13-án tekintse meg választékunkat Kecskeméten, a Deák F. tér 5. (volt pártház) előtti parkban! A kiállítás ideje alatt minden típusbél 100.000-200.000 Ft engedmény! CSÚCSMINŐSÉGŰ HYUNDAI Ht ÉS HIOO GRACE DIESEL ÁRUSZÁLLÍTÓK ÉS MINIBUSZOK NORMÁL ÉS EXTRA LONG KIVITELBEN IS, RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON, H lOO PORTER PLATÓS KISTEHERAUTÓK HOSSZÍTOTT VÁLTOZATBAN IS, KÜLÖNLEGESEN FELSZERELT GALLOPER TURBODIESEL ÉS TURBO- INTERCOOLER TEREPJÁRÓ ÁRUSZÁLLÍTÓK 3 ÉVES GARANCIÁVAL. FELÁR NÉLKÜLI EXTRÁKKAL I KUNA-VINCZ Kft. Kecskemét, Taltája D/A (E75 út 81 km.) Tel7fax:7B/A15-087 @)HYunoni k I \

Next

/
Thumbnails
Contents