Petőfi Népe, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-06 / 104. szám
16. OLDAL PETŐFI NÉPE 1999. MÁJUS 6., CSÜTÖRTÖK A kissé hűvösre fordult időjárás ellenére a keceli óvodások a napokban a városi ligetben jártak. Az óvónők környezetórát tartottak. A foglalkozáson a gyerekek a virágokkal, a különböző növényekkel és az énekes madarakkal ismerkedhettek meg közvetlen közelről. FOTÓ: SEBESTYÉN HAJNALKA Hagyományt és közösséget akarnak teremteni A MAI NAP Anyák napi nyerteseink A Petőfi Népe Vasárnap Reggel legutóbbi számában egy játékszelvényt jelentettünk meg. Olvasóink kitölthették a saját nevükre, vagy beírhatták, kit szeretnének megajándékozni. A közel 1500 beérkezett pályázat közül tegnap délután hármat húztunk ki. Szeretettel küldünk egy- egy karórát a nyertes szelvényeken szereplőknek: Zsikla Istvánná tázlári (Bercsényi u. 18.), Ginda Lászlóné madarasi (Szent István u. 66.) és Pólyák Ivette bajai (Fáy András u. 1., 3/82.). Gratulálunk! Hagyományteremtő szándékkal a hajdani templombúcsúkhoz hasonló ünnepet tart a kecskeméti Szentcsalád Plébánia és a Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület a Széchenyivárosban. A kétnapos rendezvény célja a közösségépítés. Május 8-án, szombaton délelőtt 10 óra 15 perckor ökumenikus istentiszteletre várják a híveket. Utána a Szó- rakaténusz Játékmúzeum tart kézműves-foglalkozásokat a gyerekeknek. Ebéd után sport- programokat szerveznek, és népitánc-tanulásra várják az érdeklődőket. A tábortűz mellett közös népdaléneklés lesz. A szabadtéri rendezvényt a kecskeméti gitárklub műsora zárja. Játszanak majd dallamos tánczenét, de azok sem csalódnak, akik a Fonográf, a Beatles, a Santana vagy az Illés együttes számait szeretnék hallani. Vasárnap délelőtt 10.30-kor szentmise keretében áldják meg a kerek házassági évfordulót ünneplő párokat. Délben agapé, utána a rendezvény zárásaként közös éneklés lesz a Szentcsalád Plébánia ifjúsági énekkara vezetésével. DEVIZA Angol font 382.49 Euró 249.91 Német márka 127.78 Japán yen (100) 194.26 Svájci frank 155.76 USA-dollár 234.57 Átváltási arányok: 1 euró: 6.55 frf, 1.95 dem, 1936.27 itl, 13.76 ats. (Szerdai adatok.) HOLPINVjr KECSKEMÉT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG "TŐZSDEKLUB" (a Liberté kávéházban) Ügyfélszámlanyitás az első hónapban ingyenes! ON LINE TŐZSDE Érdeklődni: DH Dunaholding Brokerház Rt. Kecskeméti Fiók Kecskemét, Horváth Döme u. 12. Telefon: 76/486-606, 486-607 ___________Fax: 76/481-884 ________mm C Z?l2_NlEJ2_ pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 234.0000 238.5000 DEM 126.6000 128.7000 ATS 17.9500 18.3200 TTL 0.1275 0.1310 CHF 153.2500 156.5000 FRF 37.3500 38.7500 CAD 158.7000 164.0000 NLG 111.2000 115.0000 SKK 5.2000 5.9000 ESP 1.4750 1.5250 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu Nyolc és fél, illetve kilenc évre súlyosbította a Legfelsőbb Bíróság kedden kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében a taxisgyilkossággal vádolt két fiatalkorú lány elsőfokon kiszabott hét és fél éves börtön- büntetését. B. Andrea elsőrendű vádlottat nyolc és fél évre, B. Diana másodrendű vádlottat kilenc évre ítélték. A két lányt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a bíróság az 1997. november Megnyitottuk bútorboltunkat Kecskeméten! Antik, stíl• és holland bútorok. Báthory u. 1. (a régi bútorbizományi _________helyén) Tel: 76/485-136_________ T ŐZSDEJELENTÉS RUHA CASH Május 5. Záróár (Ft) Záróár vált. (Ft) B0RS0DCHEM 5720-120 EGIS 5045-55 MATÁV 1336-19 M0L 5845 +215 OTP Törzs 11000 +350 RÁBA 2075-20 RICHTER 9160-190 TVK 2815 0 ZALAKERÁMIA 1960-40 BUXINDEX 6308-39 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Tel.: 76/500-800 Baja, Attila u. 11. Tel.: 79/425472 A MÓRA GT. KFT mint az Iveco hivatalos márkaképviselője rendkívüli kedvező akciót hirdet egyes tehergépkocsi-típusaira, különös tekintettel az Avia és IFA tehergépkocsik kiváltására. Valamennyi típus az 1998-as árak alatt kapható! Bővebb felvilágosítás: Szeged, Brüsszeli krt. 12. Tel.: 62/425-017 Szervizés alkatrészellátás Szeged, Kátay u. 21. Tel.: 62/420-097 20-ról 21-re virradó éjszaka elkövetett taxisgyilkosság ügyében. A vádirat szerint B. Andrea és B. Diana szexuális ajánlattal elcsalta a férfit a XVII. kerület egy elhagyatott részére, ott leütötték, és több mint fél órán át rugdosták az életéért könyörgő áldozatot. A férfi még haldoklott, amikor az avar alá temették. A Legfelsőbb Bíróság szerint az elsőfokú ítélet súlyosbítását indokolja a cselekmény tárgyi súlya, a bántalmazás motívuma, módja, mértéke és eredménye. A NAP VICCE Jack megszólítja Jimmyt a lőporgyár mellett:- Mi van veled? Már napok óta kerülgeted ezt az épületet...- Igen, mert le akarok szokni a dohányzásról. Máról holnapra » expressz apróhirdetések • 2 t-s emelőbékák eladók. Tel.: 78/311- 367 20 méhcsalád, Nagyboconádl eladó. Tel.: 79/344-038, 19 h után 2107 Lada 93. XI. havi, fehér, 56 E km- rel, kitűnő állapotban eladó. Irányár 630 E Ft. Érd.: 06-20/9-290-288. 3 db bika 4-5 q közötti eladó. Érd.: 78/343-476 telefonon. 3,5 t D targonca eladó. 30/93-83-122. 83-as Opel D eladó 30/9-554-797. 86- os Mitsubishi Galant 1.8TD: 06- 30/904-5302. 87- es Toyota Corolla 1.8D: 06-60/302- 170. 90- es Simson 51-es, 4 sebességes, jó állapotban eladó. 78/461-311. 91- es Daihatsu Charade 1000 cm3, piros, 5 ajtós, 5 seb. 720 E Ft-os irányáron eladó. 06-78/425-563. Akác szőlötám, valamint -rönk eladó. Tel.: 06-30/9-533-163 SZÍNES VILÁG Május 8-án érkezik el Indiába a világvége? Hajóroncstelepen dolgozó indiai munkások tömegesen menekülnek munkahelyükről, miután tudomásukra jutott, hogy május 8-án vége a világnak. A dátum egy csillagjósnak „köszönhető”. Lapjelentések szerint már 35 ezer napszámos hagyta el pánikszerűen a nyugat-indiai Gudzsarát államban lévő A- langot, hogy a lehető leghamarabb hazatérhessen otthonába. „Mindenki azt mondja, hogy május 8-án meghalunk. Ha ez igaz, akkor a családom körében érjen a vég” - magyarázta egyikük. Az Indian Express beszámolója szerint a munkások 85 százaléka tért vissza falujába, amióta a jövendölés ismertté vált. Alang a világ egyik legnagyobb ha- jóroncstelepe: a világ minden részéről fogad roncsokat szétszerelésre. Moszkvai fagyhalál A május elsejei négynapos ünnepekre szokatlanul zord időjárás köszöntött be Moszkvában, az éjszakai hőmérséklet mínusz 3 fokra zuhant. A május elejei váratlan hideg idő egy ember fagyhalálát okozta eddig és hét embert kellett kórházba szállítani testük vészes kihűlése, illetve más fagyási sérülések miatt. Mégsem fákat evett Tévedtek a könyvek, mi több, még Steven Spielberg filmje is: a hosszú nyakú Apatosza- uruszok mégsem fa-, pontosabban gallyevők voltak, hanem fűféléket legelészők. A felfedezés az amerikai Northern Illinois Egyetem kutatóinak köszönhető, akik számítógépes csigolyamodellezéssel ismerték fel, hogy hiába volt 12 méter hosszú az Apa- toszauruszok nyaka, legfeljebb 3 méter magasra tudták felemelni a fejüket a csigolyák elrendeződése miatt. A fizikai korlátból következően nem fákat legeltek le a zsiráfokhoz hasonlóan, hanem a „földről” ettek. Eddig a tudósok úgy vélték, hogy a hosz- szú nyakú dinoszauruszok gyakran két hátsó lábukra is felágaskodtak, hogy a fákról lakmározzanak, ám kiderült, hogy ez a testhelyzet vérnyomás problémákat is okozott volna nekik. Az Apatoszau- ruszok súlya elérte a 90 tonnát, törzsük hossza 21 méter volt, a fejüktől a farkuk végéig 40 méterre is megnőttek. Elnöki unoka a bíróságon Hat hónapi börtönbüntetésre ítélték kedden Ronald Reagan volt amerikai elnök húszéves unokáját. Cameron Reagan bevallotta, autókat tört fel, hogy élelmet vásárolhasson. Tavaly novemberi letartóztatásakor mobiltelefon, valamint egy akta- s egy sporttáska volt nála - valamennyit feltört autókból lopta Los Angelesben. A fiatalember ügyvédje Cameron depressziójával védekezett a bíróságon. Futball-labdák matuzsáleme A világ legrégebbi focilabdájának kora négyszázegy- néhány év; anyaga disznóhólyag belső, külső bőrborításban. Skóciában, Stirling városában látható. A labda feltehetően a később lefejezett Stuart Mária skót királynőé volt, 1560 és 1570 között készült. Mérete csupán harmadakkora, mint jelenkori utódai. Az „ősfocira” 1970-ben bukkantak rá a stirlingi kastélyban: Stuart Mária egykori hálószobájában volt eldugva. Az ezredvég fesztiválja Megnyílt a svájci St. Gal- lenban az 1999. évi Boden- tó Fesztivál. A Németországgal, Ausztriával valamint Svájccal határos tó partján a május 30-áig tartó fesztivál idén első ízben nem egy országhoz szól, hanem egy témát elevenít meg: az elköszönő ezredvégen hidat akar verni a nagy jelentőségű történelmi események és a térség mindennapi élete között. Egy különleges keresztelő: egy Las Vegas-i strandigazgató a Venetian hotelnál Sophia torennel: az olasz színésznő egy üveg pezsgővel kereszteli meg az itáliai Velencét utánzó szabadidős tavon az egyik gondolát. Audi 80TDCD, 84-es eladó. 20/9-726203. BMW 318i B+G eladó. 20/9-694-588 Betonoszlop árengedménnyel! 76/378-989. Billencs IFA terepes, gabonára felma- gasltózva, érvényes műszakival eladó. Érd.: este, 06-60/482-685. Citroen Saxo 1.4B, 1 éves, 5 ajtós, 10.000 km-rel eladó. 76/462-050. Citroen Visa RD, 1986-os, 300 E Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/9-248-061 E-512 kombájn eladó. 77/461-086 Eladó 1,7TD Opel Astra Caraván, 96- os évj. Érd.: 06-74/491-953. Eladó 7340-es Zetor, 97-es évj. 74/491-953. Eladó 93-as Toyota Land Cruiser borra vagy nyerges vontatóra cserélhető. 20/9-779-339. FIAT Ritmo D eladó. 30/9-554-797 Föld eladó Kunbaján. 79/343-560. Garázsfelszerelési gépek és műszerek eladók. Tel.: 78/311-773 _________ H RF tápkockás palánta eladó. Tel.: 78/312-134, 06-20/9-692-241 IFA terepes billencs rendszám nélkül, üzemképesen, Rába motorok bontva és Rába 180-hoz bontott alkatrészek eladók. Rába 245 motor váltóval, DAC és Star motorok jó állapotban eladók. 60/473-178, 60/473-179. Kukorica eladó szállítással. Te!.: 06- 20/9-838-341 Kukorica szállítva: Érdeklődni lehet: 60/305-357. Kultivátorra szerelhető 6 soros műtrágyaszóró eladó. 78/343-234. Lada 21053 93-as, bordó, B+G, tulajdonostól eladó. 76/472-315, 16 után. Lada Niva 84-es eladó. 78/460-206. MIA csettegő eladó. 30/9-554-797. MTZ 50-es 2 korongos kasza és 1 Holsteinfríz eladó. 76/357-371. Multikár 5 év műszakival eladó. 30/9- 554-797.__________________________ O pel Ascona 1.6D, 86-os, 5 ajtós, szép állapotban eladó. 30/9-380-370. Opel Astra Karaván 1.6-16V, 94-es, részletre is eladó. 78/462-949. Opel Kadett 1.6D 83-as évj., érvényes műszakival eladó. Éreklődni lehet: este, 06-60/482-685. Opel Vectra 2000. full extrás eladó. Kecel, Zsoldos 11.78/421-458. Pékség üzletlánccal és üzlettel eladó. Tel.: 06-60/302-185_________________ R S-09-es traktor hidraulikatartozékokkal eladó. Érdeklődni lehet: 78/413- 035, 19 után. Samara 88-as, B+G üzemű eladó. Tel.: 78/413-380 v. 06-20/9-605-394 Seat Ibiza 1.7D 90-es eladó v. cserélhető. 06-30/9-874-852 Terepes billencs IFA eladó. 76/424- 216. UAZ piros frsz. eladó. Érdeklődni lehet: 78/421-923. VW Golf III. 1.4i, 95.07. havi, fehér 5 aj- tós, szép állapotban eladó. Ár: 1.560.000 Ft. Tel.: 60/303-989 VW Golf II. 1.3B, 86-os, 3 a., megkl- mélt állapotban eladó. 78/462-949. ZT-323-A eladó. Érdeklődni lehet: 76/353-418. Zab szállítva: 1650 Ft/q. 06-30/9-432472.______________________________ Áron alul eladó Renault 11-es, 1,6D, .friss műszakival. Érdeklődni lehet: 76/402-937 ( Súlyosbították az ítéletet